Ember, (...) a föld, a tenger, az égbolt, a levegő, a vizek és folyók rendelkezésedre állnak: csak használd ezt a teremtett világot, de jól! És ami szép és csodálatos bennük, dicsérd, és dicsőítsd érte a Teremtőt.
Nagy Szent Leó pápa karácsonyi beszédéből (Kr. u. 440–461 között)
k, 2015-04-14 13:58 „Vízkörkép” címmel írt Mozsgai Katalin és Nemes Csaba egy hosszabb elemző cikket a Húsvéti dupla-szám április 5-12-én megjelenő Új Ember teremtésvédelmi rovatában. Írtak a világjelenségekről, az Európai Unió országainak helyzetéről és a Magyarországon érzékelt problémákról. írtak arról, hogy például Kaliforniából szinte eltűnt a víz. Több kutató hangsúlyozza, hogy ez a jelenség már szélsőségesebb annál, hogy a természetes éghajlati ingadozás része legyen, sokkal inkább már a globális felmelegedés egyik regionális kísérő következménye lehet. A forrongó Közel kelet országai, nemcsak a vallási, világnézeti ellentétek, a kőolaj és földgáz készletek feletti uralom megszerzése miatt harcolnak egymással, hanem több tanulmány vélekedése szerint az édesvízhez való szabad hozzájutás kontrollálása miatt is egyre kiélezettebbek a feszültségek. Afrikában a szub-szaharai országokban már hosszú évtizedek óta életbevágó gond a megfelelő mennyiségű és tiszta víz, és legalább a minimális csatornázás biztosítása. Idén március elején Óscar Andrés Rodríguez Maradiaga hondurasi szalézi bíboros New Yorkban, az ENSZ székházában felhívást tett közzé, hogy védjék meg az emberek jogát a vízhez és az alapvető higiéniához, hogy ezzel megelőzzék milliók halálát szóltak a tudósítások.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség a napokban „Az európai környezet – Állapot és előretekintés 2015” címmel megjelent jelentése nyomán bemutatták az EU-helyzetképet, amiről a jelentés a következő értékélő összegzést adta „Európa távol áll a vízpolitikai célkitűzések elérésétől, vizeinek ökoszisztémái pedig messze nem egészségesek.”
Bemutatták az elmúlt évek magyarországi árvízi, belvízi és aszályos időszakait. Csak az elmúlt húsz évben többször is súlyos károkat okozó árvíz fordult elő. 1998-2002 között öt évben minden évben esetenként súlyos pl. a Tiszán 500 évenként egyszer előforduló erősségű, pusztító árvizek voltak. 2002 késő nyarán pedig a Dunán 2006 tavaszán egyszerre a Dunán és Tiszán is erős árhullám vonult le. 2010-ben a Tiszán, 2013 kora nyarán a Dunán vonult le rekordokat döntő árvíz.
Az eredeti tiszai folyószabályozás, Vásárhelyi terv óta, a töltések felhúzása, azok fokozatos emelése növelte a belvízveszélyt. Magyarország területének valamivel több, mint a 40%-a belvíz által veszélyeztetett. 1999-től amikor egy erős árvizes periódus is kezdődött, visszatért a súlyos belvizes helyzet, és 2000-ben intenzív és igen kiterjedt egymásra épülő, 400 ezer hektárt meghaladó belvizes időszak fordult elő. Néhány „csendesebb” év után 2010-től gyakorlatilag minden évben jelentős belvízkárról számolhatunk be. Ugyanakkor a 2011, 2012, 2013-as években a belvizes időszakot aszályos két esztendőben szélsőségesen aszályos időszak követte. A belvizes és a vízhiányos időszakok váltakozása miatt egyre inkább előtérbe kerül a belvízgazdálkodás.
Arra figyelmeztettek, hogy várhatóan a hőmérséklet emelkedése mellett a csapadék időbeni eloszlásának szélsőségesebbé válása is várható, ami fokozza egyrészt a rendkívül csapadékos, másrészt a vízhiányos aszályos időszakok előfordulásának valószínűségét. Így a belvizes időszakok mellett, az azt követő időszakokban valószínűleg számottevően nő az aszályhajlam is. Erre kell, hogy felkészüljünk.
cs, 2015-03-26 14:23 „A gyémánt és a víz” címmel írt Mozsgai Katalin cikket a március 22-én (A Víz Világnapján) megjelent Új Ember teremtésvédelmi rovatában. Az, hogy miért is bánunk olyan felelőtlenül általában a környezeti és természeti értékeinkkel, ideértve édesvíz készleteinket, a következő közgazdaságtani paradoxon is magyarázza. A víz-gyémánt paradoxon vagy klasszikus értékparadoxon a közgazdaságtan történetének egyik fontos tudományos problémája, ami azt jelenti, hogy miért lehet kevésbé hasznos javaknak (pl. gyémántnak) igen magas áruk, míg nagyon hasznos javaknak (pl. víz) nagyon alacsony az áruk, vagy nincs is áruk. Adam Smith a paradoxon feloldására a munkaérték-elméletből indult ki: a gyémánt azért értékesebb, mert az előállításához lényegesen több munka szükséges, mint a vízéhez. Johann Heinrich von Gossen szerint a víz az élet szempontjából nélkülözhetetlen, az általa nyerhető összhaszon maximális, azonban az egyén számára szinte végtelennek tűnő mennyiségben áll rendelkezésre, így az általa nyert élvezet utolsó foka szinte nulla, ezért csereértéke is nulla. Ez az ún. határhaszon megközelítés, ahol a határhaszon szubjektív hasznosságot jelenti, amit egy jószág pótlólagos egységének elfogyasztása eredményez. A víz és a gyémánt „határhaszon-görbéje” eltérő, ha még nem fogyasztottunk egy korty vizet sem, akkor a víz egy egysége számunkra a gyémántnál sokkal értékesebb. Ugyanakkor a szubjektív hasznosság bizony nem mindig esik egybe a környezeti és természeti értékekkel, és talán ezért is hagyjuk figyelmen kívül, vagy jobbik esetben csak alul értékeljük a minket körülvevő, és alapvető életkörülményeinket, a jövőnket meghatározó környezetünk minőségét.
szo, 2015-03-14 08:59 Mi is az a bizonyos két Celsius fokos emelkedés? címmel írt Nemes Csaba cikket az Új Ember március 8- ai számában. Vajon mi is ez a rejtélyes, sokat emlegetett kettő Celsius fok, amire egyre többször hivatkoznak az ember által okozott éghajlatváltozás kapcsán?! Valamikor 1992. táján az Éghajlatváltozási Keretegyezmény létrehozása kapcsán merült fel ez a határszám, méghozzá nem akárhol, hanem Genfben, a Világ Meteorológiai Szervezet (WMO) és az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) által létrehozott Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek otthon adó ENSZ székház falai között. Az azokban az időkben a Genfben zajló eseményeket közelebbről követők elbeszélései szerint egy orosz tudós diplomata ötlete volt a kettő Celsius fokos határ. A diplomatát ismerők beszámolói szerint ő maga nem igazán fogadta el az ember által okozott éghajlatváltozás folyamatát, sokkal inkább azt természeti okokra vezette vissza, ugyanakkor a 2 Celsius fokos határértéket kerek, jól kommunikálható valamint nagyon távoli jövőbe vesző határértéknek tartotta. Maga az ötlet el is halt volna, ha a német kormány 1994-ben Berlinben megrendezett Klímacsúcson (az Egyezmény Részes Feleinek Konferenciája első ülésszakán) nem hozta volna be a nemzetközi hivatalos köztudatba, azért hogy egy jól meghatározott, világos célt tűzhessenek ki a nemzetközi közösség elé. Azóta is ez maradt a globális cél, bár a később hatályossá vált nemzetközi jogi dokumentumba nem került be. Mi történik, ha meghaladja ezt a határt a globális évi középhőmérséklet emelkedés? Sokan használják azt a kifejezést, hogy ezután „átbillen”, a globális klímaváltozás és "visszafordíthatatlanná”, „katasztrofálissá” válnak a következményei. Nagyon sok globális modellszámítási kísérlet utal ilyen jelenségekre, de az a bizonyos, a népszerűen „töréspontnak” is nevezett 2 Celsius fokos határ biztosan nem indíthat el ilyen drasztikus változásokat. Ennek a határ számnak nincs valódi fizikai tartalma. Nem a két Celsius fok a lényeg, hanem inkább az ehhez a tartományhoz (1-3 Celsius fok) tartozó klimatikus –esetenként súlyos- regionális következmények. Egyre többet kellene tudnunk arról, hogy pl. a Kárpát-medencében milyen változásokkal kell számolnunk az elkövetkező ötven évben szinte biztosan bekövetkező felmelegedés miatt. Ez azért is lenne rendkívül fontos, hogy minél többet tehessünk, hogy felkészüljünk az alkalmazkodásra és időt nyerjünk a cselekvésre.
v, 2015-03-01 18:54 „Az óriások megállapodtak” címmel írt Nemes Csaba cikket a február 22-én megjelent Új Emberben a teremtésvédelem rovatban. A Kína és USA klímavédelmi megállapodásáról és az EU ez irányú vállalásairól ír. Kína jelenleg a világ legnagyobb a szén-dioxid kibocsátója, a globális szén-dioxid-kibocsátás 28% -áért felel. Ez az érték az Európai Unió a CO2-re átszámított összkibocsátásának majdnem a kétszerese. Mi több, a 2030-as évekre eléri az EU ún. historikus, azaz a 1800-as évek utolsó dekádjától megbecsült, kummulált kibocsátását, és 2040-ra az USA historikus kibocsátását is. Történelmi léptékű megállapodás köttetett 2014 őszén a két legnagyobb Kína a CO2-kibocsátó ország Kína és az USA között. Kína vállalta, hogy a CO2-kibocsátása 2030 évekre eléri maximumát, azaz onnan már tovább nem növekszik, valamint azt, hogy az ún. nem fosszilis tüzelőanyagok aránya 2030-ra eléri a primer energia felhasználásban a 20%-ot. Az Egyesült Államok azt vállalta, hogy 2025-re el kívánja érni, hogy a kibocsátása 26% -28% -kal csökkenjen 2005-ös szinthez képest, valamint azt, hogy a tervei szerint USA kibocsátása 2050-re a 2005-ös szint alá süllyed 83%-kal. A fentiek alapján a két nagy kibocsátó Kína és USA megállapodása, valamint az EU már bejelentett tervei szerint 2050-ig jelentős üvegházgáz csökkentést lehet majd elérni globálisan. Ezek az erőfeszítések ugyan nem elegendők ahhoz, hogy ne haladja meg a globális évi középhőmérséklet emelkedés a sokat emlegetett 2 celsius fokot, de mégis egy új, elkötelezett és valóban komolynak mondható előrelépés várható idén.
sze, 2015-02-11 22:37 „Ne bántsátok a Bioszférát!” címmel írt Bakonyi Gábor cikket február 8-án megjelenő Új Emberben. Arról írt, hogy egy texasi milliárdos a múlt évszázadban érdekes projektet finanszírozott, aminek megálmodói a Bioszféra2 nevet adták. Arizonában, a sivatagban 12 700 négyzetméteres (mintegy két és fél futballpálya nagyságú), 180 000 m3-es, hatalmas üvegházat létesítettek. Az üvegházon belül kialakították mindazokat az ökoszisztéma-típusokat, amelyekből a Földön sok fordul elő. A végső cél, egy emberek által lakott, önfenntartó rendszer létrehozása volt. Több előzetes kísérlet után, végül 1991. szeptember 26-án nyolc gondosan kiválasztott, jól képzett kutató költözött új otthonába, és ott élt egészen 1993. szeptember 26-ig. A rendszer, ha döcögve is, de működött. Az egyik nagy problémát a légköri oxigén koncentráció csökkenése jelentette (18 hónap után oxigént kellett pumpálni a rendszerbe). Érdekes ökológiai jelenség volt továbbá, hogy míg a fontos beporzó szervezetek, mint a méhek, folyamatosan pusztultak, addig néhány ismert kártevő, mint egyes sáska- és csótányfajok, valamint a patkányok elszaporodtak. Annak ellenére, hogy sok ökológiai jelenséget jobban megértettünk a projekt eredményeképpen, működő bioszférát vagy valami ahhoz tényleg hasonlót, mégsem tudtunk létrehozni. A történetet befejezéseként egy, ma már közhelynek ható kijelentés kívánkozik ide, amit sokfelé olvashatunk. Csak egyetlen Földünk van. Ámde a közhellyé vált kijelentéseknek az a sorsuk, hogy bármilyen igazak is, egy idő után legyintünk rájuk, unalmasak lesznek, nem hatnak ránk. Ezért talán nem árt a gondolat kiegészítése a következőkkel: vigyázat, a Bioszféra2 kísérlet nem sikerült!
sze, 2015-02-11 22:37 Az Új Ember február 8-i számában egy vízügyes szakember, Háfra Mátyás emlékezett meg a 15 évvel ezelőtti tiszai cianid szennyezésről „Van élet a Tiszában" címmel. A Tiszát 2000. február elején a Szamoson keresztül egy példátlanul nagy cianid-ion koncentrációjú mérgezés érte. Ennek mértéke a Szamoson mért adatok alapján csúcsértékként 32,6 mg/l cianid volt, ami az érvényben lévő határérték több mint 320-szorosa! Az első döbbenet után a lehetséges védekezési stratégia kialakítása került előtérbe. A fő kérdés az volt: Csökkenthető-e a cianid koncentráció bármilyen beavatkozással? A szennyeződés következményeinek kezelésére két fontos üzemrendi döntés született. A Kiskörei Duzzasztómű üzemének módosítása, amely lényegében azt jelentette, hogy a cianidos vizet lehetőség szerint úgy kell levezetni a Tározóban, hogy védeni lehessen a Tisza-tó és a közép-tiszai hullámtéri vizes élőhelyek természetvédelmi oltalom alatt álló élővilágát. A Tisza folyón 2000. február elején levonult szennyezés a vízminőségi kárelhárítási feladatokban addig nem alkalmazott módszereket tett szükségessé. A Kiskörei tározó funkciói közé mindig is beletartozott, hogy az esetleges szennyezések következményeit csökkentse, azonban eddig főleg a feliszapolódás csökkentésében hasznosultak a vízkormányzási lehetőségek. A Tisza vize a cianidtól már február közepén megtisztult. Az elvégzett és a folyamatosan történő vizsgálatok bizonyították, hogy a Tiszában, a Tisza-tavon, a holtágakon és az öntözőcsatornákban nem történt cianid szennyezés. A térségben a felszín alatti vízkészlet sem szennyeződött.
sze, 2015-01-28 08:42 Baranyai Gábor ír a „Fenntartható fejlődés éve?” címmel az Új Ember január 25-ei számában a „Teremtésvédelem” rovatban. Azt írja, hogy „Sokunk számára meglepő módon, időnként a nemzetközi nagypolitika – közkeletű eufémizmussal: a nemzetközi közösség – megpróbál az emberiség egésze számára valami egyöntetűen jót tenni. 2015 is egy ilyen nagy nekifutás éve lesz: ez év őszén kell, hogy az ENSZ elfogadja az új globális fenntartható fejlesztéspolitikai keretet, melynek elsődleges célja a szegénység felszámolása és az emberhez méltó élet lehetőségének a megteremtése lesz a Föld valamennyi lakója számára. A 2030-ig megvalósítandó konkrét célkitűzéseket 17 fő pontban összegezték, amelyek feltételezhetően elvezetnek minket egy méltányos, a Föld természeti és kulturális örökségét tiszteletben tartó, kiegyensúlyozott fejlődési modellhez. Ha a célkitűzésekhez a megvalósítás (pénz)eszközeit és intézményeit is sikerül megtalálni, akkor példa nélküli esélyt kap az emberiség, hogy a teremtett világ ismert kereteinek lerombolása nélkül kereshesse boldogulását.”
Kedves Teremtésvédők!
Negyedik alkalommal gyűlünk össze január 14-én 18.30 órakor, hogy az egyházi cselekvés teológiája fényében, a keresztény élet és a környezeti kérdésből fakadó, halaszthatatlan tennivalóinkról beszélgessünk.
Alkalmunk témája: Technikai kultúra és a teremtett világ iránti felelősség.
h, 2015-01-12 15:05 Bándi Gyula írt cikket „Cselekedj helyi szinten” címmel cikket a január 11-én megjelenő Új Ember teremtésvédelmi rovatában. Arról ír, hogy a környezetvédelmi mozgalmak jó ideje jelszavuknak tekintik a „Gondolkodj globálisan, cselekedj helyi szinten” szlogenjét, amelyet egy közel 100 éves könyvből eredeztetnek, egy skót várostervező tollából. A kérdés a települések fejlődésére vonatkozik, kiterjesztve a figyelmet arra, amit manapság fenntartható településfejlesztésnek és településüzemeltetésnek hívnak. Az üzenet lényege: a helyi cselekvések legyenek tekintettel a globális, vagy akár holisztikus szempontokra és nem hivatkozhatnak arra, hogy a helyi lehetőségek esetenként annyira korlátosak, hogy csak a nagyoknak, a felsőbb szinteknek van arra esélyük, hogy alakítóan formálják a világot. Ez a visszahúzódó, felelősséget nem vállaló megközelítés sem a katolikus ember felelős magatartása, sem pedig a korszerű településmenedzsment, szempontjából nem elfogadható. Kérjük az önkormányzatokat, fordítsanak minden eddiginél nagyobb figyelmet arra, hogy a Teremtésben mindannyian társörökösök vagyunk, és kérünk minden helyi közösséget, hogy támogassa e küldetésben a helyi döntéshozókat. Ez a feladat nem jelent feltétlenül nagy tetteket, sem hatalmas anyagi erőfeszítéseket, nem kell feltétlenül ökofalut létrehozni, mint Gömörszőlösön. Előrelépés lehet a mind több településen megjelenő helyi termelői piac, létesíthető kerékpárút, tanösvény. Ide sorolható a plébániák kertjében is megjelenő, a hazai gyümölcsfaállományt reprezentáló mini génbank, az erdei iskolák eddigi sikere, a mintaporta Somoskőújfalun, a miskolci szociálterápiás központ, a biomassza fűtés terjedése.
