Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.
Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
cs, 2019-03-14 18:19 Evangélium: Lk 9,28b-36
„Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.”
A hegy a Szentírásban mindig az Istennel való találkozás helye. Hiszen magasan van, gyakran felhők is borítják, mi emberek pedig Istent ösztönösen „fent” keressük, és a felhő az isteni valóság rejtettségét, misztériumát idézi fel. Ezek a jelképek sűrűsödnek Jézus színeváltozásának jelenetében is. Ugyanakkor a mai ember számára a hegy sokszor a természet még megmaradt érintetlenségének a szimbóluma is. Ha módunk van elmenni „a hegyekbe”, attól azt reméljük, hogy ki tudunk szakadni a mindennapok zakatoló, egészségtelen taposómalmából, és testünk-lelkünk felszabadul, fellélegzik. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt: csak a magunk javát, örömét, egészségét keressük ott is, és közben – talán nem is tudva – romboljuk a természetet? (Péter ötletét sem hagyja jóvá Jézus, hogy „építkezni” kezdjenek, berendezkedjenek a színeváltozás helyszínén – ennek értelme sem volna.) Vagy pedig inkább alázattal járunk „a hegyen”? Ez utóbbi magatartás Istennel kapcsolatban is sokkal többre taníthat bennünket. A három apostol nem irigykedett Jézus istenkapcsolatára – ez a Szentlélek elleni bűn volna –, de nem is maradtak hideg kívülállók, hanem beléptek abba a misztikus légkörbe, amelybe meghívást kaptak. Keressük a természetben az igazi találkozást Istennel, éljük át teremtményi voltunkat és a testvériséget a többi teremtményekkel, hallgassunk el a Teremtő alkotásának szépsége és bölcsessége előtt, és nyíljunk meg az Ő számára!
„A Teremtés könyvében, ahol Isten első, emberiségre vonatkozó kinyilatkoztatását találjuk (Ter 1-3), van egy visszatérő mondat: »És látta Isten, hogy jó«. Miután megteremtette az eget, a tengert, a földet és összes részeiket, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Ezen a ponton azonban a visszatérő mondat jelentősen megváltozik: »És látta Isten, hogy mindaz amit alkotott, nagyon jó volt« (Ter 1,31). Isten a teremtés egészét a férfire és a nőre bízta, és csak ekkor – ahogy olvashatjuk – nyugodhatott el »minden munkájától« (Ter 2,3)
Ádám és Éva meghívása, hogy osztozzanak a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában, azon képességeket és adományokat mutatja meg, amelyek megkülönböztetik az embert minden más teremtménytől. Ugyanakkor ez a meghívás szoros kapcsolatot teremtett az ember és a többi teremtmény között. Ádámot és Évát az Úr saját képére és hasonlatosságára teremtette, hogy bölcsen és szeretettel uralkodjanak a Föld felett (Ter 1,28).”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-03-07 17:46 
Evangélium: Lk 4,1-13
„Jézust a pusztában »megszólította a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.«”
Nem csak kenyérrel él az ember: gyakran elfelejtjük azt, hogy nem kell, és nem is lehet mindent fogyaszthatóvá tennünk, felhasználnunk, ami ott van előttünk. A világ nem csupán az embert szolgáló erő- és nyersanyagforrás. A sátán azzal is megkísértette Jézust, hogy fittyet hányva a természet törvényeire, vesse alá magát a templom párkányáról. Mintha az Istenben való bizalom és hit azt jelentené, hogy nem kell törődnünk semmivel és senkivel, az Úr úgyis megvéd minket. Nem kell foglalkoznunk a teremtett világ törvényszerűségeivel sem, mert Isten ennek fölébe emelt minket. Valójában ez inkább vakmerőség, melyet a Szentlélek elleni bűnök között tartunk számon. Aki viszont komolyan veszi a böjtöt, és időt szán az elmélyülésre, az óhatatlanul mélyebb kapcsolatba kerül a teremtett világgal, és sokat tesz védelméért is.
„Napjainkban mindannyiunk számára egyre világosabbá válik, hogy a világ békéjét nemcsak a fegyverkezési verseny, a helyi konfliktusok és a népek és emberek közötti igazságtalanságok fenyegetik, hanem a természetet megillető kellő tisztelet hiányából fakadóan a természeti erőforrások kifosztása és az élet minőségének fokozódó hanyatlása is. A bizonytalanság érzése, amely ebből a helyzetből fakad, melegágya a kollektív önzésnek, mások semmibevételének és a becstelenségnek.
Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük. A nagy nyilvánosság éppúgy érintett a kérdéskörben, mint a politikai vezetők, és számos tudományág szakemberei vizsgálják annak okait. Ezenfelül egy új ökológiai tudatosság kezd kialakulni, amelyet ahelyett, hogy lenéznénk, inkább bátorítanunk kéne, hogy dolgozzon ki konkrét programokat és kezdeményezéseket.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
sze, 2019-03-06 13:22 Olvasmány: Joel 2,12-18
„Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket!”
Az emberiség, azaz mi magunk igyekszünk elviselhetőnek és fenntarthatónak látni a helyzetünket, miközben számos jel, köztük az ökológiai problémák sokasodása is egyre elkerülhetetlenebbé teszi a nyílt beismerést: ez nem így van. Ki kell mondanunk: nincsenek rendben a dolgok, mégpedig nem csupán esetileg, hanem „rendszerszinten” sem.
A Szentírás nem takargatja előlünk a bűn súlyosságát, hanem erős, prófétai szavakkal igyekszik figyelmeztetni bennünket. Nem biztat arra, hogy eltagadjuk a valóságot. Hiszen „nincs olyan titok, ami ki ne tudódnék”! Éppenséggel arra szeretne rávenni bennünket, hogy szembesüljünk állapotunkkal őszintén, Krisztus szerető, de átható tekintete előtt.
Nyugodtan kimondhatjuk: életmódunk és tipikus döntéseink azt bizonyítják, hogy „rászoktunk” a környezetpusztításra, „függőségbe” kerültünk, „addiktológiai” eset vagyunk, amikor a teremtett világhoz való viszonyunkat vizsgáljuk. Olyan helyzetben vagyunk, mint amikor nem azt kell megvallania valakinek, hogy berúgott, hanem hogy alkoholista lett.
Első lépésként azt tehetjük, hogy felvállaljuk ezt a bélyeget. Bűnünk lényege, természete a rabság, Istentől kapott nagy ajándékunk: szabadságunk feladása. Hasonló az alkohol, a kábítószer, a játékfüggőség, a hatalmi mámor okozta rabsághoz.
Az ökológiai böjt során nem egyszerűen lemondunk dolgokról, amik önmagukban jók vagy semlegesek. Az ökológiai böjt az ökológiai megtérés eredménye: lehullik a hályog a szemünkről, úgy látjuk magunkat, eddigi viselkedésünket amint van. Ezzel nyílik meg annak a lehetősége, hogy megbánjuk és elforduljunk tőle. S ebből fakadnak azután az új cselekvések, amelyek részben jó tettek, részben önmegtagadások – legalábbis múltunk, eddigi szokásaink fényében biztos annak tűnnek.
Környezetünk állapota arra indít bennünket, hogy tágabb összefogásban, ökumenikus kitekintésben és társadalmi szervezetekkel együttműködve is megvizsgáljuk, mit tehetünk mi együtt teremtett világunk szépségének és épségének megőrzéséért.
A globális ökológiai válság egyre több embert és közösséget ébreszt rá arra, hogy alapvetően át kell gondolnunk emberi és társadalmi viszonyainkat. Az ökológiai gondolat a magyar egyházakon belül is él. Emellett a környezetvédő civil szervezetekben is sok keresztény tevékenykedik. Mind az egyházi, mind a civil mozgalmak aktivistáiban kérdések merülhetnek fel: Hogyan tudjuk keresztény és környezetvédő identitásunkat egymást erősítve megélni? Mit jelent ma Magyarországon teremtésvédőnek lenni? Szüksége van-e egyházamnak arra, hogy környezetvédőként tevékenykedjek benne? Szüksége van a zöld civil szervezeteknek a keresztényekre?
Találkozónkon ezekről a kérdésekről szeretnénk gondolatokat cserélni a téma érintettjeivel.
A Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért, az Ararát Munkacsoport, a Csalán Egyesület, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület és az Ökogyülekezeti Műhely közös projektjének célja a különböző felekezetekben és a zöld civil szervezetekben tevékenykedő környezetvédők együttműködésének erősítése.
09.30 - 10.00 Regisztráció
10.00 - 13.00 Teremtésvédelem elméletben
h, 2019-02-18 09:35 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Tudta, hogy a történelmi Magyarországon több mint 4000 növényt számláltak meg a kutatók, s a mai határokon belül is több mint 2100 faj további sorsa van a kezünkben?
„Sokkal több pénzt kell kutatásra költenünk, hogy jobban megértsük az ökoszisztémák működését, és kellőképpen megvizsgáljuk, milyen hatásokkal járhat a környezet bármely komolyabb megváltozása. A teremtmények ugyanis mind kapcsolatban állnak egymással, mindegyiket szeretettel és csodálattal meg kell becsülni, és mindnyájunknak, teremtett lényeknek, szükségünk van egymásra. Minden vidék felelősséggel tartozik e család gondozásáért; ennek érdekében gondos leltárt kellene készítenie az egyes élőhelyek fajairól, hogy megőrző programokat és stratégiákat dolgozzon ki, különös gonddal kísérve a veszélyeztetett fajokat” (Ferenc pápa: Laudato si’42.).
Milyen nagy öröm, hogy nálunk jó száz évvel ezelőtt már készült egy több mint négyezer növényt számláló, szépséges leltár! A történelmi Magyarország növényvilága rendkívül gazdag, hiszen nagyon változatos élőhelyeket kínálnak a síkságok, hegységek, vízjárta területek. Köztük sok olyan faj, alfaj, ami csak nálunk él, és magyar botanikus írta le, adhatott neki nevet. Néha csak a fajnév utal rá, hogy a mi kincsünk a növény, mint a Tulipa hungarica, a Colchicum hungaricum, a Doronicum hungaricum, de a Telekia speciosa már egy külön nemzetségnévben őrzi Teleki Sámuel erdélyi kormányzó nevét.
A sok tudós botanikus gyűjtőmunkáját Csapody Vera csodálatos rajzai, akvarelljei elevenítik meg. A herbáriumokban őrzött, gondosan begyűjtött, préselt, szárított példányokról készült rajzok mellett sok növényt eredeti élőhelyén, a szabad természetben örökített meg. A rajzok élethűségére akkor csodálkozhatunk rá igazán, ha eleven példányokat hasonlítunk össze velük. Az Iconographia florae Hungaricae, a magyar flóra képekben megjelenített gyűjteménye ma is jól használható határozókönyv. A növénynevek, a rajzok mellett a jellemző előfordulási helyet is megemlítik a szerzők. Ilyeneket is, mint Magas Tátra, Al-Duna, Kárpátok…
v, 2019-01-27 00:15 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. A Kárpát-medencében a globális átlagnál súlyosabb következményei lesznek az éghajlatváltozásnak, emiatt különösen fontos odafigyelnünk erre a témára...
Reménykeltő folyamat indult el tavaly novemberben Magyarországon. Más országok (például Ausztria) példáit követve felállt egy tudósokból, helyi és kormányzati döntéseket előkészítő szakértőkből álló kis csapat, hogy kezdeményezze egy Magyarországra összpontosító, helyzetértékelő és kitörési pontokat beazonosító éghajlatváltozási nemzeti jelentés elkészítését. E csoport a munkája során – az olvasóink előtt is már ismert – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által már jól kipróbált nemzetközi folyamatot, azaz a globális éghajlatváltozást értékelő jelentések mintáját veszi alapul.
Első nyilvános eseményként Hogyan tovább a klímatudatos jövő felé? címmel rendeztek tudományos konferenciát 2018. november 28-án, Budapesten. A konferencián nagy vonalakban bemutatták az éghajlatvédelemmel kapcsolatos hazai kutatóműhelyeket, illetve az erre irányuló elsődleges kutatásokat, valamint a magyar klímaértékelő jelentés fő stratégiai kérdéseit is megvitatták. A rendezvényre az ország minden részéről érkeztek kutatók, kormányzati és nem kormányzati szervek képviselői, és a magánszektor is képviseltette magát. A résztvevők száma meghaladta a száz főt.
Az elmúlt több mint harminc évben számos véleményt és állítást olvashattunk, hallhattunk arról a jelenségről, amit tömören éghajlatváltozásnak nevezünk. Sokan legyinthetnének is ilyenkor, hiszen „évek óta hallunk erről, és mégsem történt semmi”. Honnan tudhatjuk meg, hogy mi történik valójában saját otthonaink környezetében, falunkban, városainkban, hazánkban az éghajlatváltozás kapcsán? Mekkora veszéllyel kell számolnunk? Egyáltalán, fel vagyunk-e készülve a változásokra? Fontos kérdés az, hogy mit tehetnek a nemzeti hatóságok, a gazdasági szereplők és az állampolgárok. Ráadásul a média által is megosztott tudományos eredmények sokszor ellentmondóak, nehéz köztük kiigazodni és felelős döntéseket alapozni rájuk.
h, 2019-01-07 10:48 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Új évet kezdünk, de vajon a minket körülvevő világgal való kapcsolatunkat megújítjuk?
„Fordul az ég maga fenségében,
fordul a föld maga ínségében…”
(Weöres Sándor: Hódolat Arany Jánosnak)
Január első napjaiban, ahogy az új naptárba beírogatjuk a családi ünnepeket, a várható feladatokat, megérint bennünket az idő telésének, múlásának különös kettőssége. Az évszakok, hónapok váltakozása minden évben szépen ismétlődő rendben történik, és vízkereszt napjától kezdve már hirtelen érzékelhetővé is válik, ahogy a nappalok egyre hosszabbodnak. A Föld égi pályáján, a kozmikus térben csaknem pontosan ugyanott jár, mint egy évvel ezelőtt, az emberi élet léptékével mérve megbízhatóan, kiszámíthatóan kering a Nap körül, ezt jelölik a hónapok, a napok a dátumban.
Az idő múlása ugyanakkor egyirányú is, amit az évszám jelöl számunkra, és a tükörbe pillantva, vagy a gyerekeink, unokáink növekedését látva érzékelhetünk. Ez már az a bizonyos „szárnyas idő”, ami oly hirtelen, visszahozhatatlanul elrepül Berzsenyi csodálatos verse szerint…
A kétféle idő a természet világában tökéletes harmóniában létezik. Januárban a külső szemlélő számára szinte észrevétlenül készülődik az élet a tavaszi megújulásra. A rügyekben, a magvakban, a vizek mélyén, a hó alatt a termőföldet átszövő gyökerekben végtelenül lassan változik minden. Ami életre való, az mélységes hittel várakozik, ami elmúlásra ítéltetett, az bomlik, tápláló humusszá omlik, és átadja energiáját az új nemzedéknek. A termőföld, a növénytakaró, az állatvilág évente megújulva, „fenntartható” módon képes önmagát szabályozva fennmaradni.
A mai ember azonban egyre inkább kiválik ebből a harmóniából, a kronologikus idő múlását hol hátráltatni igyekszik, hol előresiet, hiszen a jó és a gonosz tudás birtokában, szabad akaratát érvényesítve, felelőtlenül felülbírálja a teremtés rendjét.
szo, 2018-12-22 17:35 Minden, ami körülvesz minket, ahogy kilépünk lakásunk ajtaján: a tiszta levegő, a fák az út mentén, egy parkban vagy a települést övező erdőben, a tó, ahol egy meleg nyári napon szívesen időzünk, és a friss víz is ami a konyhában a csapból folyik, közjó. Advent mély csendje, a hagyományaink és a dalok, amit már több száz évvel ezelőtt is énekeltek elődeink, szintén a közjó része, azaz a közösséghez tartozik, a köz-jóllét szükséges feltétele.
„Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.” „A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte.” Ezek a mondatok Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából valók „közös otthonunk gondozásáról”. Az enciklikának már az alcíme is bolygónk lakóinak közös sorsára, és ezáltal a közös emberi feladatra utal. Ezért is fontos, hogy meghatározzuk – és ne hagyjuk feledésbe menni – a közjó fogalmát!
A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes dokumentuma így fejtette ki, mit értünk közjón: „azon társadalmi életfeltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket.” E szerint a meghatározás szerint tehát a környezet állapota, a levegő, a vizek tisztasága, az éghajlat stabilitása, a természet egyensúlyos, egészséges volta mind-mind a közjóhoz tartoznak. Ebből indult ki a magyar püspökök Felelősségünk a teremtett világért című körlevele is tíz évvel ezelőtt, amikor hosszan foglalkozott a természeti környezettel mint közjóval. Kiemelte, hogy a jóról, az értékről, a teremtmények céljáról már szent Tamás is nagyon világos tanítást adott, és ma sem tehetünk jobbat, mint hogy – az elmúlt pár évszázad „alternatív” és jellemzően zsákutcába futó társadalmi, filozófiai, piaci, ideológiai próbálkozásai után – ezt az egész világ rendjének keretet adó szemléletmódot felidézzük, és megpróbáljuk érvényesíteni.
A közjóval szemben leginkább a szigorúan vett, önző módon keresett „egyéni jó”, az egyedi ember rövid távú java áll. Márpedig pont ennek, a minden más szempontot félretoló haszonnak a keresése teszi tönkre egyre látványosabb módon az emberiség életfeltételeit, és okoz szenvedést a többi teremtménynek is. Emiatt a sajnos elég egyetemesnek tűnő érdekvezérelt világrend miatt nehéz, sokszor reménytelennek tűnő, és nemegyszer kifejezetten veszélyes magatartás a közjóról, a természeti törvényről, a közös célok előrébb való voltáról tanúskodó életet élni.
