Az ember bizonyosan az első és legigazabb kincse a földnek.
VI. Pál pápa üznete a stockholmi környezetvédelmi konferenciához, 1972. június
Az ember bizonyosan az első és legigazabb kincse a földnek.
VI. Pál pápa üznete a stockholmi környezetvédelmi konferenciához, 1972. június
Advent második vasárnapján folytassuk elmélkedésünket arról, hogyan is készülődünk a karácsonyra, illetve, a családon túl kiket is vonhatunk be az ünnep teremtéstudatos lebonyolításába.
Az ökológiai válság lemondásokat kíván: mi szolgáltatna ezeknek jobb keretet a bűnbánati időszaknál? Gyakori válasz az is a környezetvédelmi felvetésekre, hogy ugyan, mire megyünk egyedül? Talán nem sokra, azonban nem vagyunk egyedül: közösségek tagjai vagyunk, ahol lépésről lépésre türelmesen elvethetjük az ökológiai megtérés magjait.
Évente október harmadik hetében jelenik meg a Nemzetközi Energiaügynökség ún. Globális energiakitekintés (World Energy Outlook) című elemzése. Az idei kiadásban a sok száz oldalas elemzések mellett egy különleges áttekintést is kaphatunk az előzetes havi adatok alapján a Covid-19-járvány energiafelhasználási következményeiről.
A 2019-es adatokhoz képest 2020 első nyolc hónapjának adatai azt mutatják, hogy jelentősen csökkent a világ energiafelhasználása.
A szén felhasználása 6,7, a gázé 3,3, a kőolajé 8,5, a nukleáris energiáé pedig 4,5 százalékkal csökkent, az összes felhasználás átlagosan 5,3 százalékkal, de a megújuló energiaforrások felhasználása 0,9 százalékkal nőtt, leginkább az időjárásfüggő termelés miatt. A szén-dioxid-kibocsátás 6,6 százalékkal, az energetikai beruházások pedig 18,3 százalékkal csökkentek.
Három új forgatókönyv szerint vizsgálták, hogy 2030-ban és 2040-ben hogyan alakulhat a világ energiafogyasztása és az úgynevezett energiamix, azaz a különböző energiahordozók aránya a termelésben. A forgatókönyvek igen eltérőek, hiszen nincs egyértelmű válasz arra – különösen a pandémia hatásai miatt –, hogy milyen módon fog alakulni a világ energiafogyasztása. Azzal számoltak, hogy ha a világjárvány előtt elhatározott intézkedések szerint alakulnak az energiaigény-szintek, akkor 2030-ra nagyjából 10, 2040-re pedig 12-14 százalékkal lesz kevesebb az energiaigény a jelenlegi népesség nagyjából 20 százalékos növekedése mellett. Ha a világ 2023-ban kezd újra normális (a pandémia előtt megszokott) életet élni, akkor egy nagyobb esés után 2030-ra 17, 2040-re pedig 24 százalékkal fog csökkenni az energiaigény.
Az október a lombszíneződés heteken át tartó, folyamatosan változó szépségét kínálja a természetjáróknak és a kertészeknek. Aztán eljön az első fagy, mindenszentek, a halottak napja, még utoljára kimerészkedünk a sötét, nyirkos novemberi estébe, de a kopaszodó fák alatt már csak a mécsesek apró világossága, parányi meleget adó lángja vigasztal. Ami ezen túl odakint történik, az a természet magánügye, az elmúlás, a bomlás, az enyészet látványát az ember nem szenvedheti, amíg az első hó le nem esik, ki nem teszi a lábát jószántából a kertbe sem…
Vagy mégis? Legalább most, hogy újra időnk van a hosszú őszi estéken verseskönyveket is levenni a polcról, és rábukkanunk ilyen Radnóti-sorokra, kíváncsian mégis megpiszkáljuk az avart, feltúrjuk a komposztrakást, legereblyézzük a hullott leveleket a pázsitról, és rácsodálkozunk, ugyan mit látott meg a nyirkos októberi erdőben a költő?
„A bokron nedves zűrzavar,
a tegnap még arany avar
barna sár lett a fák alatt,
férget, csigát, csírát takar,
bogárpáncélt, mely széthasadt…”
(Radnóti Miklós: Októberi erdő)
A mértékletesség dőreség, vallják sokan. Miért is mondjak le valamiről, amit megengedhetek magamnak, és így bőségben élhetek? De vajon mit is jelent a bőség, és mit jelent az, hogy elegendő? Az elmúlt sok ezer év azt mutatja, hogy
a történelem társadalmai, ideértve az óriás birodalmakat, de akár kisebb közösségeket is (mint például a Húsvét-sziget egykori lakói) a legtöbbször a szűkösség vagy a bőség szélsőséges életvitelét élték.
Nem tudta az ember, és talán most se fogja fel, hogy mi az elég, minél nem kell több, legyen az a hatalmat jelentő fegyver vagy a rendkívüli luxus és pazarlás. A pazarlás során egymásról is megfeledkezünk, csak az „én”, esetleg a „mi” a fontos.
Azt viszont nagyjából tudjuk, hogy évenként hat Magyarországnyi fővel növekszik a világ népessége, és minden valószínűség szerint 2023-ra meghaladjuk a 8 milliárdot, 2030-ra a 8,5 milliárdot. És nemcsak a népesség nő – ezzel még nem is lenne baj, hiszen a demográfusok által előrejelzett népességnövekedés nagy valószínűség szerint majd lassulni fog –, hanem az igények és a pazarlás is növekszik. Évente nagyjából 90 millió új személygépkocsi gurul le a futószalagról, bár ez 2020-ban talán csak a 70 milliót haladja meg valamivel. Naponta legalább félmillió televíziókészüléket és ötmillió mobiltelefont adnak el.
Korunkban megszoktuk, hogy különválasszuk azt, amiben hiszünk, és azt, ahogyan élünk. Holott a kettő elválaszthatatlan. A mindennapi rutinjaink, életvitelünk elválaszthatatlan istenkapcsolatunktól.
Erre figyelmeztet bennünket Ferenc pápa is „Áldodott légy” (Laudato si’) kezdetű enciklikájában:
" ...ANNAK A HIVATÁSNAK A MEGÉLÉSE, HOGY VÉDELMEZŐI LEGYÜNK ISTEN MŰVÉNEK, LÉNYEGI RÉSZE AZ ERÉNYES ÉLETNEK, NEM VALAMI SZABADON VÁLASZTHATÓ FELADAT, S NEM IS A KERESZTÉNY TAPASZTALAT MÁSODLAGOS SZEMPONTJA.”(LS. 217)
Mi hol tartunk a megtérés eme dimenziójának kibontásában? Miben kell még változtatnunk életmódunkon, hogy összhangba kerüljön az isteni törvényekkel és Jézus tanításával? A koronavírus okozta válság alatt hogyan szervezzük újjá a személyes életünket?
Ennek átelmélkedésében segíthet az alábbi lelki tükör:
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal Szent Mihály ünnepe, a számadás napja környékén mi is átgondolhatjuk, hogy gazdálkodtunk a Föld kincseivel.
A teremtés hetét az idén szeptember 27. és október 4. között ünnepeljük. Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által összeállított elmélkedés témája a „teremtő bizonytalanság”. A bizonytalanság ennek az évnek valóban alapélménye, hiszen a koronavírus-járvány mindannyiunk életébe kiszámíthatatlan változásokat hozott, hirtelen tervezhetetlenné vált a jövő, és a mindennapokban megjelent egy ismeretlen, irányíthatatlan történésnek való kiszolgáltatottság.
Hiba csúszott volna a teremtés művébe? Vagy mindez a Terv része, és ahelyett, hogy a gyors visszarendeződésben, a vírus mielőbbi elpusztításában reménykednénk, az egész folyamat értelmét kellene megfejtenünk, tanulságait beépíteni életünkbe?
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon tűnődhetünk, hogy mennyire ismerjük a saját, „pannon” kincseinket.
Környezetpolitikában jártas szakemberek számára negyven éve ismert és széleskörűen használt fogalom a „PPP” (polluter pays principle: a szennyező fizet alapelv). Valami még sem működik jól, hiszen sem életvitelünk, sem mértéktelen termelői és fogyasztói szokásaink nem változtak, ezzel együtt környezetünk terhelése sem csökkent. Felhívnám a figyelmet egy úgyszintén három „P”-vel jelölendő megközelítés rendszerére: precaution, prevention, proaction (vagyis: elővigyázatosság, megelőzés, kezdeményező-önálló cselekvés). A múlt század ’90-es éveitől kezdve ezek egyre fontosabb fogalmai a nemzetközi fenntarthatósági politikának. Lelkes és tekintélyes kutatók, politikusok terjesztik a világban, ma már a nemzetközi megállapodások sarokkövei ezek a fogalmak, bár az „elővigyázatosságot” több nagy fejlett ország (leginkább az USA) elutasítja. A megelőzést mindenki rendkívül fontosnak tartja, a proaktivtitás pedig minden ország saját érdeke. Erős szakmai háttér és politikai akarat ellenére sem látszanak az eredmények. Vajon miért?!
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a hajnalkákat szemlélve kerülhetünk közelebb a Teremtőhöz.
„Párafényből, gondolatból
égig-fonódó lugas felettünk,
kúszik a futóka ezer virága,
sok nyúlánk, halvány, kerekszemű lányka,
mind más, de látod a közös jelet:
ugyanegy gond szabta köntösüket…”
(Weöres Sándor: Az állandó a változóban)
A kertben, a teraszokon nyár vége felé, ősz elején egyre szebbek, dúsabbak a magasra felfutó hajnalkák, a trópusi Amerika küldöttei. A rövidülő nappalok, hűvösödő éjszakák különösen kedveznek szépségének, és ragyogó virágai derűs reggeleken egyre sötétebbek, szeptemberre már valóban a kora őszi égbolt színét tükrözik! A virágok, ha csak tehetik, mind keletre néznek, ahogy egykor a középkori templomok szentélyei. Vajon már bimbókorukban megkeresték ezt az irányt, ahonnan a reggeli órákban a legtöbb fényt várhatják? A frissen kinyílt virág mélye szinte világít, és még látszik a gondos hajtogatás nyoma a tölcséren, hiszen csak akkor tud ilyen gyönyörű sima, ötbordájú selyemsátrat bontani, ha már a bimbó is szépen feltekerve, szabályos spirálba rendeződve növekedett. De milyen titokzatos erő munkál itt a virágzás során, ami először még visszafojtott feszültség, aztán a nyíláskor egy lassú fordulattal kitárja a nap felé a kelyhet, kibújva a levelek takarásából, és végül ernyedten elengedi magát? Minden mozdulat magában is ámulatra méltó, de mindez az időben, a Nap járásához igazodva, előre „programozva” történik.