Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
„Ne szomorkodjatok, mint akiknek nincsen reményük!” (1Tessz 4, 13)
Nagyböjti cikksorozatunk első részében a mértékletesség erényének témakörét jártuk körbe. Ott került szóba, hogy egy nagyobb embercsoport környezetre gyakorolt hatásának nagyságát a szakirodalom a népesség számának, az egy főre eső átlagos fogyasztásnak és egy ún. technológiai tényezőnek a szorzatával számolja. Ezek közül a tényezők közül most a fogyasztásra irányítjuk figyelmünket, pontosabban arra, hogy a mértékletességet folyamatos állapottá is tudjuk tenni az életünkben.
Egy csoport vagy akár az egész emberiség környezetre gyakorolt hatásának nagyságát egy hármas szorzattal, az úgynevezett I=PAT képlettel közelíti a szakirodalom. Ebben a képletben a hatás (I), egyenlő népesség számának (P) az egy főre eső átlagos fogyasztásnak (A) és egy T-vel jelölt technológiai tényezőnek szorzatával. (A betűjelek az angol impact = hatás, population = népesség, affluence = bőség és technology = technológia szavak kezdőbetűi.)
Manapság a közgondolkodásban a környezetvédelem, a környezetre gyakorolt hatásunk csökkentése általában csak a T tényezőre korlátozódik. Gondoljunk a legnépszerűbb, szinte jelvényként ábrázolt energiahatékony izzókra, szélkerekekre. Pedig ha belegondolunk a szorzat másik két tényezőjének alakulásába, akkor könnyen belátható, hogy lehetetlen a végeredményt csupán a T tényező változtatásával csökkenteni.
Globális tendenciák
A népesség (P) hatványozottan növekszik. Az utóbbi 50 évben nagyjából megduplázódott bár ez a tendencia a jövőben lassulást mutat. Míg Jézusnak földi életében nagyjából 250 millió kortársa lehetett, ma valamivel több mint 7 milliárdan lakjuk a földet, és még növekszik a népesség.
2013. február 13., Hamvazószerda
Tisztelt Olvasóink!
2013-ban rövid farsangot engedett csak a naptár, hamar ránk köszöntött Hamvazószerda. Hogy segítséget nyújtsunk a közeledő Húsvét minél teljesebb megélésére, a Naphimnusz Egyesület idén is böjti teremtésvédő cikksorozatot indít. Megerősít minket ebben a szándékunkban a múlt évben tapasztalt élénk érdeklődés és pozitív visszhang is.
Tavaly Nagyböjt idején hetenként a környezettudatos életmód egy-egy területével kapcsolatos gyakorlati tanácsokat adtunk olvasóinknak. Idén a teremtésvédő gondolkodás, cselekvés és az azt mozgató erények kapcsolatát fogjuk vizsgálni hétről hétre.
Terveink szerint az alábbi sorrendben tárgyaljuk majd a 4 természetes vagy világi és a 3 természetfeletti, más néven Isteni erény működését és hatásait teremtett világunk megőrzésében:
február 17. – mértékletesség: A mértékletességnek lehetne talán a legszembeötlőbb hatása a környezetterhelésre. A fogyasztás korlátozásának fontossága, a „soknál több az elég” elvének alkalmazása minden környezettudatos gondolkodás fontos része. Ezen belül és ezen túl mit meríthetünk még a mértékletesség megéléséből? Erről fog szólni első cikkünk.
február 24. – igazságosság: Közismert a fogyasztás egyenlőtlen elosztása a világ népességén belül. Mégis azt gondoljuk, hogy érdemes a részleteket és hatásokat tovább tudatosítani. Meg vagyunk győződve, hogy a javak méltányos elosztása, a szolidaritás átültetése a gyakorlatba elengedhetetlen része kell, hogylegyen egy fenntartható világrendnek. Ezt tárgyaljuk majd második cikkünkben.
március 3. – lelki erősség: Hogyan építhetjük fel azt az állóképességet, ami aztán lehetővé teszi, hogy a felismert helyes, környezettudatos elvekhez hűen éljünk akkor is, amikor a világ körülöttünk ezeket vagy figyelmen kívül hagyja, vagy kifejezetten tagadni próbálja? Negyedik cikkünkben ezt fogjuk körüljárni.
március 10. – okosság: A körültekintés, a józan ítélőképesség, az idők jeleinek olvasása mind szükségesek ahhoz, hogy gyakoroljuk a teremtésvédelmet. Törekednünk kell, hogy minél jobban megértsük a körülöttünk zajló összetett és hosszú távú folyamatokat. Ki kell alakítanunk egy nyitott, de túlzásoktól mentes hozzáállást az újdonságokhoz, egyfajta zöld konzervativizmust. Ennek részleteiről olvashatnak majd harmadik cikkünkben.
március 17. – remény: Sok környezetvédelemről, a környezet állapotáról szóló írás olyan képet fest a jövőről, amit joggal érezhetünk sötétnek, fenyegetőnek. A reménynek azonban nem mond ellent az igazság, a valósággal való őszinte szembesülés. A remény lényege, hogy bízunk Isten szeretetében, jóságában, irgalmában, mindenhatóságában, és ígéreteiben. Ez lesz a témája ötödik cikkünknek.
március 24., Virágvasárnap – hit és szeretet: Nagyhét elején két erényről is írunk majd. A hitről, Isten szavának elfogadásáról, ami meggyőződésünk szerint minden korábban tárgyalt erénynek és azok következményeinek az alapja. És a szeretetről, a szeretet cselekvő megéléséről, ami a legfőbb megnyilvánulása kell legyen hitünknek. Ezeknek a gondolatoknak kifejtésével zárjuk majd cikksorozatunkat.
Reméljük, hogy a fenti ízelítő felkeltette érdeklődésüket és ellátogatnak az oldalunkra vasárnap esténként!
Az egyház liturgiájának csúcspontja a Nagyhét. Olyan egyedülálló időszak ez a liturgikus évben, mely sok elemében megőrizte a legősibb gesztusokat, rítusokat és szimbólumokat. A Nagyhét eredendő és egyetlen igazi célja, hogy a hívő ember és közösség társul szegődjön Jézus Krisztushoz a szenvedésen és a kereszthalálon át a feltámadás felé vezető úton, mintegy az ő életének mintájára – és az Eucharisztiában valamiképp valóságosan is “Krisztussá” – alakuljon. Hitünknek ehhez a legmélyebb, legközpontibb titkához semmit nem lehet hozzáadni vagy átalakítani benne. Így a Nagyhét liturgiája nem olyasmi, amit eszközként fel lehetne használni bármilyen más cél érdekében. A Nagyhét, különösen pedig a Szent Háromnap egyedülálló meghívás arra, hogy átadjuk magunkat Krisztus élete sodrásának, elmerüljünk magában a liturgiában.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a hívő közösség az egyház történetének minden korszakában aktuális gondolkodásmódjával tekintett a Passióra, Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására; és mindig megtalálta meg benne a neki szóló, saját korának igényei szerint időszerű választ, apránként gazdagítva is a szent napok tradícióját olyan elemekkel, melyek egyre mélyebben tárják fel az egyetlen misztériumot. Azért is így kell ennek lennie, mert az evangélium igazi értéke és célja épp az, hogy – mint Isten élő szava Krisztusban – minden kor minden emberi helyzetére választ, megoldást adjon. De ehhez újra és újra friss szemmel, legigazibb, legkonkrétabb kérdéseinket vállalva kell közelítenünk az Igéhez, és hinnünk kell abban, hogy az evangéliumban választ is kapunk rájuk Istentől.
A mai világ egyik legégetőbb kérdése, hogy hogyan lehet az emberiség és a teremtés sorsát alakító valódi erővé az igazságosság, az osztozás és a teremtés iránti felelősség. Így számunkra a Nagyhét olyan kitüntetett alkalom kell, hogy legyen, amikor – a Krisztussal való személyes találkozás mindig érvényes igényén túl – evangéliumi elkötelezettséggel keressük a választ korunknak erre a sajátos kérdésére is. Ha nem akarunk önmagukba forduló keresztények lenni, akkor meg kell kérdeznünk magunktól: mit akar mondani nekünk Isten Krisztus szeretetből vállalt kereszthalálán és feltámadásán keresztül a világ iránti szeretetéről – és arról, hogy tőlünk milyen módon várja ezt a szeretetet.
A böjtben a lemondás nem cél, hanem eszköz. Ezért mondja Jézus: ”Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.” (Mt 6.16) Nem mazochizmusból tagadunk meg magunktól ételt és élményeket ez alatt a negyven nap alatt, hanem azért, hogy amint elül a köznapi eseményeink zaja és leülepszik a lázas tevékenységünk által felvert „szellemi porfelhő”, meghalljuk a belső hangokat, rálássunk a valóban fontos dolgokra az életünkben.
Nézzük például viszonyunkat az anyagiakhoz! Egy sor kutatás bizonyítja, hogy növekvő fogyasztás nem csak a környezetet terheli egyre jobban, de egy bizonyos határon felül már nem is növeli a megelégedettségünket, nem tesz boldogabbá. Nagy Britannia GDP-ben mért gazdasági teljesítménye és ezzel párhuzamosan lakosainak fogyasztása 1973 és 2002 között közel 80 %-kal nőtt. Eközben az életükkel megelégedettek aránya 5% tűréshatáron belül változatlan maradt.
Nem vitatjuk, hogy van egy minimálisan elegendő fogyasztási szint: nagyjából a betevő falat megléte és a fejünk feletti fedél biztonsága; ez alatt a kevesebb fogyasztás lehetetlenné teheti a minőségi életet. Az alapvető szükségletek kielégítésén túl viszont a többletfogyasztás már egyre inkább csak rövid időre tölti el jó érzéssel a fogyasztót, és utána még erősebb hiányérzet jelentkezik, ami folyamatosan növekvő, értelmetlen fogyasztást és ennek ellenére jelentkező elégedetlenséget kelt.
Az, hogy közlekedésünk jelentősen hozzájárul környezetterhelésünkhöz, talán a zöld gondolatok közül elsőként került be a közgondolkodásba.
1999-ben a Németországban található trieri egyházmegye 390 híve indította útjára az „autóböjt” kezdeményezést. Azóta is minden évben meghirdetik a kampányt, amihez az érdeklődők az interneten is csatlakozhatnak (http://www.autofasten.de). A résztvevőket tapasztalataikról is megkérdezték. A környezettudatosság mellett előnyként említették meg többek között a testedzés lehetőségét – pl. kerékpározás –, de a kisebb stresszt és az új szociális kapcsolatok kialakulását – pl. a közösségi közlekedésre várva – is. Mára több más országban is indítottak hasonló akciókat, Ausztriában 8 éve hirdetik meg az autóböjtöt: http://www.autofasten.at . Itthon ilyen hivatalos kezdeményezés nincs, de szervezetlenül is jól működő böjti felajánlás lehet a séta, bicikli vagy közösségi közlekedés választása.
Nagyböjt és tavasz: az egyik szónak szomorú, a másiknak vidám csengése van, legalábbis egy pillanatra a felületes szemlélő számára így tűnhet. Ha azonban mélyebben belegondolunk a két, párhuzamoson futó időszak rejtelmeibe, megérthetjük az összefüggéseket és feloldhatjuk a szavak felszínén feszülni látszó ellentmondást.
A Nagyböjt ideje nem egyszerűen egy keserű-szomorú időszak, hanem a fény megszületéséé, amikor a hívő ember bűneit, elkényelmesedését hátrahagyva érzékennyé válhat Isten sugallatainak meghallgatására és befogadására, ráhangolódhat a jóra, az örömre, s ezen keresztül magára az üdvösségre. Mi is a Nagyböjt igazi célja? „Húsvét ünneplésének előkészítése, hogy keresztény hitünk újragondolásával testileg és lelkileg is felkészüljünk életünk nagy titkának, a Megváltásnak ünnepére.”