A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon tűnődhetünk, hogy mennyire ismerjük a saját, „pannon” kincseinket.

Környezetpolitikában jártas szakemberek számára negyven éve ismert és széleskörűen használt fogalom a „PPP” (polluter pays principle: a szennyező fizet alapelv). Valami még sem működik jól, hiszen sem életvitelünk, sem mértéktelen termelői és fogyasztói szokásaink nem változtak, ezzel együtt környezetünk terhelése sem csökkent. Felhívnám a figyelmet egy úgyszintén három „P”-vel jelölendő megközelítés rendszerére: precaution, prevention, proaction (vagyis: elővigyázatosság, megelőzés, kezdeményező-önálló cselekvés). A múlt század ’90-es éveitől kezdve ezek egyre fontosabb fogalmai a nemzetközi fenntarthatósági politikának. Lelkes és tekintélyes kutatók, politikusok terjesztik a világban, ma már a nemzetközi megállapodások sarokkövei ezek a fogalmak, bár az „elővigyázatosságot” több nagy fejlett ország (leginkább az USA) elutasítja. A megelőzést mindenki rendkívül fontosnak tartja, a proaktivtitás pedig minden ország saját érdeke. Erős szakmai háttér és politikai akarat ellenére sem látszanak az eredmények. Vajon miért?!

Talán nem értjük, nem érezzük, hogy miért is fontosak ezek az eszközök, minek a védelmére kellene használnunk ezeket a megközelítéseket. És bár ezeken kívül is több száz módszer, szabály, fejlesztési irány áll a rendelkezésünkre, mégsem jutunk előre. Bezárkózunk a mindennapi gondjainkba, már azt sem tudjuk, hogy mi az a csoda, amit teremtett világnak hívunk. Talán elég lenne csak itthon körülnézni, megismerni jobban azt ajándékot, amire vigyáznunk kell.

Boglárka

Nemcsak őseink tudták, hogy miért értékes, különleges ez a vidék, hanem a legújabb kori EU-s besorolás alapján is tudjuk, hogy

Magyarország területe egy önálló unikális térség,

az úgynevezett Pannon biogeográfiai régió, ahol a ligeterdők, cseres-tölgyesek, a löszgyepek és sziklagyepek, az úgynevezett pannon lejtősztyepp élővilága, vagy például a parlagi sas és a kék vércse, a magyar kökörcsin és a nőszirom, a kerecsensólyom vagy a nagy kócsag a magyar táj elmaradhatatlan növény- és állatfajai.

Lehet, hogy csak az hiányzik, hogy meglássuk azt a gazdagságot, ami körülvesz minket!

Látták-e már a Szentbékkállai-kőtengert és a lisztes kankalint? Jártak-e már Gemencen, találkoztak-e már bakcsóval vagy nyár közepén nedves réteken tűzlepkével? Voltak-e már Tarcalon a Takta-holtágaknál vagy Zalában a Pölöskei-tónál? Halottak-e már a nógrádi Kifli-tóról? Ismerik-e a Bükk-fennsík víznyelőit, a töbrök világát (nyitóképünkön), az ország gazdag faunáját, például a tavasz kezdetétől ősz közepéig szálldosó lepke- és pillangófajokat, bolgárka- és fehérlepkéket?

Biztos vagyok benne, hogy sokan ismerik, szeretik, védenék a fent említetteket és azontúl sok száz más csodát, de valahogy mégsem sikerül, pedig minden eszközünk és talán akaratunk is megvan rá. Vajon miért?!

Fehérlepke

Határozott meggyőződésem, hogy nem elég a világi, profán megközelítés. Kifáradt, üres lett a világ, csikorognak vagy meg sem mozdulnak a kerekek. A temérdek ismeret és végtelenül sok tett mindhiába, úgy tűnik, rossz úton járunk.

A teremtésvédelem alapja is az, hogy meg kell vallanunk újra és újra, hogy Jézus Krisztus a keresztfán megfizetett bűneinkért, szabaddá tett minket és követőiként új emberek lettünk!

A teremtésvédelem egyik „mozgatórugója” a dicsőítés: gyönyörködhetnénk szabadon a teremtésben, dicsőíthetnénk az Urat és a teremtett világot, és mint különleges státuszú új emberek meg is védhetnénk, őrizhetnénk!

Ehelyett félelemben, ijedten keressük, de nem látjuk a valóságot, nem halljuk az igazságot. Emmausz felé tartunk, Jézus Krisztus szól hozzánk, mégsem ismerjük; halljuk, de nem értjük. Emmausz felé sötét és hideg az út, tele csalódással, kétkedéssel, magánnyal, bezárt elmével. Itt az idő, hogy megérkezzünk!

Szöveg és kép: Nemes Csaba

Magyar Kurír