Évente október harmadik hetében jelenik meg a Nemzetközi Energiaügynökség ún. Globális energiakitekintés (World Energy Outlook) című elemzése. Az idei kiadásban a sok száz oldalas elemzések mellett egy különleges áttekintést is kaphatunk az előzetes havi adatok alapján a Covid-19-járvány energiafelhasználási következményeiről.

A 2019-es adatokhoz képest 2020 első nyolc hónapjának adatai azt mutatják, hogy jelentősen csökkent a világ energiafelhasználása.

A szén felhasználása 6,7, a gázé 3,3, a kőolajé 8,5, a nukleáris energiáé pedig 4,5 százalékkal csökkent, az összes felhasználás átlagosan 5,3 százalékkal, de a megújuló energiaforrások felhasználása 0,9 százalékkal nőtt, leginkább az időjárásfüggő termelés miatt. A szén-dioxid-kibocsátás 6,6 százalékkal, az energetikai beruházások pedig 18,3 százalékkal csökkentek.

Három új forgatókönyv szerint vizsgálták, hogy 2030-ban és 2040-ben hogyan alakulhat a világ energiafogyasztása és az úgynevezett energiamix, azaz a különböző energiahordozók aránya a termelésben. A forgatókönyvek igen eltérőek, hiszen nincs egyértelmű válasz arra – különösen a pandémia hatásai miatt –, hogy milyen módon fog alakulni a világ energiafogyasztása. Azzal számoltak, hogy ha a világjárvány előtt elhatározott intézkedések szerint alakulnak az energiaigény-szintek, akkor 2030-ra nagyjából 10, 2040-re pedig 12-14 százalékkal lesz kevesebb az energiaigény a jelenlegi népesség nagyjából 20 százalékos növekedése mellett. Ha a világ 2023-ban kezd újra normális (a pandémia előtt megszokott) életet élni, akkor egy nagyobb esés után 2030-ra 17, 2040-re pedig 24 százalékkal fog csökkenni az energiaigény.

A mértékletesség dőreség, vallják sokan. Miért is mondjak le valamiről, amit megengedhetek magamnak, és így bőségben élhetek? De vajon mit is jelent a bőség, és mit jelent az, hogy elegendő? Az elmúlt sok ezer év azt mutatja, hogy

a történelem társadalmai, ideértve az óriás birodalmakat, de akár kisebb közösségeket is (mint például a Húsvét-sziget egykori lakói) a legtöbbször a szűkösség vagy a bőség szélsőséges életvitelét élték.

Nem tudta az ember, és talán most se fogja fel, hogy mi az elég, minél nem kell több, legyen az a hatalmat jelentő fegyver vagy a rendkívüli luxus és pazarlás. A pazarlás során egymásról is megfeledkezünk, csak az „én”, esetleg a „mi” a fontos.

Azt viszont nagyjából tudjuk, hogy évenként hat Magyarországnyi fővel növekszik a világ népessége, és minden valószínűség szerint 2023-ra meghaladjuk a 8 milliárdot, 2030-ra a 8,5 milliárdot. És nemcsak a népesség nő – ezzel még nem is lenne baj, hiszen a demográfusok által előrejelzett népességnövekedés nagy valószínűség szerint majd lassulni fog –, hanem az igények és a pazarlás is növekszik. Évente nagyjából 90 millió új személygépkocsi gurul le a futószalagról, bár ez 2020-ban talán csak a 70 milliót haladja meg valamivel. Naponta legalább félmillió televíziókészüléket és ötmillió mobiltelefont adnak el.

Korunkban megszoktuk, hogy különválasszuk azt, amiben hiszünk, és azt, ahogyan élünk. Holott a kettő elválaszthatatlan. A mindennapi rutinjaink, életvitelünk elválaszthatatlan istenkapcsolatunktól.

Erre figyelmeztet bennünket Ferenc pápa is „Áldodott légy” (Laudato si’) kezdetű enciklikájában:

" ...ANNAK A HIVATÁSNAK A MEGÉLÉSE, HOGY VÉDELMEZŐI LEGYÜNK ISTEN MŰVÉNEK, LÉNYEGI RÉSZE AZ ERÉNYES ÉLETNEK, NEM VALAMI SZABADON VÁLASZTHATÓ FELADAT, S NEM IS A KERESZTÉNY TAPASZTALAT MÁSODLAGOS SZEMPONTJA.”(LS. 217)

Mi hol tartunk a megtérés eme dimenziójának kibontásában? Miben kell még változtatnunk életmódunkon, hogy összhangba kerüljön az isteni törvényekkel és Jézus tanításával? A koronavírus okozta válság alatt hogyan szervezzük újjá a személyes életünket?

Ennek átelmélkedésében segíthet az alábbi lelki tükör:

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon tűnődhetünk, hogy mennyire ismerjük a saját, „pannon” kincseinket.

Környezetpolitikában jártas szakemberek számára negyven éve ismert és széleskörűen használt fogalom a „PPP” (polluter pays principle: a szennyező fizet alapelv). Valami még sem működik jól, hiszen sem életvitelünk, sem mértéktelen termelői és fogyasztói szokásaink nem változtak, ezzel együtt környezetünk terhelése sem csökkent. Felhívnám a figyelmet egy úgyszintén három „P”-vel jelölendő megközelítés rendszerére: precaution, prevention, proaction (vagyis: elővigyázatosság, megelőzés, kezdeményező-önálló cselekvés). A múlt század ’90-es éveitől kezdve ezek egyre fontosabb fogalmai a nemzetközi fenntarthatósági politikának. Lelkes és tekintélyes kutatók, politikusok terjesztik a világban, ma már a nemzetközi megállapodások sarokkövei ezek a fogalmak, bár az „elővigyázatosságot” több nagy fejlett ország (leginkább az USA) elutasítja. A megelőzést mindenki rendkívül fontosnak tartja, a proaktivtitás pedig minden ország saját érdeke. Erős szakmai háttér és politikai akarat ellenére sem látszanak az eredmények. Vajon miért?!