Az Új Ember hetilapban megjelent termetésvédelmi témájú cikkjeink

Változást akarunk (Ferenc pápa)

Változást akarunk, valódi változást, struktúrák változását!

A kölcsönös függőségnek (VI. Pál)

A kölcsönös függõségnek a közös felelõsséggel, a közös sorsnak pedig a szolidaritással kell együtt járnia.

A remény globalizációja

A remény globalizációja, a népekből sarjadzó és a szegények közt növekvő reménység globalizációja kell, hogy leváltsa a világméretű kirekesztést és közönyt.

Ferenc pápa bolíviai beszéde 2015

Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.

World Overshoot Day - és mi ebben a jó hír?

“World Overshoot Day” – a kamataink felélésének napja 2020-ban augusztus 22 lesz.

 

Mi ebben a jó hír?

 

A Környezetvédelmi Világnapon szokta nyilvánosságra hozni a „Global Footprint Network” szakértő szervezet, hogy számításaik szerint melyik az év melyik napján fogja túllépni az emberiség megújuló természeti erőforrás-fogyasztása a föld természeti tőkéjének azévi kamatát. Ezt a túllépést hívják „overshoot”-nak, túllövésnek. (Magyarul is létezik ez a rosszalló kifejezés, hogy valaki túllő a célon.)

A Global Footprint Network idén is megjelölte a túllövés napját: várhatón augusztus 22-re fog esni – és ez szenzációnak számít! Miért? Nos, az elmúlt évtizedekben ez a nap, sajnos, évről évre, és gyorsuló ütemben kúszott visszafelé a naptárban, télből az őszbe, őszből a nyárba.  Amióta az emberiség igénybevétele túllépte a természeti tőke kamatait (a források termelését, és a nyelők kapacitását) valamikor a ’80-as években, még sohasem fordult elő, hogy az adott évben a helyzet ne lett volna rosszabb, mint az előzőben. 2020-ban azonban a túllövés napja több mint három héttel később lesz, mint tavaly, 2019-ben volt!  (www.overshootday.org)

Hogy történhetett ez? Hiszen – valljuk be! – annyit érzünk, hogy nem a mi áldozatos életmódváltásunk, reálgazdaságunk tudatos átépítése áll a háttérben, sajnos. Igen, jól sejtjük: megintcsak hívatlan „kerékkötőnk”, a COVID19 járvány lassított annyit az egyébként korántsem környezetbarát világgazdaságon, hogy az már valamelyest (keveset!) enyhít a túlhasználat, azaz a természeti tőke pusztításának mértékén. Egy kis lépés a jó irányba, ha nem is önként tettük...

Milyen jó lenne, ha a túlhasználat továbbra is folyamatosan csökkenne, az egyensúly helyreállna, a természeti rendszerek meggyógyulnának és megerősödnének! És még jobb lenne, ha ez nem további magunk-okozta természeti csapások véletlenszerű eredménye lenne, hanem terveink, elhatározásaink és szerződéseink végrehajtása hozná meg! Mert egyáltalán nem szükségszerű, hogy szenvedés és nélkülözés kísérje gazdaságunk és társadalmunk átépítését. Ezt a rendszerváltoztatást tervezetten és szervezetten, okosan és együttműködve, innovatív és szolidáris módon is végre tudjuk hajtani. Ha akarjuk.

Határozzuk el, hogy augusztus 22-ig sokat fogunk komolyan beszélgetni arról, hogy hogyan látunk neki: személyesen, közösségben, országos léptékben!

És ha „puskázni” szeretnénk, vegyük elő nyugodtan az „Áldott légy!” enciklikát...

 

A kép forrása: footprintnetwork.org

Laudato si' hét 2020 - közös ima

Szerető Istenünk, Égnek és Földnek és mindennek, ami benne van, Teremtője!
Képedre teremtettél bennünket és minden teremtményedet gondjainkra bíztad.
Napsütéssel, vízzel és termékeny földekkel áldottál meg minket,
hogy mindenki táplálékhoz juthasson.
Nyisd meg értelmünket és érintsd meg szívünket,
hogy teremtésed ajándékát befogadjuk.
Segítsd tudatosítanunk magunkban, hogy közös otthonunk
nem csupán a mi tulajdonunk, hanem minden teremtményé
és az elkövetkező generációké,
és felelősek vagyunk megóvásáért.
Lehessünk mindenkinek segítségére
a szükséges ételhez és erőforrásokhoz való hozzáférésben.
Legyél közel mindazokhoz, akik szükséget szenvednek
ezekben az embert próbáló időkben,
különösen a legszegényebbekhez
és azokhoz, akik leginkább magukra maradtak.
Félelmeinket és az elszigeteltség érzését
alakítsd át reménnyé és testvéri szeretetté,
hogy megtapasztalhassuk szívünk valódi megtérését.
Segíts, hogy a globális járvány következményeinek kezelésében
megtaláljuk a kreatív szolidaritás megoldásait.
Adj bátorságot, hogy merjük vállalni azokat a változtatásokat,
amik a közjó érdekében szükségesek.
Soha ilyen kézzelfoghatóan nem tapasztalhattuk meg azt,
hogy sorsunk mennyire összefügg
és milyen nagy mértékben vagyunk egymásra utalva.
Engedd meghallanunk a Földnek és szegényeinek segélykiáltását,
és gyakorlati választ adni rá.
A jelen szenvedései a vajúdás kínjai legyenek
egy testvéribb és fenntarthatóbb világ megszületésénél.
Máriának, a Keresztények Segítségének oltalmazó tekintetétől kísérve
imádkozunk mindezért Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Laudato si' hét 2020 - 9. nap

„Mindenható Isten, te az egész világmindenségben, de legkisebb teremtményedben is jelen vagy, és gyengéd szeretettel veszed körül mindazt, mi létezik. Öntsd belénk szereteted erejét, hogy óvjuk az életet és a szépséget, tölts el minket békével, hogy fivérként és nővérként éljünk, és ne ártsunk senkinek! Szegények Istene, segíts, hogy megmentsük azokat, akik e földön magukra hagyva és elfeledve élnek, de akik oly értékesek szemedben! Gyógyítsd meg életünket, hogy védelmezői legyünk a világnak, ne kifosztói, a szépség terjesztői legyünk, ne a szennyezésé és a pusztításé! Érintsd meg azok szívét, akik csak haszonra törekszenek, a szegények és a föld kárára! Taníts meg, hogy felfedezzük minden dolog értékét, hogy ámulattal tekintsünk rájuk, hogy felismerjük: szoros egységben vagyunk minden teremtménnyel végtelen világosságod felé vezető utunkon! Köszönjük, hogy mindennap velünk vagy! Kérünk, légy segítésünkre az igazságosságért, a szeretetért és a békéért folytatott küzdelmünkben!” (LS: Ima földünkért)

Teremtésvédelmi kalendárium – Pedig már előre jelezték…

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk ezúttal arra mutat rá, a világ politikai és pénzügyi döntéshozói még mindig nem hallgatnak a tudósokra, pedig „csak” a Föld tüdeje van veszélyben.

2003-ban az OECD a Jelentkező kockázatok a 21. században: cselekvési menetrend, majd 2011-ben a Globális sokkok című jelentésében, 2012-ben pedig az USA Hírszerző Tanácsának jelentésében mutattak rá arra, amit 2015 óta Bill Gates és kutatócsapata is többször jelzett, hogy nagy a veszélye egy olyan járványnak, mint ami most megbénította a világot.

A világ legnagyobb agytrösztjei, kitűnő tudósok, stratégiatervezők, közéleti személyiségek csaknem húsz éve ontják az információkat erről a veszélyről, de úgy tűnik, hogy a világ politikai és pénzügyi döntéshozói nem hallgattak rájuk.

Vajon más globális méretű veszélyek előrejelzésével nem ugyanez a helyzet? 1988-ban alakult meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az ENSZ környezetvédelmi intézménye (UNEP) együttműködésében az Éghajlatváltozási Kormányközi Tárgyaló Testület, az IPCC. A testület öt-hat évenként ad ki átfogó, sok ezer tudós munkájára alapozott, majd a kormányok delegáltjai által elfogadott jelentéseket.

Oldalak