A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület idén is meghív a „teremtéstudatos adventre”. Lelki szempontokkal és gyakorlati javaslatokkal szeretnénk a karácsony előtti felkészülési időszakban annak a tudatosítását is segíteni, hogy mint emberek szeretetből teremtett lények, ugyanakkor pedig a teremtésért felelősek vagyunk.

Vasárnapról vasárnapra közzétett felhívásainkban a római katolikus szentmise aznapi olvasmányaiból és liturgiájából vett szemelvényekkel, a Laudato sì pápai enciklika egy-egy részletével és gyakorlati vállalások ötleteivel igyekszünk erre buzdítani. A gyakorlati javaslatokat ki-ki életállapotának, helyzetének megfelelően választhatja, egészítheti ki, helyezheti el mindennapjaiban. Lehetnek ezek egész hétre vagy egy-egy napra kitűzött céljaink, váltogathatjuk őket, de megtehetjük azt is, hogy az adventben előrehaladva folyton hozzáteszünk egyet-egyet a már gyakorolni kezdett elhatározásokhoz. Az is nagyon jó, ha az itt felsorolt ötletek a saját élethelyzetünknek megfelelő további vállalásokra inspirálnak minket.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az erdei és betonutak közti hatalmas különbség nyomába eredünk.

„Az ember kényelmes utat épít,
A vadállat ösvényt tapos az erdőn.
És nézd a fát, hogy szétfeszül rajt a mélység
és magasság, és minden égtáj!
Út ő maga, mindenfelé!”
(Weöres Sándor)

A vízparton álló fák látványa, tükröződésük talán azért olyan varázslatos, mert szemléletes képben állítja elénk az erdő teljes lényét. Ahol mi járunk, a szilárd talaj a növényeknek nem határ, a föld, a gyökerek világa a fáknak éppen olyan otthonos közegük, mint a felfelé nyújtózó ágakon keresztül a levegő, hiszen a keringés, a víz, az ásványok, a tápanyagok áramlása bejárja az egész élőlényt. Lent, a számunkra idegen sötétségben gombák szövedékével, baktériumokkal, apró állatokkal társul, és ide kell hogy lejusson tavaszra mindaz, ami az avarból még fontos, lebontható, újra tápanyaggá alakítható. A természet számára az avar gazdag kincsesbánya, apró, szemmel sokszor láthatatlan élőlények milliárdjai bontják le újra a szerves anyagot, ami nyáron a levelek zöld műhelyében épült fel, és a földben újra tápláló humusszá alakítják. A fa koronája alatti teljes terület hozzá tartozik. Tavasszal, nyáron a növény fatestében áramlik felfelé a víz és az ásványi anyagok, a háncsban visszafelé a levelek műhelyében készülő szerves vegyületek, de ősszel, ahogy a zöld levelekből a növény visszavonja a nehezen megszerzett fontos elemeket, és a lehulló lombbal együtt kiválasztja az átmenetileg felesleges vagy mérgező vegyületeket, az anyagforgalom kilép a növény testéből. A talajból a giliszták kinyújtózkodnak a levelekért, összesodorva húzzák be a földbe, a lassú korhadás, bomlás finom erdőillata tölti be a levegőt, a gyerekek – ha hagyjuk őket – örömmel gázolnak az avarban, gyönyörködnek a ragyogó színekben, a száradó levelek zörgésében.

Tudatosítanunk kell, hogy amit szilárd burkolattal lezárunk, az megszakítja ezt az élő kapcsolatot. A lehullott levelek értékes szerves anyaga csupán eltakarításra váró hulladék, ha az ember által már leburkolt utakra hullik. Talán már nem égetik el, komposztálják valahol, de az összegyűjtés, szállítás megint csak környezeti terhelést jelent, és nem csak a levél tűnik el a föld felszínéről, de a lebontó gombák, mikroszervezetek, állatok gazdag életközössége is. Végletesen szegényedik a fajok sokféleségében, csökken az életgazdagság, a biodiverzitás az ilyen módon „tisztára söpört” területeken.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Az októberi melegrekordok után annak eredünk utána, hogy a híreknek vagy a saját szemünknek higgyünk.

A napfényes októberi délután sárguló, csendes órái, amelyekkel oly sok napon megajándékozott minket az idei október, azt sugallták, hogy nincs semmi baj. Nyugodtan készülődik a természet a télre. Hajlamosak vagyunk ilyenkor mi is hátradőlni, szemlélődni, nem a gondokkal bajlódni, hiszen olyan nyugodt, szelíden pasztellszínes a táj körülöttünk, lágyan ringatnak a kései napsugarak. És igen, talán túl sok a temérdek információ, rossz hír a természetrombolásról, a klímaváltozásról, a vizeink szennyezettségéről, a rossz levegőről, hogy már ezek sem nyugtalanítóbbak, mint a közlekedési hírek.

Sokakban merülhet fel e rossz hírek hallatán: „Mégis kinek higgyek: a híreknek vagy a saját szememnek?!” Legtöbben az utóbbit választják, elgondolkozva ugyan gyermekeik lehetséges jövőjén – „hogy talán mégis csak kellene valamit tenni” környezetünk pusztulása ellen. De gyorsan elhessegeti borús gondolatainkat egy magabiztosan mosolygós mosóporhirdetés vagy a legvadabb kalandokat ígérő legújabb gépkocsireklám. Talán már mindegyikben ott van egy-egy szócska, hogy „új és környezetbarát”, ezzel is megnyugtatván mindenkit, hogy a cégek gondoskodnak a tiszta jövőről is.