Az ember érdeke és a világ érdeke között nincs, nem lehet alapvető ellentét – Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke a Magyar Katolikus Rádió mikrofonja előtt fejtette ki gondolatait abból az alkalomból, hogy Esztergomban ülésezik a CCEE és a CEC közös bizottsága. A beszélgetést az alábbiakban szerkesztett formában közöljük.

– Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Tanácsa (CEC) közös bizottsága ülésének fő témája a környezetvédelem. Milyen tapasztalatokat osztottak meg egymással az ülés résztvevői? Hogyan tud az egyház hozzászólni ezekhez a természettudomány körébe tartozó kérdésekhez?
– A mi hivatásunk természetesen nem a természettudományos kutatásra koncentrálódik. Nekünk azokból az eredményekből kell kiindulni, amelyeket ma már a tudomány közvetít az emberiségnek a környezet alakulásáról és ennek a veszélyeiről, azért, hogy megtaláljuk a helyes emberi viselkedés irányelveit. Ebben a tekintetben számos olyan eredményről számolhatok be, amely az itt képviselt egyházaknak és közösségeknek több évtizedes munkáját kíséri. A résztvevők kézbe kaphatták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tavaly decemberben kiadott körlevelét, amelynek angol nyelvű változata is elkészült, Harsányi Ottó OFM professzor úr mutatta be a jelenlévőknek. De nemcsak dokumentumokról és buzdításokról beszélhetünk, hanem konkrét akciókról is. Nekünk arra van lehetőségünk, hogy felkeltsük a fiatalok és általában az állampolgárok, különösen pedig a döntéshozók, a politikusok érzékenységét, a figyelmét, és abba az irányba próbáljuk őket motiválni, hogy döntéseikben felelősséggel, a jövőre tekintve és értékek mentén járjanak el.

Milyen értékekről és milyen felelősségről van szó? Keresztény alapállásunk az, hogy cselekvésünk legfőbb iránya nem a pillanatnyi kellemes közérzetünk megvalósítása. Az ember létének és az emberi közösség létének is értelme és célja van, amely beleilleszkedik a teremtett világ összefüggésébe, a teremtett világ céljába. Isten szeretetből és bölcsességében alkotta az egész világot, benne az embert. Ezért az ember érdeke és a világ érdeke, vagy rendeltetése között nincs, nem lehet alapvető ellentét. Az ember nem lehet független az őt körülvevő világtól, nemcsak azért mert hozzátartozunk az élővilághoz, meg az anyagvilághoz is, miközben szellemi lények is vagyunk, hanem azért sem, mert a Teremtő egységes terve fog át bennünket.

Mindennek az összefüggésében keresnünk kell azt a – világ törvényeiből, törvényszerűségeiből is kirajzolódó – teremtői szándékot, amelyhez igazodnunk kell. Ez azonban rendkívül bonyolult kérdéseket is fölvet. Ahhoz hogy egyáltalán megélhessünk, lépéseket kell tennünk, védekeznünk kell a természeti adottságokkal szemben. Ha túl hideg van, akkor valamit tennünk kell, hogy meg ne fagyjunk. Ugyanakkor tisztelnünk és óvnunk is kell a bennünket körülvevő természetet, nem is csak a saját rövid távú életlehetőségeink kedvéért. Felvetődik tehát egy másik elméleti kérdés: hogy önmagában milyen a teremtett világ értéke. Ezt a kérdést nem lehet az ember értékétől elvonatkoztatni. Itt tehát az antropocentrizmus és egy átfogóbb szemlélet különböző változatai között kell eligazodnunk. Mindezt püspöki karunk említett dokumentuma igen gazdagon és árnyaltan tárgyalja.

A fő problémát én személy szerint abban látom, hogy ezek a kérdések egyre komplikáltabbá válnak. Ahogyan a természettudomány újabb részleteket fedez fel, ahogyan az etikai és filozófiai reflexió is egyre gazdagabbá és bonyolultabbá válik, egyre több a specialista, mindenki a maga területén részletezi és fejti ki a felismeréseit. Nem rendelkezünk azonban elegendő idővel és energiával ahhoz, hogy mindezt magunk megismerjük és földolgozzuk, pedig az élet egyes helyzeteiben azonnal kell dönteni. Az élet nem ad időt sem az egyes embernek, sem az emberiségnek, hogy tetszőleges hosszúságú reflexióba bocsátkozzék. Vagyis, hidat kell verni az egyre komplikáltabb ismeretanyag és a konkrét döntések között. Ez egyre nehezebb, talán a kultúránk válságának ez az egyik fő oka.

Nem csupán az erkölcsileg helyesen cselekedni akaró egyén problémája ez, hanem a törvényhozóké is. Hányszor fordul elő nemzeti, vagy európai szinten, hogy a képviselők hatalmas, ezer oldalas anyagokat kapnak meg, hogy azután szavazzanak a törvényjavaslatról. Nagyon kevés embernek van ideje, hogy azt áttanulmányozza, hanem inkább a frakcióhűség alapján szavaz. Tehát olyasmikről hozunk döntéseket, amit nem tudtunk részleteiben átgondolni, és ez a helyzet romló tendenciát mutat. Egyfajta elidegenedéssel állunk szemben, mintha az ember, varázsló inashoz hasonlóan, elveszítette volna az uralmát azok fölött a folyamatok és jelenségek fölött, amelyeket részben saját maga váltott ki.

Ebben a helyzetben az is hivatásunk, hogy a teremtő és gondviselő Istenbe vetett bizalmat fölébresszük és erősítsük magunkban, mert Isten az, akinek terve van velünk, tehát ő az, aki minket arra is képessé tesz, hogy a történelmünk, a sorsunk kihívásaival szembenézzünk. Ennek kapcsán pedig egy-egy felismert igazságnak nagyon nagy súlya lehet, ahogyan többen hangsúlyozták a felszólalók közül. Az igazságnak ereje van, akkor is, hogyha az ember néha nehezen fogadja el, vagy nehezen igazítja hozzá a saját lépéseit.

– Az egyházak által megfogalmazott gondolatok, javaslatok, hogyan tudnak megvalósulni, a népek, a nemzetek között? Van ehhez elég erő, akarat?
– Az erő és az akarat növekszik. Láttunk már olyat, hogy valami elkezdődött egy tudományos felismeréssel, majd a tömegtájékoztatás egyre egyértelműbben foglalt állást egy-egy cselekvési mód mellett, vagy akár egy-egy tevékenység ellen, és a gazdaság urai is fokozatosan belátták, hogy nem érdemes azt tovább erőltetni, bár rövid távon még mindig lehetne belőle hasznot húzni, de már közép távon is nagyobb a kár, vagy egyidejűleg jelentkeznek a károk. Ez azután eljut a politika szintjére. Egy példát mondanék erre. Régóta tudják az emberek, hogy a dohányzás káros az egészségre, de azért hosszú ideig vitatkoztak is ezzel. Voltak, akik azt mondták, hogy nem is káros, és ez a megítélés tévedésen alapul. Később már mindenki tudta, hogy káros, de még mindig ellenvetések voltak, hiszen nagyon sokan érdekeltek voltak abban, hogy a dohányipart tovább fejlesszék, illetve, hogy az ebből adódó adójövedelmeket továbbra is emeljék. Hamarosan azonban kiderült, hogy az egészségügyben ennek nagyon kemény következményei vannak, és ma ott tartunk, hogy világviszonylatban, de Európában különösen is, egyrészt nem nagyon sikk dohányozni, másrészt nem nagyon lehet reklámozni ezt, harmadrészt, föl kell hívni az emberek figyelmét, hogy milyen káros az egészségre, és így tovább.

Tetten érhető tehát egy-egy példán, hogy hogyan válik az igazság ereje mégiscsak hatékonnyá a cselekvésünkben. Ez azonban nem automatikus, tehát nem az etikai intellektualizmust valljuk, nem mondjuk, hogy elég valamit tudni és már helyesen fogunk cselekedni. Tudjuk, hogy az emberi természet rosszra hajló. Mégis, ebbe az igaságba vetett bizalommal igyekezni kell a jó, a helyes cselekvés normáit újra és újra tudatosítani, újra és újra a többi ember elé tárni, újra és újra motiválni a döntéshozókat is, hogy ebbe az irányba létjenek. Ebbe nem szabad belefáradni és bízom abban, hogy ez a munka mindig megkapja a gondviselő Isten támogatását is.

A teljes interjút meghallgathatják a Magvetés – hitéletünk krónikája című műsorban, március 2-án, 20 órától. Szerkesztő Zimányi Ágnes.

Magyar Kurír