Kölcsönös függőségünk és egymásra hatásunk globális válaszokat kíván a helyi problémákra is.
Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
Kölcsönös függőségünk és egymásra hatásunk globális válaszokat kíván a helyi problémákra is.
Ferenc pápa beszéde a Népi Mozgalmak Világtalálkozóján, Santa Cruz de la Sierra, Bolívia, 2015. július 9.
2014. március 30., Nagyböjt negyedik vasárnapja
Beszéltünk már tudományról, értelemről, bölcsességről és tanácsról, bejárva ezzel az ismeretből tudássá érlelt gondolatok alapján megszülető elhatározás életútját. Jobbára így tűzünk ki hasznos, nemes célokat, hosszú távra. Ezután következik a célok felé haladás aprómunkája. Nagyon sok szép terv azért nem valósult meg, mert a mindennapok apró akadályai elterelték a figyelmet, elkoptatták az igyekezetet.
Az utóbbi öt-tíz évben egyre jobban mélyül az árok, nő a bizalmatlanság azok között, akiket elkötelezett környezetvédőknek hívunk, és akik a környezetünk védelmét nem elsődlegesen fontosnak tartók közé sorolják magukat írja Nemes Csaba „Árkok - köztünk” címmel az Új Ember március 23-i száma „teremtésvédelem” rovatában. Egyik oldalról szükség lenne a jogi háttér, valamint a hatósági eljárások és azok alkalmazásának egyszerűsítésére, másik oldalról pedig a fennmaradt mindenki számára érthető és elfogadott szabályok következetes érvényesítésére. A cikk a Szentlélek ajándékait így pl. a tudomány, az értelem és a bölcsesség eszközeit ajánlja megoldásnak. Miután a türelem, és a párbeszéd visszaszorult mindkét fél szótárából, meg kell erősíteni szívünket az értelem és a bölcsesség ajándékával. Kezdjünk el újra bízni egymásban a teremtett világ megőrzése érdekében.
Néhány évvel ezelőtt a New York állambeli Ciceróban található Észak-Onondagai Közkönyvtár irigylésre méltó helyzetbe került: rendelkezésére állt egy jókora, parlagon heverő földdarab, s az intézmény vezetése dönthetett, mihez kezdjen vele. Egyesek talán a könyvtárépület bővítésében vagy egy jövedelmező befektetésben gondolkodtak volna, ők azonban a helyi közösségre bízták a döntést. A kérdésre, hogy mi legyen a földterületből, egyértelmű válasz született: farm.
Az év szinte minden napjára esik valaminek a világnapja. Megemlékezünk az epilepsziáról, a balkezesekről, a vámolásról, a postaszolgáltatásról is. Március 22-ének különös jelentősége van. Tudjuk, hogy bolygónk felszínének mintegy 70 százalékát víz borítja, azt is, hogy testünk hasonló arányban áll ebből az éltető folyadékból, hogy nélküle az élet lehetetlen. Hazánkban, e szempontból kedvező adottságai miatt, bőségesnek tűnő vízkészletek vannak, a csapból a nagy többség otthonában egészséges, iható víz folyik. A jelentőségét inkább nagy kirándulásokon, hatalmas hőségben érezzük, vagy egzotikus külhoni tájakon járva, ahol csak palackos formában fogyasztható, méregdrágán vásárolva.
2014. március 23., Nagyböjt harmadik vasárnapja
Egy kis magyarázattal kezdem: a magyar fordításban tanácsnak nevezett ajándék neve latinul consilium, ami a „consulo” – dönteni igéből ered és tervezést, elhatározást jelent.
Persze a magyar tanács fogalom is ide köthető, hiszen a döntések előtt mérlegelni szoktuk a lehetőségeket, és ebben a mérlegelésben segíthet, ha tanácsot kapunk. A tanács formája gyakran nem más, mint az egyik, vagy másik szempont kiemelése, figyelmünkbe ajánlása
2014. március 16., Nagyböjt második vasárnapja
A tudomány és az értelem ajándékai után vajon mi újat tud mondani nekünk az elmélkedés a Szentlélek következő ajándéka, a bölcsesség felett? A hétköznapi nyelvben e szavak jelentései valóban nagyon közel állnak egymáshoz. De talán csak azért érezzük így, mert ritkán gondolunk mögéjük elég alaposan... hiszen az előző két fogalom esetében is láttuk, mennyi mindent jelenthet a „tudomány” vagy az „értelem” azon túl, amit első pillanatban értünk rajtuk.
II. János Pál pápa így ír: „A Szentlélek első és legnagyobb ajándéka a bölcsesség, amely a Magasságból kapott fény: különleges részvétel Isten misztikus és fenséges ismeretében. Ebből a magasabb szintű bölcsességből egy újfajta, szeretettel átitatott megismerés fakad, amelynek segítségével a lélek közelebb kerül az isteni dolgokhoz.”
Bándi Gyula, az Új Ember március 9-ei számában egy hazánkban rendezett fontos nemzetközi találkozóról írt, a XVI. Benedek pápa által létrehívott és Ravasi bíboros szellemi irányítása alatt szervezett ’Népek udvara’ nemzetközi párbeszéd-sorozat egyik állomásáról. A PPKE és a Corvinus Egyetem szervezésében február 5-6-án megrendezett konferencia témája a gazdaság és erkölcs viszonya volt. A szerző arról ír, hogy az utóbbi évek morális és lelki válsága az élet minden területét áthatja és ha az ember a teremtés központi figurája, akkor emberi méltóságából eredő felelőssége is ehhez igazodik, ki kell terjedjen mindarra, ami emberi mivoltával egybeforrott.
2014. március 9., Nagyböjt első vasárnapja
A tudomány egy széles látószögű reflexió a világról, a világ dolgairól, a szabályokról, amelyek fenntartják azt, és amelyek segítségével leírható. A tudomány egy szükséges, de nem elégséges feltétele a megismerésnek. Gondolkozzunk el, hogy mit ad, mi az a lehetőség, amit a kezünkbe ad a sorban következő ajándék az értelem. Ilyenkor, Nagyböjt idején talán még fontosabb, mint máskor az Istennel való személyes kapcsolat felismerése, a benne való elmélyülés, ahol az értelemnek főszerep jut.
2014. március 5., Hamvazószerda
Tisztelt Olvasóink!
Idén harmadik alkalommal indítunk cikksorozatot a nagyböjti felkészülés és a teremtésvédelem kapcsolatáról. 2012-ben mindennapi tevékenységeink területei mentén gondoltuk végig, mit tehetünk. 2013-ban a sarkalatos erények és az ökológiai gondolat kapcsolatáról elmélkedtünk.
A mostani Szent Negyvennapban arra hívjuk olvasóinkat, hogy velünk együtt gondolják át, hogyan segít minket a Szentlélek hét ajándéka (a tudomány, az értelem, a bölcsesség, a tanács, az erősség, a jámborság és az istenfélelem) a teremtett világ gondozásában és művelésében. Hamvazószerdával kezdve a következőkben mindig vasárnaponként tervezzük megjelentetni a heti gondolatokat, egészen április 13-ig, Virágvasárnapig.
Elvárások hálójában címmel írt Makai Martina az Új Ember február 23-i számában a teremtésvédelmi rovatban. A cikk az erőforrás-hatékonyságról, a keletkező hulladék mennyiségének a növekedéséről, és azokról a megoldásokról, lehetőségekről szól, amelyek segítségével, az újra használat, az újrahasznosítás arányát növelni lehet. A szerző arról ír, hogy a hétköznapokban tehetünk igazán azért, hogy egy termék ne váljon szemétté (tudatos vásárlással, és használattal) vagy ha ez elkerülhetetlen, szelektív gyűjtés keretében csökkentsük a hulladéklerakóba kerülő szemét mennyiségét. Nem tűnik lehetetlennek, pedig még azt is megpróbálhatjuk, ahogy Assisi Szent Ferenc mondta: „előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”