Miért akarna ma bárki is megtartani [=támogatni] egy olyan hatalmat, amelyre csak amiatt fognak emlékezni az emberek, hogy képtelen volt beavatkozni, amikor sürgős és szükséges lett volna?
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
v, 2023-03-12 21:30 
Isten az embert szabadnak teremtette. Az ember mint teremtmény szabadságának természete és korlátai a keresztény hit alapkérdéseihez tartoznak. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint “a szabadság nem áll ellentétben az ember Istentől való teremtményi függőségével, …szabadsága azonban nem korlátlan: ’a jó és a rossz tudásának fája’ előtt meg kell állnia, mert az Isten által neki adott erkölcsi törvénynek az elfogadására lett meghívva.” (Kompedium, 136.)
E szemszögből olvasva a Bibliát feltárul, hogy az eredeti bűn, a legeslegelső bűn a Földön rögtön a szabad akarattal való visszaélésből eredt! „A hit fényénél a bűn az ősszülőktől kapott örökségként ránk szálló, mindannyiunk által születésünktől fogva hordozott áteredő bűnnel kezdődik, és a személyes bűnben folytatódik, amelyet mindenki azzal követ el, hogy visszaél szabadságával.” (Kompendium, 115). Mai elmélkedésünkben az emberi szabadság természetén gondolkodunk, és azt keressük, hogyan segíthet ennek megértése közlekedésünk teremtéstudatosabbá tételében.
Ma szabadságban élünk. Reggel magunk döntjük el, melyik ruhánkat húzunk fel, reggelizünk-e vagy nem, milyen esti programot szervezünk. Szabadon eldönthetjük - már ha erre megfelelő erőforrásunk, azaz pénzünk van -, hova utazunk nyaralni, és azt is, hogy 2, 10 vagy 50 milliós autót vásárolunk-e. De ha jól belegondolunk, legtöbbünk szabadsága itt véget is ér.
Részben, néha, szilárd motivációval talán igen. Megtehetjük, de nagyon erősek a megszokások, a mikro- és makrotársadalmi keretek, önmagunk és a külvilág felszínes elvárásai, és a változatlanság kényelme, amelyek nem segítenek ebben.
Úgy tűnik, szabadságunk jelenleg leginkább a fogyasztás szabadságára korlátozódik. Mindent, amiben a mindennapok során szabadnak gondoljuk magunkat, pénzben mérünk meg. Ahogy Ferenc pápa írja: “A technokratikus paradigma mindenkivel elhiteti, hogy szabad, amíg megvan az állítólagos szabadsága fogyasztani, valójában azonban azok rendelkeznek szabadsággal, akik azon kisebbséghez tartoznak, amely a gazdasági és pénzügyi hatalmat bitorolja. Ebben a zűrzavarban a posztmodern emberiség nem talált rá egy olyan új önértelmezésre, amely irányt adhatna neki, és ezt az identitáshiányt szorongva éli meg. Túl sok az eszközünk a kevés és silány célra." (Laudato si’ 203)
Mintha manapság valamennyi frusztrációnkat és szorongásunkat anyagi javak halmozásába, túlfogyasztásba ölnénk, ebbe az “álszabadságba” menekülnénk, ott élve meg szabadságunkat. Úgy érezzük, akkor vagyunk szabadok, ha elég pénzünk van és szabadon szórhatjuk. Ha nem 3, hanem 30 milliós gépkocsit vehetünk, és talán le is sajnáljuk azokat, akiknek nincs anyagi szabadsága, lehetősége ezt megtenni.
Státusszimbólumokat gyártunk, melyeket a társadalmi előrehaladás megfellebbezhetetlen értékelőjének tartunk. Ezek között talán az az egyik legfontosabb az autó: minél nagyobb, minél újabb, minél több.
Gondoljunk csak bele: hogyan vélekedünk arról, ha valakinek nincs saját személyautója? Biztos nincs pénze rá, képtelen megcsinálni a jogsit, legjobb esetben agyament őshippi.
Miközben tudjuk és látjuk, hogy személyautóink - gyártásukon, működésükön, infrastruktúraigényükön keresztül - számos társadalmi és környezeti kárt okoznak, de mégsincs elég bátorságunk, belső szabadságunk ahhoz, hogy függetlenítsük tőlük az életünket, a gondolkodásunkat és ítéletalkotásunkat.
Holott nagyvárosainkban, amelyeket mára végletesen elleptek a gépkocsik, a saját autó sokszor már sem nem a leggyorsabb, sem nem legolcsóbb eszköz a helyváltoztatásra.
Józan, önző, egyéni megfontolások alapján is könnyű szívvel lemondhatnánk róla. Kultúránkba azonban olyan mélyen beleivódott az autóhasználat szükségességének vélekedése, hogy nehezen tudjuk függetleníteni tőle magunkat és életformánkat.
☝Kínosan pontos a Szentatya diagnózisa: “Kultúraellenessé vált, ha valaki olyan célokkal rendelkező életstílust választ, amelyek legalább részben függetlenek a technikától, annak költségeitől és globalizáló, tömegteremtő hatalmától. A technika ugyanis tényleg igyekszik elérni azt, hogy vaslogikáján semmi se maradjon kívül, és „az azt birtokló ember tudja, hogy a technika végül is nem az ember hasznát vagy jólétét szolgálja, hanem a hatalmát növeli; a hatalmát, a szó legszélsôségesebb értelmében”.... Így beszűkül az egyes ember döntési képessége, legigazibb szabadsága és tere az alternatív kreativitásra." (Laudato si 108)
Ezzel szemben figyelemreméltó, hogy nemcsak a katolikus lelkiség, de a történelem valamennyi nagy gondolkodója is a minél kevesebb tárgyat, eszközt tartotta a valódi szabadsághoz vezető útnak. Igazi szabadságunk sokkal inkább akkor bontakozhat ki, ha nem köt gúzsba minket temérdek holmink - elég csak Jézusnak a gazdagságról, gazdag emberekről szóló példabeszédeire gondolnunk.
Húsvétra készülve az egyház arra hív, hogy vegyük észre: A teremtmény szabadsága ajándékozott szabadság, amelyet magként kell befogadni és felelősségteljesen megérlelni.” Krisztus az, aki húsvéti misztériuma erejével megszabadítja az embert önszeretetétől, amely az embertárs megvetésének a forrása, és forrása annak a viszonynak, amelyet a másik ember feletti uralom jellemez; Ő nyilatkoztatja ki, hogy a szabadság önmagunk odaajándékozásában valósul meg." (Kompendium 143) Próbáljuk nagyböjtben e valódi szabadságot megélni a fogyasztás vélt szabadsága helyett, és – miközben legjobb lenne rögtön teljes önmagunkat, – legalább a szentmisére vezető utunkat ajándékozzuk oda szabadságunkból fakadóan Krisztusnak.
v, 2023-03-05 18:26 “Én Uram, én Istenem / Vedd el tőlem mindenem, ami gátol Feléd”
Ismerős az ének szövege, ugye? Szép és népszerű dal, sokszor csendül fel templomainkban. Vajon belegondolunk, mit kérünk ilyenkor Istentől? Mit szólnánk, ha miséről hazaérve azt látnánk, hogy Isten VALÓBAN kipakolta a háztartásunkból mindazt, ami gátol minket a Hozzá vezető úton? Még ha nem is létbiztonságunkat jelentő javakat venné el, csak a kényelmünket szolgáló javakat - vajon mit szólnánk ehhez?
Minden társadalomnak van egy alapvető paradigmája, amin a többi társas együttélési szabály alapszik. Jelenünk paradigmájának meghatározó eleme a fogyasztás. A fogyasztás logikájára van felhúzva, felépítve egész életünk és társadalmunk, ezt mindennapjainkban általában meg sem kérdőjelezzük, észre sem vesszük. A közlekedésünk is ehhez igazodik. Magától értetődően pattanunk reggel autóba akár néhány száz méteres távolságra is, hiszen úgy érezzük, rohanó életmódunk mellett ezt máshogy meg sem tudnánk oldani. A családi nagybevásárlásokat sem lehetne autó, sőt NAGY autó nélkül elintézni. Több gyerek mellé pedig nyilvánvalóan több autóra is szükségünk van, hiszen egyesével szállítjuk őket iskolába, különórára.
Azt, hogy életmódunknak, és benne közlekedési szokásainknak morális, sőt keresztény hitbéli vonatkozása is van, talán észre sem vesszük. ☝Pedig a katolikus társadalmi tanítás éppen erre mutat rá, éppen erre a felismerésre hív! ☝ Ahogy a Kompendium 465. is írja: „Ha sikerül a mai emberiségnek a tudományok új lehetőségeit erőteljes etikai dimenzióval összekapcsolni, bizonyosan képessé válik … megszüntetni a környezetszennyezés tényezőit, biztosítani a higiénia és az egészség megfelelő feltételeit mind a kis emberi csoportok, mind pedig a nagy települések számára.”
v, 2023-02-26 09:31 "A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. " (Laudato si' 20.)
A kereszténység tanítása szerint az ember test és lélek egysége. “Az embernek … nem szabad lenéznie a testi életet, épp ellenkezőleg, testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot, jónak és tiszteletreméltónak kell tartania…. Így tehát maga az emberi méltóság követeli, hogy testében Istent dicsőítse, és ne engedje szíve romlott hajlamainak szolgálni.” (Gaudium et Spes, 14.) Testünk épségével, “egész-ségével” foglalkozni tehát nem földhözragadt, világi dolog, hanem keresztény voltunkból adódó feladatunk.
Teremtésünknél fogva mozgásra, aktív életre hívattunk. Nem szabad a mozgást, a fizikai erőfeszítést kiktatnunk az életünkből, hiszen ezzel - az általunk kialakított technológia és a túl kényelmes környezet révén - saját magunk fordulunk önmagunk ellen. Elpuhulunk, elgyengülünk. De nemcsak az izmok edzéséről van szó. Immunrendszerünk, sőt elménk is elsatnyul kényelmes, állandó körülmények között. Különösen látványos ez a jelenség a gyerekeknél. Ők - főként nagyvárosban élve - szinte egyáltalán nem tudják a természetes mozgásformákat megtapasztalni és gyakorolni, különösen nem természetes környezetben, ami tömegesen produkál a korábbi generációknál szokatlan magatartásformákat.
Szerencsére mára már egyértelműek a mozgáshiányból eredő egészségügyi kockázatok, így a passzívabb életmódból eredő mozgáshiányt sokan pótolják rendszeres sporttal.
De gondoljunk csak bele! - mennyivel egyszerűbb, alázatosabb és a teremtett világgal összhangban állóbb lenne mozgásigényünk egy részét szimplán abból kielégíteni, hogy eljutunk egyik helyről a másikba? Mi lenne, ha nem autóval ingáznánk a munkába, majd abszurd módon szintén autóval az edzőterembe? Ha nem autóval vinnénk a gyereket iskolába, aztán autóval szállítanánk a napi edzésre? Hanem egyszerűen letennénk a gépkocsit, és - ha egészségi állapotunk, körülményeink megengedik - gyalog, rollerrel, kerékpárral eljutni az úticélunkhoz. Igen, hidegben is, esőben is, gyerekekkel is - szükség szerint meleg öltözetben, gumicsizmában, esernyővel. Immunrendszerünk karbantartásának is legjobb módja, ha időjárási szélsőségeknek tesszük ki, hidegnek-melegnek-száraznak-vizesnek egyaránt. Szauna helyett megtehetjük ezt azzal is, ha télen-nyáron gyalogolunk.
Ha még nem próbáltunk városban komolyabb távokat gyalog megtenni, tegyünk egy kísérletet. Meglepődünk majd, milyen kicsik a távolságok! Gondolták volna, hogy Budapesten a Deák térről a Hősök terére fél óra alatt elsétálhatunk?
Egyéni egészségünk szempontjából egyértelműek a gyaloglás, kerékpározás előnyei. Javítja a szív- és érrendszer működését, csökkenti a stresszt, izmot épít. Komoly ellenérvként talán csak a légszennyezés szokott felmerülni - paradox módon egyébként éppen ezt növeljük akkor, ha a rossz levegőre hivatkozva autóba ülünk. De a tudomány szerint nem vagyunk kevésbé kitéve a rossz levegő károsító hatásának akkor sem, ha autózunk, illetve ha az adott helyen lakunk. Rossz levegőjű helyen általában nem egészséges létezni - nem szorítkozik ez a hátrány a sétálásra, kerékpározásra. Egyéni egészségünk tehát mindenképp hasznát látja az autómentes böjtölésnek.
De keresztényként megelégedhetünk-e egyéni szempontjaink mérlegelésével? Nyilvánvalóan nem. Az egészségről gondolkodva is ki kell tágítani látókörünket az emberiség egészére, és magára az egész teremtett világra is. Merjük látni, hogy létezésünk, életmódunk sok más - tőlünk gyakran távol élő - embertársunkra és a teremtés teljességére is hatással van. Ahogy Ferenc pápa írja: “ A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. Megbetegszenek például a főzéshez és fűtéshez használt fűtőanyagokból származó, nagy mennyiségű füst belélegzésétől.” (LS 20)
Autóink előállításához - és ez alól az elektromos autók sem kivételek - gyárakat, logisztikai központokat, használatukhoz pedig temérdek utat kell építeni. Ez élőhelyek elpusztításával, az élőhelyek feldarabolódásával és a környezet - többnyire nagyfokú - szennyezésével jár. Minél olcsóbban szeretnénk hozzájutni a gépjárműveinkhez, a gyártók annál inkább olyan országokba telepítik a termelést, ahol költségeiket - a környezetvédelmi jogszabályok és a munkajogi védelem hiánya vagy gyengesége miatt - alacsonyan tudják tartani. Merjük mindezt felismerni, merjük összekötni motorizált életformánkkal, és merjünk e felismeréstől indíttatva cselekedni, változtatni is. Használjuk kevesebbet az autót, hiszen így nemcsak az autózás okozta közvetlen ökolábnyomunkat, hanem az autóipar fenntartása által okozott hatalmas lábnyomot is csökkenthetjük. Saját egészségünk és a teremtett világ egészsége, egész-sége érdekében egyaránt.
Az autó mentes böjti időszak nem lemondás, hanem egymáshoz való fordulás, hiszen az autó bezártságát felcseréljük arra, hogy szemtől szembe lássuk egymást, és így talán jobban látjuk meg az elesettet, rászorulót, a régen látott barátot. És hogy milyen az igazi böjt „:…Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! 7Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! 8Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded.” (Iz. 58,6-8)
sze, 2023-02-22 07:23 "Ma például azt látjuk, hogy sok város mérhetetlenül és szabályozatlanul megnövekedett, egészségre ártalmassá és élhetetlenné vált, de nemcsak a károsanyag-kibocsátás okozta környezetszennyezés, hanem a városi káosz, a közlekedési problémák, a vizuális és zajszennyezés miatt is." (LS 44)
Autómentes és nagyböjt. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Mi köze van a közlekedésnek a valláshoz?
A “teremtett világ” kifejezés hallatán általában végeláthatatlan szavannák, dús lombú erdők, csicsergő madarak jelennek meg lelki szemeink előtt. Pedig a teremtett világ a Föld minden sarkát jelenti! A természet jelen van a világ minden zugában, a városokban is, és minden zugát, minden porcikáját meg kell becsülnünk. Védeni pedig ott tudjuk leginkább, ahol mi magunk is vagyunk, élünk: ha városlakók vagyunk, akkor a városban, ha egy kis tanyán élünk, akkor ott. A motorizált közlekedés - bár kétségtelenül kényelmes és sok esetben megkerülhetetlen is - sajnos hatalmas terhet ró a környezetre. Gondoljunk csak bele: a légszennyezettség nemcsak minket, embereket, de valamennyi állatot és növényt is érint. A levegő nem ismer határokat - a világ minden jelenleg élő lényével osztozunk rajta, az egyik helyen történő kibocsátás sokszor távoli vidékeken szennyez. A sűrű közúthálózat a tudósok szerint a biodiverzitás összeomlásának egyik fő oka, a biodiverzitás összeomlása pedig jelenleg még a klímaváltozásnál is komolyabb probléma.
A teremtésvédelem azonban nem pusztán természetvédelem. Tudatában kell lennünk azoknak a problémáknak is, amik a világ szegényeit, kirekesztettjeit sújtják. Autóink nagyban hozzájárulnak kényelmes, mostanra már túl kényelmes életmódunkhoz. Egy olyan életmódhoz, mely a világ legtöbb lakója számára elérhetetlenül távoli és fényűző. Ahogy Ferenc Pápa a Laudato si’ enciklikában mondja: "A fejlettség és életminőség olyan kényelmes helyzetében élnek és gondolkodnak, amely a világ népességének többsége számára elérhetetlen. A fizikai érintkezésnek és találkozásnak ez a hiánya, melynek olykor városaink részekre szabdaltsága is kedvez, segíti a lelkiismeret elaltatását és a részrehajló vizsgálatokban a valóság egy részének figyelmen kívül hagyását."
Nagyböjt első napján pillantsunk ki saját buborékunkból, és figyeljünk a valóságnak arra a szeletére, amivel rohanó mindennapjainkban nem foglalkozunk. Szeretettel ajánljuk e kitekintéshez a “Mindennapi út az iskolába” (My way to school) című, lebilincselő dokumentumfilmet, mely felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekfeszítő, döbbenetes erejű alkotás küzdésről, kitartásról, szeretetről.
k, 2023-02-21 15:53 "Nem e bolygó lakóinak való, hogy egyre inkább betonnal, aszfalttal, üveggel és fémmel körülvéve éljenek, megfosztva a természettel való fizikai kapcsolattól." (Laudato si' enciklika, 44)
Egy nap és kezdődik a nagyböjt. Böjtölni, magunkat egy nagyobb jó érdekében megtartóztatni nemcsak az evés-ivás frontján lehet. Idén közlekedési böjtöt hirdetünk, hogy felhívjuk a figyelmet Ferenc pápa fenti idézetére, és megtapasztaljuk az abban rejlő igazságot. Ebben a szent negyven napban - ha egészségi állapotunk, életkorunk, körülmények megengedik, és csak kényelmünket kell feláldozni – „pihentessük” kicsit az autót, és rövidebb, 1-2 km-es távolságon belül sétálva, kerékpárral, hosszabb út esetén közösségi közlekedéssel érjük el úticélunkat. Hétköznap templomba vagy a vasárnapi szentmisére gyalog menjünk legalább a nagyböjti időben!
Ilyenkor nemcsak a lemondás a lényeg, különösen nem, ha ezt „fogcsikorgatva” csináljuk. Micsoda jó dolog közösen, családunkkal együtt sétálni a misére, útközben másokkal is találkozva, és így kapcsolódva egymáshoz már a liturgia előtt. A lényeg, hogy testi, kényelmi vágyainkat lecsavarva, energiáinkat lelki energiává változtassuk, és ezzel együtt Istenhez, közeli vagy távolabbi embertársainkhoz fordulunk - nemcsak az autók ablakaiból.
Keresztényként Krisztus követőinek valljuk magunkat. Gondoljunk bele - vajon hogyan közlekedne ma Jézus?
p, 2022-04-08 12:55
Ez a keresztút az ifjúságot igyekszik megszólítani. Azokra a fogyasztásaikra, fogyasztásainkra hívja fel a figyelmet, melyek sokszor tudatlanságunk, tájékozatlanságunk miatt okoznak Földünknek sebeket, testvéreink életét nyomorítják meg és teszik lehetetlenné.
p, 2022-04-01 12:39 
Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet…
(Ter 1,1)
... egy fokozatosan fejlődő természet, tele szépséggel és élettel, tele törékenységgel és elmúlással.
p, 2022-03-25 11:37
A kivonatot a római Teremtés Békéjéért, Igazságosságáért és Épségéért Bizottság hozta létre. (JPIC Commission, Pamphili Park, Róma, 2020)
Ma összegyűltünk, hogy részt vegyünk a keresztúti állomásokon, annak tudatában, hogy bár van mit ünnepelnünk hitéletünkben, van mit elgyászolnunk is. Krisztus szenvedésének emlékezete minden évben alkalmat ad arra, hogy számot vessünk azzal, milyen sok módon szakítottuk meg az Istennel kötött szövetségünket: önző módon cselekedtünk, saját hatalmunkat és anyagi előnyeinket akartuk biztosítani, nemcsak más emberek, hanem az egész Teremtés jólétének rovására.
p, 2022-03-18 18:11 
I. stáció:
Pilátus halálra ítéli Jézust
Nagy a nyomás a helytartón. Minél magasabb polcon van az ember, annál nagyobb súlya van cselekedeteinek. De annál nagyobb a vesztenivalója is! Vajon a mi döntéseink nincsenek hatással ártatlan embertársaink életére? Moshatjuk-e nyugodtan kezeinket, hogy nem rajtunk múlik a teremtett világ sorsa, miközben a rajtunk lévő nyomás, hogy sodródjunk az árral, össze sem hasonlítható azzal, ami alatt Pilátus meghajolt? Akkor leszünk különbek nála, ha felelősségünk teljes tudatában éljük életünket.
p, 2022-03-11 10:51
I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust
Lebetonozzuk a talajt a ház mellett, hogy legyen új kocsibeálló. Halálra ítélünk milliónyi apró élőlényt, növényt és rovart.
Ki kell vágni az öreg tölgyeket a hegyoldalban, mert új, panorámás luxus-lakópark épül. Halálra ítéljük az évszázados fákat és a hozzájuk kapcsolódó ökoszisztémát.
Esszük a ropogós csipszet, margarinnal kenjük a kenyerünket és halálra ítéljük az indonéz őserdőket a bennük rejlő biodiverzitással, mert sokhektáros, monokultúrás olajpálmaültetvények kerülnek a helyükre, hogy készülhessen a mi ételeinkhez az olcsó pálmazsír.
És közben mossuk kezeinket, hiszen mi csak jót akartunk, rendet tenni, alkotni, finomakat enni, igazából csupa nemtilos, jószándékú dolgot cselekedni. Mint Pilátus, aki csak békességet akart végre…
Úr Jézus! Segíts, hogy rászánjuk az időt a tájékozódásra, a tanulásra, és észrevegyük, amikor halálra ítélnénk a ránk bízott, teremtett világ titkait, csodáit. Vegyük a fáradságot és keressünk más megoldásokat!
