A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten arra világít rá szakértőnk, hogyan tudunk szelídebben gazdálkodni az általunk felhasznált energiákkal. Már csak azért is, mert menthetetlenül szemléletváltásra van szükségünk e téren.

A következő két évtizedben alapjaiban változnak majd meg az energiafelhasználási lehetőségeink és szokásaink. Ennek legalább két fő oka van: a földgázkészletek várható csökkenése, valamint a fosszilis energiahordozók használatának drasztikus visszafogása az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.

Gondoljunk csak bele, mekkora változás előjele volt, ami 1893. május 1-jén a chicagói világkiállítás nyitónapján történt: több százezer égő kápráztatta el a Michigan-tó partján az odalátogatókat. Talán ez volt az a pillanat, amikor biztosan eldőlt, hogy az úgynevezett váltakozó áram (AC), és nem az egyenáram (DC) uralja majd a világon az energiaszolgáltatást. Ezúttal Tesla nyert, és ezzel eldőlt az is, hogy a váltakozó áram (váltóáram) segítségével nagy távolságokba vezethető a villamos energia, aminek megtermeléséhez nagy, központi erőművekre lesz szükség. Hogy országokat, kontinenseket átívelő villamosenergia-hálózatok uralják majd a 20. század világát; óriás erőművek, nagy és hosszú időre szóló beruházások biztosítják majd az energetikai rendszereket. A nagyerőművekben megtermelt villamos energia fogyasztókhoz való eljuttatásához pedig jelentős kiterjedésű és biztonságos hálózatokra volt szükség.

A 20. század a nagy és központosított villamosenergia-hálózatok egyeduralmának századává vált.

De vajon mi történt volna, ha Edison világa nyer, és milyen lenne most a világ a 21. században? Az egyenáramú technológia továbbra is fennmaradt sok helyen. Egy-egy létesítmény, kis szálloda, irodaépület egyenáramú villamosenergia-ellátására még a múlt század közepén is voltak példák, különösen az USA-ban, de egyre inkább egyeduralkodóvá váltak a nagyerőművekből származó nagyfeszültségű hálózatokra termelő rendszerek. Ha Edison rendszerei maradtak volna fenn, akkor minden társasháznak vagy kisebb kertvárosi közösségnek egy-egy külön kis áramfejlesztővel kellene rendelkeznie, amelyek ott zümmögnének a pincében. Kisebb szakaszokra lenne felbontva a közvilágítás, kisebb falvakban talán nem is lenne. Egészen más lenne az energiafelhasználás szerkezete, az igények is mások lennének, és ezzel a lehetőségek is.

Már a múlt század hetvenes éveitől (ne felejtsük el az 1973-as olajválságot!) igen erős kritikusai voltak a nagy energetikai beruházásoknak, a nyakló nélküli termelésnek és felhasználásnak. Ezen kritikai folyamatnak fontos képviselője Amory Lovins, a Rocky Mountains Intézet (MRI) alapítója, aki már 1976-ban felvetett egy úgynevezett „szelíd energiaátmenetet”, leginkább a megújuló energiatermelést és az energiatakarékosságot előtérbe helyezve. Lovins a „durva” és a „szelíd” stratégia közötti lényegi különbséget abban látta, hogy a két energiastratégiában az energiaprobléma mibenlétének is két teljesen különböző felfogása fejeződik ki. A „durva” stratégia azon a feltételezésen alapul, hogy minél több energiát használunk, annál jobban élünk, s így eszközből céllá lép elő.

A „szelíd” stratégia a másik vége felől közelíti meg a problémát, és azt kérdezi: melyek a végső felhasználás heterogén szükségletei? Vagyis: mi az a sok különböző feladat, amit az energia segítségével megkísérlünk elvégezni, és hogyan végezhetjük el ezeket a feladatokat a legkevesebb energiával, amit minden egyes feladathoz a leghatékonyabb módon szolgáltatunk?

Amory Lovins már az 1980-as évek közepétől szorgalmazta az energiamegtakarítást. Azóta – Lovinson túl egy sor kitűnő szakembernek köszönhetően – az energiahatékonyság és -takarékosság széleskörűen elfogadott energetikai-szakpolitikai eszközzé vált.

A változás, az átmenet lényege az elektrifikáció (villamosítás) és energiahatékonyság, az okos eszközök és azok összekapcsolása, a fogyasztásoptimalizálás és energiatakarékosság harmonikus elegyeként képzelhető el. Már megvannak a technikai, technológiai alapok, de még idő és sok munka kell a sikeres átmenethez.

Nemcsak a jelenlegi háztartási berendezéseink, hanem a lakások, lakóházak fűtése is egyre inkább villamosenergia-alapú lesz, igaz, hogy több évtizedre lesz szükség az átálláshoz.

Ma legalább hárommillió háztartás fűtése függ a megfelelő gázellátástól. Ezen fűtésrendszerek cseréje nemcsak nagy mennyiségű pénzt, hanem sok-sok időt is igényel, éppen ezért minél előbb meg kell kezdeni.

Szerző: Nemes Csaba

Fotó: Uva Rova/Pexels

Magyar Kurír