A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Szakértőnk ezúttal az európai energiaválság lehetséges itthoni hatásaival foglalkozik, de egy kicsit más szempontból, mint ahogyan azt megszokhattuk.

A kőolaj, a földgáz, illetve a villamos energia mint másodlagos energiahordozó elterjedésével a 20. században elindultunk a centralizált energiarendszerek irányába. Egyrészt koncentrálódott az energiahordozók kitermelése, egyúttal a villamosenergia-termelés is, másrészt nagy átviteli hálózatokon keresztül jutott el az energia a fogyasztókhoz. A tulajdonosi struktúra is egyre inkább koncentrálódott, egyre nagyobb energetikai cégek lettek az egyeduralkodók, amelyek nem igazán engedtek teret az egyéni, közösségi kezdeményezéseknek.

Az 1970-es évek (1973, 1979) olajválságai, majd a csernobili, és 25 évre rá a fukusimai nukleáris katasztrófa felerősítették az energiaellátási autonómiára való törekvések decentralizációs folyamatait. Gomba módra szaporodtak Nyugat-Európában az energiaszövetkezetek, a saját fogyasztásra is termelő úgynevezett termelő-fogyasztó (angol képzett szóösszetétellel „prosumer”), illetve egyéb közösségi energiatermelési formák.

Az utóbbi évtizedekben egy új energiatermelési és -felhasználási forma kezd nagyon lassan terjedni, amit összefoglaló névvel „energiaközösségeknek” neveznek. Ez a folyamat leginkább a megújuló energiák egyre bővülő hasznosításának és az infokommunikációs technológiák fejlődésének segítségével egy decentralizált, a 21. századot egyre jobban jellemző energiarendszer kialakulása felé vezet. Emellett következménye lehet az energetikai közösségi döntések szerepének növekedése.

Mára már kiterjedt az a tudományos vita és szakpolitikai dialógus, ami az állampolgárok energiaátmenetben, jelesül a zöldenergia-átmenetben való részvételével kapcsolatos.

Olyan, eddig ismeretlen fogalmak keletkeznek az energiaközösségek mellett, mint az „energiademokrácia” vagy az „energiapolgárság”.

Ezek a fogalmak és a lassan-lassan elinduló gyakorlatok szorosan összefüggenek az energetika környezetileg fenntartható irányba állításáról szóló vitákkal és a megújuló energián alapuló decentralizált energiarendszerek elterjedésének támogatásával, illetve az úgynevezett helyi energiatulajdonlás fejlődésével. Az előbbi két fogalom párhuzamosan létezik és néha szinonimákként is használják őket, de érdemes egyértelmű különbséget tenni közöttük. Az energiapolgárság általában az egyén részvételi viselkedésének változását és az energiarendszerekben való részvételének módjait hangsúlyozza, ezáltal gyakran az egyének mint a változás ügynökei értelmezendők. Az energiademokrácia az úgynevezett részvételi irányítás új formáinak intézményesítését emeli ki, ily módon a változás központi szereplőivé a közösségeket teszi.

Az energiaközösségek olyan alakulatok, amelyek inkább közösségi tulajdoni struktúrák. Az energiaátmenet és a villamosenergia-rendszerek decentralizációja összefüggésében az energiával kapcsolatos vagyonelemek kollektív tulajdonlását és kezelését jelentik. A költségmegosztás révén a közösségi tulajdonlási modellek lehetővé teszik az egyének mint résztvevők számára, hogy akár alacsonyabb mértékű befektetések révén birtokolhassanak saját eszközöket.

Sok ezer energiaközösség kialakulása esetén is nehéz lenne elképzelni jelen világunk sokféle hálózattal erősen összekapcsolt életvitele, termelési és fogyasztási mintázatai mellett, hogy a decentralizált energetikai rendszerek egymástól független nagyhálózati kapcsolatok nélkül fejlődhessenek. Az energiatermelés és -használatok fejlődése megmutatta, hogy az elmúlt évezredekben az organikusan decentralizált energiahasználatoktól napjainkra eljutottunk a központosított, erősen egymástól függő, összekapcsolt hálózatokig.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő évtizedeket újra egy a megelőző száz évhez képest organikusabb, hibrid jellegű, a központosított és decentralizált rendszerek együttműködésére épülő energetikai jövőkép határozza meg.

A fenti folyamatot még inkább erősíti a szomszédunkban dúló háború következményeiből megértett egyoldalú energiafüggőségek megoldatlansága. Az elmúlt években tucatnyi nevű és típusú kísérleti kezdeményezés indult. Ilyenek például az úgynevezett nulla kibocsátási közösségek (Zero Emission Neighborhood, ZEN) az úgynevezett pozitív energiakerületek (Positive Energy District, PED), vagy például a „közel nulla” energiakörzetek (nZED), de ilyenek az úgynevezett nettó nulla energiakörzet-hálózatok is (NZEN) és még sok más energiaközösség jellegű alakulat. Ezek olyan kísérleti formációk, amelyek sikere néhány évtized alatt átalakíthatja a jelenlegi energetikai struktúrákat úgy, hogy kisebb vagy nulla üvegházhatású kibocsátást eredményeznek, és egyben erősítik az önellátás biztonságát is.

A magyar szabályozás is megteremtette az energiaközösségek létrejöttének kereteit. Az elmúlt években tucatnyi kísérleti kezdeményezés indult állami támogatással, hogy kitapossa az utat és megszüntesse az akadályokat a hazai energiaközösségek fejlődése előtt. Ez nem egy-két éves folyamat, de az évtized végére már színesebb és önálóbb lehet hazánk energetikai rendszere az előbbiek sikere nyomán.

Szöveg: Nemes Csaba

Illusztráció: Pixabay