A természet gondozása olyan életstílus része, amely magában foglalja az együttélés és a közösségalkotás képességét.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
A természet gondozása olyan életstílus része, amely magában foglalja az együttélés és a közösségalkotás képességét.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Nemes Csaba szakértőnk a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly év végi makroelemzéséhez fűzi gondolatait, nem véletlenül...
Alig követte sajtóvisszhang a Magyar Nemzeti Bank tavaly decemberben, két héttel karácsony előtt megjelent úgynevezett Növekedési jelentését. Pedig sokkal nagyobb publicitást is megérdemelne, hiszen egy igen színvonalas és őszinte, óriási szakirodalmi bázison alapuló elemzés a globális környezeti helyzetről, valamint a lehetséges kiutakról, következményekről, lehetőségekről. Az MNB növekedési jelentési sorozata, ahogy ezt jelzik is, általában a magyar gazdaság hosszabb időhorizonton mutatott és várható fejlődési pályájáról, illetve az azt meghatározó legfontosabb tényezőkről nyújt átfogó képet.
A 2019-es Növekedési jelentésben olyan tényezőt helyeztek a fókuszba, ami valójában nagyon hosszú távon (akár több tíz, illetve akár százéves időhorizonton), több generáción átívelően is befolyásolja a gazdasági növekedés lehetőségeit. Egyszerűen megfogalmazva – ahogy írják – ezen termelési tényező a környezet állapota, a természeti tőke minősége és mennyisége.
A bevezető elemzésben azt írják, hogy a „XX. század második felében korábban elképzelhetetlen tömegek emelkedtek ki a mélyszegénységből, csökkent a gyermekhalandóság, nőtt a várható élettartam. Az elmúlt évtizedek ugrásszerű növekedésének azonban komoly ára volt, mivel a szénhidrogén-felhasználás-alapú, fogyasztáscentrikus gazdasági növekedés maradandó károkat okozott a földi éghajlatban és a biológiai sokféleségben. Mindezek hatására az aktuális becslések alapján a 24. órában vagyunk, ezért itt az ideje másképp gondolkodni a világgazdaság működéséről. (...) 1970-ig az emberiség ökológiai tartalékot képzett, kevesebb erőforrást használt fel, mint a Föld biokapacitása. Ezt követően azonban folyamatosan ökológiai deficit képződik, vagyis a jelen generációk saját szükségletüket a jövő generációinak kárára elégítik ki. Ez a gyakorlat a természeti erőforrások kimerülését eredményezi, aminek eredményeként az elmúlt évtizedekben tapasztalt számottevő gazdasági növekedés a jövőben nem maradhat fenn.”
2020-ban van az "Áldott légy!" enciklika kiadásának ötéves évfordulója. Erre emlékezve, az enciklika tanítását és programját felidézendő, a Magyar Katolikus Püspöki Kar, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület konferenciát tart a Parlament felsőházi termében március 25-én. A regisztráció és a program hamarosan megjelenik a teremtesvedelem.hu honlapon. Kérjük, addig is jelöld meg naptáradban ezt a napot, és reméljük, hogy a konferencián találkozhatunk!
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Idén legelőször arról ír Lechner Judit szakértőnk, hogy bár eléggé átformáltuk az ipari civilizációval a világunkat, de a természetet siettetni mégsem lehet.
Ki gondol most, a fagyos télben a virágos nyárra? Pedig az egynyári virágok palántái, paprikavirágok, bojtocskák, törpedáliák, vízifuksziák, amiket majd májusban ültetnek ki az árvácskák helyére, ilyentájt már lassan csíráznak a porhanyósra szitált földben, az üvegház csöndjében. A begóniák a legkényesebbek. Törékeny, pozsgás levélkéik alig pár milliméteresek, és a tél közepén már tűzdelni kell őket, vékony fapálcikával igazgatva a gyökereket a helyükre, szép sorban a ládába. Aztán pár hét múlva már kézzel is meg lehet őket fogni. Mint a kisgyerek, kinőtt a pólyából, most át kell öltöztetni, újrapelenkázni, mondta egykor Pannika, a kertész néni, és elragadtatott mosollyal tartotta a fény felé a szépen fejlődő kis palántát. Még a kajla kertészlegény is megállította nyikorgó talicskáját, és rácsodálkozott a látványra… A pókhálós ablakon besütött a januári napsugár, és a begónia, mint aki álmából ébredt, meglátta benne a ragyogó nyári napok ígéretét. Még vagy kétszer kapott nagyobb cserepet, lassan a szabad levegőhöz is hozzászoktatták, aztán májusban a levélkék bokrából kibújt a virágszár, és a bimbó színesedni kezdett. Volt köztük rózsaszín, halványzöld levelekkel, tűzpiros, aminek már a levele is inkább bordóba hajlott, és hófehér virágú is. Aztán a kérges, földtől fekete kezek útjára bocsátották, és a város parkjai megteltek a törékeny szépséggel, ami a csöndes januárban olyan nagy titokban született…
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal nemcsak jókívánságokat hozunk az új évre, hanem fontos megvalósítandó terveket is.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Hans Bruyninckx 2019. december 4-én az EU 2020-as állapotjelentésének bemutatásakor a következőket mondta: „Európa környezetállapota a borulás határán van. A következő évtizedre még maradt egy szűkülő lehetőségünk, hogy erőfeszítéseinket megsokszorozva meghozzuk a szükséges természetvédelmi intézkedéseket, mérsékeljük az éghajlatváltozás hatásait, és radikálisan csökkentsük természeti erőforrásaink fogyasztását.” Hans Bruyninckx professzor nem politikus: amellett, hogy az ügynökség vezetője, 1996-ban doktorált, azóta is több egyetemen oktatott, a nemzetközi környezetpolitika és fenntarthatóság elismert kutatója. Nem szokott elhamarkodott kijelentéseket tenni, véleménye megalapozott, tényalapú.
Talán a fentiek miatt is világos lett minden EU-s tagállam vezetőjének, hogy nem szabad tovább várni, már nem elegek a szavak, és nincs szükség további elemzésre. A legutóbbi EU-s csúcson megállapodtak egy hosszú távú tervben: „Tekintettel a rendelkezésre álló legújabb tudományos eredményekre és arra, hogy fokozni kell a globális éghajlat-politikai fellépést, az Európai Tanács jóváhagyja azt a célkitűzést, hogy az EU a párizsi megállapodásban kitűzött célokkal összhangban 2050-re klímasemleges legyen.” Így kezdődik a két héttel ezelőtt elfogadott Európai Tanács, azaz az Európai Unió állam- és kormányfői részvételével ülésező szervezet éghajlatváltozással kapcsolatos dokumentuma. Ez jelentős vállalás! Vannak ugyan később az állítást pontosító magyarázatok, de a cél tiszta, és az elhatározás szinte egyhangú döntésen alapszik. Lengyelország „kért még időt”, hiszen az ottani energiaellátás legnagyobb része szénalapú, és a szektor átalakítása akkora összegeket igényel, hogy a klímasemleges EU 2050 elérésében való részvétel Lengyelországnak óriási külső segítség nélkül elképzelhetetlen.
Szentlecke (Róm 1,1-7)
Testvéreim! Pál, Krisztus Jézus szolgája és meghívott apostola köszönt benneteket! Isten kiválasztott az ő evangéliumának hirdetésére, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Ezek közé tartoztok ti is, akiket Jézus Krisztus meghívott. Üdvözlöm mindazokat, akiket az Isten szeret és a szentségre hívott. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól!
A gyermekként közénk születő Krisztus beletagozódik egy emberi családba. Ez azt is jelenti, hogy vállalja az emberi fejlődésnek odáig elvezető, tökéletlen, de Istentől mégis megáldott útját, a korlátokat és sajátosságokat, melyek Dávid családját jellemzik.
A teremtményiség korlát, de benne rejlik Isten együttműködő szeretetének lenyomata is, áldás is kapcsolódik hozzá. A korlátok közüli szabadulás, a kiút nem a teremtett mivolt meghaladásán, megtagadásán keresztül vezet, hanem a halálon és az abból való feltámadáson át. Eggyé válni a teremtettséggel egészen a megsemmisülésig, hogy Krisztus feltámadása bennünk is hatékonnyá legyen a szentség Lelke által, akivel megajándékozott minket.
József, Mária jegyese részéről az eggyéválás Isten tervével egy nagyon egyszerű gesztust jelent: „Magához vette feleségét”. Kitartás a szeretetben, hűség az ígérethez, bizalom a kétségek ellenére is. A környezeti válság nem követel tőlünk különleges tetteket, csak egyszerű kitartást a szeretetben, osztozást (hűségesen az evangéliumhoz), bizalmat a közösségünkben élők iránt, és készséget a cselekvésre mindezekből fakadóan. Valójában egyszerűen annak következetes és komoly megélését, amiért és amiképpen Egyház vagyunk, a kegyelem kiválasztottai és meghívottak, a Megtestesült jelenlétét hordozó közösség a világban.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a karácsonyi kaktuszról mesél költői lelkű szakértőnk.
A karácsonyi kaktusz talán a legszebb adventi virágunk!
A kaktuszok különös családot alkotnak a növényvilágban. Botanikai értelemben semmi nem az rajtuk, aminek elsőre látszik, hiszen a tövisek valójában módosult levelek, amik a szélsőséges szárazság elviselésére, a párolgás visszatartására alakultak ennyire „testetlenné”. A felületesen levélnek gondolt zöld szártagok pedig hajtások, amik láthatóan átveszik az asszimiláció, és a nehezen megszerzett víz gondos megőrzésének feladatát is. Legtöbben sivatagok, félsivatagok lakói, és egy boldogabb éghajlaton élő ember számára inkább riasztó, szánalomra méltó a sorsuk. Mégis a kaktuszgyűjtők népes tábora bizonyítja, hogy van valami fontos üzenetük a világ számára!
Karel Capek A szenvedelmes kertész című munkájában így ír a kaktuszokról: „Egy kisebb kaktuszgyűjtemény olyan, mint a harcias manók tábora. Ha egy harcos fejét vagy kezét levágják, újabb kardot suhogtató, tőrt szegező vitéz támad belőle. Az élet harc.
De vannak titokzatos percek, amikor ez a dacos, megközelíthetetlen, marcona lény mintha megfeledkezne magáról, és elszunnyadna: ilyenkor virág bomlik ki belőle, nagy és fényesen ragyogó, békés, szelíd virág a támadóan előreszegezett fegyverek közt. Nagy kegyelem, ritka esemény ez, amelyben nem is egyhamar van része akárkinek…”
Szentlecke (Jak 5,7-10)
Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik. Legyetek türelemmel ti is, és legyetek állhatatosak, mert az Úr eljövetelének ideje közel van.
Testvéreim, ne zúgolódjatok egymás ellen, nehogy ítéletet vonjatok magatokra. Mert íme, a bíró ott áll már az ajtó előtt.
Testvérek, a szenvedés elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak!
Az ember az utóbbi évszázadokban egy természettől elrugaszkodott, elszakadt életformát alakított ki magának (a gazdag Észak országaiban, ahová mi is tartozunk); és most elsősorban ezt az életformát félti azoktól a hatásoktól, melyeket tulajdonképpen az ennek az életformának a fenntartásához szükséges tevékenységek keltenek (és okoznak károkat először azoknak, akik nem is részesülnek annak „áldásaiból”: a harmadik világ szegényeinek)… E bonyolult és fenntarthatatlan konstrukcióból bizonyos értelemben egyszerű volna a visszalépés a közvetlen, türelmes, ráhagyatkozó, a teremtett világ rendjével egységben álló életformához.
Persze hiába egyszerű, mégsem könnyű ez a lépés: nehéz bevallani, hogy téves úton járunk, hogy mások kárára élünk, nehéz elszakadni a kényelemtől, a mesterségesen gerjesztett igényektől, a megszokásoktól, a lehetőségektől (melyeket sokszor csak azért látunk annak, mert nem látjuk mögöttük az erkölcsileg vállalhatatlan feltételeket, melyek lehetőségnek állítják be őket), sőt első lépésként azt az alapvető tényt, hogy mi is részei, haszonélvezői vagyunk mindezeknek. Segíthet ebben, ha felfedezzük a „hátunk mögött”, a másik, az egyszerű és jó irányban az Úr közelségét.
Szentlecke (Róm 15,4-9)
Testvéreim! Mindazt, amit egykor megírtak, a mi okulásunkra írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, és egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját! Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére! Állítom ugyanis: Krisztus azért vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. A pogányok viszont irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van: Ezért magasztallak téged a pogányok között, és dicsérem dallal a nevedet!
A környezeti válság sok embert reménytelenségbe taszít vagy türelmetlenségbe hajt. Az Írás viszont, Isten kinyilatkoztatása már jó előre megadatott nekünk, hogy bátran cselekedjünk, tudva, hogy ha emberileg kilátástalannak is tűnne a helyzet, Istennel van jövőnk a mostani aggasztó helyzetben is.
Az egyre nagyobb léptékű, már globális problémákból az igazi kiút a közvetlen egymáshoz forduláson, az egymásra figyelő, bizalomteli közösségeken keresztül vezet.
Laudato si'
92. Amikor a szív valóban nyitott a világot átfogó közösségre, semmi és senki nincs kizárva ebből a testvériségből. Következésképpen az is igaz, hogy a közöny vagy a kegyetlenség a világon élő többi élőlénnyel szemben valamiképpen mindig kihat arra is, ahogyan a többi emberrel bánunk. Szívünk csak egy van, és ugyanaz a nyomorúság, amely rávesz egy állat bántalmazására, hamarosan megmutatkozik a többi személlyel való kapcsolatban is. Mindenféle kegyetlen bánásmód bármely teremtménnyel szemben „ellenkezik az emberi méltósággal”. Nem gondolhatjuk, hogy valódi szeretet van bennünk, ha a valóság bármely részét kizárjuk érdeklődésünkből: „A béke, az igazságosság és a teremtés megőrzése három egymással teljesen összekapcsolódó téma, és ezeket nem lehet egymástól elkülönítve egyenként tárgyalni, mert különben ismét visszatérnénk a valóság leegyszerűsítő szemléletéhez.” Minden összefügg mindennel, és mi, emberi lények mindannyian testvérként egybekapcsolódunk egy csodálatos zarándoklásban. Összeköt bennünket az a szeretet, amellyel Isten szereti minden teremtményét, és amely minket is egybeköt – gyengéd szeretettel – napfivérrel, holdnővérrel, folyófivérrel és földanyával.
219. Ahhoz, hogy megoldjunk egy ilyen bonyolult helyzetet, amilyennel a mostani világnak szembe kell néznie, nem elég, ha mindannyian külön-külön jobbá válunk. Az egymástól elszigetelt egyének elveszíthetik képességüket és szabadságukat arra, hogy legyőzzék az instrumentális ész logikáját, és kiszolgáltatva maradnak az erkölcs nélküli, a társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói gondolkodás kénye-kedvének. A társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni, nem pusztán az egyéni javak összegzésével: „Ennek a feladatnak a követelményei akkorára növekednek, hogy egyéni kezdeményezésekkel és individualista szellemben nevelt egyének összefogásával nem lesznek teljesíthetők. Az erők összefogását és a megvalósítás egységét teszik szükségessé.” A tartós változás dinamizmusának elindításához szükséges ökológiai megtérés egyben közösségi megtérés is.
Adventet legtöbbször, szinte már közhelyszerűen a várakozás idejének szokták nevezni. Megvan az igazsága ennek a kifejezésnek, hiszen valami olyannak az eljövetelére várunk, ami szükséges a boldogságunkhoz, amit magunktól mi emberek nem tudnánk megszerezni magunknak: a megváltásra. Az Üdvözítő eljövetelét valóban csak várni tudjuk, és kérni, hogy megkaphassuk.
Ugyanakkor a „várakozás” szó félrevezető is lehet. Sok olyan várakozást látunk magunk körül, amely puszta passzivitást jelent. A kormányok, a multicégek, a hatalmak egymásra várnak: „majd ha a másik lép, akkor lehet, hogy én is teszek valamit”. A hétköznapi emberek sokszor a hatalommal rendelkezőkre várnak: „megvárom, amíg kötelezővé teszi a törvény, akkor majd megteszem”. Nemritkán egymásra várunk a döntésekkel: „miért én cselekedjek, megvárom, mások mit tesznek”. Istenre várunk akkor is, amikor ő azt kéri, hogy mi döntsünk, mi tegyük meg a magunk lépését.
Az Advent azonban nem ebben a passzivitásban akar megerősíteni bennünket. Ha így értjük a várakozást, akkor az Úrjövet ideje nem ezt jelenti, hanem sokkal inkább „készületet”. „Ébredjetek az álomból!” – szólít fel minket Advent első vasárnapjának szentírási üzenete, és cselekedjetek! „Vessétek le a sötétség tetteit, és öltsétek fel a világosság fegyvereit!” Készülnünk kell, vagyis aktívan keresni a jót és leleplezni, elvetni a rosszat. Isten érkezik, de nekünk alkalmassá kell tennünk magunkat a fogadására.
Idei adventi teremtésvédelmi elmélkedéseink ezen az úton, ebben a készületben szeretnének segíteni. Advent vasárnapjainak a római katolikus liturgiában elhangzó szentleckéihez fűzünk hétről-hétre néhány teremtésvédelmi gondolatot, majd pedig ugyancsak hozzájuk kapcsolódóan Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából – melynek ebben az egyházi évben fogunk megemlékezni megjelenése ötödik évfordulójáról – kiválasztott pontokat kínálunk elmélkedésre.
A közeledő Megváltó tegye cselekvően várakozóvá készületünket, hogy tanúi lehessünk Isten szeretetének a világ iránt, és kovászai az emberiség közös cselekvésének a Földért az „új ég és föld” reményében!
Szentlecke (Róm 13,11-14)
Testvéreim! Ismeritek az időt: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a közelgő adventhez fűzi gondolatait szakértőnk.
A napokban jelenteti meg legújabb, ötévenként készülő átfogó környezetvédelmi áttekintését Environment at a Glance címmel a fejlett országok együttműködési szervezete, az OECD (honlapjukon már elérhető). Sok érdekes adat, környezeti indikátorérték mutatja be az elmúlt időszak változásait és hasonlítja össze az OECD 36 tagállamát egymással és az OECD-n kívüli világgal egyaránt. Vannak jelentősen javuló értékek, vannnak stagnáló és romló adatok: így például megtudathatjuk, hogy a 36 OECD-tagállam erdeinek összessége a Föld erdősültségének a 27 százaléka; az OECD országainak üvegházhatásúgáz-kibocsátása a világ kibocsátásnak a 35 százaléka, de ez 47 százalékkal kevesebb, mint húsz évvel ezelőtt volt. Ugyanakkor az OECD teljes anyaghasználati ökológiai lábnyoma 60 százalékkal növekedett a 25 évvel ezelőttihez képest, azaz jelentősen fokozódott a teljes természeti környezet terhelése. Sok ezer adat és összehasonlítás majdnem teljes képet nyújt arról, hogy milyen a fejlett világ helyzete környezeti szempontból. A temérdek ábra, táblázat, elemzés még több kérdést vet fel, és sokszor a kérdések csak kérdések maradnak.
Sokan, akik talán jól értik, látják, hogy mi történik a világban, kérdezik – ahogyan én is, aki már régóta foglalkozom a globális, környezeti, fenntarthatósági problémákkal és nap mint nap olvasom az új elemzéseket és cikkeket, kérdezem: mi is a helyes út?