Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
k, 2018-07-31 07:00 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal három, a környezet megváltozásához kapcsolódó kulcsfogalommal ismertetjük meg az olvasókat: a szukcesszióval, az irreverzibilitással és a rezilienciával.
Szakmai körökben jól ismert definíció szerint a „szukcesszió a biocönózisban (társulásban) végbemenő egyirányú változások sorozata, nem megfordítható folyamat, melynek során a társulást alkotó populációk részben vagy teljes egészében kicserélődnek”. Ehhez vezethet az a jelenség, amiről többször írtam már az elmúlt időszakban: az Északi-sark felett uralkodó állandó légköri áramlás, a cirkumpoláris áramlás jellegének tendenciaszerű változása. Gyengült az áramlás erőssége, zártsága. Az ok egyértelmű az éghajlattal és annak változásával foglalkozó szakemberek előtt, mégpedig a globális felmelegedés. Már régóta ismert, hogy a globális felmelegedés következményeként a sarkok felé erőteljesebb a melegedés, mint az Egyenlítő felé. Mértéke lehet akár kétszeres, háromszoros is a sarkokon. Emiatt az Északi-sarkon nyáron már egyre inkább csökken a jégvastagság, valamint az Északi-sarkhoz közeli szárazföldi területeken (pl. Grönlandon) vékonyodik, több helyen eltűnik a jégtakaró. Az előbbiek miatt megváltozik a földfelszín–levegő–óceán kapcsolat dinamikus termikus egyensúlya, amely hatással van a légköri áramlásokra, olyan ún. állandó áramlásokra is, mint a cirkumpoláris áramlás. Az áramlás gyengüléséből adódóan egyre többször „szabadul ki” a sarkköri hideg levegő a sark közeli területekről, és ez a hideg hullám árasztja el Európa nagy részét, kivéve az északi területeket. Ilyenkor a légáramlások dinamikájából adódóan a benyomuló hideg áramlások „hátán” meleg levegő áramlik az északon fekvő területekre. Így fordulhatott elő, hogy az elmúlt hetekben többször volt melegebb Skandináviában, mint Közép-Európában. Amíg Észak-Európában rendkívüli melegrekordok születtek, addig nálunk, Magyarországon elmaradt a kánikula. Ez nem azért gond, mert „hiányzik” a nagy forróság, hanem azért, mert egyre változékonyabbá, egyre kevésbé válik tervezhetővé időjárásunk. Ahogy északon felborul a természet rendje, úgy ez a többi szárazföldi területen is továbbgyűrűzik.
p, 2018-07-20 23:35 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arról írunk, mi az, amit környezettudatos emberként mi magunk megtehetünk itt és most, július közepén, Magyarországon ökológiai lábnyomunk csökkentéséért.
Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! – hangoztatjuk egyre többször, de leginkább a „döntéshozókra” toljuk a cselekvés felelősségét, elvárjuk, hogy csökkentsék a kamionforgalmat, a műanyag csomagolóanyagok mennyiségét, a szén-dioxid-kibocsátást. De mi az, amit környezettudatos emberként mi magunk megtehetünk itt és most, július közepén, Magyarországon ökológiai lábnyomunk csökkentéséért, az élhetőbb jövőért? Például, műveljük meg kertjeinket…
Lippay János, a kedves jezsuita már a 18. században a pozsonyi érseki kert krónikásaként szenvedélyesen érvelt a kerti munka haszna mellett, a következőképpen: „…Ha ki pedig a kertnek hasznát akarná fontba vetni, és abbúl ítélné nem méltónak, hogy emberséges ember abban foglalná elméjét, s fáradságát töltené; mivel az igen csekély hasznot hajt: fölötte meg botlanék. Mert vallyon, mi lehet ez világon hasznossabb az embernek, mint maga életének hosszabbítása: egészségének oltalmazása: fáratt erejének meg-nyúgosztása: súlyos gondgyainak enyhítése: és minden tagjainak vigasztalása? Azt pedig sohúlt inkább föl nem talállya, mint az kerti mulatságban. Kiben csak egy kedves sétálás is alkalmatos üdőben, csudálatos-képpen megvidámítja az embert, és annak a mennyei Paradicsomnak kévánságára föl-indíttya elméjét: kiben csak egy virágocskát meg-tekéntsen is, leg-ottan annak alkotójának szépségére és szeretetire fölgerjed…”
Évszázadokkal ezelőtt is ilyen lenézett, lesajnált, rosszul fizetett volt a kerti munka, hogy ennyire kellett mentegetni azokat, akik kedvüket lelték benne? Pedig akkoriban még jóval közelebb volt egymáshoz a kert és a konyha! A szállítás körülményessége, a tartósítási eljárások kezdetlegessége miatt alapvetően helyi terméket, idényzöldséget, hazai gyümölcsöt fogyasztott szinte mindenki. Gépesítés híján jóval több ember dolgozott a mezőgazdaságban, de a mai kor mércéje szerint legtöbben csupán mélyszegénységben tengődtek az így megszolgált bérből.
cs, 2018-06-28 16:55 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a vidék és a város szétszakítása mennyire végzetes következményekkel járhat. De még van visszaút!
Sir Patrick Geddes várostervezőnek, biológusnak, társadalmi aktivistának tulajdonítják a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvének első megfogalmazását. A jó várostervezőnek, úgy is mint tájtervezőnek, sajátja a holisztikus megközelítés. Geddes is ebben az értelemben közelíti a város fogalmát az 1915-ben megjelent, Városok evolúciója című könyvében írja le először fenti fogalmat. Úttörő elképzelései voltak, abban az értelemben, hogy szervesen látta a várost és vidékét. Az építészek tőle tanulták meg a „régió” koncepcióját, és biológusként jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megértsük a környezeti szempontok fontosságát; levezette, hogy nem környezetünk ellen, hanem vele együtt kell működnünk. A „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” felhívás azóta, de különösen az 1960-as évek közepétől a környezetvédelmi mozgalmak vezető jelszava lett.
Az elmúlt hetekben a hazai sajtóban is reflektáltak két USA-beli kutató, Gavin A. Schmidt (NASA Goddard Intézet) és Adam Frank (NY Rochester Egyetem) írására, amely az emberiség lehetséges kihalásának forgatókönyv alapú, statisztikai modellezését kísérli meg. A cikk címe Sziluriai hipotézis: lehetséges-e egy ipari civilizáció nyomait kimutatni geológiai módszerekkel?A földtörténeti korokban öt nagy kihalási időszakot ismerünk. Az első kihalási időszak az úgynevezett ordivíciumban volt, amikor még nem volt élővilág a szárazföldön. A második kihalási időszak az ordivícium és a szilur határán (körülbelül 444 millió éve), a harmadik a szilur és a devon határán (ún. felső szilur) jelentkezett. A „sziluriai hipotézis” nyilvánvalóan a kihalási időszakokra rímel.
A két kutató és kollégáik azt feltelezik, hogy az emberi civilizáció nyoma, hatása a környezetre leginkább az energiafogyasztáson keresztül mutatható ki. Az emberiség nagyjából háromszáz éve használja intenzíven az energiahordózókat, különösen a nem megújuló, fosszilis eredetű energiát. A fenti cikkükben bemutatott módszerek alapján, számításaikban a kutatók olyan energiaintenzív társadalmú „modellbolygókat” használtak, amelyekben a népességrobbanást, az elérhető erőforrásokat, valamint az energiahasználatokat – ideértve a megújuló típusú energia termelését is – különböző bemenő és határértékekkel változtatták. Úgynevezett környezeti egyensúlyi és népességi egyensúlyi folyamatok egymásra hatását vizsgálták, szakszóval úgynevezett equilibrium modellek együttes eredményeire voltak kíváncsiak. A legtöbbször kapott eredmény az „összeomlás” volt, de gyakori eredmény volt egy ennél szelídebb visszaesés, amihez természetesen át kellett állítani a bemenő paramétereket valóságos – és nem csak színlelelt – környezettudatos módra.
p, 2018-06-15 14:58 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ma a környezettudatos gyógynövénygyűjtésre buzdít szakértőnk.
Közeledik a nyári napforduló, és az idei különösen meleg tavasz miatt már Medárd napjára kinyíltak a János-napra rendelt virágok! A kertek gyönyörűek, elmaradtak a májusi fagyok, talán még eső is volt eddig elegendő, igaz, többnyire heves záporok formájában, kiszámíthatatlanul érkezett. Lehet, hogy felesleges a sok aggodalom, a klímaváltozásnak akár nyertesei is lehetünk itt Magyarországon?
Miért is van, hogy ilyenkor ennyi a virág a réteken, a kertekben? Az úrnapi virágszőnyegeket ilyen bőségben, szépségesen csak júniusban lehet elkészíteni, bárhová is esik egy-egy évben a húsvét, ezzel együtt a pünkösd. Az Úr napján, az Oltáriszentség ünnepén – lehet a tavasz hűvös, csapadékos, vagy száraz, forró – valamilyen virágból a sok közül biztosan lesz elegendő a díszítéshez!
Az itt élő növények pontosan „tudják”, érzékelik, hogy a napforduló után már a magok érlelése, a szárak szilárdítása, a tápanyagok gyűjtögetése, az áttelelő rügyek kinevelése a feladat, a virágzás, az intenzív növekedés, terjeszkedés ideje erre az esztendőre hamarosan véget ér. Ezért nyílik szinte egyszerre a rózsa, a liliom, a borzaskata, a menyecskeszem, a harangvirágok sokféle fajtája, a törökszegfű és a májusi margaréta. Megporzó rovarokra is nagy a kereslet ilyenkor, a petékből tömegével kikelő hernyók gyérítéséhez a madarakra is nagy szükség van, ők is most tudják a fiókákat a bőséges eledellel biztonságban felnevelni, szárnyukra bocsátani, hogy még a nyáron megerősödjenek.
szo, 2018-05-26 06:36 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Mai összeállításunkból az is kiderül, hogy hazánkban tavaly nőtt-e vagy csökkent a légszennyezettség mértéke.
Megint átléptünk egy határt, ahonnan visszatérni nagyon sok időbe kerülhet. Átlépte a Föld légköri szén-dioxid-koncentrációja a 410 ppm-t (részecske a millióhoz). Eddigi tudásunk szerint az ember civilizált történelme során még nem volt ekkora a Föld légköri szén-dioxid-koncentrációja.
Az USA-béli NOAA (Nemzeti Óceáni és Légköri ügyek Hatósága) által a világon először, 1958-ban üzembe helyezett, a háttérszennyezettséget (szén-dioxidot) mérő állomás 2018. májusi jelentése az időszakos természetes változékonyságtól letisztított, átlagos szén-dioxid-szintről adott tudósítást. A szén-dioxid évtizedeken keresztül a légkörben marad, és így felhalmozódik, ezért a 400 ppm szint alá csökkenéshez csakis az egész világra kiterjedő, robosztus eredményeket adó, a szennyező anyag kibocsátását csökkentő intézkedésekre lenne szükség. 1958 óta, azaz mindössze hatvan év alatt kis híján 100 ppm-t, azaz több mint 30%-kal nőtt a légkör átlagos szén-dioxid-szintje.
Tudjuk, hogy mit kellene tenni, de mégsem úgy cselekszünk. Az elmúlt harminc évben számos nemzetközi megállapodás rendelkezik arról, hogy miért és hogyan kellene csökkenteni a kibocsátásokat. A legutóbbi, a párizsi klímaegyezmény is erős célokat tűzött ki arra nézve, hogy 2030-ra és azon túl milyen arányban kellene csökkenteni a kibocsátásokat.
p, 2018-05-18 09:50 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. A pünkösdi rózsa nem várja meg a pünkösdöt és a hagyományos ballagási virágok is lecserélődtek. Ma e változások mélyebb hatásait vesszük számba.
„A kertek megtelnek bazsarózsákkal, s egyszerre olyan súlyos és meleg lesz a világ, mintha megtelt volna egy érzés súlyával; dadogva beszél, mint mindenki, aki ittas egy érzéstől. Ez már nem a szerelem, nem is a nyelvelő és kacér tavasz; ez már az élet, súlyával, illatával, végzetével.” (Márai Sándor)
A májusi kertből a „valódi” pünkösdi rózsa (Paeonia officinalis) nem hiányozhat! A virágzás csak néhány napig tart, a vázában is hamar lehullanak róla a szirmok, de a csodálatos szín, a rengeteg szirommal ékes hatalmas virág évről évre elvarázsolja a szemlélőt, és visszahozza a régi pünkösdi ünnepek emlékét. Az idén viszont már jóval megelőzte a virág nyílása az ünnepet, hiszen már áldozócsütörtökön, Urunk mennybemenetelének emléknapján teljes virágzásban álltak! Pünkösdre már a pár héttel későbbi, illatos virágú, a távoli Keletről származó bazsarózsák fognak pompázni, pedig ezeknek a nép valamikor az úrnapi rózsa nevet adta…
cs, 2018-05-10 00:09 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Idén április közepén gyakorlatilag nyár volt, tavaly ilyenkor tél. Miért jelentkeznek és mit jeleznek előre ezek a szélsőségek? Mai írásunk erről szól.
Nehezen jött el a tavasz, csikorgott. Úgy jött, hogy beköszöntött a tél. Március elsején Baranyában mérték a leghidegebbet, mínusz 24,6 Celsius-fokot. Olyan hideg volt, mint az emlékezetesen hideg 2017-es januárban, ami az elmúlt száz év tizedik leghidegebb januárja volt. De januárban ez normális, márciusban nem, még akkor sem, ha a kontinentális éghajlaton előfordulhat. Idén március elején extrém hideg volt, ugyanakkor április közepén szélsőségesen meleg. És emlékezzünk: tavaly április közepén (19–21-én), amikor virágzott már minden, hóval borított lett az ország kétharmada: behavazott virágzó fák és havas, elfoglalt gólyafészkek képei járták be a hazai médiát. Bizonyára sokan emlékeznek a 2013. március 15-én bekövetkezett rendkívüli havazásra is, ami az ország nyugati felét szinte teljesen megbénította.
Az idei márciusi extrém hidegben a hazai villamosenergia-rendszer terhelése elérte a 6835 megawattot (MW) a rendszerirányító MAVIR adatai alapján, amivel új történelmi rekord született a fogyasztásban – olvashattuk a cég honlapján. Azt írták, hogy az idei, február végi–március eleji rendkívül hideg időjárás miatt naponta mintegy 200–400 MW-tal nőttek a bruttó rendszerterhelési csúcsértékek, amivel megdőlt a tavaly január 11-én, illetve idén február 28-án mért 6780 MW-os rendszerterhelési történelmi rekord. Ezekben a napokban a 6835 MW mintegy 47 százalékát importból fedezték. Azaz nemcsak rendkívüli hideg volt, hanem rekord mennyiségű áramot is fogyasztottunk, amelynek majdnem a fele (ilyenkor jóval drágábban, mint máskor) külföldről származott. Abban ugyan szerencsénk volt, hogy nem jelentkezett többletigény a balkáni országokból, mert ott a jelentős esőzés következményeként feltöltődtek a villamos energiát szolgáltató víztározók.
p, 2018-04-20 11:09 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Egyedül nem megy – ez derül a sziklacsúcsok lakóiról szóló írásunkból.
„A budai hegyek csodálatos szépségét még nem fedezte fel a magyar lélek. Költők nem szólnak róla, festők nem festik, s a magyar kertész nem jár hozzá tanulni. A szomszédságunkban sárgulnak fel a hegyek oldalában a somfák, itt nyitják lila kelyhüket a bájos kökörcsinek, ártatlan szépségükkel mosolyognak a tengernyi rózsák, lágyan, mint az álmodó szép asszony, ringanak az árvalányhajmezők, a sziklákon őshonos magyar virágok fehérsége, kéksége és ezüstje ragyog, de a buta pesti ember érzéketlenül megy el ezek mellett a virágok mellett, s eszébe sem jut, hogy csodák között jár, a teremtés legtitkosabb, legmisztikusabb csodái, a magyar föld, a budai hegyek virágai között…”
Rapaics Raymund mintegy száz évvel ezelőtt fedezte fel magának a budai hegyek kopasz tetőin a sziklagyepek tavaszi virágpompáját. Szinte hihetetlen, hogy ezeken a messziről kopárnak tűnő sziklákon milyen gazdag életközösségek alakultak ki. „Égi szigetek” ezek a csúcsok, az egész Budai-hegységen végighúzódnak, és valami titokzatos módon összeköttetésben maradnak egymással, az őket elválasztó erdők, völgyek, városok nem jelentenek akadályt a növényfajok, velük együtt élő állatok fennmaradásának, terjedésének. A mai csonka Magyarország mintegy kétezer növényfajának tizedrésze képviselteti magát egy-egy sziklatetőn, valóban talpalatnyi helyen, és mégis „fenntartható” módon, egyensúlyban. Az időjárás szeszélyei, nagy hidegek, aszályos esztendők, tűzesetek ellenére nem csökken a fajok száma, a talaj borítottsága végig állandó, csak éppen mindig más növényfaj erősödik, terjed jobban, a kihívás természetétől függően.
Itt bújnak elő először a finom szőrruhába burkolt kökörcsinek, a ragyogó sárga héricsek kora tavasszal! A száraz fű közül élénk színükkel, óriási kitárt kelyhükkel messzire virítanak, hogy az első ébredező rovarokat odacsalják. Az aranysárga és a lila együtt jelenik meg márciusban, és ezt a két színt cifrázzák tovább heteken át a többiek is, a ternyék, pimpók, naprózsácskák, gyöngyikék. Ez persze nem véletlen, hiszen a korán ébredő poszméhek, dongók ezt a két, egymást kiegészítő színt veszik észre, itt keresik a táplálékot jelentő nektárforrást.
szo, 2018-03-31 08:35 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben, de most kivételesen szerdán. Itt a tavasz, együnk valódi zöldséget, gyümölcsöt! – erre buzdítunk ezúttal mindenkit.
Most már lassan, de biztosan közelednek a melegebb tavaszi napok. Egyre inkább vágyunk a friss zöldségre, gyümölcsre, pontosabban nem is „friss”, hanem valódi, szabadföldi terményekre. Bár ha tudnánk, hogy még ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket is mennyiféle vegyszer teszi – sok esetben – kockázatos felhasználásúvá, talán egyre inkább az úgynevezett biotermékekre vágynánk.
„Miért azt mondjuk, hogy bioalma és biohús; miért nem azt mondjuk, hogy kemoalma és kemohús?” – kérdezi Molnár Zsolt, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének (ÖBKI) kutatója abban az interjúban, amely az ELTE TTK havilapja, a Nyúz 2018. februári számában jelent meg. „Hiszen valójában a bioalma az alma, és amelyik agyon van vegyszerezve, az kemoalma.”
Még napjainkban is zsíros magyar földként emlegetjük a jó minőségű hazai termőtalajokat. Magyarországon csaknem hárommillió hektáron termesztünk gabonaféléket, valamivel több mint egymillió hektáron kukoricát, százharminc-százötvenezer hektáron zöldségeket. Igaz ugyan, hogy a paprika és a paradicsom esetében a nem szabadföldi termesztés meghaladja az ötven százalékot. Pedig a szabadföldi magyar paradicsom íze vetekszik az olaszéval.
Az üvegházakban termelt zöldségek nagy részét – néhol még a szamócát is – talaj nélküli, úgynevezett akvakultúrás, aeroponiás technológiával állítják elő, ami egyáltalán nem magyar sajátosság. Hollandiában a talaj nélkül termesztett paradicsom aránya már megközelíti a száz százalékot, de a technológia elterjedtsége a zöldségtermelés egészét tekintve is nyolcvan százalék fölött van. A német vágott virág is talaj nélküli termesztésből kerül piacra.
szo, 2018-03-10 10:32 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Nagyböjt lévén ezúttal azon gondolkodhatunk el, hogy mennyire élünk egészséges életet – mert ez nem csak ránk van hatással!
Zöldbabos, répás hajdinakása
„Édes Néném, mely jó az egészség! Aztot pedig leggyakorább mi magunk rontjuk el. Mert miért látunk a szerzetesek és a munkásemberek között annyi egészséges öreg embereket? Ennek igen könnyű okát adni, mert se a szerzeteseknek, se a munkásoknak elméjük annyi változást nem szenved, a nagyravágyás, fösvénység, irigység nem gyötri. Ezeknél pedig semmi inkább nem rövidíti az életet, a nyughatatlanság, a gyötrődés az elmét megrontják, és az elme az egészséget.
De ne szóljunk az elméről, hanem nézzük el, micsoda mértékletes életet élnek a szerzetesek és a munkások. És nem kell csudálni, hogy sokáig élnek, mert az ő ételek és italok közönséges és mértékletes. Csaknem mindenkor egyaránsú étellel és itallal élnek, a sokféle étellel gyomrokat meg nem terhelik, és ha vasárnap vagy más innepnap egy-más munkásember többet talál enni vagy innya, aztot másnap a dolog és az izzadás megorvosolja. De aztot csudáljuk, hogy látunk az urak között öregeket, és ne csudáljuk, ha látunk betegeseket. Mert mi lehet nagyobb ellensége az egészségnek, mint a torkosság, mértéktelenség és tunya élet, és mi rövidítheti úgy az életet, mint a részegség? Az a sokféle savanyú és édes, az a sokféle hidegítő és melegítő, micsoda zenebonát nem csinál gyomrokban! És mindezekkel halmozva megtöltik magokat, aztán nemhogy valami járással segítenék az emésztést, de még aztot meggátolják két óráig való déli álommal. Hát még a rettentő ital mit csinál, amidőn nem az árvízben, hanem az ár-borban kell úszkálni a szegény gyomornak, akinek lehetetlen megemészteni mindazt, amit belétöltenek és vetnek. Az okozza azután a sokféle rossz humorokat vagy nedvességeket és a sűrű vért, és a sok nyavalyák ezekből származnak. Ezért mondja egy példabeszéd, hogy az ember a fogával ás magának vermet.
…Édes néném, vigyázzon az egészségre kéd, mert a’ derék állapot. És maradok kéd szolgája, ámen.” (Mikes Kelemen: Törökországi levelek, Rodostó, 1724)
