Föld. Sokaknak sokfélét jelentő szó. A csillagásznak egy kőzetbolygót, egy biológusnak az élet hordozóját, egy földművesnek a termést adó talajt, a hazatérő hajósnak a hála forrását.

Föld. Életünk színtere. Az a közeg, ahol elődeink, utódaink napjaink zajlanak, saját álmaink születnek és foszlanak semmivé, ahol a sikerek, kudarcok, de a remény is megszületik. Ahol háború, de béke is lehet. Ahol kezet emelhetünk, de kezet is nyújthatunk. Lépéseink, lélegzetünk, érintéseink és rácsodálkozásaink leggyönyörűbb díszlete. Ami a messzejáró űrszondáról már csak egy kék pötty a fekete semmiben...

Föld. Ahol hangyabolyként nyüzsögnek Isten teremtményei, s ezek közül egy a tudás kegyelmével felvértezve képes ennek kimondhatatlan különlegességét, egyediségét, csodálatosságát, de törékenységét is felfogni, megérteni és megélni.

Föld. Amelynek teremtményei dupla ajándékot kaptak az Atyától: a kék-zöld planétát otthonukként, és az Istenembert. Mert ez a Kék Pötty a fekete Univerzumban Istennek annyira fontos, hogy kimondhatatlan szépségén, vizein, erdein, felhőin és levegőóceánján, fáin és virágain, szikláin és gleccserein, tengerei dübörgésén és szellői susogásán, perzselő sivatagán és hajnali napfényének melengető érintésén, kiadós monszunjain és csillogó harmatcseppjein túl – mintha mindez nem lenne elegendő – Megváltót is küldött ide. Megváltót, hogy ne csak a szemünknek legyen gyógyító balzsama Isten Kék Világa, hanem a lelkünknek is. Megváltót: a Mindent egy porszemnyi semmiségre. Mert szereti. Mert ennyire szereti. 

Föld. Látjuk-e otthonunkat úgy, ahogy az Atya látja? Látjuk-e drágaköveit? Látjuk-e, ha már nem csillognak annyira? Észrevesszük-e, ha egyiket-másikat elveszítjük? Észrevesszük-e, hogy ajándékba kaptuk, és tovább kell adnunk? Észrevesszük-e, hogy felelősek vagyunk érte is?

Föld. Staféta egy hosszú távú szeretetfutásban. Enyém, tied, övé. Tegnap, ma, holnap. Átadod?

2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Halupka Gábor

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Nagypénteki hangulatú, de a feltámadásba vetett reményt hirdető írást olvashatnak szakértőnktől.

„Áldjon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
s az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús Idő
kik által éltetsz mindent, ami él.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)

Április a régi hagyományban a Szelek hava elnevezést kapta, és az idén tényleg megtapasztaltuk az aszályos, száraz tél után, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az időjárás szélsőséges változásainak. Igen, a szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és merre tart… illetve a mai ember úgy gondolja, elég „felmenni” a világhálóra, és a magasból rögtön látjuk, hogy a hatalmas áramlások merre vonulnak, hoznak-e végre esőt a földekre, és kisöprik-e a városok levegőjéből a veszélyes, szennyezett levegőt.

Abból a magasságból nézve úgy tűnik, nincs befolyásunk rá, hogy mi is történik a légkörben, elképzelhetetlen, hogy az emberi tevékenységnek bármi közvetlen hatása lehetne a földi hőmérséklet folyamatos emelkedésére, az áramlások irányának megváltozására. Ha pedig tőlünk függetlenek ezek a változások, akkor felelősségünk sincs benne…

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a mostani aszályos idők hátteréről tudhatunk meg többet.

Rendkívüli a szárazság! A szinte csapadékmentes márciust száraz tél és ősz előzte meg. Ha nem lett volna a megelőző időszak is ilyen száraz, akkor egy csapadékmentes tavasz nem jelentene problémát, nem lenne rekord mértékű aszály.

Az aszály nem ismeretlen a Kárpát-medencében. Az aszályról és sivatagosodásról szóló ENSZ-egyezményben megfogalmazott definíció szerint Magyarország „érintett” országnak számít, mivel területének nagy része a szemiarid (félsivatagos), illetve szubhumid éghajlati övhöz tartozik.

Régi leírások, elemzések szerint az 1841-es és az 1857-es esztendő is száraz volt, az 1861-től kezdődő aszályos évek pedig 1863-ban kulmináltak, amikor a hó nélküli tél után a tavasz és a nyár is nagy „melegséggel és csapadékszegénységgel” tűnt ki, és akkoriban volt, hogy a Balaton vize is szinte eltűnt. Kiemelkedően nagy aszály fordult elő 1904-ben, 1935-ben, 1952-ben és 1990-ben. Ugyanakkor észrevehető, hogy a 1980-as évek eleje óta az aszály előfordulásának gyakorisága és intenzitása növekszik. 1992-ben és 1993-ban, majd 2000-ben, 2002-ben, 2003-ban, illetve a 2006 és 2009 közötti időszakban, valamint a 2011 és 2013 közötti három évben, majd az utóbbi hat évben – szinte egymásba érve – rendkívüli aszályok pusztítottak hazánkban és nagyobb térségünkben.