A COVID-19 járvány kezelésében – a legtöbb országban – többé-kevésbé sikeresen használták a legkülönfélébb technikai eszközöket, ideértve az információtechnológiát, az orvosi eszközöket, az erőművi és közlekedési logisztikát, a szolgáltatási hálózatokat. Európában mára már kicsit hátradőlhetnek a döntéshozók: a járvány elmúlóban, egyre inkább az újjáépítésre kell koncentrálni. Ahogy azt a legfejlettebb országokat tömörítő gazdasági fejlesztési szervezet, az OECD az elmúlt napokban közzétett értékelése is jelzi, az elmúlt száz év békeidőben mért legnagyobb gazdasági visszaesését kell kezelni. Ehhez számtalan régi és új technológia áll rendelkezésre, amelyek segítségével az őt körülvevő, az őt tápláló természettől anyagi és szellemi értelemben is függetlennek hiszi magát a saját hatalmától elkápráztatott ember.

Most kellene egy hosszabb, mély, „mesebeli pillanatra” megállni, meghallgatni a Szentlélek tanácsát, és csak utána belevágni az „újranyitás”, az újjáépítés megtervezésébe, és megvalósításába. „A XXI. században már el sem képzelhető bolygónk legeldugottabb lakott része sem valamiféle technikai beavatkozás nélkül. Az egész életünket átszövő és legtöbbször hasznos technikai és a technológiai megoldások ugyanakkor felelőtlenné tették az embert. Vakká és érzéketlenné tesz bennünket, nemcsak a minket még mindig eltartó természet, hanem embertársaink iránt is. »A technika ugyanis tényleg igyekszik elérni azt, hogy vaslogikáján semmi se maradjon kívül, és az azt birtokló ember tudja, hogy a technika végül is nem az ember hasznát vagy jólétét szolgálja, hanem a hatalmát növeli; a hatalmát, a szó legszélsőségesebb értelmében«. Ezért a természet elemei felett éppúgy rendelkezni akar, mint az emberi lét felett. Így beszűkül az egyes ember döntési képessége, legigazibb szabadsága és tere az alternatív kreativitásra” (Laudato si’  108.).