„Ha „a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek”, a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás. De azt is el kell ismernünk, hogy vannak olyan elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak. Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat, s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.” (LS 217.)

Urunk, veled való kapcsolatunkat, beléd vetett hitünket nem azért kaptuk, hogy fennsőbbrendűnek érezhessük magunkat általuk és elzárkózhassunk másoktól. Ellenkezőleg, Te ezek által ajándékká és partnerré akarsz tenni minket a világ számára, hogy bennünk és általunk adhass evangéliumi választ az emberiség aggodalmaira. Add, hogy egyetlen tanítványodat se vezesse hívő mivolta a környezeti gondok és az ezekkel küzdők kinevetésére vagy lesajnálására, hanem ellenkezőleg: Hozzád való belső megtérésünk nyomán a világ mai aggodalmaira igazi válaszként tudjuk felkínálni embertársainknak Veled megélt kapcsolatunkat. Valódi elkötelezettséggel és áldozatkészséggel dolgozzunk együtt velük a világ jobbá tételén, melyről mi tudjuk, hogy a Te Országod megvalósulásának szent helye.

„Teremtésünktől fogva munkára hívattunk. Nem szabad arra törekedni, hogy a technológiai fejlődés egyre nagyobb mértékben felváltsa az emberi munkát, mert azzal az emberiség önmagának okozna kárt. A munka szükségszerű, hozzátartozik az élet értelméhez ezen a földön, út az éretté váláshoz, az emberi kibontakozáshoz és a személyes önmegvalósításhoz. Ebben az értelemben a szegények pénzzel való segítése mindig csak átmeneti megoldás lehet sürgető helyzetekben. A fő célnak mindig annak kellene lennie, hogy lehetővé tegyük számukra a munka általi méltó életet. A gazdaság irányultsága azonban olyan technológiai haladásnak kedvezett, amely lefaragja a termelési költségeket, csökkenti a munkahelyek számát, melyeket gépek váltanak fel. Ez újabb módja annak, hogyan fordulhat az ember tevékenysége önmaga ellen. A munkahelyek számának lecsökkenése „negatív hatással van a gazdaság szintjére is a ”társadalmi tőke”, vagyis a mai polgári együttéléshez múlhatatlanul szükséges bizalmon, megbízhatóságon, a szabályok tiszteletben tartásán alapuló kapcsolatok folyamatos lepusztulása miatt”. Végeredményben „az emberi értékek mindig gazdasági értékek is, és a gazdaság működési hibáinak mindig megvan az ára az emberi oldalon is”. Ha lemondunk arról, hogy az emberekbe fektessünk be, pusztán azért, hogy nagyobb legyen a közvetlen hasznunk, az nagyon rossz üzlet a társadalom számára.” (LS 128.)

„Sok konkrét téma van, amelynek kapcsán az Egyháznak nincs oka arra, hogy döntő szóval álljon elő; úgy véli, meg kell hallgatnia és elő kell segítenie a tudósok közötti őszinte vitát, és tiszteletben kell tartania a véleménykülönbségeket. De elég, ha csak őszintén rápillantunk a valóságra, és láthatjuk, mily nagyon pusztul közös otthonunk. A remény annak felismerésére hív bennünket, hogy mindig van kiút, mindig változtathatunk az irányon, és mindig tehetünk valamit, hogy megoldjuk a problémákat. Úgy tűnik azonban, hogy a változások és a pusztulás nagy sebessége miatt egy fordulópont tünetei észlelhetők, amelyek regionális természeti katasztrófákban és társadalmi – köztük gazdasági – válságokban mutatkoznak meg; a világ problémáit ugyanis nem lehet egymástól elszigetelten vizsgálni vagy megérteni. Vannak térségek, amelyek már különösen veszélyeztetettek, és mindenféle végzetes jóslattól függetlenül tény, hogy a világ jelenlegi rendszere több szempontból fenntarthatatlan, mert nem gondolunk többé az emberi cselekvés céljaira. Ha végigtekintünk bolygónk térségein, rögtön észrevesszük, hogy az emberiség csalódást okozott Isten várakozásainak.” (LS 61)

Istenünk, Te azért bíztad ránk a világot, hogy teremtésed örömében részt adj nekünk. A Föld és az egész mindenség a Te szemedben nem pusztulásra ítélt, értéktelen, másodlagos és felesleges valóság, és nem is gyanús, veszélyes, csupán kísértéseket hordozó, ellenséges erő, hanem örök dicsőséged és szereteted fantáziadús megnyilvánulása. Nem arra hívsz bennünket, hogy megvessük és leromboljuk, sem arra, hogy önző vágyaink céljaira kizsaroljuk, hanem hogy fenntartsuk, lehetőségeit kibontakoztassuk, a kölcsönös ajándékozás ünnepi valóságává tegyük, és így adjuk majd vissza az idők végén a Te kezedbe, aki – a mi cselekvésünket is beleolvasztva örök tervedbe – új Éggé és új Földdé teremted majd újjá. Add, hogy ne okozzunk Neked csalódást, hanem jó őrzői és művelői legyünk teremtésednek, és ezáltal megdicsőítői Nevednek.

Kép forrása: cbcplaiko.org

„Közös otthonunk megvédésének sürgető kihívása magában foglalja azt az igyekezetet is, hogy az egész emberi családot egyesítsük a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében, mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni. A Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket. Az emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében. Szeretném kifejezni elismerésemet, bátorításomat és köszönetemet mindazoknak, akik az emberi tevékenység legkülönfélébb területein annak az otthonnak megvédésén fáradoznak, amelyen osztozunk. Külön köszönetet érdemelnek, akik erélyesen küzdenek a környezeti pusztítás drámai következményeinek elhárításáért a világon élő legszegényebbek körében. A fiatalok változtatást követelnek tőlünk. Azt kérdezik, hogyan lehet jobb jövő építésén fáradozni, ha nem gondolunk a környezet válságára és a kirekesztettek szenvedéseire.” (LS 13.)

Urunk, büszke „modern emberként” túl ritkán gondolunk manapság a hálára, kevésre tartjuk, pedig ez lehetne az életünket helyretevő és mozgató legfőbb erő. Hiszen mindent ajándékba kaptunk Tőled: létünket, életünket, képességeinket, a szépet és a jót, de még a kereszteket is, legfőképpen pedig Téged magadat, a Te barátságodat. Az idén tavasszal ránk tört váratlan helyzet – sok biztosnak gondolt dolog összeomlása a járvány nyomán – nagy erővel szeretne figyelmeztetni bennünket: nem vagyunk, nem lehetünk a magunk urai: szükségszerű kapcsolatban, és sokszor függésben is vagyunk a teremtés kicsi és nagy, pozitív és fenyegető erőivel. Add, hogy ne lerázni akarjuk magunkról ezt a tapasztalatot, hanem tanuljunk meg újra kapcsolatban lenni, megköszönni, hálát adni mindazért, amit a teremtésben Tőled és egymástól kaptunk, mindazért, ami Te vagy számunkra és amik, akik egymás számára vagyunk.

A kép forrása: aciafrica.org