Szentlecke (Jak 5,7-10)

Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik. Legyetek türelemmel ti is, és legyetek állhatatosak, mert az Úr eljövetelének ideje közel van.

Testvéreim, ne zúgolódjatok egymás ellen, nehogy ítéletet vonjatok magatokra. Mert íme, a bíró ott áll már az ajtó előtt.

Testvérek, a szenvedés elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak!

Az ember az utóbbi évszázadokban egy természettől elrugaszkodott, elszakadt életformát alakított ki magának (a gazdag Észak országaiban, ahová mi is tartozunk); és most elsősorban ezt az életformát félti azoktól a hatásoktól, melyeket tulajdonképpen az ennek az életformának a fenntartásához szükséges tevékenységek keltenek (és okoznak károkat először azoknak, akik nem is részesülnek annak „áldásaiból”: a harmadik világ szegényeinek)… E bonyolult és fenntarthatatlan konstrukcióból bizonyos értelemben egyszerű volna a visszalépés a közvetlen, türelmes, ráhagyatkozó, a teremtett világ rendjével egységben álló életformához.

Persze hiába egyszerű, mégsem könnyű ez a lépés: nehéz bevallani, hogy téves úton járunk, hogy mások kárára élünk, nehéz elszakadni a kényelemtől, a mesterségesen gerjesztett igényektől, a megszokásoktól, a lehetőségektől (melyeket sokszor csak azért látunk annak, mert nem látjuk mögöttük az erkölcsileg vállalhatatlan feltételeket, melyek lehetőségnek állítják be őket), sőt első lépésként azt az alapvető tényt, hogy mi is részei, haszonélvezői vagyunk mindezeknek. Segíthet ebben, ha felfedezzük a „hátunk mögött”, a másik, az egyszerű és jó irányban az Úr közelségét.

Könnyű a krízisekért, a válságokért egymást okolni: a hatalmasokat, a politikusokat, a multikat, a gazdaságot, az ipart, a kereskedelmet, a másik politikai nézeten lévőket, a más vallásúakat, a szüleink felelőtlen nemzedékét, a gyerekeink követelőző nemzedékét, a nemtörődöm életformát élő szomszédot, a távoli országok gazdagjait vagy szegényeit, a migránsokat, a migránsokkal érdekeik szerint lelkiismeretlenül manipulálókat… Mindig van olyan, akire ujjal tudunk mutogatni. A „zúgolódás” indulatból fakadó felszínes ítélkezés, ami sosem lehet igaz, még ha van is benne valami helytálló. Isten ítélőszéke előtt nem fogunk semmire sem menni a zúgolódással, a másik vádolásával. Nagyon megéri tehát most elkezdenünk vádaskodás helyett összefogni, egymásban a jót keresni és együtt cselekedni.

Laudato si'

51. Az egyenlőtlenség nemcsak egyéneket, hanem egész országokat érint, és ez arra kötelez minket, hogy nemzetközi kapcsolatokra kiterjedő etikában gondolkodjunk. Létezik ugyanis egy valódi „ökológiai adósság”, különösen Észak és Dél között, amely ökológiai következményekkel járó kereskedelmi egyenlőtlenségekkel, valamint a természeti erőforrások egyes országok által hosszú időn keresztül történő aránytalan felhasználásával áll kapcsolatban. (...) A néhány gazdag ország hatalmas fogyasztása által okozott felmelegedés kihat a föld legszegényebb helyeire, különösen Afrikában, ahol a szárazsággal párosuló hőmérséklet-emelkedés katasztrofális hatással van a mezőgazdasági termelésre. Ehhez jönnek azok a károk, amelyeket a szilárd és folyékony mérgező hulladékoknak a fejlődő országokba történő kivitele, valamint azoknak a vállalatoknak a környezetszennyező tevékenysége okoz, amelyek olyasmit csinálnak a kevésbé fejlett országokban, amit nem tehetnek meg az őket pénzelő országokban (...).

202. Sok dolognak meg kell változtatnia az irányát, de mindenekelőtt az emberiség szorul rá a változtatásra. Szükségünk van annak tudatára, hogy közös az eredetünk, egymáshoz tartozunk, és olyan jövő vár ránk, amelyen mindnyájan osztozunk. Ez az alaptudat lehetővé tenné, hogy új meggyőződések, viselkedésformák és életmódok alakuljanak ki. Ekképpen egy nagy kulturális, spirituális és nevelési feladat rajzolódik ki előttünk, amely hosszú megújulási folyamatokat igényel.