„Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet
meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének.
Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”

(Antoine de Saint Exupéry)

Kitűnő adást hallhattunk a Mária Rádióban december 6-án Sipka Júlia szerkesztésében a vízről. Ennek a mostani beszélgetésnek az idei Budapesti Víz Világtalálkozó adott különös jelentőséget. Ifj. Dr. Zlinszky János, a Világtalálkozó egyik szervezője, Leidinger Dániel, geográfus, pomázi gazdálkodó, Balogh Péter gazdálkodó geográfus, valamint Egyesületünk részéről Nemes Csaba és Rohály Gábor beszélgetett parázslóan a témáról.

A műsorban elhangzik Ernst Goetsch neve, aki Latin-Amerikában agrárerdészeti talaj- és környezethelyreállító munkát végez olyan nagy kiterjedésű degradálódott földterületeken, amelyeket már elpusztított a monokultúrás agrárgazdaság és a vízzel való jövőt felélő bánásmód. Ők ezeken a már-már halottnak tűnő területeken teremtenek a produktív és változatos agrár-erdészeti környezetet az Agenda Goetsch projekt keretében. Ahogy Goetsch úr fogalmaz: ”Olyan környezetvédelmi területeket hozunk létre, amelyek az embert befogadják, ahelyett, hogy azt kizárnák.” Érdemes megnézni a róla és a munkatársairól szóló beharangozó filmet. (A magyar felirat bekapcsolható.)

Ezzel a témával már sokat foglalkoztunk. Konkrét műsorunk is volt korábban ugyanitt erről 2013. július 19-én „Nézd, itt az (ár)víz!” címmel, amikor Dr. Molnár Géza, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport kutatója beszélt a stúdióban a vízről. Akkor kapcsoltuk dr. Jánossy Lászlót az akkor még működő Nemzeti Környezetügyi Intézet főosztályvezetőjét, Dr. Nováky Bélát a Szent István Egyetem egyetemi docensét, Kajner Pétert a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnökét és Ungvári Gábort Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutatóját. Az egyik legjobb teremtésvédelmi adásunk volt.

A remény evilági értelmezésének szerepe, haszna, csapdái és kritikája

„Amíg élek, remélek” (Cicero); „Amíg élet van remény is van” (Stephen Hawking); „Amíg idő van, van még remény is” (Székely János). Ezekkel és sok más hasonló idézettel is bemutathatnánk, hányféleképpen fogalmazzuk meg azt, hogy véges életünk napjaiban vágyunk valamire, remélünk valamit. Az mindegyik idézett megfogalmazásban közös, hogy a remény nem önmagában létezik. A remény időhöz és térhez kötött. A remény a jövő, aminek az eljövetele még előttünk van. Milyennek képzeljük a jövőt? Akinek a mai élete nem felel meg, szebb jövőt szeretne. A fárasztó munkát végzők kevésbé fáradságosra vágynak, a rohanásban lévők lassabb tempóra, a szeretet nélkül élők szeretetre vágynak.

A csapda az, hogy sokszor az ember nem remél, hanem fantáziál. A fantázia fontos, hogy előrevigyen az úton, de a fantázia veszélye, hogy eltereli a figyelmet a valóságról, a realitásról. Egy mondást találtam erről, ami igen elgondolkodtatott. „Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás.” A fantáziálás rövid ideig tartó, nem a valósághoz köthető állapot – a szó jelentése  a szótár szerint: "képzelődik, álmodozik". A fantáziáláshoz hasonló csapda az illúzió, az illúzió kergetése. Áltatás, ámítás, érzéki csalódás. Mondhatjuk úgy is, hogy az ember a csodákban reménykedik? Csodák vannak. Az illúzió csodája és a mi csodáink között az a különbség, hogy honnan várjuk a csodát? A csodavárásunknak, egyben a reményünknek egy forrása van. Krisztus. Ami fontos számunkra, azt nem helyezzük a valóságon kívül, sőt azért teszünk, dolgozunk. Ébren tartjuk azt az állapotot, amiben reménykedünk. Minden új nappal, időről időre. Senki nem tökéletes, és nem is tudja minden nap azonos intenzitással végezni a munkáját, segíteni a rászorulót, sőt még a szeretetet sem tudjuk mindig ugyanazon a hőfokon tartani, de tudatosan lehet vigyázni rá és tudatosan lehet készülni. Időben. Ez az idő most is van. 

Idei adventi cikksorozatunkat a remény témája köré rendeztük. Tettük ezt azért, mert naponta hallva a híreket, például az új melegrekordokról, vagy olvasva a klímaváltozást tagadó döntéshozók előretörését, bárkiben felmerülhet a kérdés: Mit remélhetünk még? Ebben a mondatban nem csak a „mit?” kérdésre adható tudományos válasz érdekes, hanem az is, hogy miért pont a reményben keresünk támaszt?

Ebben az első cikkben a remény értelmezéseiről, funkciójáról és fontosságáról írunk. Egy hét múlva foglalkozni fogunk a remény szerepével a világban, hétköznapjainkban és ünnepeinkben. Majd rá egy hétre a remény jelenlétével a művészetekben. Végül advent végén a remény keresztény meghatározását és hitünkben betöltött funkcióját járjuk körül.

A remény fogalmát az értelmező szótár így írja le: „Bizalom, hit abban, hogy amit óhajtunk, megvalósul.” A hétköznapokban ez olyasmit jelent, hogy szeretnénk, de nem vagyunk, lehetünk biztosak abban, hogy úgy lesz. Érdemes észrevenni viszont, hogy a hittel összefüggésben használva a remény jelentése jelentősen eltér ettől. A hívő reménye bizalommal teli várakozás a megváltás által nekünk ígért örök életre.

Míg a világi értelmezésben érezhető egy feszültség az óhajtott dolog/esemény vonzó vonásai és a bekövetkezés bizonytalansága között, addig a hívő számára az üdvösség lehetősége bizonyosság. A remény fogalma itt inkább a várakozást, a türelmet hangsúlyozza.