A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Nagypénteki hangulatú, de a feltámadásba vetett reményt hirdető írást olvashatnak szakértőnktől.

„Áldjon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
s az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús Idő
kik által éltetsz mindent, ami él.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)

Április a régi hagyományban a Szelek hava elnevezést kapta, és az idén tényleg megtapasztaltuk az aszályos, száraz tél után, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az időjárás szélsőséges változásainak. Igen, a szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és merre tart… illetve a mai ember úgy gondolja, elég „felmenni” a világhálóra, és a magasból rögtön látjuk, hogy a hatalmas áramlások merre vonulnak, hoznak-e végre esőt a földekre, és kisöprik-e a városok levegőjéből a veszélyes, szennyezett levegőt.

Abból a magasságból nézve úgy tűnik, nincs befolyásunk rá, hogy mi is történik a légkörben, elképzelhetetlen, hogy az emberi tevékenységnek bármi közvetlen hatása lehetne a földi hőmérséklet folyamatos emelkedésére, az áramlások irányának megváltozására. Ha pedig tőlünk függetlenek ezek a változások, akkor felelősségünk sincs benne…

Vagy mégis van magyarázat a csöndes, napokig tartó áztató esők hiányára, a hirtelen lezúduló, áradásokat, villámárvizeket okozó viharok egyre gyakoribbá válására?

Amikor a tengerből a vízpára a Nap melegétől megindul felfelé, csak úgy tud finom köddé válni, felhőkké összeállni, ha találkozik a tengeri algák egyik anyagcseretermékével, az ammónium-szulfáttal; ennek molekuláira csapódnak ki a parányi vízcseppek. Ez a gáz normális esetben elegendő mennyiségben jelen van a levegőben, de ha szennyező anyagok kerülnek a tengervízbe, az algák elpusztulnak, és a vízpára más szerkezetű, durvább cseppekbe áll össze. Ebből már gyakrabban lesz jégeső, heves zápor, ha majd a szárazföld fölé érkezik.

Ilyen és ehhez hasonló különös összefüggések sokasága áll fenn a környezetszennyezés és az időjárási jelenségek változása között. A hatalmas áramlások a vízben, a levegőben bejárják az egész bolygót, nincsen csak lokálisan ható szennyezés.

Ezek szerint viszont a felelőssége is globális mértékű minden cselekedetünknek…

Na de végül csak megérkezett az éltető eső március végén, megmenekültek a búzaföldek, csírázásnak indultak a kertekben a földben várakozó magvak, és a levegő is kitisztult. Igaz, a szennyezés nem tűnt el, csak szépen eloszlott a felsőbb légrétegekben, ott meg van még rengeteg hely – gondolja a városi ember, és elindulás előtt még egyszer rápillant a képernyőre, hogy vigyen-e esernyőt, vagy itt van újra tartósan a napsütéses „szép” idő.

A kertben, ha a növényeket közelről figyeljük, ahogy az idei tavasz szélsőséges kihívásaival küszködnek, különös jelenségeket figyelhetünk meg. A víz, a meleg és a fény együtt csalogatja elő az első virágokat a földből, de ha a felhőtlen égről túl sok fény jut a növényeknek, alacsonyabbak maradnak, és eső nélkül a levélzet sem tud elég nagyra nőni. Ilyenkor a fagyveszély, a napi hőingadozás is nagyobb, mert ha nincs pára a levegőben, erősebb az éjszakai kisugárzás.

Igen, ezen a tavaszon megbomlott az Ég, a Lég, a Hó, a Hő, a derűs és borús Idő rendje…

Évszázadokkal ezelőtt már Linné is megfigyelte, le is írta, hogy a szárazságra, a tápanyaghiányra a növények visszafogott növekedéssel válaszolnak, de nagyon hamar kezdenek virágot bontani, és a maghozásra fordítják erőforrásaikat.

Különösen a korai, apró jácintok szenvedték meg a vízhiányt.

Nem mozdultak a szárazságban a füvek se, a medvehagymák, a madársaláták is aprók maradtak, és nemcsak a tányérra került így belőlük kevesebb, de nem tudtak a levegőből se annyi szén-dioxidot kivonni, mint csapadékosabb években,

kevesebb szerves anyag képződött, a talajt se tudták leárnyékolni, és persze a kevés zöld lombfelület párával se gazdagította a levegőt. A nárciszok, a császárkoronák is jóval alacsonyabbra nőttek, mint tavaly, a hirtelen leszakadó hóban, a fagyban eldőltek, de a virágzáson egyikük se takarékoskodott.

De miért a virág kapja meg az összes erőt, a hagyma tartalékait, a száraz földből kiszivattyúzott utolsó csepp nedvességet is?

Ha a nemzetséget, a fajt veszedelem fenyegeti, az egyén jóléte, túlélése háttérbe szorul, a jövő számára az új nemzedéket kell megmenteni, ez a törvény van beleírva az élők világába.

Így menekítik most az ukrán anyák is szinte mindenüket hátrahagyva a gyerekeket a háborúból, a megbomlott rendből, a jövendő békességbe vetett makacs hittel ebben a fagyos, száraz, szomorú esztendőben. Nagypéntek van most Európában, olyan sötét és reménytelen, mint az a legelső volt, amikor még nem hitte senki, hogy elkövetkezik a feltámadás, és az élet mégis legyőzi a halált…

Szöveg és kép: Lechner Judit