Az ökológia a tudományoknak azon ága, amely az egyed feletti szerveződési szinteket (populáció, társulás, ökoszisztéma, bioszféra) vizsgálja, tehát élőlényközpontú tudományág; környezetbiológiának is nevezik. A környezetbiológiai jelenségeket előidéző okokat, a feltételeket, a jelenségek mechanizmusát és hátterét kutatja.
Az ökológia tehát nem azonosítható sem a környezet- (teremtés-), sem a természetvédelemmel: a környezet- és természetvédelem csupán felhasználja az ökológiai vizsgálódások egyes eredményeit. Míg a környezet- és természetvédelem értékel és védelmez, addig az ökológia a háttérben (elvileg) egyszerűen leíró munkát végez, megállapításokat tesz az egyed feletti szerveződési szintek működéséről, a működés változásairól, illetve adott esetben a működésképtelenné válásról. Ilyen értelemben tehát a felsorolt fogalmak közül a legátfogóbbnak tekinthető. Mivel azonban a közvélemény az ökológia megállapításai közül leginkább épp azokkal találkozik, amelyeket a környezet- és természetvédelem felhasznál, ezért a gyakorlati nyelvhasználatban igen sűrűn használják az „ökológiai", „öko-" kifejezést a „környezetvédelmi" szinonimájaként.
Az ökológiai válság a fentiek értelmében a környezeti válsággal azonos, mellyel a környezetvédelem is foglalkozik, az egész élővilág (bioszféra) szempontjából tekintve. A keresztény szemléletmód az ökológia megállapításai mögött felismeri a teremtő akarat elrendező bölcsességét, mely a világnak „ökológiai autonómiát", igen rugalmas és hatékony önszerveződő képességet ajándékozott, de ebbe az autonómiába számtalan ponton értelemmel felismerhető formában elrejtette az istenképiség lenyomatait.