Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
v, 2019-01-27 00:15 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. A Kárpát-medencében a globális átlagnál súlyosabb következményei lesznek az éghajlatváltozásnak, emiatt különösen fontos odafigyelnünk erre a témára...
Reménykeltő folyamat indult el tavaly novemberben Magyarországon. Más országok (például Ausztria) példáit követve felállt egy tudósokból, helyi és kormányzati döntéseket előkészítő szakértőkből álló kis csapat, hogy kezdeményezze egy Magyarországra összpontosító, helyzetértékelő és kitörési pontokat beazonosító éghajlatváltozási nemzeti jelentés elkészítését. E csoport a munkája során – az olvasóink előtt is már ismert – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által már jól kipróbált nemzetközi folyamatot, azaz a globális éghajlatváltozást értékelő jelentések mintáját veszi alapul.
Első nyilvános eseményként Hogyan tovább a klímatudatos jövő felé? címmel rendeztek tudományos konferenciát 2018. november 28-án, Budapesten. A konferencián nagy vonalakban bemutatták az éghajlatvédelemmel kapcsolatos hazai kutatóműhelyeket, illetve az erre irányuló elsődleges kutatásokat, valamint a magyar klímaértékelő jelentés fő stratégiai kérdéseit is megvitatták. A rendezvényre az ország minden részéről érkeztek kutatók, kormányzati és nem kormányzati szervek képviselői, és a magánszektor is képviseltette magát. A résztvevők száma meghaladta a száz főt.
Az elmúlt több mint harminc évben számos véleményt és állítást olvashattunk, hallhattunk arról a jelenségről, amit tömören éghajlatváltozásnak nevezünk. Sokan legyinthetnének is ilyenkor, hiszen „évek óta hallunk erről, és mégsem történt semmi”. Honnan tudhatjuk meg, hogy mi történik valójában saját otthonaink környezetében, falunkban, városainkban, hazánkban az éghajlatváltozás kapcsán? Mekkora veszéllyel kell számolnunk? Egyáltalán, fel vagyunk-e készülve a változásokra? Fontos kérdés az, hogy mit tehetnek a nemzeti hatóságok, a gazdasági szereplők és az állampolgárok. Ráadásul a média által is megosztott tudományos eredmények sokszor ellentmondóak, nehéz köztük kiigazodni és felelős döntéseket alapozni rájuk.
h, 2019-01-07 10:48 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Új évet kezdünk, de vajon a minket körülvevő világgal való kapcsolatunkat megújítjuk?
„Fordul az ég maga fenségében,
fordul a föld maga ínségében…”
(Weöres Sándor: Hódolat Arany Jánosnak)
Január első napjaiban, ahogy az új naptárba beírogatjuk a családi ünnepeket, a várható feladatokat, megérint bennünket az idő telésének, múlásának különös kettőssége. Az évszakok, hónapok váltakozása minden évben szépen ismétlődő rendben történik, és vízkereszt napjától kezdve már hirtelen érzékelhetővé is válik, ahogy a nappalok egyre hosszabbodnak. A Föld égi pályáján, a kozmikus térben csaknem pontosan ugyanott jár, mint egy évvel ezelőtt, az emberi élet léptékével mérve megbízhatóan, kiszámíthatóan kering a Nap körül, ezt jelölik a hónapok, a napok a dátumban.
Az idő múlása ugyanakkor egyirányú is, amit az évszám jelöl számunkra, és a tükörbe pillantva, vagy a gyerekeink, unokáink növekedését látva érzékelhetünk. Ez már az a bizonyos „szárnyas idő”, ami oly hirtelen, visszahozhatatlanul elrepül Berzsenyi csodálatos verse szerint…
A kétféle idő a természet világában tökéletes harmóniában létezik. Januárban a külső szemlélő számára szinte észrevétlenül készülődik az élet a tavaszi megújulásra. A rügyekben, a magvakban, a vizek mélyén, a hó alatt a termőföldet átszövő gyökerekben végtelenül lassan változik minden. Ami életre való, az mélységes hittel várakozik, ami elmúlásra ítéltetett, az bomlik, tápláló humusszá omlik, és átadja energiáját az új nemzedéknek. A termőföld, a növénytakaró, az állatvilág évente megújulva, „fenntartható” módon képes önmagát szabályozva fennmaradni.
A mai ember azonban egyre inkább kiválik ebből a harmóniából, a kronologikus idő múlását hol hátráltatni igyekszik, hol előresiet, hiszen a jó és a gonosz tudás birtokában, szabad akaratát érvényesítve, felelőtlenül felülbírálja a teremtés rendjét.
szo, 2018-12-22 17:35 Minden, ami körülvesz minket, ahogy kilépünk lakásunk ajtaján: a tiszta levegő, a fák az út mentén, egy parkban vagy a települést övező erdőben, a tó, ahol egy meleg nyári napon szívesen időzünk, és a friss víz is ami a konyhában a csapból folyik, közjó. Advent mély csendje, a hagyományaink és a dalok, amit már több száz évvel ezelőtt is énekeltek elődeink, szintén a közjó része, azaz a közösséghez tartozik, a köz-jóllét szükséges feltétele.
„Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.” „A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte.” Ezek a mondatok Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából valók „közös otthonunk gondozásáról”. Az enciklikának már az alcíme is bolygónk lakóinak közös sorsára, és ezáltal a közös emberi feladatra utal. Ezért is fontos, hogy meghatározzuk – és ne hagyjuk feledésbe menni – a közjó fogalmát!
A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes dokumentuma így fejtette ki, mit értünk közjón: „azon társadalmi életfeltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket.” E szerint a meghatározás szerint tehát a környezet állapota, a levegő, a vizek tisztasága, az éghajlat stabilitása, a természet egyensúlyos, egészséges volta mind-mind a közjóhoz tartoznak. Ebből indult ki a magyar püspökök Felelősségünk a teremtett világért című körlevele is tíz évvel ezelőtt, amikor hosszan foglalkozott a természeti környezettel mint közjóval. Kiemelte, hogy a jóról, az értékről, a teremtmények céljáról már szent Tamás is nagyon világos tanítást adott, és ma sem tehetünk jobbat, mint hogy – az elmúlt pár évszázad „alternatív” és jellemzően zsákutcába futó társadalmi, filozófiai, piaci, ideológiai próbálkozásai után – ezt az egész világ rendjének keretet adó szemléletmódot felidézzük, és megpróbáljuk érvényesíteni.
A közjóval szemben leginkább a szigorúan vett, önző módon keresett „egyéni jó”, az egyedi ember rövid távú java áll. Márpedig pont ennek, a minden más szempontot félretoló haszonnak a keresése teszi tönkre egyre látványosabb módon az emberiség életfeltételeit, és okoz szenvedést a többi teremtménynek is. Emiatt a sajnos elég egyetemesnek tűnő érdekvezérelt világrend miatt nehéz, sokszor reménytelennek tűnő, és nemegyszer kifejezetten veszélyes magatartás a közjóról, a természeti törvényről, a közös célok előrébb való voltáról tanúskodó életet élni.
szo, 2018-12-22 17:35 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ha a környezetvédelem nem is lesz központi témája a karácsonyi beszélgetéseknek, azért ne feledjük, hogy a Föld is a „közös otthonunk”.
Rohan, mintha űzné valami, rohan, mint valami megvadult folyam, rohan egész éven át a keresztény világ. És egy, talán valóban csak egy estére megáll, és egy kis újszülöttre vár. Szent karácsony vigíliáján, szentestén és éjszakán egy kis időre mindenki megáll. A lármás forgatag után, szelíden, ki-ki a maga helyén, családban, vagy akár messze, ügyeletben, de ott is néhány percre csendben megáll.
Egész évben, de különösen az utolsó hetekben hajtunk a legkeményebben a munkahelyeken is, és tolongunk az üzletekben, hogy arra az egyetlen estére már ne maradjon semmi ügyhátrány, és legyen meg minden, amit a karácsonyfa alá szántunk, és mindaz készüljön el, amit az ünnepi asztalra terveztünk. Manapság, ebben a harsány világban szinte minden ellentéte annak, amit az adventi készület mélysége elvárna tőlünk. Sokan vannak, akik ilyenkor adakoznak, ezzel is csendesítve lelkiismeretüket, de vannak, akik ilyenkor sem. Fényárban úszik minden, hangos zene szól mindenhol, de közben sokakban nem az elmélyülés, az odaadás csendje, hanem a közöny csendje van.
Egész évben működik a civilizációs gépezet, néha csikorogva, néha meg-megállva, de szinte soha tudomást sem véve arról, hogy mit okoz, merre halad. Van üzemanyagunk, de hogy lesz-e holnap, az már nem szóbeszéd tárgya. Friss víz folyik a csapból, de hogy lesz-e holnap, sőt, hogy képes-e hozzájutni ma mindenki a világon, az sem a napi beszélgetések témája. Friss hal kerül a karácsonyi asztalra, de hogy lesz-e elég holnap is, sőt, hogy egyáltalán van-e elég ma, arról nem a karácsonyi asztal körül fogunk beszélgetni.
Pedig kaptunk elég figyelmeztetést 2018-ban is. Nem csak a Föld vitalitásának aggasztó mértékű csökkenéséről kaptunk jelzést az WWF Élő Bolygó idei jelentéséből. Nem csak az ember által okozott éghajlatváltozás egyre nyilvánvalóbb pusztításáról van tudomásunk, hanem az egy főre eső elérhető és tiszta édesvízmennyiség drasztikus csökkenéséről, a talajok és erdőségek világméretű pusztulásáról is, „közös otthonunk” hanyatlásáról. Ma már az sem kellően hírértékű, hogy olyan betegségek jelentek meg hazánkban idén nyáron, melyekre eddig csak a messzi Afrikában lehetett számítani. Ráadásul a hírek, elemzések legtöbbje azzal zárul, hogy „még nem késő”, még van kiút, vannak technológiák, temérdek mennyiségű pénz van, sőt, sok kérdésben már tudományos konszenzuson alapuló megoldások segíthetnének.
szo, 2018-12-15 22:21 Az adventi modern idők forgatagában szinte már egy percünk sincs arra, amit még nagyszüleink korában komolyabban vettek, azaz elmélyülésre, számvetés készítésére: mit és hogy csináltunk az évben, mi történt velünk, vajon evangéliumi odaadással, szeretettel és irgalommal viszonyultunk-e azon eseményekhez, amelyek körülvettek minket? Döntéseinkben milyen szerepe volt – ha volt egyáltalán – az Úrnak? És ilyenkor sokszor találkozunk – gondolatban, az időben visszafelé haladva – olyan dolgokkal, amiről tudjuk, hogy nem úgy, hanem másként kellett volna tenni, gondolni, és a Jó Istent jobban bevonni tetteinkbe. A megújulás egyik elengedhetetlen kelléke a lelki diagnózis készítése, amit ilyenkor, advent idején is jó megtennünk, különösen ezekben a vészterhes üzenetekkel teli időkben.
Ilyenkor különösen vizsgálandó a saját felelősségünk kérdése, de mérlegre teendő a családunk, kisebb-nagyobb közösségünk, sőt akár a társadalmi szintű felelősségvállalás felvetése is. A környezet állapota és védelme nem független az emberi élet egyéb területeitől. Ahogy hitünknek az az értelme, hogy átjárja életünk minden területét, úgy annak a hitünkből fakadó felismerésnek, hogy felelősek vagyunk a teremtett világért, „művelnünk és őriznünk” kell azt, szintén kapcsolata van életünk egyéb dimenzióival is. Ferenc pápa ezt fejezte ki a Laudato si' enciklikában használt központi kifejezéssel, az „átfogó ökológiával”. De a „Felelősségünk a teremtett világért” című körlevél is így gondolkodott már tíz éve, amikor jelentős teret szentelt a gazdaság kérdésének.
A gazdaság – és persze gazdagság is – a mai ember számára központi kérdés. Egy karikatúra szerint egy professzor előadást tart arról, hogy „a környezeti válság fenyegeti életfeltételeinket”. Miután ezt felírta a táblára, hátrafordul, és azt látja, hogy a hallgatóság unatkozik, sőt bóbiskol. Erre visszafordul, letörli azt a szót, hogy „az életfeltételeinket”, és a helyére felírja: „gazdaságunkat”. Mire visszafordul, azt látja, hogy a hallgatóság felébredt, mindenki rémülten és izgatottan mered a táblára, mert ez már komoly kérdés… A karikatúra persze túloz, mégis több szempontból is igaz.
