Az Új Ember hetilapban megjelent termetésvédelmi témájú cikkjeink

Csomagolás

Nem sokkal e cikk megírása előtt, egy vásárlás alkalmával feltűnt, hogy szinte minden termék valamilyen módon be van csomagolva. Akár többszörösen is. Teljesen nyilvánvaló dolog, de eddig soha nem gondoltam bele, hogy bármi étel ami az asztalra vagy a kezembe kerül csomagolóagyagot visel. Ennek a jövőre vetített következményeit elképzelni is nehéz. Például 1 liter gyümölcslé adta enyhülésnek több száz éves nyoma marad egy szeméttelepnek kinevezett helyen. Mert a műanyag, papír, alumínium kombinációt – jellemzően ez a gyümölcslevek csomagolóanyaga - nem lehet jelenlegi technikával újrahasznosítani (a papír leáztatása, a többi anyag elégetése nem újrahasznosítás).

Vidék- és közösségfejlesztők az Egyházban

Dátum: 
2013. december 10. kedd - 19:15 - 19:50
Helyszín: 
Mária Rádió
Sokan úgy tekintenek a keresztény emberre, mint aki hivatását az Isten dicsőítésben, hitéleti tevékenységben éli csak meg. A mai műsorban erre szeretnénk rácáfolni. Olyan atyákat, közösség-, és vidékfejlesztőket fogunk bemutatni, akik rácáfolnak-e hiedelemre.

Utána nézek, hogy milyen kreatív (ajándék)tárgyakat tudok készíteni az egyes termékek csomagolóanyagából.pl:a kiürült dobozokból/cipős-,kakaóporos-,mosószeres-..stb/irattartót, varrós-dob

Dátum: 
2013-12-24
Nem elmélkedés: 
0

Utána nézek, hogy milyen kreatív (ajándék) tárgyakat tudok készíteni az egyes termékek csomagolóanyagából. Pl.: a kiürült cipős-, kakaóporos-, mosószeres dobozokból stb., irattartót, varrós-dobozt, díszdobozt készítek szép csomagolópapírral borítva! Így nem kell új, műanyag dobozokat vennem tárolásra.

Az otthoni hulladékok térfogatának a felét a csomagolóanyagok teszik ki. Ezért kerülöm az aprólékosan előrecsomagolt termékeket! A sütéshez/főzéshez felhasznált flakonokat, dobozokat összen

Dátum: 
2013-12-23
Nem elmélkedés: 
0

Az otthoni hulladékok térfogatának a felét a csomagolóanyagok teszik ki, ezért kerülöm az aprólékosan előrecsomagolt termékeket! A sütéshez/főzéshez felhasznált flakonokat, dobozokat összenyomom mielőtt a szelektív gyűjtőbe viszem. A hulladékok térfogatát így igyekszem csökkenteni.

Kitalálom, hogy vágott fenyőfa helyett hogyan oldom meg a karácsonyfa kérdését:műfenyő..,visszavihető..,cserepes..,kerti fenyő., általam elültetendő fenyő..stb.

Dátum: 
2013-12-22
Nem elmélkedés: 
0

Kitalálom, hogy vágott fenyőfa helyett hogyan oldom meg a karácsonyfa kérdését: műfenyő, visszavihető, cserepes, kerti fenyő, általam elültetendő fenyő... stb.

Csomagolás

Dátum: 
2013-12-22 - 2013-12-28
Nem elmélkedés: 
0

4. hét: "Csomagolás"

Művelje és őrizze – de hogyan?

Bakonyi Gábor, az Új Ember december 8-i számában, a Teremtésvédelem rovatban a természeti környezetünk, a teremtett világ megőrzésének és védelmének jelentősségérő ír. „Az Úristen kezdetben vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze" (Ter 2,15). Sokat idézett, jól ismert szöveg, ennek ellenére nem árt újra és újra elővenni, és végiggondolni, elmélkedni, tűnődni rajta, hogy tartalmát egyre jobban megértsük.

Ma megtervezem a Karácsonyi nagybevásárlást,odafigyelek arra,hogy ne vásároljak túl sokat, és arra, hogy minél több Magyarországon termelt alapanyagot vegyek.

Dátum: 
2013-12-21
Nem elmélkedés: 
0

Ma megtervezem a Karácsonyi nagybevásárlást. Odafigyelek arra, hogy ne vásároljak túl sokat és arra, hogy minél több Magyarországon termelt alapanyagot vegyek.

Ma nem eszem húst!

Dátum: 
2013-12-20
Nem elmélkedés: 
0

Ma nem eszem húst!

Ma csapvizet iszom!

Dátum: 
2013-12-19
Nem elmélkedés: 
0

Ma csapvizet iszom!

Oldalak