Az ökológiai válság: közös felelősségünk.
Az ökológiai válság: közös felelősségünk.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
cs, 2016-03-17 14:47 p, 2016-03-11 08:33 
p, 2016-03-04 14:34 
Amint a böjt a testi és lelki megtisztulásunkat segíti, belső késztetésünk támad környezetünk szebbé tételére – gondolva például a tavaszi nagytakarításra. A legáltalánosabb, egyszerű, pénztárca- és környezetbarát technikákat gyűjtöttünk össze a teljesség igénye nélkül. k, 2016-02-23 22:48 
p, 2016-02-19 22:24 
v, 2016-02-14 09:48 
v, 2016-02-07 08:35 Az egyoldalas nyomtatható változat (PDF) itt érhető el
Farsangvasárnap (február 7.) vagy hamvazószerda (február 10.)
„Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.
sze, 2016-02-03 16:12 k, 2015-03-31 15:43 A Szent Negyvennap során hétről hétre igyekeztünk átelmélkedni, milyen célok vezérelhetnek minket életünk különböző területein, és milyen összefüggésben állhatnak ezek a teremtett világ iránti hívő felelősségünkkel. A készületi időszak végére értünk, virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét. Ez az időszak minden egyházi évben a hitünkre, az életünket tápláló legmélyebb misztériumokra való összpontosítás ideje keresztény életünkben, mondhatnánk úgyis: Krisztus tanítványainak éves nagy lelkigyakorlata, Vele megélt esztendőnk „szíve”. Kézenfekvő tehát a lehetőség, hogy feltegyük a kérdést: vannak-e, lehetnek-e célok a hitünkben?
Könnyen megszülethet bennünk a válasz: hogyne lennének, azaz hogyne lenne cél a hitünkben! Egész pontosan egyetlen ilyen van: az üdvösség elérése. Ez olyan magasztosan hangzik, hogy ki merne neki ellent mondani… Ugyanakkor el kell gondolkodtasson bennünket, hogy ha ez így van, akkor miért nem „diadalmenet” minden keresztény élete, miért nem „egyenes vonalú egyenletes mozgás” Isten felé? – mert hát mindannyian tapasztaljuk, hogy azért nem az... És miért vezérelnek sokszor minket jól kitapinthatóan másfajta célok? És ha vannak ilyenek, akkor ezek mindenképpen elvetendők, Krisztus előtt nem állhatnak meg?
sze, 2015-03-25 20:28 Nagyon szeretem a magyar nyelvet, és őszintén örülök, hogy magyarnak születtem. Ez nem pusztán hazaszeretet, hanem a magyar nyelv különlegességének, kifejezésmódon túlmutató voltának tisztelete és ebből fakadó szeretete. Persze e mögött ott áll az a sok millió ember is, akinek köszönhetjük csodálatos nyelvünket. Az a több ezer évnyi fejlődés, aminek során én most e cikket ékesszóló magyar szavakkal leírhatom. Köszönöm nekik ezúton is.
A nyelv megtartó erő, a nyelv az önkifejezés és mások, a másik megértésének eszköze. A másiké, hisz ő a szóban foglalt módon is más, más mint én. Máshogy gondolkodik, máshogy él, máshogy szeret. Másságát nem mindig érezhetem magaménak, ettől nem is mindig tudom őt elfogadni, de sokszor még fogadni sem. Nehezen fogadom őt mindaddig, amíg nem egy a saját létén túlmutató teremtményt látok benne, akire teremtett szépségében csak rácsodálkozni lehet. Ebben a szemlélődésmódban nemcsak az ember maga, hanem cselekedetei is megszépülnek. Minden tette engem is emelni fog. Jelenléte vigasztalni bánatomban, szavai, tanácsai kiutat mutatni tanácstalanságomban, éneke gyönyörködtetni csendem közepette, tette pedig példát adni tehetetlenségemben. E sorok olvasói közül talán most sokan nem hiszik ezt, de nézzük meg, miért.
