Nagyböjti elmélkedés-sorozatunkban pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemléljük a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követhetünk: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Minden elmélkedés végén adunk néhány tippet a leírt gondolatok megélésének segítésére.

Idei elmélkedéssorozatunkat Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.

Nagyböjt 1. vasárnapjának evangéliumában (Mt 4,1-11) azt halljuk, hogy Jézus a pusztába vonult, ahol nincs – mai szóval élve – fogyasztás, de a kísértő mindent elkövet, hogy a világ értékeit helyezze középpontba. Ferenc pápa Laudate Deum kezdetű apostoli buzdítása figyelmeztet a „technokrata paradigma” veszélyére (Laudate Deum 20), amely elhiteti, hogy mindent uralhatunk az életünkben. A teremtett világot is. Szent Ferenc a Naphimnuszban nem erőforrásként, hanem „fivérként” és „nővérként” tekintett a világra. Ez a szemléletmód a legfőbb ellenszere annak a felfogásnak, amely a természetet csupán kihasználható tárgynak tekinti (LD 22).

Jézus nagyböjti tanítása a pusztai elvonulás után a bizalomról szól: „Nézzétek a mezők liliomait... nézzétek az ég madarait” (Mt 6,26. 28). A nagyböjti ima alapja ebben a szakaszban a kontempláció (szemlélődés). Amikor megállunk egy virág vagy egy madár előtt, elismerjük, hogy létezésük önmagában érték, függetlenül attól, hogy „hasznosak-e” számunkra. A szemlélődő imádságban a természet a legfontosabb segítőnk abban, hogy megérkezzünk Isten jelenlétébe. Ez a „teremtés tisztelete”, amelyről a Laudato si’ (LS 85) úgy beszél, mint ami Isten szeretetének minden egyes teremtményben való jelenlétét hirdeti.

A szemlélődés megkezdésének elengedhetetlen feltétele az elcsendesedés, amely nélkül nem tudjuk meghallani Isten hozzánk intézett halk szavát. Böjtölni nemcsak ételtől lehet, hanem zajtól, beleértve a digitális zajt és a kényszeres hatékonyságot is. A technokrata világ egyik legfőbb eszköze a figyelemelterelés. A folyamatos digitális zaj elszigetel minket a valóságtól, és megakadályozza, hogy észrevegyük „közös otthonunk” sóhajtásait (LS 47). Ha nem tudunk csendben maradni, nem tudjuk csodálni Isten ajándékait sem. A nagyböjti lemondásnak ezért ki kell terjednie a képernyőkre is, hogy újra felfedezzük a „közvetlen találkozást” a teremtett világgal.

„Az egész univerzummal való kapcsolatunkban a legkisebb teremtményt is úgy kell tekintenünk, mint aki Isten szeretetének tárgya, és abban a kevés másodpercben, amíg létezik, Isten körülveszi őt szeretetével.” (LS 77.)

A nagyböjt elején be kell ismernünk: elfelejtettük, hogy mi magunk is teremtmények vagyunk. Amikor kihasználjuk a földet, valójában saját „testvérünket” bántjuk, és megtagadjuk azt a rendet, amit a Teremtő alkotott.

Második feladat: Ülj le csendben 5 percre, és figyeld meg az impulzusaidat. Amikor késztetést érzel, hogy ránézz a telefonodra, ellenőrizd az e-maileket vagy „utánanézz” valaminek a neten, ne tedd meg, csak jegyezd fel magadban: Mi elől akarok most elmenekülni a zajba?

A fotót Bánfalvi Tivadar készítette az Országos Kék Túra ösvény egyik szakaszán.