Hírek

  • Nagyböjti elmélkedések - 2024.

    A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben tagtársunk, Jaczenkó Edit elmélkedéseit olvashatják.

    Elcsendesedés

    A homlokunkra helyezett megáldott hamu jel, amely teremtményi létünkre emlékeztet minket, bűnbánatra hív, arra, hogy erősítsük meg a megtérésre irányuló tevékenységünket, annak érdekében, hogy minél többen követhessék az Urat. A nagyböjt út, amely során elkísérjük Jézust, aki Jeruzsálembe megy, oda, ahol szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumát beteljesíti. A keresztény élet olyan ösvény, amely során nem egy törvényt kell megtartanunk, hanem Krisztussal kell találkoznunk, Őt kell befogadnunk és követnünk.” XVI. Benedek pápa

    Azért, hogy Jézus mellé szegődhessünk ebben a szent negyven napban, az Egyház böjtre hív minket. Mértékletességet kell gyakorolnunk, vagyis elengedni mindazt (legyen az étel, szórakozás, munka, bármi), ami a szükségesnél jobban magához köt, ezzel egyúttal el is választ Jézus Krisztustól, és így már nem szolgálja az életet. A jelenlegi gazdasági rendszert a mértéktelenség élteti, így nincs könnyű dolgunk. Ha tudatosan nem teszünk ellene, megállás nélkül ömlenek ránk az újabbnál újabb áruk, szolgáltatások és információk, és megállíthatatlanul pörög alattunk a mókuskerék. Bármennyire is beleszédültünk ebbe a színes, zajos vásári forgatagba, ha Jézussal szeretnénk tölteni a nagyböjtöt, most el kell hagynunk ezt a kavalkádot, és napjaink egyik legnagyobb luxuscikkéhez kell folyamodnunk: a csendhez.

    „Érzékszerveink mindegyikét bombázza a Gonosz, s hogy szívünk hangját meghalljuk, időnként be kell fogni fülünket, szemünket, és elmerülni a csendben.” (Papp Lajos)

    Mert „csak így nyithatunk teret annak, Aki a lágy szellőben szól hozzánk.” (Jálics Ferenc)

    Teremtsünk hát tudatosan magunknak minél több csendes percet, órát, akár teljes napot a nagyböjti időben. Menjünk ki Jézussal a pusztába, töltsünk minél több időt a Teremtővel a természetben! Engedjük, hogy formáljon minket, hogy megtisztítsa a tudatunkat, hogy újrahangolja a lelkünket, hogy visszavezessen saját teremtményi természetünkhöz. Merüljünk el a sokszólamú tájban, nézzük az ég madarait és a mező liliomait, halljuk meg a teremtett világ édes dalát és keserű kiáltását is, mélyen szívjuk magunkba az erdők oxigént árasztó leheletét, borzongjunk bele, milyen parányiak vagyunk, majd táguljunk bele a mindenségbe, és járjon át bennünket Pál apostol igaza: „Őbenne élünk, mozgunk, és vagyunk.” (ApCsel 17,28)

    Éljük át, tudatosítsuk napról napra, hogy milyen áldottak vagyunk!

  • Hazafelé - 2024. január 10

    Dátum: 
    2024. január 10. szerda - 16:35
    Helyszín: 
    Mária Rádió
  • Hazafelé - 2023. december 13

    Dátum: 
    2023. december 13. szerda - 16:34
    Helyszín: 
    Mária Rádió
  • Hazafelé - 2023. november 15

    Dátum: 
    2023. november 15. szerda - 16:34
    Helyszín: 
    Mária Rádió
  • Hazafelé - 2023. október 18

    Dátum: 
    2023. október 18. szerda - 16:34
    Helyszín: 
    Mária Rádió
  • Hazafelé - 2023. szeptember 20

    Dátum: 
    2023. szeptember 20. szerda - 16:32
    Helyszín: 
    Mária Rádió
  • Teremtésvédelmi körök - tucatnyi közösség tett lépéseket a tisztább jövőért

    2022 tavasza és 2023 novembere között a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület közreműködőként vett részt a Zöld Út Konzorcium KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 számú “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projektjében.

    Az Egyesület célkitűzése és vállalása az volt a projekthez kapcsolódóan, hogy aktívan elősegítsük helyi teremtésvédelmi körök létrejöttét és működését országszerte. Olyan csoportokét, amelyek tudatosan tevékenykednek a katolikus plébániák, intézmények közösségeiben a teremtett világért, azon belül is a hulladékkezelés, a hulladékcsökkentés területén és a körforgásos gazdaság szemléletének terjesztése érdekében is cselekednek, megvalósítanak helyi jó gyakorlatokat. A projekthez kapcsolódóan szemléletformáló foglalkozásokat és komplex tudásátadó és programsorozatokat valósítottunk meg. Valamint elkészült két közösségek környezetvédelmi cselekvését segítő oldal, illetve a projekt során legalább tucatnyi olyan közösséggel kapcsolódtunk, akik aktív teremtésvédelmi munkát folytatnak.

    A “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projekt keretében a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel körülbelül 50 helyszínen közel 100 alkalom során több mint 3500 résztvevőt mozgattunk meg szemléletformáló feladatokkal, kreatív foglalkozásokkal, előadásokkal, beszélgetésekkel, képzésekkel. Több tucat közösség és tucatnyi iskola saját rendezvényeit látogattunk meg a projekt időszakában, és mi magunk is szerveztünk eseményeket, találkozókat, amelyeken szerepet kapott a tematikus szemléletformálás. Ezeken gyerekeket és a felnőtteket ismertettünk meg a hulladékmegelőzés, a komposztálás, a körforgásos gazdaság szempontjaival, megoldásaival. Igyekeztünk közben bevonni a helyi közösségek tagjait is a tevékenységek szervezésébe, hangsúlyt fektettünk a velük való megismerkedésre, a céljaik, lehetőségeik feltérképezésére. Ahol pedig igény jelentkezett erre, a közösségi cselekvések elindításában, megvalósításában is mentori segítséget ajánlottunk és adtunk.

    2022 őszén a Laudato si’ Mozgalommal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságával együttműködésben a projekt keretében indult útjára magyarul a nemzetközi Laudato si’ Animátorprogram. Egy év alatt 3 online foglalkozássorozaton több mint 120 animátor végzett. A képzés célja az volt, hogy az animátorok helyi közösségeikben képesek legyenek felkészülten elősegíteni az aktív teremtésvédelmi cselekvést, ezáltal katalizátorai legyenek a helyiek szemléletváltásának és hétköznapi fogyasztási döntéseik környezettudatosabbá válásának. A sorozatok résztvevői már az Animátorprogram során megvalósítottak egy-egy környezetvédelmi témájú helyi mikroprojektet

    2023 novemberében az animátoroknak lehetőségük volt a személyes találkozásra is egymással és a Naphimnusz Egyesület tagjaival. Ezen a rendezvényen Péliföldszentkereszten az ismerkedés mellett lehetőség adódott a helyi tapasztalatok megosztására, a már sikeresen bevezetett gyakorlatok, a még kihívást jelentő feladatok megismertetésére. Az Egyesület bemutatta a résztvevőknek a projekt során elkészült szemléletformáló eszközeit is, amelyeket akár az animátorok is használhatnak a későbbiekben saját eseményeiken.

    2023 nyarától 5 közösségben közösségi komposzt program elindítását segítettük. A helyszínenként három-három workshop-alkalmat magába foglaló projektelem által a közösségek tagjai megismerkedhettek különböző komposztálási módszerekkel, információt és iránymutatást kaptak arról, hogyan érdemes közösségi komposztáló programot indítani és működtetni, valamint eszközöket is biztosított a projekt a saját komposztpontjuk beindításához.

    A “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projekt keretében a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület két online felületet is elkészíttetett. Ezek célja, hogy technikai támogatással és rendszerezett információval segítsék a helyi teremtésvédelmi körök önszerveződését és működését, valamint a hulladékcsökkentés elsősorban közösségi praktikáinak, a hulladékgazdálkodás rendszereinek alaposabb megismerését, a körforgásos gazdaság elveinek és gyakorlatainak ismeretét és kipróbálását is elősegítse a közösségekben.

    Ezen oldalak egyike a Teremtésvédelmi Hálózat (https://halozat.teremtesvedelem.hu) nevű felület. Ez egy együttműködési platform, amelyen az aktív teremtésvédelmi cselekvést már folytató katolikus közösségek megjelenhetnek, tevékenységeiket bemutathatják. Amellett, hogy tagjaikat és érdeklődőiket online is közösségbe szervezhetik, az egyes teremtésvédő körök a tapasztalatcsere és a hálózatosodás érdekében egymás munkájáról is tudomást szerezhetnek, a platform az ő kapcsolatfelvételüket is segíti. A  teremtésvédő körök számára a platform online szemléletformáló kvízjátékok szervezésére is lehetőséget biztosít, emellett országos és helyi események felhívásai is megjeleníthetőek rajta.

    A másik oldal egy a hulladékkezelés, a hulladékmegelőzés, a körforgásos gazdaság alapelveit, szempontjai és gyakorlatait megismertető módszertani gyűjtemény „Tegyétek! (https://tegyetek.teremtesvedelem.hu/) címmel. Ezen az oldalon a tematikus összefoglaló leírásokon kívül működő közösségi cselekvési ötleteket is összegyűjtöttünk. Ez a gyűjtemény a helyi teremtésvédő körök tapasztalataival (Jó példák) a későbbiekben is bővíthető, erre hívjuk is a helyi körök képviselőit, az Egyesület tagságát, a gyakorló Laudato si’ animátorokat és másokat is.

    A projekt keretében 2023 novemberéig számos tartós, a későbbiekben is használható és a teremtésvédő közösségek számára is átadható hulladékos szemléletformáló eszköz (játékok, foglalkozástervek leírásokkal, segédanyagokkal, plakátok, kérdőívek, kvízek), kommunikációs anyag (közösségre szabható, megosztható kampánysegédletek) készült el digitális és fizikai formában. A jövőben ezek is eszközként segíthetik a cselekvési lehetőségeket kereső közösségek munkáját.

    A projekt hozadéka volt, hogy az Egyesület aktív kapcsolatba került sok-sok katolikus közösséggel, ahol igény van az átfogó teremtésvédelmi gondolkodásra, ahol nyitott és elhivatott helyi szervezőket ismertünk meg, akik szívesen vesznek részt az országos keresztény környezetvédelmi mozgalomban, szerepet vállalnak abban, hogy saját közösségeikben segítsék a testvérek szemléletformálását, a kisközösségi gyakorlatok megvalósítását. A projektet követően az Egyesület céljának és feladatának tekinti ezeknek a kapcsolatoknak az ápolását, a hálózat szervezése során összegyűlt tapasztalatok és eszközök rendszerezését és megosztását.

    A Zöld Út Konzorcium „Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” címmel indult országos szemléletformáló kampányának célja volt, hogy a lakosság valamint a hazai gazdasági élet szereplői is számos új ismeretre tegyenek szert a hulladékgazdálkodással, hulladékképződés-csökkentési lehetőségekkel, a körforgásos gazdaság alapelveivel és a fenntarthatósággal kapcsolatban. A 15 szervezetet összefogó konzorcium vezetője a Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. volt.

    A Zöld Út Konzorcium KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 sz. “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projektje a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.

  • Ökumenikus imanap az ENSZ Klímacsúcs döntéshozóiért

    Arra hívjuk a keresztény testvéreket, hogy imádkozzunk közösen a keresztény egyházak felhívásait követve a Dubajban november 30-án kezdődő ENSZ Éghajlatváltozási Konferencia (“COP28”) résztvevőiért. Azért, hogy a döntéshozók hallják meg a szegények és a Föld sóhaját, és merjenek olyan döntéseket hozni, melyek a pénz és a hatalom helyett a közjót és a teremtett világot szolgálják.

     
    Minden információ az imanapról erre >>>

     

  • Megjelent Ferenc pápa Laudate Deum kezdetű apostoli buzdítása

    Nobilis Márió atya, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapítójának gondolatait adjuk közre Ferenc pápa október 4-én, Szent Ferenc ünnepén megjelent, Laudate Deum (Dicsérjétek Istent) kezdetű apostoli buzdításáról
    -----------------------------------------------------
    A dokumentum műfaja "apostoli levél", ami egy konkrétabb műfaj, jellemzően aktualitásokhoz szól hozzá. Tehát nem enciklika, és nem is igazán pontos az, hogy "a Laudato si' folytatása", mert nem annyira általános érvényű és örök időkre szóló, bár lehet, hogy pár megfogalmazását azért sokáig fogják idézni.
     
    A címe Laudate Deum (Dicsérjétek Istent). Ismét Szent Ferencre való hivatkozással kezdődik, a Pápa neki tulajdonítja ezt a kifejezést is, úgy értve, hogy Ferenc a "Dicsérjétek Istent minden teremtményéért" felszólítást valósította meg egész életével, tetteivel és gesztusaival. (És énekével, ezt Ferenc pápa sosem hagyja említés nélkül, nyilván főleg a Naphimnuszra gondolva.)
     

     
    Ebben a dokumentumban a Pápa mint a világ egyik meghatározó globális vezetője lép fel, és azonnali, hatékony változtatásokat sürget, elsősorban nemzetközi politikai és gazdaság téren a klímaváltozással szemben. Ez a dokumentum legtömörebb jellemzése.
     
    Mielőtt valaki kifogásolná, hogy a Pápa miért hangsúlyozza e dokumentumban ennyire a nagy hatalmú rendszerek felelősségét, miért teszi arra az oldalra a hangsúlyt, szeretném az előbbi bekezdésben mondottakat erről az oldalról is megvilágítani:most a nagy rendszerek felelőseihez beszél, és bennük akarja a felelősségérzetet felébreszteni. Tehát nem, a Pápa nem állt annak a véleménynek az oldalára, hogy "az egyén nem tehet semmit, cselekedjenek a hatalmasok", (nagyon szépen bele is fűzi a gondolatmenetébe az egyének, családok cselekvésének méltóságát és erejét), hanem arról van szó, hogy ezúttal hozzájuk, a "hatalmasokhoz" akar elsősorban szólni.
     
    Hosszan magyarázza a klímaváltozás ténye és emberi (antropogén) eredete melletti tudományos érveket, mintegy pápai tanítás szintjére emelve, hogy a klímaváltozás tény és mi vagyunk az oka. Szomorúan jegyzi meg, hogy "még a katolikusok között is" akadnak, akik ezeket a tényeket tagadni próbálják, és kemény szavakkal, egyértelműen elítéli azokat, akik a tagadás különböző formáival próbálkoznak, hogy elkerüljék a cselekvés szükségességét. Ez az egyértelműség, ha lehet, még egyértelműbb, szigorúbb, mint a LS-ben volt.
     
    Hosszú és fontos szakaszt szentel a technokrata paradigma kritikájának, amely a világot egyrészt kihasználható nyersanyagforrásnak tekinti, másrészt a klímaváltozást olyan apró problémának tartja, amely technikai megoldásokkal orvosolható. A Pápa a technokrata paradigmát (mint a LS-ben is) antropológiai gondnak tartja, mint átfogó tévedést az emberiség és a világ viszonyában, és nagyon határozottan a megtagadását követeli.
     
    A másik hosszan tárgyalt kritikája az eddigi megoldási próbálkozásokat érinti. Felsorolja a klímacsúcsok sorozatát, és erősen kritizálja a sikertelenségeket illetve a sikerek (például a párizsi csúcs) utáni hatékonytalan megvalósítást.
    Az eddigi megoldások kritikájára válaszul egy sokkal hatékonyabb nemzetközi, világszintű, valódi hatalommal felruházott multilaterális rendszer létrehozását szorgalmazza. Nem kifejezetten "világkormányt" akar, hanem a legtöbbször használt kifejezése a multilateralitás, amelyben mérettől függetlenül minden ország részt vesz, azok is, amelyek kicsik (de fontosak lehetnek, mert adott esetben ők találták meg valamire a hatékony megoldást, őket kellene követni), illetve amelyek a szegények érdekeit tudják képviselni (mert lakosságuk nagy része szegény, illetve mert nemzeti szinten szenvednek a klímaváltozás következményeitől, miközben nem ők az előidézői).
     
    Ezek után derül ki a dokumentum igazi apropója: a Dubajban most novemberben tartandó klímacsúcs. Ahogy a Laudato si' megjelenési időpontjának fontos apropója volt a 2015 szeptemberi ENSZ-közgyűlés, és a decemberi párizsi klímacsúcs, úgy most úgy időzítette ezt az újabb apostoli buzdítást, hogy nagyon "hangosan" valódi eredmények elérésére szólítson fel Dubajban. Ez a Laudate Deum igazi aktualitása, ezért nem egészen pontos, hogy "a Laudato si' folytatása": ugyanis nem "ötletszerű továbbírás", hanem konkrét eseményhez kapcsolódó üzenet. A LS-vel ellentétben (ahol nem volt direkt utalás a párizsi csúcsra) itt ez hangsúlyosan teret is kap, egy külön fejezet foglalkozik azzal, hogy mit kellene tenni a klímacsúcson idén év végén. Ez az oka annak is, hogy a Pápa most annyira a nagy rendszerek felelősségét hangsúlyozza, és kevesebbet beszél az egyénekről.
     
    Ugyanakkor a dokumentumnak mégiscsak fontos jellemzője a LS-hez való kapcsolódás. Nagyon sok a közvetlen idézet onnan, teljes bekezdések megismétlése akár, azzal a nyomatékkal, hogy "megmondtam már". A LD elején tisztázza is a Pápa, hogy mindent megírt már a LS-ben, de azt kellett látnia, hogy nem vettük komolyan (az ő szavait és úgy általában a helyzetünket). Tulajdonképpen nem sok az új mondanivaló a LS-hez képest, inkább bizonyos, ott is megtalálható üzenetek kapnak most bővebb, aktualizált és nyomatékosított kifejtést. Ilyenformán aztán azt is ki lehet olvasni a LD-ból, hogy a Pápa maga hogyan olvassa a LS-t, tehát hogy (most épp) ő maga mit is tart a legfontosabbnak abból.
    A Laudate Deum tehát egy konkrét, aktuális eseményekhez kapcsolódó és erős, kemény üzenet, felszólítás, hogy "tessék azonnal megtenni minden lényegeset a klímaváltozás ellen". Elsősorban a nemzetközi közösséghez szól, intézmények létrehozására, hatékonyabbá alakítására és valódi hatalommal, cselekvőképességgel való felruházására szólít fel.
     
    A Vatikán készített a Laudate Deumról egy ismertető infografikát:
     
    Zlinszky János szerkesztésében és fordításában összefoglaló részleteket itt tettünk közzé.
    [Nem hivatalos magánfordításban a teljes szöveg olvasható magyarul itt.]
     

    A hivatalos magyar nyelvű fordítás elérhető 2023. december 6. óta a Szent István Társulat kiadásában nyomtatásban.

     
  • Ferenc pápa Laudato Deum kezdetű apostoli levelének részletei

    Ferenc pápa már korábban jelezte, hogy az ökológia védőszentjének, Assisi Szent Ferencnek ünnepén, október 4-én újabb üzenettel fordul a világhoz. Ez az üzenet kapcsolódik a Laudato si’ enciklika programjához és tanításához. A ma – világnyelveken – nyilvánosságra hozott apostoli levél tartalmából olvashattok idézeteket Zlinszky János fordításában és szerkesztésében.
    - - - - - - -
    Laudate Deum - Dícsérjétek Istent!
    A jóakaratú embereknek, szenvedő bolygónk testvéreinek, a klímaválságról.
    Ferenc pápa apostoli levele
    Róma, 2023. október 4.
     

     
    Nyolc év telt el a Laudato si’ enciklika megjelentetése óta.
    Válaszaink elégtelenek voltak, a világ omladozik körülöttünk.
    Globális kérdésről van szó, és emberi méltóságunk a tét.
    A klímaválság a strukturális bűn tragikus, szembeszökő példája.
    A kérdés körül nem szűnik a ködösítés, a csúsztatás, a hamis információ terjesztése.
    Még a katolikus egyházon belül is megjelennek ezek az ostoba nézetek.
    Nem kétséges azonban, hogy a változás sebessége példátlan és egyedi, hogy a változást az emberi tevékenység váltja ki, hogy az a legszegényebbeket sújtja legjobban, noha ők felelnek érte legkevésbé.
    A klímaváltozás pusztítja az életfeltételeket, a vagyont, a munkahelyeket.
    Bizonyos hatások már visszafordíthatatlanok lehetnek. A helyzet egyre kritikusabb, kockázatosabb.
    Ebben a helyzetben a technológiai lehetőségek, az erőforrások fölötti hatalom egy szűk réteg kezében összpontosul. Azonban a hatalom növelése és koncentrációja nem jelent haladást az emberiség számára.
    Technológiai fejlődésünk nem társul a felelősségérzet és a lelkiismeret fejlődésével. Képtelenek vagyunk tiszta fejjel önuralmat gyakorolni.
    Becsületes tisztánlátásra van szükségünk, hogy beismerjük: a “haladásunk” ellenünk fordult.
    A marketing és a hazug tájékoztatás elfedi a hatalom erkölcstelenségét.
    A haladásról és gazdasági növekedésről való szólamok elfedik a valóságot a helyi közösségek elől, akik élőhelyeik pusztulásával, földjeik elvesztésével, életminőségük romlásával, közösségeik szétzilálódásával és a jövőbe vetett remény elvesztésével fizetnek.
    Mindennek gyökere az, ahogy a gazdaságot értelmezzük és működtetjük: a mindenekfölötti profitmaximalizálás, és a jómódú kevesek helyzetének megszilárdítása érdekében.
    A változást, megoldást többoldalú államközi megállapodások megkötése és végrehajtása hozhatja el, nem valamely nagyhatalmú, szűk elit alkotta világkormány.
    Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének idei, Dubaiban rendezendő 28. konferenciája irányváltást hozhatna, hitelesítve az eddigi jóindulatú, de elégtelen erőfeszítéseket. Jogilag kötelező megállapodásra van szükség az energia-átmenetről, amely hatékony, mindenkire érvényes, és átlátható.
    Tisztáznunk kell végre hogy a klímakérdés nem valami romantikus zöld ügy, hanem emberi és társadalmi probléma a közösségek és kormányzás minden szintjén.
    Az emberi élet azonban értelmezhetetlen és fenntarthatatlan a többi teremtmény nélkül. Az univerzum tagjaként, láthatatlanul összekapcsolva, egyetlen család vagyunk. Nem saját akaratunkból – Isten kötött össze bennünket.
    Ezért a kiengesztelődés zarándoklatára hívok minden embert, azzal együtt, hogy leghatékonyabb válaszok nem az egyes emberektől, hanem nagyléptékű nemzeti és nemzetközi szintű politikai döntésektől várhatók. A legfontosabb azonban annak belátása, hogy tartós változás nem érhető el kulturális változtatás nélkül, egy érettebb életstílus és meggyőződés nélkül, a személyes szintű változás nélkül. Elsősorban a felelőtlen nyugati életstílus széleskörű megváltoztatása hozna jelentős és hosszútávú eredményt, továbblépést az egymásról való őszinte gondoskodás felé.
    Levelem kezdő gondolata, felszólítása nem véletlenül az, hogy “Istent dícsérjétek!” Amikor ugyanis emberek Isten helyét akarják elfoglalni, ezzel saját maguk legádázabb ellenségeivé válnak.

Oldalak