A tartós változás dinamizmusának elindításához szükséges ökológiai megtérés
egyben közösségi megtérés is.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
A tartós változás dinamizmusának elindításához szükséges ökológiai megtérés
egyben közösségi megtérés is.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
„Az Úr, követei által még jókor és ismételten elküldte hozzájuk figyelmeztetéseit. De ők kigúnyolták követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül beteljesedett az Úrnak szava: pusztaság lesz az ország és nyugodni fog, míg e nyugalom által elégtételt nem szolgáltat a megszentségtelenített szombatokért.” (2Krón 36)
„A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat. Az Ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket.” (Ef 2)
„Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mert tetteik gonoszak voltak.” (Jn 3)
Nagyböjt negyedik vasárnapja az örvendezés vasárnapja – de minek is örvendezzünk voltaképpen? A liturgia szent olvasmányai az emberi nemtörődömség, gonoszság elkerülhetetlen következményeiről írnak, s ezeket a következményeket látjuk a világban kibontakozni napjainkban is. Mi van itt örülnivaló?
Ha röviden akarunk válaszolni, talán úgy fogalmazhatnánk: örömünk oka, hogy Teremtőnk nem hagy magunkra minket, hanem újra meg újra esélyt ad, hogy szabadon döntve tegyük meg a jót, a helyeset, azt, ami „az ország” – benne a magunk – javára válik.
A teremtett világba helyezett ember, a férfi és az asszony, nem valami rosszízű túlélési vetélkedő részeseként érkezett egy ellenséges környezetbe, információk nélkül! Isten mindig is tudtukra adta, ma is tudtunkra adja, hogy mi a feladatunk a teremtéssel, milyen eszközeink vannak és milyen eszközök „szabálytalanok”, és tanít arra, hogy milyen magaviselet, hozzáállás az, amely alkalmas a világ – anyagvilág és társadalom – „rendeltetésszerű” működtetésére, a harmonikus, nyugodt „üzem”, a béke és a fejlődés fenntartására. Isten nem rejti véka alá, hogy a „nem rendeltetésszerű” használatban tönkremegy a teremtés és tönkremennek az emberi kapcsolatok is: a „parancsolatok és törvények” tehát értünk vannak, nem ellenünk; nem egyszerűen köteleznek, hanem felvilágosítanak a célravezetőről.
Isten felismerhetővé teszi számunkra, egyenesen megüzeni nekünk azt is, hogy mi lesz a következménye annak, ha megvetjük a jókor és ismételten jövő figyelmeztetéseit: „pusztaság lesz az ország”! Tudjuk, hogy ez a következmény, az emberi gonoszság következménye, a történelem során újra és újra bekövetkezett, és ismét itt van a küszöbön. A világ természeti rendszerei mennek tönkre, a pusztulás okozta szűkösség itt is, ott is háborúkat, nyomort és éhhalált okoz, amely elől milliók menekülnek biztonságot keresve.
Mégis örvendezhetünk: hisz Isten nem azért küldte Fiát a világba – ebbe a világba! – hogy elítélje azt, hanem hogy üdvözítse. Mi pedig, akiket Krisztus Jézusban jótettekre teremtett, Vele együtt részt vállalhatunk a teremtés meggyógyításában...
v, 2018-03-04 07:39 A „Holnap” című dokumentumfilmet tekintették meg az érdeklődők a teremtett világ védelmével foglalkozó Naphimnusz Műhely e félévi első alkalmán, február 14-én, hamvazószerdán. A szervezők a nagyböjt szellemében arra irányították a figyelmet, hogy lemondásaink egyben pozitív cselekedetek is lehetnek.
A Holnap című francia dokumentumfilmet országszerte húsz helyen vetítették február 14-e, „szívügyeink napja” alkalmából a „Holnap Bajnokai”, vagyis a Védegylet, az Átalakuló Közösségek és az Ökofilmklub Budapest. Három vetítés még hátravan: február 17-én Budapesten és Érden, február 23-án ismét a fővárosban látható az alkotás – ezekről a vetítések honlapján lehet tájékozódni. A helyszínek egyike a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola volt, ahol a filmvetítés és az azt követő beszélgetés a Naphimnusz Műhely e félévi kezdő alkalma is volt egyben.
– Szeretnéd lendületesen kezdeni a nagyböjtöt?
– Érdekel, hogyan lehetnének lemondásaid egyben pozitív cselekedetek is?
– Érzed, hogy kellene tenned valamit a teremtett világért?
– Az aggodalmak helyett, mellett, után érdekelnének a megoldások is?
– Egyetértesz, hogy össze kellene fognia minden jóakaratú embernek?
– Vagy mindezek közül valamelyikkel kapcsolatban kérdéseid vannak?
„A hetedik nap a nyugalom napja az Úrnak, a te Istenednek. Ezért semmiféle munkát sem szabad végezned ezen a napon, sem neked, sem senkinek a tieid közül. Az Úr ugyanis a hetedik napot megáldotta és megszentelte.” (Kiv 20)
„Istennek „oktalansága” bölcsebb az embereknél, és Istennek „gyöngesége” erősebb az embereknél.” (1Kor 1)
„Fölmenvén Jeruzsálembe, Jézus a templomban árusokat talált. Kötélből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta, mondván: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”” (Ján 2)
A harmadik vasárnap olvasmányai jól mutatják nekünk, hogy „nagy” böjtünk értelme, célja nem az öncélú önsanyargatás, hanem a helyes irányok és arányok megtalálása az életünkben. Persze, ha történetesen épp rossz irányba haladunk, akkor ehhez kell a felismerés, a gondolkodás megváltoztatása és az azzal járó irányváltás (metanoia, megtérés). Az irányváltás sikerességéhez pedig összeszedettség kell, mint ahogy jelen céljaink, irányaink, gyakorlatunk őszinte és objektív vizsgálatához is kell a fegyelem, önmagunk kordában tartása, az ön-megtartóztatás, a visszanyert ön-uralom. (Mert ha a lélek kész is, a test gyönge...) Mindez azonban eszköze, nem célja a nagyböjtnek; a cél az Úr akaratának tisztább megértése és követése.
A mai vasárnapon figyelmeztetést kapunk: az emberi élet nem a gazdaságról – még kevésbé a gazdagságról – szól! Ahogy Jézus erős prófétai jellel adja ezt tudtunkra, amikor a kereskedőket kiűzi a jeruzsálemi templomból, olyan erős prófétai üzenet az is, amikor Ferenc pápa ma, az ökológiai és társadalmi válság súlyos tényeit látva azt mondja: „Ez a gazdaság öl!”
Még a legszebb, teremtő, alkotó tevékenységet is meg kell tehát szakítanunk pihenőkkel. Időről időre rendszeresen ki kell lépnünk a gazdaság motollájából, és egyáltalán mindenféle munkából: ez parancs! „Micsoda veszteség, milyen oktalanság!”- mondja a világ. – „Időnk több mint 14%-a, minden hetedik nap kárba vész! Miért gyöngítjük gazdaságunkat, országunkat?”
Egész másról van szó. Ez a kilépés, a nyugalom napja nem egyszerűen megpihenést, a további munka érdekében szükséges regenerációt jelent számunkra, nem is valamiféle lehetőség a „munkagép” gondos, előrelátó karbantartására! Ez az idő áldott, sőt szent! Ez a nyugalom, ez a „tétlenség” és csend arra való, hogy Isten hangjára és cselekvésére figyeljünk, hogy meghalljuk és észrevegyük Őt az életünkben, csodáljuk bölcsességét és erejét, felfedezzük akaratát és kezenyomát a világban!
Jézus nem engedi, hogy a szent és a profán, az ünnep és a hétköznap, a cél és az eszköz időben és térben keveredjék, és így lélekben is összekeverhető legyen. Ő, aki „ismer mindnyájunkat”, és „tudja, mi lakik bennünk”, Tőle szokatlan szigorral, elsöprő eréllyel, látványos, prófétai egyértelműséggel teremt rendet ebben a kérdésben.
Én is a Lélek temploma vagyok. Az én szívemben, az én vasárnapjaimban rendet teremtett-e már Jézus? Megkértem már, hogy tegye meg? Magamért, és rajtam keresztül a teremtett világért is, melyet Vele szeretni felelős vagyok?
v, 2018-02-25 13:01 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az ökológiai megtérés szándékával is böjtölhetünk.
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
A nagyböjt hagyományosan a bűnbánat, az önmegtartoztatás, a megtisztulás mellett az Istenhez való olyan közeledésnek az időszaka is, ami az általa teremtett világgal való személyes kapcsolatunk helyreállítása, mindennapjainkban és holisztikus evangéliumi értelemben is.
Ahhoz, hogy a teremtett világgal keresztény hitünkben is elmélyített kapcsolatunkat erősítsük, megismertessük keresztény olvasóinkkal a teremtésvédelem lényegi, a mindennapokban is hasznos gondolatait, a Naphimnusz Egyesület 2012 óta oszt meg tematikus elmélkedéseket, felhívásokat a nagyböjt időszakában.
2012-ben mindennapi tevékenységeink mentén gondoltuk végig, mit tehetünk. 2013-ban az ún. sarkalatos erények és a teremtésvédelem összefüggéseiről elmélkedtünk.
2014-ben arra hívtuk olvasóinkat, hogy velünk együtt gondolják át, hogyan segít minket a Szentlélek hét ajándéka: a tudomány, az értelem, a bölcsesség, a tanács, az erősség, a jámborság és az istenfélelem a teremtett világ gondozásában és művelésében.
2015-ben személyes céljainkat vizsgáltuk teremtésvédelmi szempontok alapján, ideértve egyszerű hétköznapi céljaink, a munkánk, hivatásunk céljait, a személyes kapcsolatainkban, ünnepeink során, közösségeinkben elhatározott célok kohézióját.
v, 2018-02-25 12:58 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal megpróbálunk nem elveszni a ködben és megtalálni a jó irányt a fenntarthatóság felé az energiaforrásokat illetően.
„Köddel száll a téli este
a füstölgő Budapestre,
feketíti, beborítja
a köd-dunyha, füst-kalitka.
Fedi neonfényes felhő,
mint a piros lámpaernyő.”
(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg II. 53)
Sok minden változott azóta, hogy Weöres Sándor a múlt században rácsodálkozott a ködben fuldokló fővárosra. Ha gyalogosan szegődünk a nyomába, észrevesszük, hogy látványosan szűkülnek a járdák a parkoló autók miatt, és már a hegyi utakon is folyamatosan érezhető a kipufogógázok fojtogató, savanyú füstje. De az is feltűnik, hogy a januári enyhe napok milyen sok növényt megtréfáltak. A hóvirág a városban jóval előbb nyílik, mint az erdőkben, hiszen az úgynevezett „városi hősziget” jelenség – bár kisebb mértékben mint nyáron – télen is érezhető. A mogyoró megnyúlt barkái viszont már a kertvárosban is márciust idéznek, szépen szemléltetve a globális felmelegedés sokak által vitatott jelenségét…
A felmelegedést okozó üvegházhatású gázok közül a legismertebb a szén-dioxid, mennyisége világszerte folyamatosan növekszik. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen az olaj, a szén, a földgáz elégetésével azokat a szénkészleteket szabadítjuk fel, amit valamikor a növényvilág raktározott el saját testében, kivonva az akkori légkörből a szén-dioxidot. Jó ötletnek tűnik hát kiváltani az egyébként is fogyatkozó fosszilis energiahordozókat megújuló forrásokkal? A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács második előrehaladási jelentése ezzel a kérdéssel is foglalkozik:
„Az Európai Unió 2020-ra 20 százalékos részesedést kíván elérni a végső energiafelhasználáson belül megújuló energiaforrásokból. Magyarország a vállalásait tekintve az uniós tagállamok utolsó harmadában szerepel. Még rosszabbul állunk a megújuló alapú villamosenergia tekintetében: a 2009–2015 közötti időszakban a bruttó végső villamosenergia-fogyasztásunk mindössze 6-7 százalékát fedezzük megújulókból… A fenntarthatóság felé való átmenet szempontjából a megújulók forrásösszetételének aránytalansága aggasztó. A megújuló részarányunk négyötöde mezőgazdasági alapú, illetve több mint a fele erőművi és a háztartási tűzifa felhasználására vezethető vissza.”
„Utódaidat megsokasítom! Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak.” (Ter 22)
„(Isten,) aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk Vele együtt mindent?” (Róm 8)
„Ez az én szeretett Fiam, rá hallgassatok!” (Mk 9)
Úgy tűnik, Isten ezen a vasárnapon egyik szélsőségből a másikba visz minket! Egyik pillanatban végletekbe menő, mértéktelen, érthetetlen, feltétlen áldozatokat követel, a legkedvesebbet, legféltettebbet venné el tőlünk; a másik pillanatban Fiával együtt egyszerűen „mindent” nekünk ajándékoz! Egyik pillanatban lelkileg minden ajándékáról le kell mondanunk, nincstelenül, evilági reményeinktől megfosztva kell tudnunk megállni Előtte, hogy aztán felvigyen a hegyre, és mindent elsöprő magabiztosságot kínáljon: a „ha Isten velünk, ki ellenünk?” magabiztosságát.
Ha ez a Jézus, aki velünk jár-kel, Isten, akkor valóban – ki ellenünk? Márpedig: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok, rá hallgassatok!” – hangzik a felhőből, a láthatatlanból!
Jézus - a valóságos ember és valóságos Isten - kérései radikálisak, de nem bonyolultak. Szélsőséges jóságot, teljes, jókedvű engedelmességet, parancsok találékony túlteljesítését kéri tőlünk szelíden, de határozottan; cselekvő, termékeny jóakaratot minden és mindenki iránt.
Megéri, hogy feltétlenül, „vakon” engedelmeskedjünk a belső hangnak, lelkiismeretünknek, Isten kéréseinek, indításainak? Megéri a lemondás szokásainkról, hajlamainkról, eddigi megoldásainkról, életmódunkról? Mit várhatunk cserébe az ilyen ábrahámi, jézusi engedelmességért? Talán meglepő módon: utódaink „megsokasítását”, s azt, hogy ez a sokaság nem átok, teher, hanem ellenkezőleg: áldás lesz a Föld népei számára!
Igen, az „áldás vagy átok” nem önmagában a (lét)számokban rejlik! Az Istenre hallgatók utódai, az „engedelmesek népességrobbanása” áldást jelent a többiek számára is. A megtérés hatása – az ökológiai megtérésé is! – elmaradhatatlan! Végsősoron, Isten színe előtt, senki sem emelhet majd vádat Isten választottai ellen – akkor sem, ha megsokasodtak...
„Íme szövetséget kötök veletek, utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal és az összes vaddal, a föld minden állatával.” (Ter 9)
„A (vízözönnel) jelképezett keresztség most titeket is megment, (...) hiszen az könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által.” (1Pét 3)
„(Jézus) Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. (Azután) Galileába ment, és hirdette Isten örömhírét: Betelt az idő, közel van az Isten országa! Térjetek meg!„ (Mk 1)
A világtörténelemben szövetségek kötődnek és bomlanak szét. Az emberek, a közösségek, az országok szövetségeket alakítanak ki, összefogva hol jó, hol gonosz célok érdekében, világi vagy mennyei érdekek mentén. Mi, emberek milyen ritkán gondolunk arra, hogy fölösleges szövetségesek után keresgélnünk, hiszen már szövetségesek vagyunk: Isten szövetségesei! Isten összefogott mindnyájunkkal, minden teremtményével, egyenlőképpen, mindörökre! Ez a szövetség nem bomlik fel: együtt, egymásért, Istennek élünk, egymással és minden élőlénnyel, ami velünk van!
Mi azonban minduntalan megfeledkezünk arról, hogy összetartozunk, egy zászló alatt - az alatt a bizonyos elöl járó „Királyi zászló” alatt - szolgálunk. Mint kapkodó, rosszul tájékozódó csapatok a harctéren, „baráti tűzzel” pusztítjuk egymást akarva-akaratlan, embert és állatot egyaránt.
Emlékeznünk kell tehát újra meg újra arra, hogy mi Istenbe merítkezett emberek vagyunk, volnánk; keresztségünkre, Istengyermekségünkre hivatkozva kell könyörögnünk tiszta lelkiismeretért mennyei Atyánkhoz! A tiszta lelkiismeret egyrészt ártatlanságot jelent, azt, hogy Isten segítségével megszabadultunk a gonosztól, másrészt tisztánlátást, érzékeny, hibátlan, önmagunkkal szemben is őszinte megkülönböztetést jó és rossz között.
Tisztánlátásunk visszaszerzésében, szövetségünk megerősítésében segít, ha kimegyünk az emberek közül a természetbe, a vadak és az angyalok közé. Ám amikor önmagunkkal szembesülünk, amikor belül próbálunk rendet teremteni, megjelenik a Vádló is, hogy alakuló belső rendünket szétdobálja. Milyen jó, hogy szövetségeseink állnak mellettünk mindenkor, még a „pusztában” is: „minden látható és láthatatlan” teremtmény, és azok Teremtője!
Teremtményeiben – embertársainkban, az állatokban, a növényekben, a felhőkben és a vizekben – valóban közel van a Teremtő! Hiszen a teremtett világ a Teremtő világa, országa!
„Vadak és angyalok között” megpihenve, imádkozva, szítsuk fel magunkban a szövetség örömét, a Teremtő közelségének boldogító tudatát! Akkor lesz mit továbbadnunk...
Naphimnusz
„Az ökológiai megtérés, (...) annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, nem valami szabadon választható feladat, s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.” (Ferenc pápa, Laudato si’ 216)
Hamvazószerda
„Térjetek meg! Keressétek Isteneteket, Uratokat! Ő jóságos és irgalmas – hátha újra megbocsát, s áldás fakad a nyomában! Üdvös böjtöt hirdessetek!” (Joel 2.)
„Engesztelődjetek ki az Istennel! Nézzétek: most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja!” (2Kor5.)
„Adományod rejtekben legyen! Rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Az emberek ne vegyék észre böjtölésedet! Atyád a rejtekben is lát...” (Mt.6)
Az igazgatásban, „menedzsmentben” fontos eszköz a „backcasting”, ahol a lépcsőt nem jelen helyzetünkből kiindulva építgetjük a kívánt irányba, hanem képzeletben a célunkhoz állunk, és onnan tervezzük az utunkat szakaszonként visszafelé jelen helyzetünkig. A hamvazás ilyen „backcasting”-ra való felhívás: emlékezz, hogy Istentől jöttél, és oda fogsz visszatérni! Állj gondolatban Isten elé, s onnan nézz vissza mostani helyzetedre, útirányodra! Emlékezz, hogy egyszer majd örömmel akarsz odalépni Hozzá, emlékezz, hogy vinni akarsz neki valami szépet! Ebbe az irányba haladsz? Fordulj meg hát! Keresd meg újra Istent, s gyűjts Neki kincseket útközben!
Keressük Istenünket – s hol találhatjuk másutt, mint teremtményeiben? Hol engesztelődhetünk ki Vele, ha nem teremtményei által? Erre szólít az „üdvös böjtre” való felhívás.
De mitől üdvös a böjt? Van böjt, ami nem üdvös? Jézus szerint van. Ő arra tanít, hogy amikor időt vonunk meg magunktól, hogy másokra szánjuk – időt, amit étkezésre, szórakozásra, pihenésre fordíthatnánk – akkor tegyük azt csendesen, tapintatosan, szelíden, szerényen, mintegy a háttérben és a háttérből, emberi elismerést, köszönetet nem keresve.
Ellenkezőleg: mi adjunk elismerést, köszönetet a Teremtőnek ajándékaiért, amelyekkel elhalmozott, az ajándékokért melyekkel oly hanyagul bánunk! Nagybölti „utunk” elején, most, az „alkalmas időben”, a megfordulás pillanatában először is nézzünk körül hálás szívvel! Részei vagyunk a Földnek, egyek vagyunk vele, „porból vagyunk és porrá leszünk”.
Kérjük Isten irgalmát a teremtmények elleni bűneink miatt, remélve hogy a megbocsátás nyomán áldás fakad majd....
- Szeretnéd lendületesen kezdeni a nagyböjtöt?
- Érdekel, hogyan lehetnének lemondásaid egyben pozitív cselekedetek is?
- Érzed, hogy kellene tenned valamit a teremtett világért?
- Az aggodalmak helyett, mellett, után érdekelnének a megoldások is?
- Egyetértesz, hogy össze kellene fognia minden jóakaratú embernek?
- Vagy mindezek közül valamelyikkel kapcsolatban kérdéseid vannak?
Gyere, nézzük meg együtt a Naphimnusz Műhely e félévi első alkalmán a
HOLNAP
című filmet, és beszélgessünk róla!
szo, 2018-01-27 09:51 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal annak járunk utána, hogy közel hatvan éve Teller Ede miként jósolta meg zseniálisan a klímaváltozás mértékét.
1958-ben kezdték meg a légköri szén-dioxid-koncentráció folyamatos mérését a hawaii Mauna Loa Obszervatóriumban és az Amerikai Egyesült Államok déli-sarki kutatóállomásán. Rá egy évre, 1959-ben az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon Teller Ede atomfizikus a globális felmelegedés kockázataira hívta fel a figyelmét a kőolajipar ott lévő vezetőinek. A Stanfordi Egyetem egyik fiatal doktorandusza találta meg kutatásai közben Teller Ede ezen felszólalását, melyről idén januárban több hazai internetes portál is rövid hírt adott a Guardian cikke alapján. A cikkben hozták a magyar tudós elegáns előrejelzését is: „Jelenleg a légköri szén-dioxid az átlagosnál 2 százalékkal nagyobb ütemben nő. 1970-re ez 4 százalék lesz, 1980-ra 8 százalék, 1990-re 16 százalék (Teller számításai szerint 360 ppm), ha csupán a hagyományos üzemanyagokat használjuk a jövőben is...” Teller Ede hozzá tette, hogy ha ez így folytatódik, akkor a felmelegedés következményeként, a sarki jég rohamos olvadása nyomán akár a tengerparti városokat – ideértve New Yorkot is –belátható időn belül eláraszthatja a tenger. Feltételezem, ha tudták volna a szervezők, hogy ilyen témával érkezik Teller Ede, akkor talán meg sem hívták volna.
Teller, mint az igazán kivételes tudósok, tisztában volt a nagy folyamatokkal. Beszélgetve más tudományterületeken tevékenykedő tudós kollégáival, annak alapján, amit tőlük megtudott, számolt és véleményt alkotott, mert már látta a „nagy képet”. Az 1959-es szimpóziumon elhangzott kérdésre adott válasza – miszerint 1990-re feltételezései szerint 360 ppm (milliomod) szén-dioxid-részecske lesz – tökéletes becslés, hiszen, az adatok tanúsága szerint ez a szám 355 ppm volt 1990-ben. Megrendítő, hogy már 1959-ben, viszonylag egyszerű feltételezésekkel élve is, briliáns prognózist lehetett készíteni a légkör üvegházhatására vonatkozóan.
