Az isteni személyek szubzisztens [önmagukban fennálló] relációk,
az isteni mintára teremtett világ pedig kapcsolati háló.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
Az isteni személyek szubzisztens [önmagukban fennálló] relációk,
az isteni mintára teremtett világ pedig kapcsolati háló.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
cs, 2019-04-04 18:19 Evangélium: Jn 8,1-11
„Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!”
Jézus és az általa kötött új szövetség helyenként felülírja a mózesi törvényeket. Szeretetre és megbocsátásra tanít, valamint arra, hogy ne mások elítélésével foglalkozzunk, hanem saját vétkeinket hagyjuk el. A szeretet segít abban, hogy megtagadjuk rossz szokásainkat, meghalljuk az üdvös figyelmeztetéseket és bűneinkbe bele ne keményedjünk. Az pedig, hogy ezek az üdvös figyelmeztetések nem feltétlenül hívőktől jönnek, nem kell, hogy elbizonytalanítsanak minket. Jézus is idegennek, kívülállónak tűnt a korabeli vallásos elit számára, mégis hitelesebben beszélt Istenről, mint az írástudók. A lényeg, hogy a bűnben való megátalkodottsággal se vétsünk a Szentlélek ellen. Fontos, hogy családunkban, kisközösségeinkben halogatás nélkül elkezdjük a változtatást a teremtett világhoz fűződő viszonyunk terén is. Járjunk nyitott szemmel: vegyük észre, mi az, amivel a lassan eszmélő politikai és gazdasági hatalmasságok segítik számunkra az átállást – és viszont: következetes magatartásunkkal mi hogyan segíthetjük, ösztönözhetjük őket.
„A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a bűvöletében él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdeklődésünket mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.”
„A környezeti felelősségtudatra való nevelés rendkívül sürgető feladat: felelősség önmagunkért, másokért, és a Földért magáért. Az oktatás nem gyökerezhet pusztán érzelmekben vagy üres kívánságokban. Nem szabad, hogy a modern világ visszautasításán vagy valamiféle „elveszett paradicsom” utáni homályos vágyon alapuljon. A felelősségtudat valódi oktatása együtt kell hogy járjon a gondolkodásmódunkról és viselkedésünkről szóló hiteles párbeszéddel. Az egyházaknak és vallásos testületeknek, nem-kormányzati és kormányzati szervezeteknek, valójában a társadalom minden tagjának pontos helye és szerepe van az oktatásban. Az első tanító maga a család, ahol a gyermek megtanulja tisztelni szomszédait és szeretni a természetet.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
k, 2019-04-02 19:05 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten egyre szélsőségesebb időjárásunk kerül górcső alá.
„Ejhaj, hóvirág!
Lesz még egyszer jóvilág,
Február ha fáj is.
Bárhogy bőg a bőjti szél,
Mégis benne jődögél
S mézzel jő a május.”
(Sík Sándor: Ejhaj, hóvirág!)
Itt vannak a böjti szelek: erősek, gyakoriak, változékonyak. Manapság mintha erősebbek lennének, úgy, mint ahogy az elmúlt két-három hónapban a frontok is. Szakértők szerint sokkal több front vonult át a Kárpát-medence felett, mint normálisan. A változékonyság egyre inkább jellemző időjárásunkra. Különösen aggasztó, hogy az évjáratok közötti változékonyság egyre kiszámíthatatlanabb, és ami valószínű, hogy hosszabb távon egy komolyabb változás egyik előjelének tekinthető.
Az erős melegedés, hirtelen lehűlés és a sorra érkező frontok jelentős terhelést okoznak, most már nemcsak az erősen frontérzékenyek számára. Sorra dőltek meg a rekordok. Igen ritka például a március elejei zivatar (villámlás, mennydörgés), amit a hirtelen felmelegedés okozott. Nehezen viseljük az ilyen változásokat, valószínűleg azért is, mert az életmódunk távolodik a természettől.
A változékonyság egyik mozgatórugója az Északi-sark és az ahhoz közeli területek egyre intenzívebb melegedése. A grönlandi jégpáncél az 1990-es évek óta gyorsuló ütemben veszít a tömegéből. Ez hozzájárult egyrészt a további helyi hőmérséklet-emelkedéshez, másrészt a felszín fényvisszaverő tulajdonságának (albedó) a csökkenéséhez, hiszen a jég fényvisszaverő képessége nagyobb, mint a jégmentes szárazföldé. A megfigyelt felhőtakaró, illetve napfénytartam változásai egyértelműen egy nagyobb léptékű légköri változásnak a következményei. Kétség sem férhet ahhoz, hogy az ún. nagy földi légkörzésben megfigyelhető tendencia jellegű változások a globális felmelegedés nagy térségi skálájú változásai. Változik, gyengül az ún. cirkumpoláris (sarkvidéki) áramlás, ami meghatározó tényezője volt az északi féltekén a gyakran előforduló időjárási helyzetek stabilitásának. Igaz ugyan, hogy a poláris területek cirkulációs viszonyairól még hiányosak a pontos ismereteink, de azt tudjuk, hogy térségben a keleties szelek az uralkodók, magasabb szélességeken gyakori az ún. arktikus front megjelenése, de legnagyobb jelentőségű a 60° földrajzi szélesség közelében mozgó erős és tartósan jelen lévő frontálzóna (az ún. polárfront), amely a sarki hideg és a szubtrópusi, melegebb légtömegeket választja el egymástól. Mindezeket befolyásolja a felmelegedés, ami a sarkokon jóval nagyobb mértékű, mint az alacsonyabb szélességeken. Az északi sarkot érintő erős felmelegedés megváltoztatja a frontálzóna szerkezetét, ami növelheti a szélsőségesebb időjárási események előfordulását Közép-Európában is.
cs, 2019-03-28 21:05 Evangélium: Lk 15,1-3.11-32
„Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.”
Eljött hát az öröm vasárnapja: örülünk, amikor a fiúnak, aki ugyan eltékozolta mindenét, és a lehető legmélyebb nyomorba jutott, bűnei megbánása után mégis új esély adatott. Mi is bizakodhatunk tehát abban, hogy ha változtatunk életünkön, bármily reménytelennek tűnik helyzetünk, Urunk újra kegyelmébe fogad minket. Kétségeink ne legyenek: ha körültekintünk a Földön, egyértelmű, hogy már feléltük örökségünket. Jobban járunk, ha időben megbánjuk bűneinket. Nem tudhatjuk ugyanis sem a napot, sem az órát, amikor mennünk kell, márpedig bűneinket mindhalálig meg nem bánni: vétek a Szentlélek ellen. A megbocsátás pedig bizonyos, viszont nem automatikus. Egyetlen feltétele ugyanis van: a bocsánatkérés, aminek szükséges előzménye bűneink belátása és a bánat. Belátjuk-e, mint a tékozló fiú, hogy így nem mehet tovább, és visszafordulunk-e, elindulunk-e újra a teremtő Atya felé?
„A teológia, a filozófia és a tudomány egyaránt harmonikus világmindenségről beszél, egy olyan kozmoszról, amely integritással és saját, belső, dinamikus egyensúllyal rendelkezik. Ezt a rendet tisztelnünk kell. Az emberi faj arra kapott meghívást, hogy feltárja ezt a rendet, kellő körültekintéssel megvizsgálja és használja, megőrizve annak sértetlenségét.
Másfelől a Föld végső soron közös örökségünk, amelynek gyümölcsei valamennyiünk javát szolgálják. A II. Vatikáni Zsinat megfogalmazásában »Isten a Földet és annak valamennyi részét minden egyes ember és az összes nemzet hasznára szánta« (Gaudium et Spes, 69). Ennek pedig közvetlen következményei vannak a szóban forgó problémára. Egyértelműen igazságtalan, hogy kivételezett kevesek továbbra is halmozzák a fölösleges javakat, pazarolva az erőforrásokat, miközben emberek tömegei nyomorult körülmények között, a létminimum legalsó szintjén élnek. S ma már maga a környezeti gondok egyre drámaibb dimenziója kényszerít minket annak felismerésére, hogy az – az egyéni és kollektív – önzés és kapzsiság mennyire ellentmondanak a teremtés rendjének, melybe pedig a kölcsönös egymásrautaltság mélyen bele van írva.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
sze, 2019-03-27 22:44 „Környezet, teremtés, felelősség” címmel a teremtésvédelem időszerű témáiról tartottak a Sapientia-nap programsorozat részeként konferenciát március 23-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
A Naphimnusz Egyesület, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate bizottsága által szervezett konferencián Várnai Jakab OFM, a főiskola rektorának köszöntője után Székely János, az MKPK Caritas in Veritate bizottságának elnöke, szombathelyi megyéspüspök előadásában az Egyház és a környezetvédelem kapcsolatáról beszélt. Mint mondta, a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése, a talajromlás, vagy a vízkrízis számos szakkérdést vet fel, a problémák megoldása pedig a politikai és a gazdasági élet szereplőinek egyetértésétől függ, s mindez „nincs az Egyház kezében”; mindemellett köztudott, hogy a környezetvédelem a baloldali, zöld pártok témája. Székely János ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyház lényegi tudást közvetít az emberiség számára a világról, az univerzumról, s ez nem más, mint a kinyilatkoztatás.
Környezet, teremtés, felelősség címmel tartja tavaszi konferenciáját a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, társszervezőként a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel, együttműködésben a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal és az Oikosz projektben résztvevő szervezetekkel.
A program:
10.00-10.05 Köszöntő – Várnai Jakab OFM rektor (Sapientia Főiskola)
10.05-10.20 Székely János püspök – Az Egyház feladatai a mai világ sorskérdéseivel szembesülve
10.20-11.20 I. szekció: A helyzet
10.20-10.50 Ürge-Vorsatz Diána (az IPCC alelnöke) – Az emberiség mozgásterei a XXI. század elején ökológiai távlatban
10.50-11.05 Bartus Gábor (az NFFT titkára) – A társadalom törekvései és elköteleződése a közös problémák megoldásában
11.05-11.20 Nobilis Márió (Sapientia Főiskola) – Ökológiai megtérés és közösségi felelősség (az Egyház és a környezeti kérdés)
cs, 2019-03-21 18:08 Evangélium: Lk 13,1-9
„Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Az ám, a fák. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy vannak, és azt csinálunk velük, amit akarunk. Mindazok, akik a fákat védik, csak az emberi haladás útjában állnak, sőt, nem átallják „a fákat fontosabbnak tartani az embereknél”. De mire tanít az evangélium? Attól még, hogy pillanatnyilag nem látszik a közvetlen hasznuk, hagyjuk meg csak a fákat. Tán egy év múlva gyümölcsöt hoznak. Vagy tán egy év múlva derül ki, milyen egyéb hasznot hoztak eddig is, amiről nem tudtunk. Isten csodálatos bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy még az emberi fogyasztásra alkalmatlan növények is sorra mentik az életünket. Nélkülük mostanra már lakhatatlan lenne a bolygó. Nem új tudományos eredmények ezek: valójában már rég kiderült, amit hosszú évek után is olyan nehezen akarunk elismerni. Ne tusakodjunk hát a megismert igazság ellen, hiszen ezzel is a Szentlélek ellen vétünk.
„Napjaink ökológiai válságának bizonyos elemei rávilágítanak a krízis morális jellegére. A legfontosabb ezek közül a tudomány és technika eredményeinek válogatás nélküli alkalmazása. Számos felfedezés tagadhatatlan jótéteményt jelentett az emberiség számára. Ez megmutatja az ember meghívásának nagyszerűségét a teremtésben való felelős részvételre. Sajnálatos módon manapság világossá vált, hogy ezen felfedezések alkalmazása az ipar és a mezőgazdaság területén káros és hosszú távú hatásokat váltott ki. Ez pedig ahhoz a fájdalmas felismeréshez vezetett, hogy nem avatkozhatunk be az ökoszisztéma egyetlen területén sem anélkül, hogy figyelmet fordítanánk mind a beavatkozás más területeken megnyilvánuló következményeire, mind pedig az eljövendő generációk jólétére.”
„A legmélyebb és legkomolyabb jele a morális elem alapvető jelenlétének az ökológiai válságban az élet tiszteletének hiánya, ami a környezetszennyezés számos esetében megnyilvánul. A termelés érdekei gyakran elnyomják a dolgozók méltóságukból fakadó érdekeit, miközben a gazdasági célok elsőbbséget élveznek az egyének, sőt teljes nemzetek javával szemben. Ezekben az esetekben a szennyezés és környezetpusztítás annak a természetellenes és egyszerűsítő látásmódnak az eredménye, amely idővel az emberiség mély megvetését vívja ki.
Másrészről a kényes ökológiai egyensúlyt felborította az állati és növényi élet kontrollálatlan pusztítása, valamint a természeti erőforrások meggondolatlan kitermelése. Fel kell ismernünk, hogy mindez, még ha a fejlődés és a jólét nevében történt is, végső soron az emberiség kárára válik.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
h, 2019-03-18 17:59 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon töprengünk, hogy milyen erők feszülnek bennünk ilyenkor, márciusban.
„Észreveszem, hogy néhány napja másképpen ébredek. Ilyesmit gondolok, félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy: hátha, megpróbálom! Egy hét előtt még komoran hittem benne, hogy legokosabb, ha átadom magam végzetemnek, nem hívom fel, nem próbálom meg, belenyugszom. Közben történt valami. A külső világban még nincs nyoma. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait. A díszletek még téliek. Csak a fény más, mely a kopott díszletekre hull…
…már ilyesmit gondolok: »Talpra, magyar«. Egyáltalán, márciusban mindig Petőfit olvasom, néha hangosan is. ”
(Márai Sándor: A négy évszak)
Nekünk, magyaroknak ma van az 1848-as szabadságharc emléknapja, és ez az ünnep nagyon jó helyen van itt, március idusán! Akár tiltott, akár szabadon megtartott, vagy éppen megosztást hozó volt is az évek során, mindig újra szembesít a márciusi ifjak tiszta eszméivel, és ennek fényében mérlegre kerülnek az esztendő történései, tetteink, gondolataink és szándékaink. Ahogy idősödik az ember, a nap időjárásáról is sokasodnak az emlékeink, volt esős, mint az a bizonyos legelső, sokszor szeles, didergető, néha napsütéses, igazi márciusi meglepetésekkel szolgáló. Sok városi ember számára pedig talán az első tavaszi nap, amit az ünnep örömére a szabadban tölt el, kokárdásan, az ország valamelyik Kossuth terén, Petőfi-szobra előtt!
Ilyenkor, a márciusi fényben, a még lombtalan fák alatt látszik meg talán legélesebben, hogy milyen alapvető különbség van a teremtett világ élőlényei és az ember által alkotott dolgok között! A városban az utak, az épületek, a hidak télen tovább szürkültek, koptak, romoltak. De a fák rügyei fényesen, tisztán várakoznak a tavaszra! Igen, zöld robbanásokkal hamarosan újra kitör a kikeleti víg erőszak… Honnan van bennük ez az erő, ami ilyen hatalmas lendülettel tör elő a kemény kéreg alól?
p, 2019-03-15 07:23 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra hívjuk az olvasókat, hogy legyünk hálásak a Jóistennek a minket körülvevő világért.
Jövő szerdán kezdődik a nagyböjt. Sokan, sokféleképpen készülnek a keresztény világ legnagyobb ünnepére, a húsvétra. Földünk északi féltekéjén ilyenkor ébredezik a természet is: napról napra jönnek elő az első tavaszi virágok, és szinte egyik napról másikra kizöldül minden. Az ilyenkor szokásos böjti szelek sem bántóan hidegek, hiszen egyre erősebbek már a nap sugarai. Ez az időszak több imával és elmélkedéssel telik, mint az év többi szakasza. Talán többet és jobban figyelünk arra, hogy mit tehetünk életünk, közösségeink életének jobbításán, és arra, hogy minél közelebb lehessünk az „új emberi” mivoltunkhoz. Vajon mit jelent megváltott emberként gondolkozni, lenni, tenni, kicsiny, nem hibátlan és nem bűntelen életünk ellenére azzal a tudattal élni, hogy így is szeret minket a Jóisten?
Ez az az időszak, amikor könnyebben eszmélünk rá arra, hogy ajándék az élet, hogy megajándékozottak vagyunk. Az élet ébredő csodája körülöttünk és a spirituális eszmélet emelkedése bennünk hálával fordít minket Isten felé. Ilyenkor talán jobban ismerjük fel azt is, hogy teendőnk van, egyre súlyosabb és sürgetőbb. Amikor egyre melengetőbb, üdébb napok jönnek, talán könnyebben meghalljuk a Szentlélek hívását és elfogadjuk, hogy társai lehetünk Istennek a világ azon kis apró pontján, amit számunkra teremtett, ahol élünk, és tisztábban megértjük az evangéliumi élet boldogságát és szabadságát. A szabad akarat, amit kaptunk, egyben felelősség is: rajtunk múlik, hogy hogyan tartunk lelkünkben és életünk során magunk körül szelíd rendet és teljesítjük ki benne a harmóniát.
Nem kell sokféle szabályt betartani, elég, ha csak egyszerű, de jól megalapozott rend szerint próbálunk Isten jóakaratú partnereként cselekedni. Nagyon ráférne a világra, hogy legyünk mértékletesek, életünket egymásra javára, a közjó hasznára éljük. Éljünk úgy okosan, hogy mindig a jóra való megoldásokat találjuk meg: a bölcs döntések mindig jóra vezetnek. Éljünk igazságosan, úgy cselekedjünk másokkal, mint amit mi is elvárunk, hogy velünk tegyenek. Legyünk bátrak, nézzünk szembe a nehézségekkel, és az előbbi erényekkel felvértezve keressük a jó utat!
cs, 2019-03-14 18:19 Evangélium: Lk 9,28b-36
„Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.”
A hegy a Szentírásban mindig az Istennel való találkozás helye. Hiszen magasan van, gyakran felhők is borítják, mi emberek pedig Istent ösztönösen „fent” keressük, és a felhő az isteni valóság rejtettségét, misztériumát idézi fel. Ezek a jelképek sűrűsödnek Jézus színeváltozásának jelenetében is. Ugyanakkor a mai ember számára a hegy sokszor a természet még megmaradt érintetlenségének a szimbóluma is. Ha módunk van elmenni „a hegyekbe”, attól azt reméljük, hogy ki tudunk szakadni a mindennapok zakatoló, egészségtelen taposómalmából, és testünk-lelkünk felszabadul, fellélegzik. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt: csak a magunk javát, örömét, egészségét keressük ott is, és közben – talán nem is tudva – romboljuk a természetet? (Péter ötletét sem hagyja jóvá Jézus, hogy „építkezni” kezdjenek, berendezkedjenek a színeváltozás helyszínén – ennek értelme sem volna.) Vagy pedig inkább alázattal járunk „a hegyen”? Ez utóbbi magatartás Istennel kapcsolatban is sokkal többre taníthat bennünket. A három apostol nem irigykedett Jézus istenkapcsolatára – ez a Szentlélek elleni bűn volna –, de nem is maradtak hideg kívülállók, hanem beléptek abba a misztikus légkörbe, amelybe meghívást kaptak. Keressük a természetben az igazi találkozást Istennel, éljük át teremtményi voltunkat és a testvériséget a többi teremtményekkel, hallgassunk el a Teremtő alkotásának szépsége és bölcsessége előtt, és nyíljunk meg az Ő számára!
„A Teremtés könyvében, ahol Isten első, emberiségre vonatkozó kinyilatkoztatását találjuk (Ter 1-3), van egy visszatérő mondat: »És látta Isten, hogy jó«. Miután megteremtette az eget, a tengert, a földet és összes részeiket, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Ezen a ponton azonban a visszatérő mondat jelentősen megváltozik: »És látta Isten, hogy mindaz amit alkotott, nagyon jó volt« (Ter 1,31). Isten a teremtés egészét a férfire és a nőre bízta, és csak ekkor – ahogy olvashatjuk – nyugodhatott el »minden munkájától« (Ter 2,3)
Ádám és Éva meghívása, hogy osztozzanak a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában, azon képességeket és adományokat mutatja meg, amelyek megkülönböztetik az embert minden más teremtménytől. Ugyanakkor ez a meghívás szoros kapcsolatot teremtett az ember és a többi teremtmény között. Ádámot és Évát az Úr saját képére és hasonlatosságára teremtette, hogy bölcsen és szeretettel uralkodjanak a Föld felett (Ter 1,28).”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-03-07 17:46 
Evangélium: Lk 4,1-13
„Jézust a pusztában »megszólította a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.«”
Nem csak kenyérrel él az ember: gyakran elfelejtjük azt, hogy nem kell, és nem is lehet mindent fogyaszthatóvá tennünk, felhasználnunk, ami ott van előttünk. A világ nem csupán az embert szolgáló erő- és nyersanyagforrás. A sátán azzal is megkísértette Jézust, hogy fittyet hányva a természet törvényeire, vesse alá magát a templom párkányáról. Mintha az Istenben való bizalom és hit azt jelentené, hogy nem kell törődnünk semmivel és senkivel, az Úr úgyis megvéd minket. Nem kell foglalkoznunk a teremtett világ törvényszerűségeivel sem, mert Isten ennek fölébe emelt minket. Valójában ez inkább vakmerőség, melyet a Szentlélek elleni bűnök között tartunk számon. Aki viszont komolyan veszi a böjtöt, és időt szán az elmélyülésre, az óhatatlanul mélyebb kapcsolatba kerül a teremtett világgal, és sokat tesz védelméért is.
„Napjainkban mindannyiunk számára egyre világosabbá válik, hogy a világ békéjét nemcsak a fegyverkezési verseny, a helyi konfliktusok és a népek és emberek közötti igazságtalanságok fenyegetik, hanem a természetet megillető kellő tisztelet hiányából fakadóan a természeti erőforrások kifosztása és az élet minőségének fokozódó hanyatlása is. A bizonytalanság érzése, amely ebből a helyzetből fakad, melegágya a kollektív önzésnek, mások semmibevételének és a becstelenségnek.
Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük. A nagy nyilvánosság éppúgy érintett a kérdéskörben, mint a politikai vezetők, és számos tudományág szakemberei vizsgálják annak okait. Ezenfelül egy új ökológiai tudatosság kezd kialakulni, amelyet ahelyett, hogy lenéznénk, inkább bátorítanunk kéne, hogy dolgozzon ki konkrét programokat és kezdeményezéseket.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
