Az Új Ember hetilapban megjelent termetésvédelmi témájú cikkjeink

A Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja

Tördelhető cím: 
A Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja
Dátum: 
cs, 2013-10-17 (Egész nap)

Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJÁvá nyilvánította október 17. napját. A közgyűlés felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy szenteljék ezt a napot a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos konkrét tevékenységek bemutatásának. Az ENSZ közgyűlése a kormányközi és civil szervezetek figyelmét arra irányította, hogy nyújtsanak segítséget a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységek megszervezéséhez a nemzeti kormányoknak.

Származás: 
1

Élelmezési Világnap

Tördelhető cím: 
Élelmezési Világnap
Dátum: 
sze, 2013-10-16 (Egész nap)

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította ÉLELMEZÉSI VILÁGNAPpá október 16-át. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
 
Származás: 
1

Nemzetközi Nap A Környezet Háborúk és Fegyveres Konfliktusok Során Történő Kifosztásának Megelőzéséért

Tördelhető cím: 
Nemzetközi Nap A Környezet Háborúk és...
Dátum: 
sze, 2013-11-06 (Egész nap)

2001-ben az ENSZ közgyűlése november 6-át A KÖRNYEZET HÁBORÚ ÉS FEGYVERES KONFLIKTUS SORÁN TÖRTÉNŐ KIFOSZTÁSÁNAK MEGELŐZÉSÉÉRT VÍVOTT KÜZDELEM NEMZETKÖZI NAPJÁvá nyilvánította. Célja felhívni a figyelmet arra, hogy egy fegyveres konfliktus milyen mértékben károsítja az ökoszisztémát és a természeti erőforrásokat – gyakran átnyúlva országhatárokon és generációkon. Szintén ekkor hívták életre az Egyesült Nemzetek Millenniumi Nyilatkozatát, mely hangsúlyozza közös környezetünk megvédésének szükségességét.

Származás: 
1

Nemzetközi Ne Vásárolj Semmit Nap

Tördelhető cím: 
Nemzetközi Ne Vásárolj Semmit Nap
Dátum: 
p, 2013-11-29 (Egész nap)

A NE VÁSÁROLJ SEMMIT NAP vidám és kritikus tiltakozás a nyugati túlfogyasztás, a jólét, a vagyon egyenlőtlen elosztása, és a reklámnak a mindennapi életünkre gyakorolt hatása ellen. A ne vásárolj semmit! napot 1992-ben kezdeményezte a kanadai Ted Dave, aki a reklámszakmában dolgozott. Ezáltal akart tiltakozni a reklámok szüntelen túlfogyasztásra való ösztönzése ellen. Mottója az volt: Ami elég, az elég! Azóta egyre több ország vette át a Ne vásárolj semmit! napot.

Származás: 
1

Nemzetközi Hegy Nap

Tördelhető cím: 
Nemzetközi Hegy Nap
Dátum: 
sze, 2013-12-11 (Egész nap)

2003-ban tartották meg először a NEMZETKÖZI HEGY NAPot, mely a 2002-ben rendezett „A hegy nemzetközi éve” rendezvényből született. A nemzetközi nap célja, hogy felismerjük, milyen alapvető szerepet játszanak a hegyek életünkben, és átérezzük annak felelősségét, hogy megvédjük környezetüket.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
Származás: 
1

Dicsérjen s áldjon, én Uram, kezednek minden alkotása - 1.rész: a nap

"A 2011-ben  megalakult teremtésvédelmi egyesület nevét Assisi Szent Ferenc Naphimnuszától kölcsönözte. Szent Ferenc himnusza arra mutat rá, hogy a teremtés Isten embernek szánt ajándéka. Érezzük-e, hogy ezért felelősek vagyunk? Sorozatunkban, amelyet nem véletlenül indítunk el a nagyböjti időszakban, Nemes Csaba, az egyesület egyik alelnöke Szent Ferenc himnuszának gondolatait felidézve szembesít a gondokkal, és rámutat a teremtett világ iránti felelősségünkre."

Magyar Kurír

"Önmérséklet" - Nemes Csaba és Nemes Gábor cikke az Új Emberben

Nagyböjt első vasárnapján „Önmérséklet” címmel jelent meg az Új Emberben Nemes Csaba és Nemes Gábor írása a „teremtésvédelem” rovatban.

Arról írnak, hogy Nagyböjt időszaka számunkra a bűnbánat, a Jóistenhez való fordulás időszaka.  Ilyenkor fordulunk el a kellemes életet nemcsak szimbolizáló, hanem, ahhoz ünnepek alkalmával szorosan tartozó bőséges lakomáktól is. A Nagyböjt időszakával párhuzamosan a környezet és természetvédelmével kapcsolatos „jeles napok” is egybeesnek hagyományosan:  mindegyik  említett alkalom (pl. Madarak és fák napja, vagy Föld napja) a teremtett világ védelméről szól. De mi másról szól is nekünk a Nagyböjt időszaka, mi is lehetne beszédesebben cselekvő ilyenkor, mint az étellel, élelmiszerekkel való különös takarékosság, mi is lehetne leginkább valódi tett, amikor kárba vész a Földön megtermelt élelmiszer mintegy fele, azaz kétmilliárd tonna évenként?  A szerzők azt javasolják, hogy az apró megmaradót se hagyjuk veszni, seperjük össze a „morzsákat” is, gondoljuk át, hogy miből, mennyit vásárlunk, és azt is, hogy abból mennyit dobunk ki.  Az a „tett” is hasznos tett, amit nem teszünk meg, a környezetünket védi, amit nem veszünk meg és nem dobunk ki, legyen így, hiszen itt a Nagyböjt!

Mértékletesség

Egy csoport vagy akár az egész emberiség környezetre gyakorolt hatásának nagyságát egy hármas szorzattal, az úgynevezett I=PAT képlettel közelíti a szakirodalom.  Ebben a képletben a hatás (I), egyenlő népesség számának (P) az egy főre eső átlagos fogyasztásnak (A) és egy T-vel jelölt technológiai tényezőnek szorzatával. (A betűjelek az angol impact = hatás, population = népesség, affluence = bőség és technology = technológia szavak kezdőbetűi.)

Manapság a közgondolkodásban a környezetvédelem, a környezetre gyakorolt hatásunk csökkentése általában csak a T tényezőre korlátozódik. Gondoljunk a legnépszerűbb, szinte jelvényként ábrázolt energiahatékony izzókra, szélkerekekre. Pedig ha belegondolunk a szorzat másik két tényezőjének alakulásába, akkor könnyen belátható, hogy lehetetlen a végeredményt csupán a T tényező változtatásával csökkenteni.

Globális tendenciák

A népesség (P) hatványozottan növekszik. Az utóbbi 50 évben nagyjából megduplázódott bár ez a tendencia a jövőben lassulást mutat. Míg Jézusnak földi életében nagyjából 250 millió kortársa lehetett, ma valamivel több mint 7 milliárdan lakjuk a földet, és még növekszik a népesség.

Zöld böjt - 2013

2013. február 13., Hamvazószerda

Tisztelt Olvasóink!

2013-ban rövid farsangot engedett csak a naptár, hamar ránk köszöntött Hamvazószerda. Hogy segítséget nyújtsunk a közeledő Húsvét minél teljesebb megélésére, a Naphimnusz Egyesület idén is böjti teremtésvédő cikksorozatot indít. Megerősít minket ebben a szándékunkban a múlt évben tapasztalt élénk érdeklődés és pozitív visszhang is.

Tavaly Nagyböjt idején hetenként a környezettudatos életmód egy-egy területével kapcsolatos gyakorlati tanácsokat adtunk olvasóinknak. Idén a teremtésvédő gondolkodás, cselekvés és az azt mozgató erények kapcsolatát fogjuk vizsgálni hétről hétre.

Terveink szerint az alábbi sorrendben tárgyaljuk majd a 4 természetes vagy világi és a 3 természetfeletti, más néven Isteni erény működését és hatásait teremtett világunk megőrzésében:

február 17. – mértékletesség: A mértékletességnek lehetne talán a legszembeötlőbb hatása a környezetterhelésre. A fogyasztás korlátozásának fontossága, a „soknál több az elég” elvének alkalmazása minden környezettudatos gondolkodás fontos része. Ezen belül és ezen túl mit meríthetünk még a mértékletesség megéléséből? Erről fog szólni első cikkünk.

február 24. – igazságosság: Közismert a fogyasztás egyenlőtlen elosztása a világ népességén belül. Mégis azt gondoljuk, hogy érdemes a részleteket és hatásokat tovább tudatosítani. Meg vagyunk győződve, hogy a javak méltányos elosztása, a szolidaritás átültetése a gyakorlatba elengedhetetlen része kell, hogylegyen egy fenntartható világrendnek. Ezt tárgyaljuk majd második cikkünkben.

március 3. –  lelki erősség: Hogyan építhetjük fel azt az állóképességet, ami aztán lehetővé teszi, hogy a felismert helyes, környezettudatos elvekhez hűen éljünk akkor is, amikor a világ körülöttünk ezeket vagy figyelmen kívül hagyja, vagy kifejezetten tagadni próbálja? Negyedik cikkünkben ezt fogjuk körüljárni.

március 10. – okosság: A körültekintés, a józan ítélőképesség, az idők jeleinek olvasása mind  szükségesek ahhoz, hogy gyakoroljuk a teremtésvédelmet. Törekednünk kell, hogy minél jobban megértsük a körülöttünk zajló összetett és hosszú távú folyamatokat. Ki kell alakítanunk egy nyitott, de túlzásoktól mentes hozzáállást az újdonságokhoz, egyfajta zöld konzervativizmust. Ennek részleteiről olvashatnak majd harmadik cikkünkben.

március 17. – remény: Sok környezetvédelemről, a környezet állapotáról szóló írás olyan képet fest a jövőről, amit joggal érezhetünk sötétnek, fenyegetőnek. A reménynek azonban nem mond ellent az igazság, a valósággal való őszinte szembesülés. A remény lényege, hogy bízunk Isten szeretetében, jóságában, irgalmában, mindenhatóságában, és ígéreteiben. Ez lesz a témája ötödik cikkünknek.

március 24., Virágvasárnap –  hit és szeretet: Nagyhét elején két erényről is írunk majd. A hitről, Isten szavának elfogadásáról, ami meggyőződésünk szerint minden korábban tárgyalt erénynek és azok következményeinek az alapja. És a szeretetről, a szeretet cselekvő megéléséről, ami a legfőbb megnyilvánulása kell legyen hitünknek. Ezeknek a gondolatoknak kifejtésével zárjuk majd cikksorozatunkat.

Reméljük, hogy a fenti ízelítő felkeltette érdeklődésüket és ellátogatnak az oldalunkra vasárnap esténként!

Oldalak