Azt talán senki nem vonja kétségbe, hogy a magunk által megtermelt zöldségnél és gyümölcsnél nincs finomabb. De mit tegyen az, aki a nagyváros közepén él, ugyanakkor szeretné megtapasztalni a kertészkedés örömét és nehézségeit? Nekik nyújt segítséget a Közösségei kertek éjszakája, ahol koncertek, közös főzés és beszélgetések mellett lehetőség nyílik bepillantani eme kertek izgalmas világába.

"TTIP – avagy liberalizált élelmiszerbiztonság?" címmel írt cikket Nemes Csaba az Új Ember június 19-én megjelent számában:

A TTIP betűszó magyar fordítása „Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség”, ami első  pillantásra -  az elnevezése alapján - nagyon ártatlannak, sőt barátságosnak tűnő „valami”. De valójában  a TTIP egy most érlelődő kőkemény üzleti, hatalmi és biztonsági, valamint függetlenségi kérdéseket felvető  nemzetközi megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között. A 2013 júliusában indított,  kétoldalú szabad kereskedelmi megállapodásról folyó  tárgyalások egyaránt szólnak a vámok és az ún. nem tarifális kereskedelmi és beruházási akadályok lebontásáról. A készülő – és titkossága miatt különösen vitatott - megállapodás célja az EU és az USA közötti szabályozási összhang megteremtése, ami különösen nagy feszültséget okoz a környezet- és egészségvédelem, a mezőgazdaság, élelmiszerbiztonság és pl. a munkajog területén. A szabályozási koherencia elérése sok esetben gyöngíti az EU-ban és Magyarországon már elért, bizonyos szempontból szigorúbb biztonsági előírások használatát. Az egyik ilyen problémás terület például az, hogy míg az EU-ban és Magyarországon élelmiszer biztonsági kérdésekben az elővigyázatosság elve dominál (itthon mindig is nemzetközileg elismert „karanténes” szakemberek voltak), addig az USA-ban – leegyszerűsítve -  az utólagos bizonyítás elve a gyakorlat, azaz, a lehetséges károkozást, veszélyeket kell bizonyítani. Már ebből is látszik, hogy nehéz a szabályok összecsiszolása.

A Föld Napja címmel írt cikket Nemes Csaba Az Új Ember április 24-én megjelent számában. Azt írja, hogy  „évmilliárdok alatt kialakult élet, persze, folyamatosan változott. Geológiai kutatások alapján tudhatjuk, hogy a földtörténeti korokban többször is volt kihalási szakasz, amely után nagyon lassan, de mindig kialakult az élet egy új formája, mert mindig jelen voltak bizonyos, az élő és az élettelen mozgó rendszerek belső tulajdonságainak betudható, átalakulásra késztető hatások, valamint a Földet kívülről befolyásoló tényezők is. Ezek a rendkívül összetett rendszerek éppen a belső kaotikus „viselkedésükből” adódóan képesek hirtelen, katasztrófa jellegű változásokra is, s így, addig nem uralkodó életformák válhatnak meghatározóvá. Az ember megjelenése és sokasodása, a technikai, technológiai fejlődés, az együttműködés új formáinak kialakulása sok ezer, százezer évig nem okozott nagy változást. Ám az utóbbi kétszáz esztendőben a földi élő rendszerek feltételeiben olyan új típusú romboló hatásokkal kell számolni, amelyek jelentős változást hozhatnak.” Feleleveníti, hogy az elmúlt húsz évben számos helyen és területen csak rosszabbodott a helyzet, hozzá téve, hogy 2015 a nemzetközi életben (Ferenc pápa Laudátó’Si kezedetű enciklikája; az ENSZ Fenntarthatói Fejlesztési Céljainak az elfogadása, párizsi klímacsúcs eredményei) reményteljes, ha nem is elégséges, de szükséges fejlemények.

Március 13-án megjelent Új Emberben Nemes Csaba írt cikket „Összefüggő rendszerek címmel”- Arról írt, hogy biológus, ökológus szakemberek becslései szerint a földön élő fajoknak talán húsz százaléka az, ami valamennyire ismert, leírásra került. A hatvanas évek végén Robert Paine amerikai ökológus új fogalommal állt elő, az ún. kulcsfajokkal. Ez valami olyasmit jelent, hogy az ismert fajok között vannak olyanok, amelyeknek a léte kiemelkedő fontosságú az őt körülvevő ökoszisztémában. Azaz, vannak olyan fajok, amelyek sokkal fontosabbak egy-egy ökoszisztéma fenntartásában, mint mások. Egy-egy kulcsfaj eltűnése, eltüntetése dominószerű kihalási folyamathoz is vezethet. A táplálékláncokon működő kapcsolati hálózatok kölcsönhatásai a több tízmilliót is elérhetik, éppen ezért az egymásra hatások becslése rendkívül bonyolult, a rendszerszintű nemlineáris változások következménye sokszor nem jósolható meg. Törékeny az ökológiai rendszer, bár az is igaz, hogy még a súlyosabb katasztrófák esetén is kijavítja önmagát, csak éppen várni kell arra a néhány ezer, vagy százezer évre, ami ehhez szükséges, és ami túl hosszú idő számunkra, de akár generációk sokasága szempontjából is.