Kedves Testvérek!

Április 22. a Föld napja, amelyen 175 országban számos akcióval irányítják a figyelmet Földünk ökológiai értékeinek megóvására. Ezen alkalomból a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a hívek figyelmét a keresztény ember Földünkért, közvetlen környezetünkért viselt felelősségére.

Az ökológiai megtérés „mindenekelőtt (…) az Atya szeretetéből kapott világ ajándékként való elismerése…” Ferenc pápa

A teremtett világ - melynek minden szépségében, bőségében, összetettségében, bölcsességében alkotóját, és az ő gondoskodó szeretetének bizonyosságát ismerhetjük fel - ajándék, amelyen keresztül Isten felkínálja nekünk szeretetét.

„Ha a legrendkívülibb tudományos eredmények, a leglenyűgözőbb technikai vívmányok és a legcsodálatosabb gazdasági növekedés nem járnak együtt valódi szociális és erkölcsi fejlődéssel, akkor ezek végül az ember ellen fordulnak.” Boldog VI. Pál

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben tagtársunk, Jaczenkó Edit elmélkedéseit olvashatják.

„…az emberi létezés három, egymással szorosan összefüggő alapvető kapcsolaton, az Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolaton alapszik. A Szentírás szerint a három létfontosságú kapcsolat megszakadt, de nemcsak külsőleg, hanem bennünk is. Ez az elszakadás a bűn. A Teremtővel, az emberekkel és az egész teremtéssel való összhangot leromboltuk azáltal, hogy megpróbáltuk elfoglalni Isten helyét, és megtagadtuk, hogy korlátozott lényként ismerjük el magunkat. Ez eltorzította az embernek azt a megbízatását is, hogy „uralkodjon” a földön, hogy „művelje és őrizze” azt. Ennek eredményeként az ember és a természet közötti eredetileg harmonikus viszony ellenségessé vált.” (LS 66.)

Mennyire tömören, lényeglátóan foglalja össze Ferenc pápa minden bajunk gyökerét, az okot, amely korunk szerteágazó válságjelenségeihez vezetett. Nem is gondolnánk, hogy mindössze ennyi, ennyire egyszerűen felvázolható, hogyan jutottunk el a lábunk előtt tátongó szakadék széléig. Javaslom, hogy olvassuk el a fenti pár sort az előttünk álló hét minden napján. Lassan, minden szót megízlelve, egészen addig, amíg már nemcsak az okot halljuk ki a szavakból, hanem a megoldást is, amikor kezünkben érezzük a válság kezelésének kulcsát. Mert az is benne van ezekben a sorokban…

Ahogy erről máshol beszél a Szentatya:

„Bűnbánatra van szükségünk és arra, hogy megpróbáljuk megújítani azt, ahogy magunkra, egymásra és a minket körülvevő világra tekintünk, a teremtés isteni nézőpontjának szemszögéből.”

És ahogy egy ferences szerzetes megfogalmazta:

„A teremtett világnak a teremtőhöz történő visszavezetése (…) a megtérés által valósulhat meg, amely az ember hármas kapcsolatrendszerét egyszerre érinti, vagyis Istennel, embertársainkkal és az anyagi világgal való kiengesztelődést jelenti.” Harsányi Pál Ottó

Ez a valódi megoldás arra az összetett válságra, amibe csúnyán belegabalyodtunk, és ezt hiába várjuk a technikától, a tudománytól, ennek belőlünk kell fakadnia, méghozzá kiemelt felelősséggel, ha hívők vagyunk.  A vallás, a religio szó eredeti jelentése: újra összekötni (re ligare)!

Ezt eredményezi a megtérés, görögül metanoia, a gondolkodásmódunk megváltoztatása, a nézőpontváltás, amire most az egész világnak szüksége van.  

Napjaink válságjelenségei, amellett, hogy veszélyeket is rejtenek, egyúttal fantasztikus lehetőséget is kínálnak számunkra, hogy kialakítsunk végre egy Isten természeti és erkölcsi törvényeinek megfelelő társadalmi berendezkedést. Ehhez viszont először el kell engednünk azt a -mondjuk ki – istentelen világot, amit évtizedek óta oly szorgosan építgetünk. Meg kell élnünk mindannak a kimerülését, összeomlását, halálát, ami nem felel meg Isten törvényeinek, hogy új emberként emelkedhessünk ki. Nincs megtérés enélkül!

„Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Mt 10,39)

A világtörténelem egyik leggazdagabb országában, az USA-ban az emberek 60 %-a krónikus betegséggel küzd, tarol a depresszió és az öngyilkosság. Mindez a nyugati életforma gyümölcse. Beteg a bolygónk is, számtalan tünettel. Sok-sok figyelmeztetés, hogy a társadalmunknak gyökeres változásra van szüksége, és ez tulajdonképpen zajlik is. A régi hitrendszerek összeomlóban vannak, az emberek pedig keresnek valamit, amivel helyettesíthetik. Van egy vákuum ma a világban, ami arra vár, hogy betöltsék.

Egy fenntartható társadalom felépítéséhez számos építőelem, jó gyakorlat rendelkezésre áll, de mellette számos hamis elem is. Ami ma nagyon hiányzik ahhoz, hogy végre jó irányba mozduljunk, az a szilárd alap, amire érdemes építeni, és a habarcs, az építményt összetartó történet.

A jó hír, hogy van ilyen alap és van ilyen történet. Mi tudjuk, hogy biztos alapot egyedül Isten örökkévaló törvényei jelenthetnek, a habarcsot pedig egy jó 2000 éves történet adhatja. Nekünk, keresztényeknek kellene megmutatnunk, az életünkkel felmutatnunk, hogy ez valóban működik, hogy lehet és tudunk máshogyan élni, hogy Isten országa fenntartható.

Ahogy a nagyböjt első napján elhangzott, amikor a bűnbánatunk jeleként a pap hamuval keresztet rajzolt a homlokunkra: "Ember emlékezz, porból lettél és porrá leszel." Az erre való emlékezés lehet az első eszmélés, az Istennel, embertársunkkal és a teremtett világgal való kapcsolatunk helyreállításának fundamentuma.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben tagtársunk, Jaczenkó Edit elmélkedéseit olvashatják.

Elcsendesedés

„A homlokunkra helyezett megáldott hamu jel, amely teremtményi létünkre emlékeztet minket, bűnbánatra hív, arra, hogy erősítsük meg a megtérésre irányuló tevékenységünket, annak érdekében, hogy minél többen követhessék az Urat. A nagyböjt út, amely során elkísérjük Jézust, aki Jeruzsálembe megy, oda, ahol szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumát beteljesíti. A keresztény élet olyan ösvény, amely során nem egy törvényt kell megtartanunk, hanem Krisztussal kell találkoznunk, Őt kell befogadnunk és követnünk.” XVI. Benedek pápa

Azért, hogy Jézus mellé szegődhessünk ebben a szent negyven napban, az Egyház böjtre hív minket. Mértékletességet kell gyakorolnunk, vagyis elengedni mindazt (legyen az étel, szórakozás, munka, bármi), ami a szükségesnél jobban magához köt, ezzel egyúttal el is választ Jézus Krisztustól, és így már nem szolgálja az életet. A jelenlegi gazdasági rendszert a mértéktelenség élteti, így nincs könnyű dolgunk. Ha tudatosan nem teszünk ellene, megállás nélkül ömlenek ránk az újabbnál újabb áruk, szolgáltatások és információk, és megállíthatatlanul pörög alattunk a mókuskerék. Bármennyire is beleszédültünk ebbe a színes, zajos vásári forgatagba, ha Jézussal szeretnénk tölteni a nagyböjtöt, most el kell hagynunk ezt a kavalkádot, és napjaink egyik legnagyobb luxuscikkéhez kell folyamodnunk: a csendhez.

„Érzékszerveink mindegyikét bombázza a Gonosz, s hogy szívünk hangját meghalljuk, időnként be kell fogni fülünket, szemünket, és elmerülni a csendben.” (Papp Lajos)

Mert „csak így nyithatunk teret annak, Aki a lágy szellőben szól hozzánk.” (Jálics Ferenc)

Teremtsünk hát tudatosan magunknak minél több csendes percet, órát, akár teljes napot a nagyböjti időben. Menjünk ki Jézussal a pusztába, töltsünk minél több időt a Teremtővel a természetben! Engedjük, hogy formáljon minket, hogy megtisztítsa a tudatunkat, hogy újrahangolja a lelkünket, hogy visszavezessen saját teremtményi természetünkhöz. Merüljünk el a sokszólamú tájban, nézzük az ég madarait és a mező liliomait, halljuk meg a teremtett világ édes dalát és keserű kiáltását is, mélyen szívjuk magunkba az erdők oxigént árasztó leheletét, borzongjunk bele, milyen parányiak vagyunk, majd táguljunk bele a mindenségbe, és járjon át bennünket Pál apostol igaza: „Őbenne élünk, mozgunk, és vagyunk.” (ApCsel 17,28)

Éljük át, tudatosítsuk napról napra, hogy milyen áldottak vagyunk!

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a dubaji klímacsúcs eredményét veszi számba szakértő szerzőnk.

December 13-án, Luca napján, itteni idő szerint dél körül röppentek fel a hírek a klímacsúcs sikeresnek mondható zárásáról. Mind a hivatalos ENSZ-hírek, mind az elemzők határozott sikerként jelentették az események drámai, de pozitív kimenetelét.

Igaz ugyan, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) részes feleinek 28. konferenciája (COP 28) nem ért véget időben, ahogy azt a COP 28 elnöke remélte, „csak” 23 órát késett. A klímacsúcsok szempontjából ez nem is olyan rendkívüli csúszás. És ha figyelembe vesszük, hogy hol álltak a dolgok december 12-én, akkor ez a néhány óra nem is sok ahhoz képest, hogy milyen jelentős lett a sikeres eredmény biztosításához.

„Az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciája (COP28) olyan megállapodással zárult, amely a fosszilis tüzelőanyagok korszakának »végét« jelzi, megalapozza a gyors, igazságos és méltányos átmenetet, amelyet mélyreható kibocsátáscsökkentés és nagyobb mértékű finanszírozás támaszt alá” – olvasható a konferencia honlapján.

Közel 200 részes fél állami vezetői és szakértő tárgyalói Dubajban találkoztak, és döntöttek, hogy még az évtized vége előtt felgyorsítják az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseket – azzal az átfogó céllal, hogy a 1,5°C-os globális hőmérsékleti határérték közelében maradjon a felmelegedés.

„Bár Dubajban nem lapoztunk át a fosszilis tüzelőanyagok korszakán, ez az eredmény e korszak végének a kezdetét jelenti – mondta záróbeszédében Simon Stiell, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény főtitkára. – Most minden kormánynak és vállalkozásnak késedelem nélkül valós gazdasági tettekkel kell beváltania azt itt elhangzott ígéreteket.”

A Szentírás tanúsága szerint kétszer tör be a Világosság nagy erővel a világba: Először a teremtés legelején, másodszor pedig Jézus Krisztus megjelenésekor. Ez utóbbiról tesz tanúságot János, akinek beszédes neve azt jelenti: Isten kegyelmes, megkegyelmezett. Ez az igazság, még akkor is, ha Istennek ez az átvilágító, újjáteremtő kegyelme nagyon kellemetlen igazságokat világít meg életünk sötétségében.

A Teremtés könyvének legelején olvassuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett.
És Isten szólt: »Legyen világosság!« És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől...” (Ter 1,1-5) A puszta, sötét és üres hely felett lebeg a Szentlélek, az Élet Lelke, hogy elválassza a világosságot a sötétségtől, ami nélkülözhetetlen a földi – testi és lelki ‒ élet kibontakozásához. Ha pedig ma olvassuk a figyelmeztető írásokat a fajok kihalásáról, ökoszisztémák felborulásáról, elsivatagosodásról és globális felmelegedésről, akkor könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy földünk kezd újra pusztává, sötétté és üressé válni. Milyen nagy szükségünk van arra, hogy a Szentlélek megvilágosító, megtermékenyítő ereje újra átjárjon minket!

Hogy azonban ne veszítsük el reményünket, ezt olvassuk adventi várakozásunk harmadik hetének vasárnapján: „Föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról.” (Jn 1,6-8)

A Világosság maga Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, aki eljött, hogy helyreállítson mindent. Helyreállítsa az Isten és ember közötti megbomlott szeretetkapcsolatot, helyreállítsa az emberek közötti szeretetkapcsolatot és helyreállítása az emberek és a teremtett világ közötti szeretetkapcsolatot is, hogy az ember betölthesse eredeti küldetését, Isten gyermekeként őrizve és művelve a világot. Ő az, aki „Szentlélekkel és tűzzel keresztel”, hogy mindez megtörténhessen. Nekünk keresztényeknek pedig Keresztelő Jánosként kell tanúságot tennünk arról, hogy „Isten megkegyelmezett” és ezért megmutatja, hogy mi minden rossz rejlik az életünk sötétségében, hogy felismerhessük s elfordulhassunk attól.

Újra és újra be kell világítanunk a sötétségbe, és kimondanunk, azt, ami rossz: hogy kisgömböcként faljuk fel az egész világot, hogy vágyaink kielégítésére minden eszközt és módot helyesnek ítélünk, hogy érzéketlenek vagyunk embertársaink és minden élőlény ‒ a teremtett világban társaink ‒, iránt, és azt, hogy ha ezt így folytatjuk tovább, végül belehalunk a falánkságunkba.

De ki kell mondanunk azt is, ami jó: hogy képesek vagyunk bűnbánatot tartani és elfordulni a rossztól, képesek vagyunk megfegyelmezni magunkat és osztozni a többi emberrel, hogy felelősséget tudunk vállalni életünkért. Képesek vagyunk a megtérésre: személyes megtérésre, közösségi megtérésre és ökológiai megtérésre egyaránt.

János tanúságot tett, és ennek az lett a következménye, hogy „kiment hozzá az egész nép”, és sokan hallgattak a szavára. Amikor az életünkkel mi is teszünk, akkor egyszer csak azt vehetjük észre, hogy ami nekünk még különleges, drámai és erőfeszítéseket kívánó dolog volt, a gyerekeinknek, a környezetünkben élőknek megszokottá, természetessé és magától értetődővé válik. A templom és az ima, a húsmentes napok és böjt, a szelektív hulladékgyűjtés és az autómentes nap, a séta és faültetés, madáretetés és barátkozás… Nem mondhatjuk, hogy ezzel már megmentettük a világot – ez talán nem is a mi dolgunk ‒, de mégis előre léptünk egy kicsit. Ha pedig a felnövekvő nemzedék előre lép egyet és megteszi azt, ami számunkra még lehetetlen volt és számukra is erőfeszítést igénylő dolog, akkor az ő gyermekeiknek már az lesz a természetes, és akkor lépésről lépésre – vagy reményeink szerint, futásról futásra ‒, kivilágosodik, megtisztul és megújul az egész teremtett világ.

Kalandra fel!

Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)

Izajás próféciája azt ígérte, hogy egykor „örülni fog a puszta és a szomjú föld, vigad a pusztaság, és kivirágzik, akár egy liliom” (Iz 35,1). Több keresztény felekezet e prófécia beteljesedésének tekintette, amikor kétezer év után Izrael fiai visszatérhettek atyáik földjére és megművelték az addig parlagon heverő földeket. A kivirágzó, termékennyé váló pusztaságról készült fotókat, mint a végső idők jeleit tették közzé. Mi most tágítsuk ezt a képet, és vegyük hozzá azt a másik izajási próféciát, aminek beteljesüléséről olvasunk most vasárnap: „a pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” (Mk 3,1).

Isten kiált a pusztában, az Ő szavát közvetíti Keresztelő János, számunkra pedig az a kérdés, hogy mit tekintünk most pusztaságnak, és hogyan tudjuk az Úr útját készíteni és ösvényeit egyenessé tenni?

Az evangélium fényében magától értetődőnek tűnhet, hogy elsősorban a lelkünk pusztaságáról van szó, ahol alig van jelen Isten valósága. Azért hív a próféta bűnbánatra és megtérésre, mert ez tudja előkészíteni szívünket Isten megtestesült Szavának befogadására. (Kezdetben volt az Ige – szó szerinti fordításban a Szó –, és az Ige testé lett és miköztünk lakozék… lásd Jn 1. fejezet.) Ha azonban elgondolkodunk Keresztelő János nyilvános működésén, akkor azt látjuk, hogy ő ennél sokkal tágabban értelmezte a saját feladatát. Az embereknek adott tanácsai erős szociális töltéssel rendelkeznek. A tömeget arra biztatja, hogy akinek többje van (két ruhája), az ossza meg azzal, akinek kevesebb van (nincs ruhája). A vámosoknak azt mondja, hogy csak annyit hajtsanak be, amennyi szabva van (nincs kamat, nincs extra profit, stb.), a katonáknak azt tanácsolja, hogy elégedjenek meg a zsoldjukkal, ne vádoljanak senkit hamisan, és ne félemlítsenek meg senkit (hatalommal való visszaélés). Ma erre olyan új szavaink vannak, mint közteherviselés, demokrácia, jogbiztonság, átláthatóság…

Most térjünk vissza egy pillanatra az új Izraelben kivirágzó pusztaságra. Ennek a munkának jó részét kibucokban végezték el. (A kibuc jelentése: gyülekezés, csoportosulás – egy olyan kollektív közösségforma Izraelben, amely hagyományosan a mezőgazdaságra épült. Az első közösségek még a XX. század elején létesültek.) Bár kibucok többféle formát öltöttek, néhány vonásukat utópikusnak is tarthatjuk, az ideológiai, lelki-szellemi hátterük is széles skálán mozgott, de azt elmondhatjuk, hogy általában a vagyon egy jelentős része közös volt, és alapelv volt a munkához és a javakhoz való hozzáférés egyenlősége. Vajon túlságosan merész kijelentés lenne, hogy a kibucok sikere annak is köszönhető, hogy lelkületükben a jánosi prófétai mintát követték és valósították meg a gyakorlatban?

Természetesen Izajás, vagy Jézus Krisztus idejében még nem volt a mai értelemben vett „ökofilozófia és -teológia”. Szűkebb volt a látóhatár, lassabbak voltak a pusztító folyamatok is, hiszen ehhez is kevesebb eszköz állt rendelkezésre. (Ámbár fűrésszel és baltával is sokat lehet elérni, mutatják ezt a Földközi-tenger térségének kopasz hegyei, ahonnan az erdőket már az ókorban kivágták a hajózáshoz…) Még a két nagy világégés után sem látták át a nemzetek, hogy a kiépülő technikai civilizáció hová vezethet, az a hit pedig, hogy a tudomány segítségével minden problémára megoldást tudunk találni, jó ideig elnyomta a felmerülő kételyeket. Ma azonban már világos, hogy életmódunk és civilizációnk az eddigi legnagyobb válságba sodorta világunkat.

De vajon észrevesszük-e, hogy pusztaságban élünk? Hiszen ebben az egyszerre valós és virtuális térben körülöttünk minden olyan színes, hangos, élénk, vibráló! Látjuk-e, hogy ebben az izgató turbóvilágban milyen kevés az élet, és milyen sok a hamis, élettelen, hazug műélet?

Betonsivatagunk műanyagpusztaságában újra fel kell, hogy hangozzék a kiáltás: készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! Térjetek vissza a fegyelmezettebb élethez, osztozzatok a javaitokban, elégedjetek meg a kevesebbel, ne akarjátok lenyelni a világot!

Bizony, aki ma komolyan veszi világunk válságos helyzetét, Keresztelő Jánossá kell válnia. (Nyilván nem a szőrcsuha, a sáska és a vadméz a fontos, hanem az elkötelezettség és bátorság.) Jánosnak egykor tanítványai lettek, és nagy meggyőző erővel tudott beszélni. Bár Heródes börtönbe vetette, mégis lejárt hozzá, mert „tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta.” (Mk 6,20) Nekünk is beszélnünk kell, szavainkkal és tetteinkkel, abban a reményben, hogy üzenetünket megértik, elfogadják és követik majd. A remény hangjait kell szólnunk arról, hogy lehetséges megállítani a katasztrófát, lehetséges, hogy a pusztaság kivirágozzon, lehetséges, hogy életünk legyen és bőségben legyen (Jn 10,10), azaz mi és az egész világ elteljen élettel, megújuló élettel, valódi élettel, nagybetűs Élettel.

Sípos (S) Gyula (szeretetfoldje.hu)

2022 tavasza és 2023 novembere között a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület közreműködőként vett részt a Zöld Út Konzorcium KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 számú “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projektjében.

Az Egyesület célkitűzése és vállalása az volt a projekthez kapcsolódóan, hogy aktívan elősegítsük helyi teremtésvédelmi körök létrejöttét és működését országszerte. Olyan csoportokét, amelyek tudatosan tevékenykednek a katolikus plébániák, intézmények közösségeiben a teremtett világért, azon belül is a hulladékkezelés, a hulladékcsökkentés területén és a körforgásos gazdaság szemléletének terjesztése érdekében is cselekednek, megvalósítanak helyi jó gyakorlatokat. A projekthez kapcsolódóan szemléletformáló foglalkozásokat és komplex tudásátadó programsorozatokat valósítottunk meg. Valamint elkészült két közösségek környezetvédelmi cselekvését segítő oldal, illetve a projekt során legalább tucatnyi olyan közösséggel kapcsolódtunk, akik aktív teremtésvédelmi munkát folytatnak.

A “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projekt keretében a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel 65 helyszínen során több mint 3200 résztvevőt mozgattunk meg szemléletformáló feladatokkal, kreatív foglalkozásokkal, előadásokkal, beszélgetésekkel, képzésekkel. Több tucat közösség és tucatnyi iskola saját rendezvényeit látogattunk meg a projekt időszakában, és mi magunk is szerveztünk eseményeket, találkozókat, amelyeken szerepet kapott a tematikus szemléletformálás. Ezeken gyerekeket és a felnőtteket ismertettünk meg a hulladékmegelőzés, a komposztálás, a körforgásos gazdaság szempontjaival, megoldásaival. Igyekeztünk közben bevonni a helyi közösségek tagjait is a tevékenységek szervezésébe, hangsúlyt fektettünk a velük való megismerkedésre, a céljaik, lehetőségeik feltérképezésére. Ahol pedig igény jelentkezett erre, a közösségi cselekvések elindításában, megvalósításában is mentori segítséget ajánlottunk és adtunk.

A Teremtésvédelem Fecebook-oldalon rendszeresen beszámoltunk számos eseményről, ahol szemléletformáló programjainkkal részt vettünk.

2022 őszén a Laudato si’ Mozgalommal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságával együttműködésben a projekt keretében indult útjára magyarul a nemzetközi Laudato si’ Animátorprogram. Egy év alatt 3 online foglalkozássorozaton 118 animátor végzett. A képzés célja az volt, hogy az animátorok helyi közösségeikben képesek legyenek felkészülten elősegíteni az aktív teremtésvédelmi cselekvést, ezáltal katalizátorai legyenek a helyiek szemléletváltásának és hétköznapi fogyasztási döntéseik környezettudatosabbá válásának. A sorozatok résztvevői már az Animátorprogram során megvalósítottak egy-egy környezetvédelmi témájú helyi mikroprojektet

2023 novemberében az animátoroknak lehetőségük volt a személyes találkozásra is egymással és a Naphimnusz Egyesület tagjaival. Ezen a rendezvényen Péliföldszentkereszten az ismerkedés mellett lehetőség adódott a helyi tapasztalatok megosztására, a már sikeresen bevezetett gyakorlatok, a még kihívást jelentő feladatok megismertetésére. Az Egyesület bemutatta a résztvevőknek a projekt során elkészült szemléletformáló eszközeit is, amelyeket akár az animátorok is használhatnak a későbbiekben saját eseményeiken.

2023 nyarától 5 közösségben közösségi komposzt program elindítását segítettük. A helyszínenként három-három workshop-alkalmat magába foglaló projektelem által a közösségek tagjai megismerkedhettek különböző komposztálási módszerekkel, információt és iránymutatást kaptak arról, hogyan érdemes közösségi komposztáló programot indítani és működtetni, valamint eszközöket is biztosított a projekt a saját komposztpontjuk beindításához.

A “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projekt keretében a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület két online felületet is elkészíttetett. Ezek célja, hogy technikai támogatással és rendszerezett információval segítsék a helyi teremtésvédelmi körök önszerveződését és működését, valamint a hulladékcsökkentés elsősorban közösségi praktikáinak, a hulladékgazdálkodás rendszereinek alaposabb megismerését, a körforgásos gazdaság elveinek és gyakorlatainak ismeretét és kipróbálását is elősegítse a közösségekben.

Ezen oldalak egyike a Teremtésvédelmi Hálózat (https://halozat.teremtesvedelem.hu) nevű felület. Ez egy együttműködési platform, amelyen az aktív teremtésvédelmi cselekvést már folytató katolikus közösségek megjelenhetnek, tevékenységeiket bemutathatják. Amellett, hogy tagjaikat és érdeklődőiket online is közösségbe szervezhetik, az egyes teremtésvédő körök a tapasztalatcsere és a hálózatosodás érdekében egymás munkájáról is tudomást szerezhetnek, a platform az ő kapcsolatfelvételüket is segíti. A  teremtésvédő körök számára a platform online szemléletformáló kvízjátékok szervezésére is lehetőséget biztosít, emellett országos és helyi események felhívásai is megjeleníthetőek rajta.

A másik oldal egy a hulladékkezelés, a hulladékmegelőzés, a körforgásos gazdaság alapelveit, szempontjai és gyakorlatait megismertető módszertani gyűjtemény „Tegyétek!” (https://tegyetek.teremtesvedelem.hu/) címmel. Ezen az oldalon a tematikus összefoglaló leírásokon kívül működő közösségi cselekvési ötleteket is összegyűjtöttünk. Ez a gyűjtemény a helyi teremtésvédő körök tapasztalataival (Jó példák) a későbbiekben is bővíthető, erre hívjuk is a helyi körök képviselőit, az Egyesület tagságát, a gyakorló Laudato si’ animátorokat és másokat is.

A projekt keretében 2023 novemberéig számos tartós, a későbbiekben is használható és a teremtésvédő közösségek számára is átadható hulladékos szemléletformáló eszköz (játékok, foglalkozástervek leírásokkal, segédanyagokkal, plakátok, kérdőívek, kvízek), kommunikációs anyag (közösségre szabható, megosztható kampánysegédletek) készült el digitális és fizikai formában. A jövőben ezek is eszközként segíthetik a cselekvési lehetőségeket kereső közösségek munkáját.

A projekt hozadéka volt, hogy az Egyesület aktív kapcsolatba került sok-sok katolikus közösséggel, ahol igény van az átfogó teremtésvédelmi gondolkodásra, ahol nyitott és elhivatott helyi szervezőket ismertünk meg, akik szívesen vesznek részt az országos keresztény környezetvédelmi mozgalomban, szerepet vállalnak abban, hogy saját közösségeikben segítsék a testvérek szemléletformálását, a kisközösségi gyakorlatok megvalósítását. A projektet követően az Egyesület céljának és feladatának tekinti ezeknek a kapcsolatoknak az ápolását, a hálózat szervezése során összegyűlt tapasztalatok és eszközök rendszerezését és megosztását.

A projekt számszerű eredményeinek és költségeinek összegzése itt tekinthető meg.

A Zöld Út Konzorcium „Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” címmel indult országos szemléletformáló kampányának célja volt, hogy a lakosság valamint a hazai gazdasági élet szereplői is számos új ismeretre tegyenek szert a hulladékgazdálkodással, hulladékképződés-csökkentési lehetőségekkel, a körforgásos gazdaság alapelveivel és a fenntarthatósággal kapcsolatban. A 15 szervezetet összefogó konzorcium vezetője a Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. (korábbi nevén Nyugat-Balkán Zöld Központ Nonprofit Kft.) volt.

A Zöld Út Konzorcium KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 sz. “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projektje a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. November 30-án kezdődik a dubaji klímacsúcs – a Naphimnusz egyesület kezdeményezésére ezen a napon ökumenikus imanapot tartanak.

Kezdenek lassan kibontakozni a történelmi jelentőségűnek tervezett dubaji klímacsúcs (COP28) legforróbb témái. November 30-tól két hétig az éghajlatváltozás enyhítéséről és az alkalmazkodásra való felkészülésről szóló magas szintű nemzetközi egyeztetések házigazdája, az Egyesült Arab Emírségek. Egyes szakportálokon (például az Earth Negotiaton Bulletin, az SDG knowledge hub és a COP28 hivatalos oldalán) már olvashatók információk, bővebb elemzések.

A legfontosabb célkitűzések két nagy területre fognak összpontosítani: az energiaátállás felgyorsítására és a kibocsátások csökkentésére még 2030 előtt, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának átalakítására a régi ígéretek teljesítésével és egy új pénzügyi megállapodás kereteinek meghatározásával.

Kiemelkedő ügy lesz a 2015 óta eltelt időszak eredményeinek felmérése, az úgynevezett globális leltár (Global Stocktake) véglegesítése, melynek célja a párizsi megállapodás célkitűzéseinek elérése felé tett kollektív előrehaladás értékelése, különös tekintettel az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának és az alkalmazkodási erőfeszítések és a finanszírozási folyamatok helyzetére. Ez az ötévente elvégzendő értékelés adhat iránymutatást további éghajlatváltozási intézkedések előkészítésére, valamint az eddigiek megerősítésére, felgyorsítására.

Az ENSZ hivatalos honlapján is megtalálható összegzés egyértelmű: a világ súlyosan rossz úton halad. Ennek ellenére, amint az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) hatodik értékelő jelentése kimutatta, a megoldások készen állnak, és gyors beavatkozással továbbra is elérhető egy biztonságos és élhető jövő.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk ezúttal a közelgő dubaji klímacsúcsról fejti ki gondolatait.

Hamarosan, mintegy négy hét múlva kezdődik ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciája (COP28) az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban. A 2015. december 12-én Párizsban létrehozott megállapodás 2016. november 4-én lépett hatályba. A megállapodás átfogó célja, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését biztosan 2°C alatt tartsa az iparosodás előtti szinthez képest, és törekedni kell arra, hogy a hőmérséklet-emelkedés 1,5°C-ra korlátozódjon. Ha nem így történik, akkor még jobban fel fognak erősödni azok a szélsőséges időjárási események (például hőhullámok, felhőszaladások, villámárvizek és hosszan tartó aszályok) és hirtelen időjárás-változások, amelyek az elmúlt öt-tíz évben már jócskán megmutatták pusztító potenciáljukat. Emlékezzünk a tavalyi aszályra és az egy héttel ezelőtti 30°C fokos október végi időre, 20°C fokos trópusi éjszakára, amely előtt már fagyott, és 10-12 foknál nem volt melegebb nappal sem.

Ferenc pápa október 4-én, Szent Ferenc tranzitusa évfordulójának napján tette közzé apostoli buzdítását Laudate Deum (Dicsérjétek Istent) címmel, dedikáltan az idei klímacsúcs résztvevőinek, a világ döntéshozóinak intézett erős üzenetekkel. Ahogy a Laudato si’ megjelenési időpontjának egyik meghatározója volt az akkor, 2015 decemberében rendezett párizsi klímacsúcs, úgy most azért jelentette meg ezt az újabb apostoli buzdítást, hogy valódi eredmények elérésére szólítsa fel a november végén Dubajban kezdődő klímacsúcs döntéshozóit.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk arra figyelmeztet, nem is tudjuk, mit művelünk vizeinkkel a fürdés, a turizmus és más hatások által.

Vége a nyárnak, pihen a Balaton. Nyugodt és tiszta vizű, szinte érezni a délutáni naplementében, hogy „hálásan piheg”. A vízimadarak, kacsák, sirályok hangja messze hallatszik, és néha-néha a csendben egy-egy kócsag szárnyrebbenését is hallhatjuk. A fákról behordott levelek hullanak a partmenti vízbe, közöttük sikló úszik háborítatlan, csérek húznak el messze, hattyúcsapat száll le a közelben. Nappal talán ilyenkor legszebb kék az ég, délután gyorsabban hűl a levegő, itt az ősz: a fecskék már rég elszálltak, ritkulnak a fák levelei, lassan sárgulni kezd a nád.

Az az időszak kezdődik (október 1. és április 1. között), amikor a Balaton csaknem 60 ezer hektáros területe ún. ramsari (rámsári), azaz nemzetközi jelentőségű védett vizes területnek is számít, a vízi élővilág oltalmazó védett helye fél évre.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk most arra mutat rá, szemetet csak az ember tud előállítani, de jó lenne ezt a különlegességünket visszaszorítani.

A természet saját gyermekét kézről kézre adja, felneveli, majd ott hagyja, elemészti, majd újjáéleszti: a rügyből júniusra lesz csuda fényes, büszkén csillogó levél, ami aztán októberre a fa alatt csendesedve illatozik, majd évek alatt eltűnik, hogy aztán erőt, életfeltételt adhasson évek multán az újonnan növő facsemetének. Évek telnek el, mire a kör bezárul.

Körbe-körbe: amikor a fák leveléről vízcseppek hullanak alá a takaró növényekre, a mohára, talajra, egy kis időt ott töltenek, azután pára formájában újra indulnak föl az égbe, hogy valahol máshol, újra életet adó vízcsepp formájában hulljanak le.

A víz körfogása nagyjából csupán két hetet tesz ki.

A körforgás esszencia, az élet alaptermészete, kikerülhetetlen, lényegét tekintve állandó: a kör valahol, valamikor mindig zárul. Ne azt gondoljuk, hogy visszafordul minden – hiszen a természetben nincsenek reverzibilis folyamatok –, hanem úgy, hogy mindig valami új, ha csak egy kicsinykét is más, de új születik. A természet körforgása az elhullottakat felhasználja, és közben életet ad, az újszülöttekkel irgalmas és védelmező. Csak mi, emberek tudunk oly csúnyán beleavatkozni, rombolni, széttörve a körforgás útjait, szennyezve a természetet, kicsit sem törődve a következményekkel.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk az egyáltalán nem új keletű jelenség mai hatásait veszi számba. Időjárás-előrejelzés – kicsit másként.

Az éghajlati rendszerben, az időjárásunkat meghatározó cirkulációs folyamatokban fellelhetők ciklikus vagy inkább jellemzően kvázi ciklikus folyamatok. A légkör és a világóceán állandó áramlásai, valamint egymással és a szárazföldek feletti légtömegekkel kialakult kölcsönhatásai sok éves, de nem „ingaszerűen” pontosan visszatérő periódusai jelentős befolyással vannak mindennapjaink időjárására. Ilyen jelenségek manapság a sokat emlegetett El Niño és La Niña.

Az El Niño-jelenséget elsőként Peru és Ecuador partjainál írták le a spanyol hódítók. Ma már tankönyvszerűen leírható az általános folyamata, de még néhány részlet hiányzik a teljes megértésből.

Azt történik ugyanis, hogy ha a délkeleti passzátszelek erejük teljében vannak (ezt nevezhetnénk egy kvázi normális állapotnak), akkor ezzel összefüggésben a keleti Csendes-óceáni medencében feltörő vízáram megerősödik, a Csendes-óceán keleti medencéje Peru és Ecuador partjainál különösen hideggé válik. Ugyanis a passzátszelek keletről nyugatra tolják a tengeráramlást (ez egy úgynevezett Egyenlítői áramlat), és emiatt a dél-amerikai kontinens partjaitól elsodródó víz „pótlására” a mélyből az addigiaknál hidegebb és tápanyagokban gazdag víz áramlik fel. Ekkor a délről érkező Humboldt hideg áramlás felszínre kerül – a halászok nagy örömére, hiszen halakban gazdag időszak következik be. A nyugatra sodródó, akár 10 Celsius-fokot is melegedő vízből felszálló, nedvességben gazdag légtömegek Ausztráliánál és az indonéz szigetvilágban jelentős esőzéseket okoznak.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk a nyár közepén a fecskefarkú pillangóról, a nappali pávaszemről és a génmódosított növények veszélyeiről ír.

A Magyar Madártani Egyesület az idén először hirdetett eredményt az „Év lepkéje” kategóriában, és a szavazás során ezt a címet a fecskefarkú pillangó kapta. Bizonyára feltűnő szépségével érdemelte ki a győzelmet! Ez a védett, veszélyeztetett lepkefajunk az egyre gyakoribb késő tavaszi fagyok és a nagyüzemi mezőgazdaság intenzív vegyszerhasználata miatt országszerte megritkult az utóbbi években, ezért is nagy öröm, ha az ember saját kertjében pillantja meg ezt a csodálatos pillangót! A levendulát látogatja legszívesebben, a „közönséges” káposztalepkék, citromlepkék, dongók, vadméhek közül méretével, pompás színeivel is kiragyog.

Készült egy film Ferenc pápa közreműködésével, melyet ő maga is a Laudato si’ kezdetű enciklikájában leírt üzenete hiteles magyarázatának tart. A film címe: A levél – Üzenet Földünkért. Úgy mutatja be a Laudato si’ enciklikát (körlevelet)  négy ember útján és a Pápával való találkozásukon, beszélgetésükön keresztül, mint a Pápa mindannyiunknak írt levelét. A film kiindulópontjául  szolgáló enciklika pedig nem másról szól, mint Földünk, „a közös otthon gondozásának” felelősségéről. Ez nemcsak a teremtésvédelmet, de az Egyháznak, Ferenc pápának a társadalmi igazságossággal és a világ gondjainak valós arányaival kapcsolatos üzenetét is magába foglalja.

Vajon miért van az, hogy Ferenc pápa mondanivalóját – főleg itt Európában – sokan nehezen értik, furcsállják, vitatják, félreértik? Ennek elsősorban az az oka, hogy ő a világ(egyház) valódi arányait, problémáit értve kommunikál. Ebben a világegyházi látásmódban ott vannak a szegény, peremre szorult, nyomorgó emberek milliárdjainak (köztük katolikus testvéreinknek is!) a gondjai, panaszai és igényei, benne foglaltatnak a teremtett világ sebei is. Ez a komplex problémahalmaz, „a szegények és a Föld kiáltása”  innen a biztonságos (vagy annak érzett), kényelmes európai nézőpontból nézve szokatlan és ijesztő, a problémák egy része vagy komolysága pedig nem is látszik.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Szentatya – és mások, pl. természet- és társadalomtudósok is –  túloznak vagy nem jól látják a dolgokat. Pedig mindez igaz, sőt ez pontosabb kép a világról, mint az általunk megszokott! Tehát nem Ferenc pápa a furcsa, hanem mi, európaiak (köztük mi magyarok) vagyunk hosszú idő óta hozzászokva ahhoz, hogy egy nagyon szűk perspektívából nézzük a világot, és ezért furcsálljuk, amit Ferenc pápa mond. Nem ő nem ért minket: mi nem értjük őt!

A film azonban szembesít minket is a környezeti és társadalmi problémákkal. De szerencsére nem áll itt meg. Reményt is ad és cselekvésre is szólít. Fő reménye és üzenete a közösség: szerezzük vissza, építsük újra, éljük meg mélyebben kisközösségeinket: családunkat, plébániánkat, baráti körünket, szomszédságunkat. Szőjük újra a társadalom finomszövetét, ápoljuk kapcsolatainkat, vegyük magunkra a másik örömét és bánatát. Hiszen jelenkorunk természeti és társadalmi problémáinak ugyanaz a gyökere: egyéni önzésünk, fogyasztói létünk, mindent pénzben mérő gazdasági berendezkedésünk. Helyezzük ezen értékek helyére újra Istennel és élőlénytársainkkal való egységünket – ez a recept a válságból való kilábalásra.

Talán ez is az oka, hogy ez a film bizony nem nézhető hagyományos mozikban. Nem egyéni, otthoni filmezésre készült – elsősorban. A Vatikán helyette közösségi filmvetítésre buzdít: hirdessük meg saját közösségünk számára a vetítést, és nézzük meg együtt a Szentatya filmjét! Így a filmvetítés révén rögtön párbeszéd és közös gondolkodás és munka is indulhat az igazságosabb, élhetőbb jövő érdekében.  A levél című dokumentumfilm a nemzetközi Laudato Si’ Mozgalommal való együttműködés keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával, a Caritas in Veritate Bizottság közreműködésével magyar felirattal vetíthető Magyarországon.

A közösségi vetítések ösztönzésére és támogatására készült egy magyar honlap, a http://a-level.teremtesvedelem.hu, mely minden szükséges technikai segítséget megad a vetítések megszervezéséhez, megvalósításához és a közös munka megindításához. A gyakorlatias szemléletű oldal végigvezet a regisztrációs folyamaton és a technikai tudnivalókon, de ezen túlmenően is számos ötlettel szolgál: tippeket ad például a helyi sajtó bevonására, a helyszín kiválasztására, az esemény minél teremtéstudatosabb megszervezésére, a nézőközönség meghívására, a vetítést követő beszélgetéshez és a közös munka megkezdéséhez. Mindezek mellett az elmélyülést támogató imádságokat, a hirdetést segítő vizuális anyagokat is tartalmaz.

A már megvalósult vetítések tapasztalataira építve 2023. június 12-én hétfőn 18 órától webinárt szervezünk. Az esemény keretében a résztvevők megismerkedhetnek a film vetítéséhez szükséges regisztrációs folyamattal, a rendelkezésre álló promóciós anyagokkal. Ötleteket adunk a vetítés során felmerülő kérdések, reakciók kezelésére és az esemény környezettudatos kivitelezésére. Emellett tanulságos élménybeszámolókat is meghallgathatnak a már lezajlott vetítésekről.

 A webinár ingyenes és bárki számára nyitott. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné saját közösségéhez eljuttatni a Szentatya üzenetét!

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Egészen meglepő helyeken virágozhatnak vadvirágok, a békés építkezés mellett az esztelen pusztítás, a háború jelei is lehetnek. Különleges tájakon bóklászhatunk ma szerzőnk kalauzolásával.

„Az gömbölyű gyökeres virágok közé imitt-amott hinthetni sok színű teljes mákokat, hogy mikor amazoknak virágjok meghervad, ezek akkor gyönyörködtető színes ruhájokban ékessen udvarollyanak…” (Lippay János: Posoni kert)

A 17. században így ír Lippay János, a híres pozsonyi érseki kert krónikása a díszmákokról, és ma is követhetjük a tanácsát, a tulipánok, nárciszok, császárkoronák lassan sárguló levelei, visszahúzódó hagymái közé vethetünk a díszpipacsokból, teltvirágú, színes díszmákokból.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tulipánok lágyságában megbúvó erőt fedezhetjük fel.

PÁSZTOR
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

KÖLTŐ
Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

PÁSZTOR
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! Mert április ez, sose higgy a bolondnak.–
Már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.

(Radnóti Miklós: Első ecloga)

A pásztor és a költő párbeszéde igazi áprilisi hangulatban kezdődik ebben a versben. Valóban, a városi ember számára a tavasz első hírvivői a lármás feketerigók, a kertekben pedig a pompás tulipánok.

A tulipánok őshazája valahol az ázsiai sztyeppéken van, az ottani éghajlathoz alkalmazkodott életmódjuk. A hosszú, kemény teleket, a forró, száraz nyarakat csak hosszú pihenőidőkkel és látványosan gyors tavaszi fejlődéssel tudják túlélni. Bölcs, előrelátó tervezés bizonyítékait fedezhetjük fel, ha a kertben szemlélődve heteken át figyeljük a fejlődésüket.

A szentháromságos közösségként létező, egyetlen Istenbe vetett hit a katolikus vallás alapja. Kifejezetten közösségi vallás a miénk - már Isten önmaga is közösség és nem egyszemélyű, magányos  létező! Gondoljunk bele - mekkora ajándék ez! Isten önmagán ad példát arra, hogyan tudunk tökéletes közösségben kapcsolódni. "Csak" követnünk kell a példáját. „Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy „elfogadjuk a világot mint a szeretetközösség [kommunió] szentségét, mint az Istennel és a felebarátainkkal globális szinten történő osztozás módját." (Laudato si' enciklika 9) És bár első hallásra ez teljesíthetetlenül nehéz feladatnak tűnik, de valójában ha életünk legnagyobb élményeire, legboldogabb pillanataira  gondolunk, lehet, hogy éppen ezt a közösséget sikerült megélnünk. A végtelen érintése egy hegycsúcson, ölelő kisgyermekünk teljes önátadása, egy különösen mély szentségimádás…. A Szentháromság nehezen megérthető misztérium, talán azért, mert valójában nem is a tudatunkkal, hanem a szívünkkel kell érteni, megélni.

Mindez szép-szép, de vajon hogyan jön az autómentességhez? A Szentatya megadja a választ:

„A színhelyek, melyek körbevesznek bennünket, befolyásolják azt, ahogyan az életet látjuk, ahogyan érzünk és cselekszünk… Törekszünk alkalmazkodni környezetünkhöz, de amikor az rendetlen, kaotikus, vagy tele van vizuális és zajszenynyezéssel, az ingerek túlzott mértéke próbára teszi azon igyekezetünket, hogy mindenhez egészségesen kapcsolódó, boldog identitást hozzunk létre." (LS 147)

Hogyan alakítják vajon közösségi létünket a mai városok?  Sok sávos, a város szívében átszáguldó autópályáikkal, járda nélküli utcáikkal? Olyan gyors és veszélyes gépjárműforgalommal, hogy jó szívvel se kicsi, se nagyobbacska gyerek nem mehet már le a ház elé focizni, grundozni, bandázni, holott az idősebb generáció legszebb gyerekkori élményei épp ezek? Fák és bokrok nélküli, leaszfaltozott terekkel, ami semmi másra nem késztet, mint hogy minél gyorsabban áthaladjunk rajta? Hogyan tudnánk ilyen környezetben közösséget megélni bárkivel, bármivel?

Ma, amikor egyre több a magányos ember, egyre több időt töltünk a négy fal között okostelefonnal a kezünkben, talán soha nem voltak ilyen fontosak a társas kapcsolatok, és azok a tényezők, amelyek erősítik ezeket. Egy hívogató közösségi tér, ahol együtt vagyunk, beszélgetünk, vagy csak közösen bambulunk, ha épp ahhoz van kedvünk, és olykor  rámosolygunk a szemben ülő vadidegenre, mert szépen süt a nap, vagy egyszerűen csak azért, mert jó ott lenni.

Az elmúlt évtizedekben városaink nem ember-, hanem autó-léptékben változtak. A közterek nem a kellemes időtöltést és társadalmi életet szolgálják, hanem sokkal inkább egyfajta átmeneti közeget jelentenek A és B pont között, azaz míg elérünk például otthonunkból a munkahelyünkre. A motorizált közlekedés nincs tekintettel a lakókra, és nem biztatja arra az embereket, hogy vegyék birtokba a városukat. Sok helyen már járdák sincsenek, sőt Miamiban már a közvilágítás kiépítésével sem vesződtek, hiszen annyira nincsenek emberek az utcán, hogy nincs szükségük utcai világításra.

Tudatos tervezéssel azonban meg lehet változtatni ezeket a folyamatokat, erre Bécstől Portlandon keresztül Koppenhágáig számos jó példát láthatunk. A társadalmi igazságosságot is figyelembe vevő zöld várostervezés, a 15 perces város koncepciója, a közterek emberléptékű kialakítása mind-mind olyan eszköz, amelyek segítenek közösségi énünket (újra)felfedezni, jobban megélni. A középkori - például itáliai - maggal rendelkező városokban sétálva önkéntelenül is jól érezzük magunkat, és ez nemcsak a középkori romok szépsége miatt van így. Nem bizony! Ezek a városok még az ember mint biológiai lény érzékszerveire, sétatempójára, horizontális síkban való mozgására épültek. Egy ilyen tereket az ott lakók még napjainkban, a XXI. században is ugyanúgy használják: minden sarkon áll valaki és beszélget!

„Mily szépek azok a városok, amelyek legyőzik az egészségtelen bizalmatlanságot, integrálják a tőlük különbözőket, és ezen integrációból a fejlődés új tényezőjét hozzák létre! Mily szépek azok a városok, amelyek még építészeti tervrajzaikban is tele vannak terekkel, amelyek összekötnek, kapcsolatokat hoznak létre, elősegítik a másik megismerését!” (LS 152)

Ferenc pápa sok helyütt tanácsolja a közterek kapcsolattámogató jellegének erősítését. „Törődni kell a közösen használt helyekkel, a vizuális keretekkel és a városok igazodási pontjaival, hogy azok fokozzák a közösséghez tartozás, a meggyökerezés érzését, hogy „otthonosan” érezzük magunkat a városban, amely befogad és összeköt bennünket. Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz és az emberek átlássák az egészet, ahelyett, hogy bezárkózzanak lakónegyedükbe és lemondjanak arról, hogy az egész várost a többiekkel megosztott saját terükként éljék meg. Bármilyen beavatkozásnak a városi vagy vidéki tájba figyelembe kellene vennie, hogy a hely különbözô elemei hogyan alkotnak egységet, amelyet a maga gazdag jelentéstartalmával a lakosok koherens képként érzékelnek. Így a többiek már nem idegenek lesznek, és a „mi” részeinek érezzük őket, amelyet közösen építünk." (LS151)

Ahhoz, hogy tepepüléseink ezt az eredeti közösségi funkciójukat visszakapják, okos várostervezésen túl a motorizált közlekedés csökkentésére is szükség lenne. Krisztus feltámadása szép lehetőséget kínál arra, hogy mi a magunk részünkről megtegyük az első lépést, és a Feltámadás ünnepén mellőzzük az autót. És ne ringassuk magunkat abba a lustaságunkat simogató tévhitbe,  hogy "attól úgysem változik semmi, hogy én gyalog megyek misére"! Ne áltassuk magunkat, ne keressünk kifogásokat! „Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az erőfeszítések nem változtatják meg a világot. Az ilyen tettek valami olyan jót terjesztenek a társadalomban, amely mindig több gyümölcsöt terem annál, mint amennyit észlelhetünk, mert olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni. Továbbá az ilyesfajta magatartásformák kialakítása visszaadja saját méltóságunk érzését, nagyobb egzisztenciális mélységhez vezet, és lehetővé teszi annak megtapasztalását, hogy van értelme vándorlásunknak e világon." (LS 212)

Köszönjük, hogy velünk tartottak ebben a nagyböjtben. És ha megtetszett Önöknek a kevesebb autózás számos szépsége, hát terjesszék ki az önmegtartóztatásról szóló nagyböjti időszakon túlra is ezt a gyakorlatot. 

Áldott és teremtésvédő húsvétot kíván
a Naphimnusz Egyesület

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tavaszi újjászületésben gyönyörködünk, tudományos megalapozottsággal.

Márciusban hosszú hónapokig tartó rejtőzködés után tömegesen merészkednek napvilágra a kora tavaszi hagymás, gumós, tarackos lágyszárú növények.

Különösen látványosak a lombhullató erdők kopasz fái alatt elterülő dús virágszőnyegek. Ilyenkor igyekszik kihasználni sok faj a fák kilombosodása előtt a bőséges napsütést. Igaz, mindez csupán pár hétig tart, de ezeknek a különleges életformájú, geofiton növényeknek mégis elegendő ennyi fény kora tavasszal, amikor a föld fölött megmutatkoznak, később már beérik az egyre mélyülő árnyékkal, a lombokon átszűrődő kevés napsütéssel. Nyáron aztán, amikor visszahúzódnak különleges föld alatti raktározó szerveikbe, még inkább igénylik, élvezik a fák hűvös árnyékát.

Minden jellegzetes erdőtársulásnak sajátos, más-más fajokból álló kikeleti virágszőnyege van,

a szárazabb dombvidéki erdőkben sokfelé a hóvirágok nyílnak tömegesen, a bükkösökben, gyertyános tölgyesekben a keltikék, meleg dunántúli erdőkben a téltemetők, a folyók mentén, a nyirkosabb, gyakran vízjárta helyeken, tölgyek, kőrisek, szilfák védelmében pedig a különleges szépségű tavaszi tőzikék borítják az erdők alját kora tavasszal. Ilyen ritka látványosságot csodálhatunk meg a dunántúli Horvátnádalja határában is.

Autómentes és pihenés…? Hiszen az autó épphogy a pihenés legfőbb eszköze! Ha gyorsabban letudjuk az utat, több időnk marad pihenni - ezt az óvodás gyerek is tudja.

Érdekes ugyanakkor, hogy úticélunkat - munkahelyünk, iskolánk, utazásunk helyszínét - általában nem távolságban, hanem időben mérjük. „Félóra alatt beérünk a suliba, annyi utazás még belefér” - hogy a félóra alatt 2 vagy 50 km-t teszünk-e meg, az általában kevésbé fontos számunkra. Ha lehetőségünk volna egyénileg repülni, vélhetőleg könnyű szívvel választanánk akár többszáz kilométeres távolságban levő ingázási célpontot is, hiszen „félóra utazás még belefér”.

De kanyarodjunk vissza a témánkhoz. Mi is az a pihenés? Nyilván nagyon fontos dolog, hiszen magának az Úrnak is szüksége volt rá: Isten „a hetedik napon megpihent minden munkájától” (Ter 2,2). A Tízparancsolatban is helyet kapott: az Úr napját szenteld meg!

Mégis - manapság többnyire terméketlen és szükségtelen dologként tekintünk a pihenésre. Ha időt szakítunk rá egyáltalán, pihenésünk - életritmusunkhoz hasonlóan - gyors, intenzív, és többnyire egyszerűen a munka hiányát értjük alatta.

Holott a pihenés „valami más, mint puszta nemcselekvés. Ez egy másik módja a cselekvésnek, amely lényegileg hozzánk tartozik.” (Laudato si’ enciklika 237. pont). A pihenés lehetőség arra, hogy mindennapjainkból kilépve, szokásos haszonelvű tevékenységüket megszakítva magunkra nézzünk. Észrevegyük és értékeljük a körülöttünk levő szépet, embertársainkat, környezetünket, Istent. Talán nem véletlen, hogy visszatekintve legtöbben életük legszebb időszakának élik meg gyermekeik első néhány évét: a kicsik mindenre rácsodálkozása, időtlensége szüleiket is újra a szemlélődés rég elfeledett dimenziójába vezeti vissza - még ha kisgyermekes szülőnek lenni nem túl pihentető is. És mégis: a szemlélődő jelenlét megélése, újraélése még a fizikai fáradtságot is felülírva képes boldogságot adni. Talán az Úr sem fáradtságból, mint inkább önreflexióként és ünnepként pihent meg a hetedik napon.

Elismerjük: felgyorsult életünkben nehéz, sőt nagyon nehéz lelassulnunk. Sok külső és belső akadályt, elvárást kell legyőzni ahhoz, hogy hétről hétre sikerüljön egy napot a pihenésnek szentelni. Sokszor nem is sikerül. Isten azonban atyai szeretettel valóban ezt kéri tőlünk, hiszen tudja, hogy pihenés nélkül az ember nemcsak elfárad, de bele is fárad haszonelvű életébe. „A vasárnap, a szentmisén való részvétel különösen fontos. Ez a nap, miként a zsidó szombat, alkalmat kínál az embernek, hogy gyógyítsa az Istenhez, önmagához, másokhoz és a világhoz fűződő kapcsolatait. …Ez a nap „hirdeti az ember örök megpihenését Istenben”. … A pihenés látókörünk kiszélesítése is, amely lehetővé teszi, hogy ismét elismerjük mások jogait. Így a pihenés napja, melynek középpontja a szentmise, az egész hetet bevilágítja fényével, és arra indít, hogy felvállaljuk a természetről és a szegényekről való gondoskodást.” (LS 237)

Mi lenne, ha nagyböjtben a közlekedés a pihenésünk egyik eszközévé válna? Ha ezekben a hetekben az utazás nem egy minél gyorsabban letudandó, kötelező feladat lenne, hanem lehetőség és tér a szemlélődésre?

Bíbor napfelkeltében hajnali misére sétálni…
A belvárosban járva rácsodálkozni az ütött-kopott, de ódonságukban is varázslatos szamárhátíves ablakcsúcsokra…
Biciklin végigsuhanni a Duna mellett, felkapni a fejünket a vonuló vadludak gágogására, és felpillanatva beleborzongani röptük tökéletes ötelékére….
Esőben gyalogolva az égre nézni, és meglepődni a lehulló esőcseppek lassúságán….
Odaköszönni templomba menet a rég nem látott, utcánkban lakó néninek…

Próbáljuk ki, szánjuk rá az időt! Talán kiderül, hogy ily módon pihenve nemcsak a teremtett világot kíméljük, hanem mi magunk is boldogabbak leszünk.

Isten az embert szabadnak teremtette. Az ember mint teremtmény szabadságának természete és korlátai a keresztény hit alapkérdéseihez tartoznak. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint “a szabadság nem áll ellentétben az ember Istentől való teremtményi függőségével, …szabadsága azonban nem korlátlan: ’a jó és a rossz tudásának fája’ előtt meg kell állnia, mert az Isten által neki adott erkölcsi törvénynek az elfogadására lett meghívva.” (Kompedium, 136.)

E szemszögből  olvasva a Bibliát feltárul, hogy az eredeti bűn, a legeslegelső bűn a Földön rögtön a szabad akarattal való visszaélésből eredt! „A hit fényénél a bűn az ősszülőktől kapott örökségként ránk szálló, mindannyiunk által születésünktől fogva hordozott áteredő bűnnel kezdődik, és a személyes bűnben folytatódik, amelyet mindenki azzal követ el, hogy visszaél szabadságával.” (Kompendium, 115). Mai elmélkedésünkben az emberi szabadság természetén gondolkodunk, és azt keressük, hogyan segíthet ennek megértése közlekedésünk teremtéstudatosabbá tételében.

Ma szabadságban élünk. Reggel magunk döntjük el, melyik ruhánkat húzunk fel, reggelizünk-e vagy nem, milyen esti programot szervezünk. Szabadon eldönthetjük - már ha erre megfelelő erőforrásunk, azaz pénzünk van -, hova utazunk nyaralni, és azt is, hogy 2, 10 vagy 50 milliós autót vásárolunk-e. De ha jól belegondolunk, legtöbbünk szabadsága itt véget is ér.

• Milyen mértékben áll szabadságunkban kisebb-nagyobb közügyeinket irányítani, a négyévenkénti választásokon túl?
• Szabadságunkban áll-e gyerekeinknek, unokáinknak valóban egészséges és biztonságos gyerekkort adni?
• Megszabhatjuk-e magunk azt az életformát, amelyben mindennapjainkat éljük?

Részben, néha, szilárd motivációval talán igen. Megtehetjük, de nagyon erősek a megszokások, a mikro- és makrotársadalmi  keretek, önmagunk és a külvilág felszínes elvárásai, és a változatlanság kényelme, amelyek nem segítenek ebben.

Úgy tűnik, szabadságunk jelenleg leginkább a fogyasztás szabadságára korlátozódik. Mindent, amiben a mindennapok során szabadnak gondoljuk magunkat, pénzben mérünk meg. Ahogy Ferenc pápa írja: “A technokratikus paradigma mindenkivel elhiteti, hogy szabad, amíg megvan az állítólagos szabadsága fogyasztani, valójában azonban azok rendelkeznek szabadsággal, akik azon kisebbséghez tartoznak, amely a gazdasági és pénzügyi hatalmat bitorolja. Ebben a zűrzavarban a posztmodern emberiség nem talált rá egy olyan új önértelmezésre, amely irányt adhatna neki, és ezt az identitáshiányt szorongva éli meg. Túl sok az eszközünk a kevés és silány célra." (Laudato si’ 203)

Mintha manapság valamennyi frusztrációnkat és szorongásunkat anyagi javak halmozásába, túlfogyasztásba ölnénk, ebbe az “álszabadságba” menekülnénk, ott  élve meg szabadságunkat. Úgy érezzük, akkor vagyunk szabadok, ha elég pénzünk van és szabadon szórhatjuk. Ha nem 3, hanem 30 milliós gépkocsit vehetünk, és talán le is sajnáljuk azokat, akiknek nincs anyagi szabadsága, lehetősége ezt megtenni.

Státusszimbólumokat gyártunk, melyeket a társadalmi előrehaladás megfellebbezhetetlen értékelőjének tartunk.  Ezek között talán az az egyik legfontosabb az autó: minél nagyobb, minél újabb, minél több.

Gondoljunk csak bele: hogyan vélekedünk arról, ha valakinek nincs saját személyautója? Biztos nincs pénze rá, képtelen megcsinálni a jogsit, legjobb esetben agyament őshippi.

Miközben tudjuk és látjuk, hogy személyautóink  - gyártásukon, működésükön, infrastruktúraigényükön keresztül - számos társadalmi és környezeti kárt okoznak, de mégsincs elég bátorságunk, belső szabadságunk ahhoz, hogy függetlenítsük tőlük az életünket, a gondolkodásunkat és ítéletalkotásunkat.

Holott nagyvárosainkban, amelyeket mára végletesen elleptek a gépkocsik, a saját autó sokszor már sem nem a leggyorsabb, sem nem legolcsóbb eszköz a helyváltoztatásra.

Józan, önző, egyéni megfontolások alapján is könnyű szívvel lemondhatnánk róla. Kultúránkba azonban olyan mélyen beleivódott az autóhasználat szükségességének vélekedése, hogy nehezen tudjuk függetleníteni tőle magunkat és életformánkat.
☝Kínosan pontos a Szentatya diagnózisa: “Kultúraellenessé vált, ha valaki olyan célokkal rendelkező életstílust választ, amelyek legalább részben függetlenek a technikától, annak költségeitől és globalizáló, tömegteremtő hatalmától. A technika ugyanis tényleg igyekszik elérni azt, hogy vaslogikáján semmi se maradjon kívül, és „az azt birtokló ember tudja, hogy a technika végül is nem az ember hasznát vagy jólétét szolgálja, hanem a hatalmát növeli; a hatalmát, a szó legszélsôségesebb értelmében”.... Így beszűkül az egyes ember döntési képessége, legigazibb szabadsága és tere az alternatív kreativitásra." (Laudato si 108)

Ezzel szemben figyelemreméltó, hogy nemcsak a katolikus lelkiség, de a történelem valamennyi nagy gondolkodója is a minél kevesebb tárgyat, eszközt tartotta a valódi szabadsághoz vezető útnak. Igazi szabadságunk sokkal inkább akkor bontakozhat ki, ha nem köt gúzsba minket temérdek holmink - elég csak Jézusnak a gazdagságról, gazdag emberekről szóló példabeszédeire gondolnunk.

Húsvétra készülve az egyház arra hív, hogy vegyük észre: A teremtmény szabadsága ajándékozott szabadság, amelyet magként kell befogadni és felelősségteljesen megérlelni.” Krisztus az, aki húsvéti misztériuma erejével megszabadítja az embert önszeretetétől, amely az embertárs megvetésének a forrása, és forrása annak a viszonynak, amelyet a másik ember feletti uralom jellemez; Ő nyilatkoztatja ki, hogy a szabadság önmagunk odaajándékozásában valósul meg." (Kompendium 143) Próbáljuk nagyböjtben e valódi szabadságot megélni a fogyasztás vélt szabadsága helyett, és – miközben legjobb lenne rögtön teljes önmagunkat, – legalább a szentmisére vezető utunkat ajándékozzuk oda szabadságunkból fakadóan Krisztusnak.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tavasz felé közeledve egy kis rügyismeretet tanulhatunk.

Nemes Nagy Ágnes: Fák

Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

A zúzmarás ágak látványa talán azért olyan varázslatos, mert a fa jövőbeli körvonalait mutatja meg, végtelenül finoman vastagítva az ágak rajzolatát? Vagy már a nyári díszes lombtakaróról álmodnak alatta az ösztövér, csupasz gallyak? De a mostani teleken egyre ritkább a hótakaró, a zúzmara is, mi lesz, ha utódainknak már csak a versek őrzik meg a fehérbe öltözött téli fák emlékezetét? Nem véletlen, hogy manapság fagyos téli napokon, a legkisebb hóesés hírére megindulnak a kisgyerekes családok a legközelebbi hegyekbe havat csodálni!

Egyetemista koromban az egyik legszebb tananyag volt a „rügyismeret”. A Kertészeti Egyetem Budai Arborétuma volt az égig érő tanterem, ahol a februári hidegben, néha hóban, fagyban jártuk végig a kanyargós ösvényeket, és tanultuk a fákat...

"A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. " (Laudato si' 20.)

A kereszténység tanítása szerint az ember test és lélek egysége. “Az embernek … nem szabad lenéznie a testi életet, épp ellenkezőleg, testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot, jónak és tiszteletreméltónak kell tartania…. Így tehát maga az emberi méltóság követeli, hogy testében Istent dicsőítse, és ne engedje szíve romlott hajlamainak szolgálni.” (Gaudium et Spes, 14.) Testünk épségével, “egész-ségével” foglalkozni tehát nem földhözragadt, világi dolog, hanem keresztény voltunkból adódó feladatunk.

Teremtésünknél fogva mozgásra, aktív életre hívattunk. Nem szabad a mozgást, a fizikai erőfeszítést kiktatnunk az életünkből, hiszen ezzel - az  általunk kialakított technológia és a túl kényelmes környezet révén - saját magunk fordulunk önmagunk ellen. Elpuhulunk, elgyengülünk. De nemcsak az izmok edzéséről van szó. Immunrendszerünk, sőt elménk is elsatnyul kényelmes, állandó körülmények között.  Különösen látványos ez a jelenség a gyerekeknél. Ők - főként nagyvárosban élve - szinte egyáltalán nem tudják a természetes mozgásformákat megtapasztalni és gyakorolni, különösen nem természetes környezetben, ami tömegesen produkál a korábbi generációknál szokatlan magatartásformákat.

Szerencsére mára már egyértelműek a mozgáshiányból eredő egészségügyi kockázatok, így a passzívabb életmódból eredő mozgáshiányt sokan pótolják rendszeres sporttal.

De gondoljunk csak bele! - mennyivel egyszerűbb, alázatosabb és a teremtett világgal összhangban állóbb lenne mozgásigényünk egy részét szimplán abból kielégíteni, hogy eljutunk egyik helyről a másikba? Mi lenne, ha nem autóval ingáznánk a munkába, majd abszurd módon szintén autóval az edzőterembe? Ha nem autóval vinnénk a gyereket iskolába, aztán autóval szállítanánk a napi edzésre? Hanem egyszerűen letennénk a gépkocsit, és - ha egészségi állapotunk, körülményeink megengedik - gyalog, rollerrel, kerékpárral eljutni az úticélunkhoz. Igen, hidegben is, esőben is, gyerekekkel is - szükség szerint meleg öltözetben, gumicsizmában, esernyővel. Immunrendszerünk karbantartásának is legjobb módja, ha időjárási szélsőségeknek tesszük ki, hidegnek-melegnek-száraznak-vizesnek egyaránt. Szauna helyett megtehetjük ezt azzal is, ha télen-nyáron gyalogolunk.

Ha még nem próbáltunk városban komolyabb távokat gyalog megtenni, tegyünk egy kísérletet. Meglepődünk majd, milyen kicsik a távolságok! Gondolták volna, hogy Budapesten a Deák térről a Hősök terére fél óra alatt elsétálhatunk?

Egyéni egészségünk szempontjából egyértelműek a gyaloglás, kerékpározás előnyei. Javítja a szív- és érrendszer működését, csökkenti a stresszt, izmot épít. Komoly ellenérvként talán csak a légszennyezés szokott felmerülni - paradox módon egyébként éppen ezt növeljük akkor, ha a rossz levegőre hivatkozva autóba ülünk. De a tudomány szerint nem vagyunk kevésbé kitéve a rossz levegő károsító hatásának akkor sem, ha autózunk, illetve ha az adott helyen lakunk. Rossz levegőjű helyen általában nem egészséges létezni - nem szorítkozik ez a hátrány a sétálásra, kerékpározásra. Egyéni egészségünk tehát mindenképp hasznát látja az autómentes böjtölésnek.

De keresztényként megelégedhetünk-e egyéni szempontjaink mérlegelésével? Nyilvánvalóan nem. Az egészségről gondolkodva is ki kell tágítani látókörünket az emberiség egészére, és magára az egész teremtett világra is. Merjük látni, hogy létezésünk, életmódunk sok más - tőlünk gyakran távol élő - embertársunkra és a teremtés teljességére is hatással van. Ahogy Ferenc pápa írja: “ A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. Megbetegszenek például a főzéshez és fűtéshez használt fűtőanyagokból származó, nagy mennyiségű füst belélegzésétől.” (LS 20)

Autóink előállításához - és ez alól az elektromos autók sem kivételek - gyárakat, logisztikai központokat, használatukhoz pedig temérdek utat kell építeni. Ez élőhelyek elpusztításával, az élőhelyek feldarabolódásával és a környezet - többnyire nagyfokú - szennyezésével jár. Minél olcsóbban szeretnénk hozzájutni a gépjárműveinkhez, a gyártók annál inkább olyan országokba telepítik a termelést, ahol költségeiket - a környezetvédelmi jogszabályok és a munkajogi védelem hiánya vagy gyengesége miatt - alacsonyan tudják tartani. Merjük mindezt felismerni, merjük összekötni motorizált életformánkkal, és merjünk e felismeréstől indíttatva cselekedni, változtatni is. Használjuk kevesebbet az autót, hiszen így nemcsak az autózás okozta közvetlen ökolábnyomunkat, hanem az autóipar fenntartása által okozott hatalmas lábnyomot is csökkenthetjük. Saját egészségünk és a teremtett világ egészsége, egész-sége érdekében egyaránt.

Az autó mentes böjti időszak nem lemondás, hanem egymáshoz való fordulás, hiszen az autó bezártságát felcseréljük arra, hogy szemtől szembe lássuk egymást, és így talán jobban látjuk meg az elesettet, rászorulót, a régen látott barátot. És hogy milyen az igazi böjt „:…Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! 7Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! 8Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded.” (Iz. 58,6-8)

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a hőmérsékleti adatok elemzésébe vezet be minket állandó szerzőnk.

Régóta mérjük és észleljük, hogy – különösen az elmúlt harminc évben – az úgynevezett globális évi középhőmérséklet egyre gyorsabban emelkedik. Ma már az látszik, hogy 1 Celsius-fokkal magasabb a múlt század elején tapasztaltakhoz képest. A globális évi középhőmérséklet az a szám, ami az éghajlatváltozás egyik fő mutatója, ezzel kapcsolatban van kitűzve az a nemzetközi cél, hogy a változása lehetőleg ne emelkedjen 1,5 Celsius-fok fölé.

Lényeges, hogy a globális évi középhőmérséklet korrekt módon legyen kiszámolva, nemcsak a jelenben, hanem a múltban is. Ugyan már elég régen a Meteorológiai Világszervezet (WMO) protokolljai alapján történnek a mérések, az eredmények gyűjtése és kezelése is, sztenderdizált módon, de még ma is vannak, régebben pedig még több helyen voltak fehér foltok, nem megfelelő adatok. Hogy mi volt, és hogy mennyire voltak jól dokumentálva a mérések 120–150 éve, különösen a világ fejletlenebb vidékein, de még akár Európában is, az nagyon sok szakmai kérdést vet fel. A múlt század húszas éveiben kezdett csak általánossá válni például, hogy a földfelszíntől számított 2 méteren, úgynevezett angol, fehérre festett hőmérőházikóban kell mérni a levegő hőmérsékletét. És persze az sem volt mindegy, hogy a meteorológiai állomás környéke mennyire volt beépítve, és ez hogyan változott az évek során. Éppen az előbbiek miatt ismerni kell a meteorológiai állomások történetét, amiből látható, hogy a mérési körülményekben milyen jelentős változások következtek be. Ez lehet akár az állomások áttelepítése, a mérési időpontok és a mérési módszerek változása, amelyek kezelendő inhomogenitásokat (egyenlőtlenségeket) eredményeznek az adatsorban. Lényeges, hogy általában

klimatológiai, de különösen éghajlatváltozási vizsgálatokat kizárólag hosszú, jó minőségű, homogén adatsorokon szabad végezni.

További információ Teremtésvédelmi kalendárium – Manabe ujjlenyomata tartalommal kapcsolatosan

"Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja." (Ferenc pápa, LS 216.)

Az ökológiai megtéréshez közösségeink támogatása megerősítő. Egyesületünk ingyenes, komplex teremtésvédelmi foglalkozásokkal szeretne segíteni, hogy ez a támogató légkör minél több helyen létrejöhessen. Plébániai, közösségi összejöveteleken megvalósítható programjainkkal a környezeti problémákra, azok okaira és következményeire, az egyéni valamint a közösségi megoldási és cselekvési lehetőségekre segítünk ráirányítani a testvérek figyelmét. Gondolatébresztő, reflektív, tettekre inspiráló módon szeretnénk megmutatni, hogy a dolgokon lehet változtatni” LS 13.

2023-ban foglalkozásaink elsősorban a hulladékmegelőzés és a körforgásos gazdaság témája köré szerveződnek (pl. kukavizsgálat, ökoszimulációs játék, előadás és beszélgetés a Laudato si'-ről, ruhacserék tudatos szemléletformálásának segítése, tudatos vásárlás, hulladékmentes zarándoklat, teremtésvédelmi lelkiösvény). Ezzel a mindenki számára szemmel látható és kézzel fogható témával igyekszünk a rendszerszintű szemléletformálást segíteni, a hétköznapokban és közösségeinkben is megvalósítható cselekvési lehetőségeket megismertetni, szembeszállni a selejtezés kultúrájával, amelynek felelősségére Ferenc pápa is újra és újra is felhívja a figyelmünket. A hétköznapi környezetvédelmi alapelvek mellett hangsúlyt fektetünk a teremtett világ iránti, hitünkből fakadó felelősségünk felismertetésére, a lelkiségi szempontokra is, melyek erősítik kapcsolódásunkat a Teremtővel, így szilárdabbá és bensőbbé teszik motivációinkat a változtatásra, egybefonódva Krisztus-követésünk alapvető irányával.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a fagyöngyök szokatlan elterjedésén gondolkodtat el állandó szerzőnk.

„Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdők könnyei.
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata.
Élősködők, mint minden bánat,
Amely az élet üterére támad
És lassan, észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.”
(Reményik Sándor: Fagyöngyök)

Ilyenkor, télen tűnnek fel igazán a fák csupasz koronájában a fehér fagyöngy örökzöld, szinte szabályos gömbforma bokrai. Látszólag olyan könnyedén ülnek az ágakon, mintha a gravitációról nem is vennének tudomást! Valójában azonban mélyen belegyökereznek a gazdanövény szöveteibe… Vajon igaza van a költőnek, és a meggyötört fák fájdalmából születik az igazgyöngyként csillogó fagyöngyök szépsége?

Ez a különös életformájú növény mindig izgatta a botanikusokat, hiszen nem a földből nő ki, hanem fűzfák, nyárfák, almafák, kőrisek, sőt fenyőfélék ágaira telepszik, szívógyökereivel behatol a „gazdanövény” szállítórendszerébe, és így szerzi meg a vizet, az oldott ásványi sókat magának. Mivel zöld leveleivel önállóan végzi a fotoszintézist, csak félparazita növény, de ha túl sok telepszik rá egy-egy fára, valóban legyengíti. Vagy már nem is volt teljesen egészséges a fa, azért volt képes megtelepedni rajta a fagyöngy?

A fehér fagyöngyöt gyógynövényként is használjuk már évszázadok óta. Különös, hogy vérnyomáscsökkentőként nem minden emberre hat, és az se mindegy, milyen fáról gyűjtötték. A galagonya például magában is a szív gyógynövénye, virágát, termését is felhasználja a gyógyszeripar, és a rajta élősködő fagyöngy tovább gazdagítva nyújtja át az embernek ezeket a gyógyító erőket. De

még mindig nem tudunk eleget, hiszen a fagyöngyöt mostanában kezdik a rák gyógyítására is alkalmazni, és további ígéretes kutatások folynak ezen a területen.

További információ Teremtésvédelmi kalendárium – Fagyöngyök tartalommal kapcsolatosan

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma egy korszakos jelentőségű művet, és még inkább a szemléletét ajánljuk olvasóink figyelmébe.

„Csak akkor leszünk képesek megérteni a Föld nagylelkűségét, és megtanulni viszonozni az ajándékot, amit kaptunk, ha képesek leszünk megérteni más élőlények nyelvét.

Ha a felelősségünkre úgy gondolunk, mint hálaadásra, a világunk iránti szeretetre, aktív viszonzásra, az hatalmas motiváció”

– írja Robin Wall Kimmerer gyönyörű, Braiding Sweetgrass (A szentperjefű fonása) című könyvében. Az indiánok a füvet, mint a Földanya haját, hagyományosan azért fonják be, hogy kifejezzék a Földanya jóllétéről való szeretetteljes gondoskodást. A három szálból készített fonatokat a kedvesség és a hála jeleként adják tovább. A mű 2013-ban jelent meg különösebb visszhang nélkül, de aztán 2020 elején felkerült az USA bestsellerlistájára, egészen napjainkig. Érdemes lenne magyar nyelven is kiadni! A könyv az őslakosok bölcsességét és a tudományos ismereteket ötvözi, és megmutatja, hogy miként tanítanak a növények. Kimmerer azt írja: „A minap a kertemben leveleket gereblyéztem komposztkészítéshez, és azon gondolkodtam, ez a mi munkánk emberként ebben az időben: jó talajt készíteni a kertünkben, jó talajt építeni kulturálisan és társadalmilag is, lehetőséget teremteni a jövő számára.

Mi is az, ami szinte bármilyen változáson keresztül megmarad? A föld regenerációs képessége.

Ezáltal mi segíthetünk megteremteni a megújulás feltételeit.”

Valami halvány remény sejlett fel tavaly decemberben, amikor több mint 190 ország fogadta el azt a megállapodást a kanadai Montrealban, ami a Föld 30 százalékának védelméről és a bolygó változatos életformái elvesztésének 2050-ig történő megállításáról szól. Persze – ahogy ez lenni szokott – még korántsem világos, hogy ez a szerződés részleteiben mit fog tartalmazni. Néhány pontban összegezhető a megállapodás tartalma.

2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a harmadik heti rész olvasható.

„Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom.” (Iz 35,1)

Az elmúlt időszakban napról napra tapasztaljuk meg azt, hogy annyira felmentek az árak, hogy egyre többeknek jelent nehézséget a mindennapi kenyér megszerzése is. Ez a folyamat nem valószínű, hogy megtorpanna, de az öröm vasárnapjára jó hírrel szolgálhatunk: az igazi ajándék beszerzése nem követel jelentős anyagi áldozatokat. Szokatlanul hangzik ez, hiszen még mindig annak rossz a megítélése, ha nem költünk eleget az ajándékra. Az ellen viszont senkinek nincs egy szava se, ha gyorsan le akarjuk tudni a beszerzést, csak nem sajnáljuk rá a pénzt! De miért lenne értékesebb a pénzünk mint az időnk?

„Legyetek türelemmel ti is, és legyetek állhatatosak, mert az Úr eljövetelének ideje közel van.” (Jak 5,8)

Az előző hetekben talán arra is rájöttünk, hogy szeretteink nagy részének nem is tárgyi ajándékkal szerezhetjük a legnagyobb boldogságot. Sokat beszélünk az élményajándékokról, vagy arról, hogy egyszerűen megjavítunk, megjavíttatunk valamit, amiről már fájó szívvel végképp lemondtak. De ha mégis vásárolunk valamit, akkor is szükségünk lehet még türelemre, míg az ajándékot beszerezzük. Múlt héten arról írtunk: lehet, hogy az, akinek adnánk, előrébb tart az ökológiai megtérésben, mint mi. Most gondolkozhatunk arról, hogy mi történik, ha fordítva van. Hátha meg tudjuk mutatni, hogy teremtett világunk túlzott megterhelése nélkül is lehet örömet szerezni, és ezzel mindketten előreléphetünk ezen a téren. Persze ezzel nem arra gondolunk, hogy szabaduljunk be egy boltba, ahol mindenféle ökocuccot árulnak, és alaposan vásároljunk össze mindenféle fenntarthatónak hirdetett terméket. Ha a megajándékozott nem áll készen ezek használatára, úgyis feleslegesek lesznek. Inkább körültekintőek legyünk a választásnál. A legjobb, ha használt dolgokat vásárolunk, és bizony ehhez megint türelem és idő kell.

„Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak!” (Mt 11,8)

Valamiért hozzászoktunk, hogy kell az az új címke, a többrétegű csomagolás, vagy egyáltalán a tudat, hogy senki nem nyúlt azelőtt az ajándékhoz. Attól gondoljuk személyesnek, ha egyenesen annak készült, akinek mi szántuk. Holott használtan akár sokkal jobb minőségű, strapabíróbb termékekhez is hozzájuthatunk, és még a gyártással, szállítással, csomagolással járó környezeti terheléstől mentes, szebb világot is adjuk az ajándék mellé. Anyagilag is kevésbé megterhelő, tehát minden szempontból hosszú távon is ez bizonyulhat a tárgyi ajándékozás fenntartható módjának. A gyerekek például észre sem veszik a karcolásokat egy játékon, miért szoktatnánk rá őket, hogy csak a zsugorfóliázott dolgok értékesek?

Hogy nehezebben lehet ezen a módon felhajtani az áhított ajándékot, az elképzelhető. De a másik oldalon is bekapcsolódhatunk a folyamatba: annak érdekében, hogy mások is könnyebben találjanak rá szeretteiknek a megfelelő ajándékra, próbáljunk eladóként, adományozóként mi is csatlakozni olyan közösségekhez, hulladékcsökkentő csoportokhoz, melyek segítenek ily módon körforgásban tartani mindazon feleslegessé vált dolgainkat, amelyektől korábban minél gyorsabban próbáltunk megszabadulni. Így a személyességen, a spóroláson és a teremtéstudatosság szem előtt tartásán kívül egy tágabb közösségnek is tagjai leszünk, melynek révén mi is jobban vigyázunk mostantól a tulajdonunkra: hátha valamikor valakinek még szüksége lesz rá akkor is, amikor nekünk már nem kell.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. December kezdetén a mikulásvirágokon keresztül csodálkozunk rá a teremtett világ csodájára.

December igazán különös elnevezést kapott a régi magyar hagyományban. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy előtte jár az enyészet hava, utána pedig majd a fergeteg hava köszönt be. A fagyos földben kint lapuló magok, gyökerek, gumók, a kopasz fák valóban mély álomba merülnek ilyenkor, mintha tudomást sem vennének a külső világról. Az élet ereje azonban megtartja őket, és

minden, amivel az enyészet nem bírt, az titokban, számunkra láthatatlanul már a tavaszi újjászületésről álmodik, hiába várnak még ránk kemény téli hónapok…

De addig is, az adventi készülődés során csöndes örömmel szemlélhetjük a távoli trópusi tájakról származó mikulásvirágok vidám átváltozását. Nyáron a kertben szépen megerősödtek a tavalyi karácsonyról maradt növények, frissen zöldellő fácskává cseperedtek. Ha sikerül olyan helyen tartani őket ősszel a lakásban, ahol nem gyújtunk villanyt esténként, és így legfeljebb csak 12 órán át kapnak természetes fényt, megjön a kedvük újra a virágzásra, hiszen őshazájukban, Mexikóban is hasonlóak a fényviszonyok. December elején még csak az apró bimbók kezdeményeit találjuk meg a hajtáscsúcsokon, a levelek átszíneződése mégis már hetekkel a virágzás előtt megindul, hogy időre elkészüljön a színes levelekből formálódó karácsonyi virágcsillag.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal annak járunk utána, hogyan ragadjuk meg a szárnyas időt, ami a környezetünket illeti.

„…Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.”

(Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)

Ezekben a szép csöndes, ködös novemberi napokban egyre több jelét látjuk a természetben a lassan közelítő télnek. De mekkora ajándék, hogy itt van nekünk a csodálatos magyar irodalom kincsestára, és ha Berzsenyi sorait felidézve tekintünk a hervadó ligetekre, a didergő vizekre, még az enyészet hava is megszépül!

De miféle szárnyas idő hirtelen tovatűnését siratja a költő? A kairosz, a minőségi idő, melyet a görögök bölcsen megkülönböztettek a kronosztól, a perceket egykedvűen számoló, „kronologikus” időfogalomtól, sokszor gyorsan rohanó, szárnyas ifjúként tűnt fel az egykori ábrázolásokon. Az év körforgásában egymás után feltűnő, majd elenyésző jelenségek, a színek hirtelen felragyogó pompája, a csöndes lombhullás is talán éppen azért olyan varázslatosan szépek, mert csak órákig, napokig tartanak, nem lehet őket megragadni, tartóztatni.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal az energiaválság leküzdéséhez kaphatunk új szempontokat.

Ilyenkor, ősz közepén még gyönyörű, változatos, de már lassan-lassan kopárabbá válik a természet. Aztán később egyre szürkébb lesz, és hiányzik a nyár sokszínűsége. Az élővilág sokszínűsége nemcsak gyönyörködtet, hanem védi is az életet, mint az immunrendszer. Ezért amennyire romboljuk, annyival lesz kisebb a védekező, önszabályozó, önmagát fenntartó képessége. Azaz a sokszínűség önmagában érték, méghozzá az egyik legfontosabb meghatározó jellemzője az életnek, a természetnek.

Nem ismerünk másik olyan bolygót, ahol a hőmérsékleti viszonyok az élethez mérhetően annyira stabilak maradtak, mint a Földön. Mindezért az erdők, óceánok és a sokszínű élővilág, azaz a Föld szabályozó rendszerei felelősek.

Fantasztikusan sokszínű az élővilág, a tudósok szerint is már megközelítőleg 8-9 millió egyedi fajt azonosítottak (nem számolva a mikrovilágban már ismert baktérium- és vírusfajokat), és könnyen lehet, hogy ennek a kétszeresét-háromszorosát még fel sem fedezték. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy fajok ezreit nem ismerjük meg, holott most is velünk vannak, mert mielőtt felfedeznénk, elpusztítjuk őket.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Jó-e az, ahogy a gépesített gazdálkodás korában ma vetünk? Ezen gondolkodhatunk el ezúttal.

Keresztanyám kiskertjében az idén is kinyílt a vetővirág, ez a kis kora őszi hagymás növény, hogy ragyogó aranysárga virágával emlékeztessen bennünket, itt az ideje a magvetésnek.

Mennyi előkészület, remény, imádság kísérte évszázadokon át a magvetők munkáját… Mára meg alig pár ember gondja maradt, hogy mikor, hogyan kerül a földbe az őszi gabona vetőmagja.

Mi már talán a példázatokat sem értjük igazán, amelyek oly nagy számban sorakoznak a Szentírásban a magvetéssel, a konkollyal, az aratással kapcsolatban. De a képek szemléletes szépsége ma is elmélkedésre biztat.

„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Jöttek az égi madarak, és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég a föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat.” (Mt 13,3)

Andrásfalván egykor a székely gazdák a vetés után így fohászkodtak: „Édes jó Atyám, áldd meg és szenteld meg, hogy jusson minden szegénynek és az ég madarainak is belőle!”

Kedves Testvérek!

„Halld meg a teremtés hangját” – így szól az idei, a teremtett világ védelmének szentelt idő témája és felhívása. Ez az ökumenikus időszak szeptember 1-jén kezdődik a Teremtés megőrzéséért szóló imádság világnapjával és október 4-én, Szent Ferenc ünnepén ér véget. Minden keresztény számára különleges alkalom ez a közös imádságra és a felelősségvállalásra közös otthonunkért. Ez az eredetileg a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátustól inspirált időszak lehetőséget ad arra, hogy gyakoroljuk az „ökológiai megtérést”, amelyre Szent II. János Pál pápa bátorított minket, válaszul a Szent VI. Pál pápa által már 1970-ben előre látott „ökológiai katasztrófára”.¹

Amikor megtanuljuk meghallani a teremtés hangját, egyfajta disszonanciát veszünk észre benne. Egyfelől édes ének, amely szeretett Teremtőnket dicséri, másfelől keserű kiáltás, panasz a rossz emberi bánásmód ellen.

A teremtés édes éneke arra hív, hogy gyakoroljuk az „ökológiai lelkiséget” (Laudato si' enciklika, 216), amely odafigyel a természetben Isten jelenlétére. Meghívás ez arra, hogy lelkiségünket arra a „szeretetteli tudatra [alapozzuk], hogy nem a többi teremtménytől elkülönítve létezünk, hanem gyönyörű egyetemes közösséget alkotunk a világ többi élőlényével” (Uo. 220). Ez a felismerés különösen Krisztus tanítványai számára erősíti meg annak tudatát, hogy „minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett” (Jn 1,3). A teremtett világ védelmének szentelt idő során imádkozzunk a teremtés nagy katedrálisában, élvezve az Istent dicsőítő számtalan teremtmény „csodálatos kozmikus kórusát”². Csatlakozzunk Assisi Szent Ferenc énekéhez: „Áldott légy, Uram, és minden alkotásod” (vö. Naphimnusz). Énekeljünk együtt a zsoltárossal: „Minden élő dicsérje az Urat!” (Zsolt 150,6).

Az Országos Meteorológiai Szolgálat két munkatársa néhány héttel ezelőtt a met.hu-n rövid tanulmányt publikált, amelyben azt a három alapvető fizikai-meteorológiai folyamatot mutatták be, amelyek leginkább felelősek a globális méretű száraz és nedves időszakok kialakulásáért: a légköri nedvesség alakulása, a légköri cirkuláció és a (tenger és talaj) felszíni párolgása, valamint mindezek kombinációja.

A szerzők állítása, hogy

a 2022-es rendkívüli szárazság nem regionális jelenség, hanem globális hátterű.

A nyugati szelek övében a globális átlagnál egyébként is magasabb hőmérsékleten nagyobb az esélye a telítetlen légállapot tartós fennmaradásának, amely egyben pozitív visszacsatolások, azaz a folyamatot erősítő mintázatok – növekvő napsugárzás, csökkenő ciklonaktivitás, kiszáradó talajok – kiindulópontja lehet. Egy hosszabb ideje fennálló, erőteljes csendes-óceáni negatív hőmérséklet-anomália (az úgynevezett La Niña-jelenség) csökkenti a trópusok irányából a mérsékelt égövbe tartó nedvességtranszportot, ami ott további nedvességhiányt okoz. A talaj kiszáradása miatt megszűnik annak nedvességkiegyenlítő hatása, ami negatívan hat a nyáron meghatározó helyi konvektív csapadék kialakulására.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. A magától termő és a kizsigerelt föld különbségéről gondolkoztat el ma irodalmi vénájú állandó szerzőnk, aki reményt ad, hogy még ma is van esély a földi élet megváltoztatására. Csak nem mindegy, hogyan közelítünk a búzamezőkhöz...

„…Amikor a nap vörös szeme végigpislog a búzamezők felett, hol a hajnali szélben lágy hullámzással zizegnek a kalászok, az első kaszás megemeli kalapját.

– Na, Jézus nevében! – és a kasza ősrégi mozdulattal meglendül a levegőben.

Az ispán ezt a kaszavágást soha nem mulasztja el. Tudja jól, hogy utána gyötrelmes, nehéz munka következik, de ez az első vágás olyan, mint a »Veni Sancte«, és az utolsó olyan, mint a „Te Deum«.

És sokszor gondol arra, hogy erre a néma ünnepre miért nem jön ki az uraság? Hát neki csak számok kellenek? Mázsák, vagonok és pengők?

Ha hajnalonként felért a dombtetőre – hol az erdő zöld szegélye lágyan ölelte körül ezt a pusztát –, tele lett a szíve ragyogással, és úgy érezte, a föld szeretete nagyobb a birtoklásánál. Nem a telekkönyvre gondolt, hanem a hullámzó vetésekre, és a munka, a fáradtság, az eredmények mögött a föld meleg lüktetését érezte…”

(Fekete István: Gyeplő nélkül)

Jó száz évvel ezelőtt így kezdődött az aratás Magyarországon… Fekete István önéletrajzi elemekkel átszőtt csodálatos regényéből a korabeli mezőgazdálkodásról is sok mindent megtudhatunk. Milyen közel volt még akkor egymáshoz a termőföld és a vele dolgozó ember! A nagy dunántúli uradalomban az aratás embert próbáló munkáját végző summások, az akkori idők „vendégmunkásai” az egész éves kenyérnekvalót keresték meg ezekben a hetekben. Igaz, a föld, amin dolgoztak, nem volt a tulajdonuk, mégis érezték, hogy megtartja, táplálja őket családostól, ha alázattal és kemény munkával megszolgálnak érte. Igen, valóban áldást jelentett minden esztendőben a kenyérgabona beérése!

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Címünk elég sokatmondó: negatív, de sajnos nagyon is valós látleletet ad állandó szerzőnk.

Végérvényesen és visszafordíthatatlanul megváltozott földünk éghajlata. Változások észlelhetők az úgynevezett nagy földi légkörzés apróbb mintázataiban, változott a területre és évszakokra jellemző szinoptikus helyzetek aránya és intenzitása. Az előbbiekből adódóan változott egy-egy nagyobb térségre lehullott csapadékmennyiség és annak időbeli eloszlása, a száraz-aszályos időszakok vagy akár az árvizek előfordulásának gyakorisága. Változott a nyári és a hőségnapok, a fagyos és téli napok száma. Mindezek erősen összefüggenek a föld energetikai mérlegében történő apró változásokkal. A változás okozója a természetes folyamatok mellett (például napállandó változása, természetes ciklusok) nagyrészt az emberi tevékenység, azaz az üvegházhatású gázok még mindig növekvő kibocsátása, valamint a földfelszín fényvisszaverő képességének (albedójának) megváltoztatása. A károsanyag-kibocsátás csökkentésére vannak tervek és elért eredmények is, de utóbbiak hosszú évtizedek múlva jelentkezhetnek. Az albedó megváltozása ellen, ideértve az épített környezetet, a mezőgazdasági területeket is, kevesebbet tudunk tenni. A változást valamelyest lehet lassítani, ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy erősödni fog, éppen ezért sokkal inkább az alkalmazkodásra kell készülnünk.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Szakértőnk ezúttal az európai energiaválság lehetséges itthoni hatásaival foglalkozik, de egy kicsit más szempontból, mint ahogyan azt megszokhattuk.

A kőolaj, a földgáz, illetve a villamos energia mint másodlagos energiahordozó elterjedésével a 20. században elindultunk a centralizált energiarendszerek irányába. Egyrészt koncentrálódott az energiahordozók kitermelése, egyúttal a villamosenergia-termelés is, másrészt nagy átviteli hálózatokon keresztül jutott el az energia a fogyasztókhoz. A tulajdonosi struktúra is egyre inkább koncentrálódott, egyre nagyobb energetikai cégek lettek az egyeduralkodók, amelyek nem igazán engedtek teret az egyéni, közösségi kezdeményezéseknek.

Az 1970-es évek (1973, 1979) olajválságai, majd a csernobili, és 25 évre rá a fukusimai nukleáris katasztrófa felerősítették az energiaellátási autonómiára való törekvések decentralizációs folyamatait. Gomba módra szaporodtak Nyugat-Európában az energiaszövetkezetek, a saját fogyasztásra is termelő úgynevezett termelő-fogyasztó (angol képzett szóösszetétellel „prosumer”), illetve egyéb közösségi energiatermelési formák.

Az utóbbi évtizedekben egy új energiatermelési és -felhasználási forma kezd nagyon lassan terjedni, amit összefoglaló névvel „energiaközösségeknek” neveznek. Ez a folyamat leginkább a megújuló energiák egyre bővülő hasznosításának és az infokommunikációs technológiák fejlődésének segítségével egy decentralizált, a 21. századot egyre jobban jellemző energiarendszer kialakulása felé vezet. Emellett következménye lehet az energetikai közösségi döntések szerepének növekedése.

Föld. Sokaknak sokfélét jelentő szó. A csillagásznak egy kőzetbolygót, egy biológusnak az élet hordozóját, egy földművesnek a termést adó talajt, a hazatérő hajósnak a hála forrását.

Föld. Életünk színtere. Az a közeg, ahol elődeink, utódaink napjaink zajlanak, saját álmaink születnek és foszlanak semmivé, ahol a sikerek, kudarcok, de a remény is megszületik. Ahol háború, de béke is lehet. Ahol kezet emelhetünk, de kezet is nyújthatunk. Lépéseink, lélegzetünk, érintéseink és rácsodálkozásaink leggyönyörűbb díszlete. Ami a messzejáró űrszondáról már csak egy kék pötty a fekete semmiben...

Föld. Ahol hangyabolyként nyüzsögnek Isten teremtményei, s ezek közül egy a tudás kegyelmével felvértezve képes ennek kimondhatatlan különlegességét, egyediségét, csodálatosságát, de törékenységét is felfogni, megérteni és megélni.

Föld. Amelynek teremtményei dupla ajándékot kaptak az Atyától: a kék-zöld planétát otthonukként, és az Istenembert. Mert ez a Kék Pötty a fekete Univerzumban Istennek annyira fontos, hogy kimondhatatlan szépségén, vizein, erdein, felhőin és levegőóceánján, fáin és virágain, szikláin és gleccserein, tengerei dübörgésén és szellői susogásán, perzselő sivatagán és hajnali napfényének melengető érintésén, kiadós monszunjain és csillogó harmatcseppjein túl – mintha mindez nem lenne elegendő – Megváltót is küldött ide. Megváltót, hogy ne csak a szemünknek legyen gyógyító balzsama Isten Kék Világa, hanem a lelkünknek is. Megváltót: a Mindent egy porszemnyi semmiségre. Mert szereti. Mert ennyire szereti. 

Föld. Látjuk-e otthonunkat úgy, ahogy az Atya látja? Látjuk-e drágaköveit? Látjuk-e, ha már nem csillognak annyira? Észrevesszük-e, ha egyiket-másikat elveszítjük? Észrevesszük-e, hogy ajándékba kaptuk, és tovább kell adnunk? Észrevesszük-e, hogy felelősek vagyunk érte is?

Föld. Staféta egy hosszú távú szeretetfutásban. Enyém, tied, övé. Tegnap, ma, holnap. Átadod?

2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Halupka Gábor

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Nagypénteki hangulatú, de a feltámadásba vetett reményt hirdető írást olvashatnak szakértőnktől.

„Áldjon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
s az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús Idő
kik által éltetsz mindent, ami él.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)

Április a régi hagyományban a Szelek hava elnevezést kapta, és az idén tényleg megtapasztaltuk az aszályos, száraz tél után, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az időjárás szélsőséges változásainak. Igen, a szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és merre tart… illetve a mai ember úgy gondolja, elég „felmenni” a világhálóra, és a magasból rögtön látjuk, hogy a hatalmas áramlások merre vonulnak, hoznak-e végre esőt a földekre, és kisöprik-e a városok levegőjéből a veszélyes, szennyezett levegőt.

Abból a magasságból nézve úgy tűnik, nincs befolyásunk rá, hogy mi is történik a légkörben, elképzelhetetlen, hogy az emberi tevékenységnek bármi közvetlen hatása lehetne a földi hőmérséklet folyamatos emelkedésére, az áramlások irányának megváltozására. Ha pedig tőlünk függetlenek ezek a változások, akkor felelősségünk sincs benne…

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a mostani aszályos idők hátteréről tudhatunk meg többet.

Rendkívüli a szárazság! A szinte csapadékmentes márciust száraz tél és ősz előzte meg. Ha nem lett volna a megelőző időszak is ilyen száraz, akkor egy csapadékmentes tavasz nem jelentene problémát, nem lenne rekord mértékű aszály.

Az aszály nem ismeretlen a Kárpát-medencében. Az aszályról és sivatagosodásról szóló ENSZ-egyezményben megfogalmazott definíció szerint Magyarország „érintett” országnak számít, mivel területének nagy része a szemiarid (félsivatagos), illetve szubhumid éghajlati övhöz tartozik.

Régi leírások, elemzések szerint az 1841-es és az 1857-es esztendő is száraz volt, az 1861-től kezdődő aszályos évek pedig 1863-ban kulmináltak, amikor a hó nélküli tél után a tavasz és a nyár is nagy „melegséggel és csapadékszegénységgel” tűnt ki, és akkoriban volt, hogy a Balaton vize is szinte eltűnt. Kiemelkedően nagy aszály fordult elő 1904-ben, 1935-ben, 1952-ben és 1990-ben. Ugyanakkor észrevehető, hogy a 1980-as évek eleje óta az aszály előfordulásának gyakorisága és intenzitása növekszik. 1992-ben és 1993-ban, majd 2000-ben, 2002-ben, 2003-ban, illetve a 2006 és 2009 közötti időszakban, valamint a 2011 és 2013 közötti három évben, majd az utóbbi hat évben – szinte egymásba érve – rendkívüli aszályok pusztítottak hazánkban és nagyobb térségünkben.