Nagyböjti elmélkedés-sorozatunkban pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemléljük a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követhetünk: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Minden elmélkedés végén adunk néhány tippet a leírt gondolatok megélésének segítésére.

Idei elmélkedéssorozatunkat Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.

Ferenc pápa egyik kulcsmondata – „hallani a Föld kiáltását és a szegények kiáltását” – a szamariai asszony történetében válik valósággá. Jézus és az asszony találkozása egy kútnál történik. A kút az élet szimbóluma, a legfontosabb közös kincs: a víz lelőhelye. Azonban ez a találkozás rávilágít a világunkban feszülő igazságtalanságokra is: a szamariai asszony a társadalom peremén él, kirekesztett és kiszolgáltatott, éppúgy, mint korunk „ökológiai szegényei”.

A Föld kiáltása és a szegényeké egy és ugyanaz a kiáltás (LS   

 49), amely az átfogó ökológiai gondolkodás magját képezi: a teremtés pusztítása leginkább a szegényeket sújtja, nagyböjtben pedig az alamizsna ökológiai dimenziója szolidaritásra, javak megosztására és közös otthonunk védelmére hív. A Laudato si’ (LS 49) megfogalmazza: „Nincs két különálló válság, egy környezeti és egy társadalmi, hanem egyetlen és összetett társadalmi-környezeti válság van.” Amikor a szamariai asszony kimegy a kúthoz, ő a „szegények kiáltását” hordozza. Amikor mi ma szennyezzük a vizet vagy pazaroljuk az energiát, közvetlenül azokat sújtjuk, akiknek – akárcsak az asszonynak – a kút az egyetlen esélyük az életben maradásra. Jézus szavai ma is visszhangoznak: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik” (Jn 4,13). A túlfogyasztás nem más, mint egy lelki szomjúság félreértelmezése. Azt hisszük, a tárgyak birtoklása ad biztonságot és identitást, de a rendszer (a folytonos növekedésre épülő gazdaság) úgy van felépítve, hogy sose legyen elég.

A Laudate Deum (LD 3) emlékeztet minket: a klímaváltozás hatásait a legkiszolgáltatottabbak szenvedik el leginkább, miközben ők járultak hozzá a legkevésbé annak kialakulásához. A szamariai asszonyhoz hasonlóan ők is „délben”, a legnagyobb hőségben kénytelenek küzdeni az életért. Az éhség, a vízhiány konfliktusokat szül; a javak univerzális rendeltetése (Katolikus Egyház Katekizmusa 2402) sérül, ha nem egyenlően vagy igazságosan oszlanak meg. A szegények a klímaválság elszenvedői. Létükkel hívják fel a figyelmet arra: „nincs ökológia egyenlőség nélkül, és nincs egyenlőség ökológia nélkül”.

A nagyböjti alamizsna hagyományosan a szegények segítését jelenti. Ilyenkor külön tartós élelmiszergyűjtéseket is szervezünk templomainkban. Az ökológiai dimenzióban ez az erőforrás megosztását jelenti. Régóta gyakorlat, hogy pénzadománnyal is lehet támogatni a gyűjtést. Ez önmagában jó, de elfedi, hogy ez nem csupán pénz, hanem a javak megosztása: „a teremtés javai az egész emberiségnek rendeltetnek” (KKK 2402), szolidaritás szegényekkel és teremtményekkel. Az alamizsna itt azt jelenti: visszafogom a saját fogyasztásomat, hogy maradjon másnak is. Ha én kevesebb vizet, áramot vagy üzemanyagot használok, azzal lehetőséget biztosítok arra, hogy a szegények is hozzáférhessenek Isten ajándékaihoz.

Heti feladat: A szegények és a Föld kérik tőlünk a figyelmet. A héten ne használj több vizet a feltétlenül szükségesnél. Minden pohár víznél emlékezz a szamariai asszonyra és a vízhiánnyal küzdőkre. Számold ki, mennyit spóroltál azzal, hogy ezen a héten tudatosabban fogyasztottál (kevesebb víz, benzin, olcsóbb és egyszerűbb ételek). Ha nem tárgyi adományt adsz, ezt a megspórolt összeget add a szegények megsegítésére!

A fotót Bánfalvi Tivadar készítette az Országos Kék Túra ösvény egyik szakaszán.