A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal az élelmiszer-pazarlás mértékével szembesülhetünk.

Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájában írja: „Azt is tudjuk, hogy az előállított élelmiszerek megközelítőleg egyharmadát eltékozoljuk, és ételt kidobni olyan, mintha a szegények asztalról lopnánk” (LS 52.)

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése május 16-án elfogadta az élelmiszer-pazarlás elleni határozatát, az élelmiszer-hulladékok mennyiségének csökkentése és az élelmiszer-biztonság javítása céljából. A határozat rögzíti, hogy az élelmiszer-hulladékok mennyiségét ötven százalékkal kell csökkenteni 2030-ig, továbbá a jelenleg előirányzott, 2025-ig harminc százalékos csökkentést megcélzó kötelező célkitűzés eléréséhez megfelelő eszközök biztosítását kérik az uniós döntéshozóktól, a végrehajtásért felelős intézményektől, tagállamoktól.

Ismertek a szomorú statisztikák. A néhány évvel ezelőtti FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete)-jelentés szerint az egész világon az előállított élelmiszer mintegy harmada, vagyis nagyjából évi 1,3 milliárd tonna megy veszendőbe. A szakemberek világos különbséget tesznek az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás között. Az élelmiszer-veszteség elsősorban az aratás közben, az aratás után, valamint az előállítási folyamat közben keletkezett veszteségként jelentkezik. A különösen nagy arányú veszteség leginkább a fejlődő országokra jellemző, elsősorban a gyenge minőségű infrastruktúrának, nem megfelelő logisztikának és technológiának tudható be.

Az élelmiszer-pazarlás már egészen más jellegű probléma, elsősorban a fejlett országokra jellemző: a fogyasztásra alkalmas élelmiszerek kidobását jelenti. Ez előfordulhat már az alapanyag termelése során, vagy az élelmiszer-feldolgozás fázisában, a kereskedés, a szállítás és a tárolás közben is. Történhet a fogyasztás és a vendéglátás során is.

Érdekes, bár nem meglepő az a jelenség, hogy minél fejlettebb egy ország, annál kevesebb az élelmiszer-veszteség és annál több az élelmiszer-pazarlás. Magyarországon fejenként nagyjából negyven kilogramm élelmiszert dobunk ki évente. Becslések szerint Budapesten ez az arány jóval nagyobb, mint vidéken. Ugyanakkor a nálunk fejlettebb országokban ennek mértéke lehet akár a magyarországi kétszerese-négyszerese is.

Érdekes megfigyelés, hogy a kidobott élelmiszerek mintegy fele a felbontott termékekből származik, és a másik fele nagyjából egyforma arányban főtt ételmaradék, illetve lejárt szavatosságú termék.

Az élelmiszer-előállításhoz óriási vízmennyiség felhasználására van szükség. Például a teljes életciklust tekintve egy kilogramm marhahús előállításához nagyjából 15 ezer liter vizet kell felhasználni. Így minél több étel megy veszendőbe, annál nagyobb a vízpazarlásunk is. A FAO már említett kutatásai szerint a kidobott élelmiszer termeléséhez felhasznált öntözővíz elegendő lenne kilenc milliárd ember (napi kétszáz liter/fő) háztartási vízigényének fedezésére.

Tehát ha az élelmiszer-veszteség és az élelmiszer-pazarlás arányait jelentősen csökkentjük, akkor radikálisan csökkenthető az egész világon az éhezés és a vízhiány is.

Fotó: Olioex.com

Nemes Csaba/Magyar Kurír