Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk a csodálatosan békés természet mögött megbúvó veszélyekre figyelmeztet.
Péter-Pál napja mögöttünk van. A hagyomány szerint ehhez a naphoz kötődik az aratás kezdete. Néprajzi könyvek tucatjával sorolják a mély gyökerű szokásokat, hagyományokat, amelyeknek kicsiny része talán még a mai napig is élő maradt. Sok helyen az aratási eszközök megszentelésével és hálaadó rigmusokkal kezdték a munkát.
Az aratás kezdete, nemcsak a régi korokban, hanem ma is fontos. A hálaadásnak ma is helye lenne az aratás, a betakarítás s a szüret alkalmával. Sokan nem tudják, hogy a magok a bennük rejlő gének segítségével előre megírt, és a fajra, fajtára jellemző növekedési protokoll szerint kelnek ki, szöknek szárba és hoznak termést a termesztett és persze a vadon élő növények is.
Ha az ember nem gondozná, magukra hagyná a nemesített fajták egyedeit, bizony akkor nem lenne akkora terméshozam.
Ezek a nemesített fajták sok és jó minőségű termést hoznak, ha megvédik és táplálják őket. Itt az ember, a tudomány és a természet együttműködése adja az eredményt. De az eredmény kettős: műtrágyával jól ellátott, növényvédőszerekkel (peszticidekkel) kellően megvédett nemesített fajták hozzák a jó termést, de egyúttal ezek káros következményekkel is járhatnak az élővilágra (némely esetben még az emberre is), és a műtrágyából származó nitrátszennyezés a vizeinkben szintén régen ismert veszély.
Biodinamikus eljárások, ökológiailag fenntartható vegyszerezési, vagy még inkább vegyszermentes megoldások, valamint vetésforgó, talajtakarás, a talajmunkák minimális szintre csökkentése fundamentális elemei az innovatív és szelíd agrotechnikai eljárásoknak. Ezek olyan módszerek, amelyek kellő körültekintéssel üzletileg és a természeti környezet tisztulása szempontjából is hasznosak.
Ügyes eszközök megválasztásával a terméseredmény nem vagy keveset csökken, a gazdálkodás eredményessége megmarad, de a mezőgazdasági környezet tisztább lesz,
az élővilág sokszínűsége újra gazdagabb lehet, a vízbázisok minősége javul, és a talajban megkötött szén mennyisége nő, valamint a talaj vitalitása is nőhet.
Mindent, amit a természet ad, ajándék, de értsük jól, hogy addig ad, amíg az ember engedi, hogy adhasson: elszennyezett, száraz talajokból nem nő egészséges termény. Az embernek nem kell adnia, csak hagynia, hogy az élővilág revitalizálódhasson. Sok ezernyi apró faj felel a talajok kiegyensúlyozott állapotáért, de a peszticidek irtják ezeket. Két-háromszáz beporzó fajunk van az országban, de a növényvédőszerek egy része pusztítja ezeket is. Különféle létező és közismert, színes és szelíd művelési technikák ellenére, legtöbbször a rövidtávú profitcélok szerint szelektálódnak a művelési módok és eszközök.
Péter-Pál idején gyönyörű minden: az emberi kéz segédletével létrejött mezőgazdasági és a természetközeli területeken is. Kívülről, felülről úgy tűnik, hogy szinte „minden rendben”, élvezzük a természettel való együttlétet. Ilyenkor béke van, a színek és az illatok leggazdagabb időszakában vagyunk. A zöld mindenféle árnyalatát megmutatja: jelen vannak a még néhol halványzöld új növekmények az ágak tetején, de már ott van a sötétzöld különféle színe, az aljnövényzet párás pasztelljátéka, és az üde zölden örömködő cserjék sokszínűsége. Pirosló pipacsok szegélyezte aranyszín búzatáblák, komolyodó, ágaskodó kukoricaföldek üzenik meg, hogy az ember is itt van a természetben. A levendula kékje és a kikandikáló új szőlőfürtök mesélik el, hogy itt van már a nyár teljes erejében, pompájában. Hársvirág illata uralja a környéket, versenyezve az olajfűz átható, kora esti illatával. Az erdőben minden él az aljától, az első gombáktól a lombkorona fényes tetejéig. Ekkor biztosan érezzük a hálát, hogy itt lehetünk, és értjük is, sőt biztosak vagyunk abban is, hogy vigyáznunk kell a természetre, arra, ami még megmaradt, él, és értünk, nekünk él.
Ilyenkor béke van, gyönyörű arcát mutatja nekünk a természet, de ez csak a felület, ha a mélyére nézünk, látjuk a rombolást.
„A valódi emberi haladásnak erkölcsi jellege van, feltételezi az emberi személy tiszteletét, de a természeti világra is oda kell figyelnie, és »figyelembe kell vennie minden létezőnek a természetét és kölcsönös kapcsolódását a dolgok rendjében, a kozmoszban«. Következésképpen az emberi lény valóságátalakító képességének a dolgok eredeti, isteni adományozása alapján kell érvényesülnie.” (Laudato si’, 5)
Szerző: Nemes Csaba
Fotó: Pixabay