A tartós változás dinamizmusának elindításához szükséges ökológiai megtérés
egyben közösségi megtérés is.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
A tartós változás dinamizmusának elindításához szükséges ökológiai megtérés
egyben közösségi megtérés is.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
kerekasztal beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató.
A könyvet bemutatja: Lentner Csaba (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
A kerekasztal résztvevői:
2015-ben az egyik Naphimnusz Egyesületi találkozón vetődött fel az a gondolat, hogy mindenki számára közérthető módon, képekkel illusztrálva, sok helyre eljuttatva szemléltessük a teremtésvédelem mibenlétét. Sokat beszélgettünk arról, hogy mivel lehetne leginkább kifejezni gondolatainkat, végül, talán egyáltalán nem véletlenül, Szent Ferenc Naphimnuszát találtuk a legmegfelelőbbnek. A kiállítás bevezető tablóján erről így írunk:
„A jövő távlatairól
a jelen aggodalmainak szorításában
Szent Ferenc szavai nyomán
Egy rövid, de szerteágazó fizikai és szellemi sétára hívjuk a kedves látogatót. Assisi Szent Ferenc 1225-ben, már nagybetegen írta a Naphimnuszt (olaszul: Cantico di frate Sole, azaz Naptestvér éneke), mely az olasz irodalom első verses nyelvemléke is. Régi keletkezése ellenére ma is sok új felismerést indíthat bennünk útjára, ezekből született ez az elmélkedő kiállítás.”
„Áldott légy!” mottóval rendezték meg az idei őszi nagymarosi ifjúsági találkozót október 1-jén. A legnagyobb múltú magyar katolikus ifjúsági találkozó keretében Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált szentmisét a nagymarosi plébánia kertjében.
Kétezernél is többen jöttek el a kellemes nyárutót idéző napon Nagymarosra, hogy meghallgassák Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű, közös otthonunk gondozásáról írt enciklikájából kiindulva Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára nagyelőadását bolygónk – a Föld, a teremtett világunk iránti felelősségünkről.
Előadása kezdetén Nobilis Márió feltette a kérdést: mi foglalkoztat minket, mi az, amiért aggódunk? Első látásra úgy tűnik, hogy a keresztények más kérdéseket tartanak lényegesnek, más aggasztja őket, mint a környezetükben élő többi embert. Ám ha a hívő emberek és többi kortársaik nagy kérdéseinek jobban a mélyére nézünk, azok elkezdenek egyre inkább hasonlítani egymásra – figyelmeztetett az előadó. A hívők aggodalmának, hogy érvényesülnek-e a keresztény értékek, igazában arról kellene szólnia, hogy sikerül-e megélni az evangéliumot. A megélhetéséért, családjáért, a jövőért és a Földért aggódó átlagember gondjai mögött pedig végső soron az a nagy kérdés áll: ki vagyok én, és mi a dolgom a világban? Hogyan élhetek a legigazibb értelemben jól ezen a Földön, ennek a Földnek a javaival? Márpedig ez a kettő: az evangélium és a jól megélt emberi élet kérdése egymásra utal – mondta Nobilis Márió.
Nem sokkal a Laudato si' enciklika (a továbbiakban: LS) megjelenése után, 2015 augusztusában Ferenc pápa meghirdette a katolikus egyházban a teremtett világ gondozásáért évente megtartandó imavilágnapot. Időpontját szeptember 1-jében határozta meg; ezzel a döntéssel ki akarta fejezni a katolikusok elismerését és egységre törekvését az ortodox egyházak felé, amelyekben ez a nap az egyházi év kezdete, amikor a teremtés történetét olvassák fel a szent liturgia során.
A második ilyen világnapra, 2016. szeptember 1-jére a Szentatya újabb meglepetéssel szolgált. Üzenetet tett közzé, amint azt a pápák a jelentősebb imanapok kapcsán gyakran megteszik, de ezzel a világnappal kapcsolatban ez most történt első ízben. Üzenetének címe: Gyakoroljunk irgalmasságot közös otthonunkkal!
Gyakoroljunk irgalmasságot közös otthonunkkal!
Ferenc pápa üzenete a teremtéssel való törődés világnapjára
2016. szeptember 1.
Egységben az ortodox testvérekkel és csatlakozva más keresztény egyházakhoz és közösségekhez, a katolikus egyház ma tartja az éves „világnapot a teremtéssel való törődésért”. E világnap „értékes lehetőséget kínál az egyes hívőknek és a közösségeknek a teremtés megőrzésére irányuló személyes hivatásuk megújítására, hálával tekintve fel Istenre azért a csodálatos műért, amelyet ő gondjainkra bízott, kérve segítségét a teremtés védelmében és irgalmát a bűnök miatt, amelyeket a világ ellen követtünk el, amelyben élünk.”1
2015 augusztusában Ferenc pápa egy levélben Imavilágnapot kezdeményezett a teremtett világ védelméért, amelyet azóta minden évben szeptember 1-én ünnepelünk.
Azt talán senki nem vonja kétségbe, hogy a magunk által megtermelt zöldségnél és gyümölcsnél nincs finomabb. De mit tegyen az, aki a nagyváros közepén él, ugyanakkor szeretné megtapasztalni a kertészkedés örömét és nehézségeit? Nekik nyújt segítséget a Közösségei kertek éjszakája, ahol koncertek, közös főzés és beszélgetések mellett lehetőség nyílik bepillantani eme kertek izgalmas világába.