Az előző héten a kérügmatikus igehirdetés első pontjáról gondolkodtunk, arról, hogy a teremtett világ, melyet az Atya Jézusra tekintve alkotott, az Ő végtelen szeretetét hirdeti. Ha erről tudunk beszélni valakinek, majdnem biztos, hogy előkerül az, hogy ebbe a harmóniába belépett a bűn, valami elromlott, valamit elrontottunk.

Ezen a héten a kérügma 2. és 3. pontját elmélkedjük át:

„A bűn elválaszt Isten szeretetétől”. (Bűneid választanak el szeretete és kegyelme teljességétől.) „Jézus már megváltott Téged!” (Jézus feláldozta magát és ezzel elhárította az akadályt.)

Biztosan mindnyájan éreztük már azt a döbbenetet, amikor kiderült, milyen következményekkel jár egy-egy bevett szokásunk (pl. autózás, nejlonzacskó-használat) mi az előzménye annak, hogy bizonyos élelmiszerek ott vannak az asztalunkon (pl. pálmazsír előállításához szükséges olajpálma termesztése, gyermekmunka a kakaótermesztésben, stb.), vagy hogy bizonyos eszközöket használunk, és könnyedén lecserélünk (pl. afrikai bányákban dolgozók életkörülményei a telefonok előállításához szükséges mikroelemekért), és hosszan sorolhatnánk még… Amikor ezeket igazán fölfogjuk, nagyon könnyen elkeseredhetünk, átéljük a fogyasztói társadalom ránk nehezedő strukturális bűnét, hiszen ki az, aki nem vesz új okostelefont, nem ül autóba, és nem eszik csokoládét, mikor mindenki más ezt teszi? Úgy érezhetjük, a klímaváltozás, a szemétszigetek az óceánon, a meddőhányók, bármi, amerre csak nézünk, mind a  mi bűnünk. Mi törtük össze Krisztus arcának tükröződését a teremtett világon.

Ahogyan a hamvazószerdai bevezetőben írtuk, idei teremtésvédelmi elmélkedéseink témája – kapcsolódva a NEK harmadik felkészítő évéhez – az a misszió, ami elviszi az emberekhez a teremtett világ evangéliumát, mely Isten megbocsátó, felemelő szeretetét hirdeti.

Minden misszió sikerének egyik legnagyobb titka a felkészülésben rejlik. A mai evangéliumban Jézus igen határozott példát mutat nekünk erre, azzal, ahogyan kivonul a világból, imádkozik és böjtöl felkészülve arra a szellemi harcra, amit mind a kísértések legyőzésekor, mind a mennyek országának meghirdetése során meg kell vívnia.

A mi előkészületünknek legfontosabb pontjai a következők:

„Így szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé és gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppúgy lesz szavammal is, mely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi amiért küldtem.” (Iz 55)

„... A szamárcsikót Jézushoz vezették, Ő pedig felült rá. Akik kísérték, így kiáltoztak:
”Áldott, aki az Úr nevében jön!”” (MK 11)

„Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „ez az én vérem, a szövetségé, mely sokakért kiontatik.” Ezután kimentek az Olajfák hegyére.” (Mk 14)

„Nem álltam ellen és nem hátráltam meg.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent.” (Iz 50)

„Jézus szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt.” (Fil 2)

Virágvasárnap! A pillanatkép, amelyen egy percre elénk tárul hogy mi is lehetett volna; amelyen mintha Jézust végre felismernék annak aki, hisz megkapja az őt megillető túláradó örömet, tiszteletet és szeretetet! Áldott, ki az Úr nevében jő - áldott Jézus, mert az Úr nevében jön! A kegyelem boldog percei!

Ám Jézus az ünneplésen áthaladva valójában a másik, a legnagyobb ünnep felé vezető útra indul: a feltámadás ünnepe felé. Ez az út azonban a Golgotán vezet keresztül. Krisztus, aki „virágunk, szép termő águnk”, aki - gyönyörű ősi imánkkal szólva - „világnak világa, virágnak virága” aki mindhalálig engedelmes, nemsokára „keserűen kínzatik, vas szegekkel veretik” érettünk. Nem hátrál meg, nem is áll ellen, hanem kiontja vérét a „sokakért”.

Jézus, - a Logosz, Isten megtestesült szava, üzenete - végbeviszi amiért az Atya küldte, és nem tér vissza hozzá eredménytelenül. Megöntözi, megváltja, termővé és gyümölcsözővé teszi a Földet. Ez az, amire az egész teremtés sóhajtozva várt: Isten Fiának megnyilvánulá-sára. Ez az, ami képessé tesz minket is, hogy Isten fiaiként viselkedjünk a világban és a világgal, beteljesítve a teremtés várakozását, a Teremtő terveit. 

A megrendült földdel, elhomályosult Nappal, meghasadt templomkárpittal együtt mi is igaz bánattal szemléljük Üdvözítőnk kínjait. A kereszt alatt végiggondoljuk: kit is bízna rám most ismét Krisztus? Mit kérne tőlem most Krisztus? Miben kell helyette eljárnom, szeretteim és a világ javára? Mit kell elhatároznom, minek kell az Ő áldozata erejével nekiveselkednem? 

Aztán eljön a várva várt pillanat: „Krisztus, virágunk, szép termő águnk: feltámadt Krisztus, vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk!” Induljunk, cselekedjünk az Úr nevében, az Ő áldásával!

„A hetedik nap a nyugalom napja az Úrnak, a te Istenednek. Ezért semmiféle munkát sem szabad végezned ezen a napon, sem neked, sem senkinek a tieid közül. Az Úr ugyanis a hetedik napot megáldotta és megszentelte.” (Kiv 20)

„Istennek „oktalansága” bölcsebb az embereknél, és Istennek „gyöngesége” erősebb az embereknél.” (1Kor 1)

„Fölmenvén Jeruzsálembe, Jézus a templomban árusokat talált. Kötélből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta, mondván: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”” (Ján 2)

A harmadik vasárnap olvasmányai jól mutatják nekünk, hogy „nagy” böjtünk értelme, célja nem az öncélú önsanyargatás, hanem a helyes irányok és arányok megtalálása az életünkben. Persze, ha történetesen épp rossz irányba haladunk, akkor ehhez kell a felismerés, a gondolkodás megváltoztatása és az azzal járó irányváltás (metanoia, megtérés). Az irányváltás sikerességéhez pedig összeszedettség kell, mint ahogy jelen céljaink, irányaink, gyakorlatunk őszinte és objektív vizsgálatához is kell a fegyelem, önmagunk kordában tartása, az ön-megtartóztatás, a visszanyert ön-uralom. (Mert ha a lélek kész is, a test gyönge...) Mindez azonban eszköze, nem célja a nagyböjtnek; a cél az Úr akaratának tisztább megértése és követése.

A mai vasárnapon figyelmeztetést kapunk: az emberi élet nem a gazdaságról – még kevésbé a gazdagságról – szól! Ahogy Jézus erős prófétai jellel adja ezt tudtunkra, amikor a kereskedőket kiűzi a jeruzsálemi templomból, olyan erős prófétai üzenet az is, amikor Ferenc pápa ma, az ökológiai és társadalmi válság súlyos tényeit látva azt mondja: „Ez a gazdaság öl!”

Még a legszebb, teremtő, alkotó tevékenységet is meg kell tehát szakítanunk pihenőkkel. Időről időre rendszeresen ki kell lépnünk a gazdaság motollájából, és egyáltalán mindenféle munkából: ez parancs! „Micsoda veszteség, milyen oktalanság!”- mondja a világ. – „Időnk több mint 14%-a, minden hetedik nap kárba vész! Miért gyöngítjük gazdaságunkat, országunkat?”

Egész másról van szó. Ez a kilépés, a nyugalom napja nem egyszerűen megpihenést, a további munka érdekében szükséges regenerációt jelent számunkra, nem is valamiféle lehetőség a „munkagép” gondos, előrelátó karbantartására! Ez az idő áldott, sőt szent! Ez a nyugalom, ez a „tétlenség” és csend arra való, hogy Isten hangjára és cselekvésére figyeljünk, hogy meghalljuk és észrevegyük Őt az életünkben, csodáljuk bölcsességét és erejét, felfedezzük akaratát és kezenyomát a világban!

Jézus nem engedi, hogy a szent és a profán, az ünnep és a hétköznap, a cél és az eszköz időben és térben keveredjék, és így lélekben is összekeverhető legyen. Ő, aki „ismer mindnyájunkat”, és „tudja, mi lakik bennünk”, Tőle szokatlan szigorral, elsöprő eréllyel, látványos, prófétai egyértelműséggel teremt rendet ebben a kérdésben.

Én is a Lélek temploma vagyok. Az én szívemben, az én vasárnapjaimban rendet teremtett-e már Jézus? Megkértem már, hogy tegye meg? Magamért, és rajtam keresztül a teremtett világért is, melyet Vele szeretni felelős vagyok?