A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon gondolkodunk, hogyan lehet környezettudatosan vásárolni az ősz gyönyörű zöldségeit, gyümölcseit.

„A dinnye husát már belehelte az ősz,
nem harsan késem jó éle nyomán, csak bölcs
szavakat ejteget s szeliden reped el,
de a szilvák arany ölén még feszesen
ül a mag! ó, ének dicsérjen két gyümölcs,
olcsó vacsorák dísze, kilós eledel! ”
(Radnóti Miklós: Alvás előtt)

Milyen pontosan megragadható pár sorban Kisasszony, azaz Kisboldogasszony napjának ideje, ahogy múlik a nyár, és már itt jár az ősz a kertek alatt… Bizony, a dinnyék ideje lassan lejár, és ez így van rendjén a nagy körforgásban, hiszen a hatalmas, üdítő, vízzel teli gyümölcs augusztusban esett igazán jól, amikor a nappali forróság éjszakára is alig enyhült. Most aztán, ahogy hűvösebbek a reggelek, egyre édesebbek a gyümölcsök. A szilvában már bőven van cukor, sűrű lekvárrá főzve magában is eláll, aztán jön a szőlő, a körte, a füge szép sorban, ahogy a szervezetünk is igényli már ilyenkor a több energiát adó táplálékot. Ezután már csak az olajos magvak következnek, a dió, a mandula, a mogyoró, a Természet örök rendje szerint.

De hogy ismeri ki magát a városi ember a mai zöldséges tarkabarka kínálatában, mi éppen az idénygyümölcs, mit is válasszunk, ami valóban javunkra válik? Akár a vékony pénztárcájú költő csaknem száz évvel ezelőtt, először az árat és a bőséges kínálatot figyeljük! A szilva most is olcsó idénygyümölcs, heteken át más-más fajta jelenik meg a pultokon, és persze a termelői piacokon. Érdemes már csak azért is piacon vásárolni, hogy a folyton változó színekben gyönyörködjünk. Májusban ragyogó zöld saláták, hagymák, nyár elején az eper, aztán a cseresznye, meggy sokféle pirosa, de a legszebb a szeptemberi kirakat, a paprikák, paradicsomok szinte kínálják magukat a lecsóbefőzésre. Érdekes, hogy sötétednek a színek az ősz közeledtével. A szilvánál már csak a padlizsánok komorabbak, még jó, hogy melléjük lehet halmozni az aranysárga apró, körteforma paradicsomokat.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente újabb bejegyzéssel. Ezúttal azon gondolkodunk, hogyan tudunk a környezet károsítása nélkül hűsölni.

A szomszéd telkeken mostanában sok új ház épül. Először persze a régi kertek öreg fái tűnnek el, a házak jóval tágasabbak, magasabbak, a növényeknek alig marad hely, hiszen az autóknak is kell parkoló. A házak szigetelése, a beépített ablakok minősége bizonyára megfelel a korszerű követelményeknek, szabványoknak, mégis, meglepő módon mindegyiknek a hátulján ott zümmög néhány légkondicionáló berendezés, ami kifelé tessékeli a meleget a házból, esetleg éppen a szomszéd ablaka alá…

A „korszerűség” tehát abban mutatkozik meg, hogy gőgösen ráhagyatkozunk a külső energiaforrásokra, úgy alakítjuk ki lakóhelyünket, hogy nem veszünk tudomást arról, mekkora környezeti terhelést jelent az ilyen házak üzemeltetése? Igaz, a szemetet már szelektíven gyűjtjük, ezért aztán három különböző kukásautó is fordul hétfőnként a környéken. A tetőre akár napelemet is szerelhetünk, elektromos áramot termelhetünk a fák árnyékától gondosan megőrzött felületeken, mégis, mindannyian érezzük, hogy mai életformánkkal valami nincs rendben.

Ferenc pápa írja: „Nőtt a lakosság ökológiai érzékenysége, noha ez nem elég ahhoz, hogy megváltoztassa a káros fogyasztási szokásokat, amelyek – úgy látszik – nem eltűnnek, hanem terjednek és szaporodnak. Hogy csak egy egyszerű példát említsünk: egyre többen használnak légkondicionálót, és azok kapacitása is egyre növekszik. A piac, amely azonnali haszonra törekszik, tovább gerjeszti a keresletet. Ha valaki kívülről figyelné a bolygó társadalmát, elképedve látná ezt az öngyilkosnak tűnő magatartást” (Laudato si’ 55.)

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon töprengünk, van-e morális vonatkozása, hogy a legtikkasztóbb hőségben is virágzó növényeket akarunk magunk körül látni.

Túl vagyunk a nagy égi fordulaton, a nappalok újra rövidülnek, és bármilyen hihetetlen, már az ősz felé tartunk! Az európai flóra növényei sorra befejezik a virágzást, maghozásba kezdenek, a rétek a barna, a szalmasárga ezernyi árnyalatában érlelik a jövendőt. Ehhez már nincs szükség a csalogató, színes szirmokra, csábító illatokra, ez a növény „magánügye”, a virágzásban megélt csodálatos kitárulkozás után minden tápanyag, a fogyatkozó víz, a napsugár egyre gyengülő ereje már csak a magok, az utódok táplálását szolgálja. Megáll a fák növekedése is, a levelek keményebbek, sötétebbek lesznek, erre az évre a terjeszkedés, a határok tágítása véget ért. Megkezdődik a raktározás, a felkészülés a télre. A nyári napfordulót a méhek is pontosan érzékelik. Ettől kezdve nem rajzanak, nem alapítanak új családot, csak gyűjtögetnek, töltik fel a készleteket.

De a kertek, parkok más képet mutatnak! A mai ember a virágzás, a fiatalság idejét nyújtaná a lehető leghosszabbra, ha már elmúlt a levendulák, rózsák, liliomok ideje, a nyári szabadságát nem szeretné száradó, töredező virágszárak, a kisárgult fű díszletei között tölteni, beszerzi hát az Újvilág ragyogó virágcsodáit, dísznapraforgók, a kúpvirágok ezernyi változata, rézvirág, büdöske tarkállik az öntözött ágyásokban. Mennyire mások ezek a virágok, mint a tavasz, a kora nyár szelíd színei… mintha egy Mozart-klarinétverseny után diadalmasan felharsanna az Újvilág-szimfónia, olyanok ezek a késő nyári virágok hatalmas termetükkel, világító sárga, vörös, barna szirmaikkal. Valóban, lenyűgöző a szépségük, de ennek ára van, nagyon igényesek, bőséges öntözésre, tápanyagban gazdag földre, folyamatos gyomlálásra van szükségük, hogy kibontakozhassanak. Mindezt az ember kívülről viszi be a kert életközösségébe. Megtehetem, mondja a „tehetős” ember, és kifizeti a tetemes vízszámlát. Csak anyagi kérdés lenne ez, vagy van a tisztított ivóvíz mértéktelen használatának morális vonatkozása is?

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal egy „haszontalan” koranyári virágtengerből merítünk újfajta gondolatokat.

A Veszprém megyei Hajmáskér környékén néhol csak pár centiméter vastag a termőréteg a dolomit alapkőzeten. Erdő, sovány legelő, katonai gyakorlótér számára alkalmas csupán a terület, de esős években júniusban csodálatos virágtenger borítja be pár hétre a környéket. Hogy tud ennyi növényfaj ilyen békességben társulást alkotni, szaporodni, táplálékot nyújtani rovaroknak, madaraknak és szívósan munkálkodni a termőtalaj megőrzésén?

A hatalmas ökörfarkkórók még az elsuhanó autó ablakából is feltűnnek, a ligeti zsálya, az apróbojtorján, a tejoltó galaj, a pipacs viszont szinte elveszik az Orlay-turbolya tengerében. A hófehér szirmú vadvirág nem mérgező, nem gyógynövény, nem védett, tulajdonképpen „haszontalan”, egyszerűen csak szép… – de ha közelről szemléljük a virágát, mennyi gondosságról, ötletességről tanúskodik! Az összetett ernyőbe rendeződött virágok a megporzók csalogatásában sokkal hatékonyabbak, mintha magányosan állnának, kényelmesen sétálhatnak rajtuk a megporzó rovarok, a legszélső virágok külső szirmai pedig hatalmasra nőnek, így optikailag megnövelik a virágzat látványát. A virág a rovarokkal lép párbeszédbe, aztán majd a termés horgas tüskéivel madarak tollába, kisebb állatok bundájába kapaszkodva terjed tovább. A növény soha nem áll egyedül a természetben, csodálatosan gazdag kapcsolati hálóban él.

Minden esztendő más időjárást hoz, de a sziklagyep élő közösségéből mindig vannak olyanok, amelyeknek kedvez az év járása, ezek felszaporodnak, bőséges magtermést hoznak, táplálva, megtartva az itt élő állatvilágot is. A megtartó biztonságot a biodiverzitás, az életgazdagság jelenti a közösség minden tagjának. Ez a teremtett világ rendje. A környéken útépítések folynak, dolomitbányák működnek, ahol felszakad a termőföld vékony takarója, évszázadok során képződött humuszt szárít ki, visz el a szél órák alatt, de azonnal megkezdődik a táj gyógyulása is, amíg vannak a környéken természetes gyepek, erdőfoltok, ahonnan a növények visszatérhetnek.

De mi közünk van egy ilyen haszontalan virágtengerhez? Ferenc pápa írja: „…testi mivoltunk által Isten oly szorosan összekötött bennünket a környezetünkkel, hogy a talaj elsivatagosodása olyan, mintha mindannyian megbetegednénk; egy faj kipusztulását úgy sirathatjuk, mintha megcsonkítottak volna bennünket.” (Laudato si’ 89)