A probléma gyökeréig kell jutnunk, és szembenézni a mélységes morális válság egészével, melynek a természet pusztítása csak az egyik súlyos jelensége.
A probléma gyökeréig kell jutnunk, és szembenézni a mélységes morális válság egészével, melynek a természet pusztítása csak az egyik súlyos jelensége.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
„Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet
meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének.
Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.”
(Antoine de Saint Exupéry)
Kitűnő adást hallhattunk a Mária Rádióban december 6-án Sipka Júlia szerkesztésében a vízről. Ennek a mostani beszélgetésnek az idei Budapesti Víz Világtalálkozó adott különös jelentőséget. Ifj. Dr. Zlinszky János, a Világtalálkozó egyik szervezője, Leidinger Dániel, geográfus, pomázi gazdálkodó, Balogh Péter gazdálkodó geográfus, valamint Egyesületünk részéről Nemes Csaba és Rohály Gábor beszélgetett parázslóan a témáról.
A műsorban elhangzik Ernst Goetsch neve, aki Latin-Amerikában agrárerdészeti talaj- és környezethelyreállító munkát végez olyan nagy kiterjedésű degradálódott földterületeken, amelyeket már elpusztított a monokultúrás agrárgazdaság és a vízzel való jövőt felélő bánásmód. Ők ezeken a már-már halottnak tűnő területeken teremtenek a produktív és változatos agrár-erdészeti környezetet az Agenda Goetsch projekt keretében. Ahogy Goetsch úr fogalmaz: ”Olyan környezetvédelmi területeket hozunk létre, amelyek az embert befogadják, ahelyett, hogy azt kizárnák.” Érdemes megnézni a róla és a munkatársairól szóló beharangozó filmet. (A magyar felirat bekapcsolható.)
Ezzel a témával már sokat foglalkoztunk. Konkrét műsorunk is volt korábban ugyanitt erről 2013. július 19-én „Nézd, itt az (ár)víz!” címmel, amikor Dr. Molnár Géza, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport kutatója beszélt a stúdióban a vízről. Akkor kapcsoltuk dr. Jánossy Lászlót az akkor még működő Nemzeti Környezetügyi Intézet főosztályvezetőjét, Dr. Nováky Bélát a Szent István Egyetem egyetemi docensét, Kajner Pétert a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnökét és Ungvári Gábort Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutatóját. Az egyik legjobb teremtésvédelmi adásunk volt.
v, 2016-12-11 21:43 Előző két cikkünkben már láttuk, milyen fontos a remény mindennapjainkban és kitüntetett pillanatainkban egyaránt. Így az sem meglepő, hogy a művészet is keresi annak tartalmát, igazi jelentését és számos formában megjeleníti a reményt vagy annak hiányát, elvesztését.
A remény allegóriája – egyfajta jelképes ábrázolása – az előző cikkünk illusztrációjaként is használt női alak, horgonnyal. A horgony rögzítést ad, biztonságot jelent a hajósnak. Hasonlóan, az ember számára a remény lehet egy olyan fix pont, amibe kapaszkodva meg lehet pihenni, vagy át lehet vészelni életünk egy viharosabb szakaszát.
Máskor reménysugárról beszélnek az alkotók. Ebben a kifejezésben egyszerre van benne a minket pillanatnyilag körülvevő sötét valóság és az attól merőben eltérő másik, fényes világ kis sugárnyi, de mégis buzdító, motiváló üzenete. A reménysugár irányt is mutat, ami jól kifejezi azt, hogy a remény segít jó célokat kitűzni.
Kocsári Zs. Kati: Reménysugár
Adódhat olyan helyzet is, amikor a művészet puszta megjelenésével maga válik reménysugárrá. Ilyen esetről írt nemrégen a sajtó, amikor egy szír zongorista egy damaszkuszi menekülttáborban az utcán adott koncerteket annak bizonyítására, hogy a háborúban is megőrizhetünk valamennyit az élet szépségéből.
h, 2016-12-05 11:20 A remény evilági értelmezésének szerepe, haszna, csapdái és kritikája
„Amíg élek, remélek” (Cicero); „Amíg élet van remény is van” (Stephen Hawking); „Amíg idő van, van még remény is” (Székely János). Ezekkel és sok más hasonló idézettel is bemutathatnánk, hányféleképpen fogalmazzuk meg azt, hogy véges életünk napjaiban vágyunk valamire, remélünk valamit. Az mindegyik idézett megfogalmazásban közös, hogy a remény nem önmagában létezik. A remény időhöz és térhez kötött. A remény a jövő, aminek az eljövetele még előttünk van. Milyennek képzeljük a jövőt? Akinek a mai élete nem felel meg, szebb jövőt szeretne. A fárasztó munkát végzők kevésbé fáradságosra vágynak, a rohanásban lévők lassabb tempóra, a szeretet nélkül élők szeretetre vágynak.
A csapda az, hogy sokszor az ember nem remél, hanem fantáziál. A fantázia fontos, hogy előrevigyen az úton, de a fantázia veszélye, hogy eltereli a figyelmet a valóságról, a realitásról. Egy mondást találtam erről, ami igen elgondolkodtatott. „Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás.” A fantáziálás rövid ideig tartó, nem a valósághoz köthető állapot – a szó jelentése a szótár szerint: "képzelődik, álmodozik". A fantáziáláshoz hasonló csapda az illúzió, az illúzió kergetése. Áltatás, ámítás, érzéki csalódás. Mondhatjuk úgy is, hogy az ember a csodákban reménykedik? Csodák vannak. Az illúzió csodája és a mi csodáink között az a különbség, hogy honnan várjuk a csodát? A csodavárásunknak, egyben a reményünknek egy forrása van. Krisztus. Ami fontos számunkra, azt nem helyezzük a valóságon kívül, sőt azért teszünk, dolgozunk. Ébren tartjuk azt az állapotot, amiben reménykedünk. Minden új nappal, időről időre. Senki nem tökéletes, és nem is tudja minden nap azonos intenzitással végezni a munkáját, segíteni a rászorulót, sőt még a szeretetet sem tudjuk mindig ugyanazon a hőfokon tartani, de tudatosan lehet vigyázni rá és tudatosan lehet készülni. Időben. Ez az idő most is van.
v, 2016-11-27 07:26 
Idei adventi cikksorozatunkat a remény témája köré rendeztük. Tettük ezt azért, mert naponta hallva a híreket, például az új melegrekordokról, vagy olvasva a klímaváltozást tagadó döntéshozók előretörését, bárkiben felmerülhet a kérdés: Mit remélhetünk még? Ebben a mondatban nem csak a „mit?” kérdésre adható tudományos válasz érdekes, hanem az is, hogy miért pont a reményben keresünk támaszt?
Ebben az első cikkben a remény értelmezéseiről, funkciójáról és fontosságáról írunk. Egy hét múlva foglalkozni fogunk a remény szerepével a világban, hétköznapjainkban és ünnepeinkben. Majd rá egy hétre a remény jelenlétével a művészetekben. Végül advent végén a remény keresztény meghatározását és hitünkben betöltött funkcióját járjuk körül.
A remény fogalmát az értelmező szótár így írja le: „Bizalom, hit abban, hogy amit óhajtunk, megvalósul.” A hétköznapokban ez olyasmit jelent, hogy szeretnénk, de nem vagyunk, lehetünk biztosak abban, hogy úgy lesz. Érdemes észrevenni viszont, hogy a hittel összefüggésben használva a remény jelentése jelentősen eltér ettől. A hívő reménye bizalommal teli várakozás a megváltás által nekünk ígért örök életre.
Míg a világi értelmezésben érezhető egy feszültség az óhajtott dolog/esemény vonzó vonásai és a bekövetkezés bizonytalansága között, addig a hívő számára az üdvösség lehetősége bizonyosság. A remény fogalma itt inkább a várakozást, a türelmet hangsúlyozza.
Szeretettel ajánljuk honlapunk látogatóinak figyelmébe a Szentimrevárosi Egyesület programját, melyet november 19-én szombaton fél 3-tól tartanak a Ciszterci Szent Imre Plébánián. Az előadók között megtalálhatjuk a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület két tagját is, ők az Ökológiai megtérésről fognak beszélni.
kerekasztal beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató.
A könyvet bemutatja: Lentner Csaba (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
A kerekasztal résztvevői:
h, 2016-10-31 19:39 
2015-ben az egyik Naphimnusz Egyesületi találkozón vetődött fel az a gondolat, hogy mindenki számára közérthető módon, képekkel illusztrálva, sok helyre eljuttatva szemléltessük a teremtésvédelem mibenlétét. Sokat beszélgettünk arról, hogy mivel lehetne leginkább kifejezni gondolatainkat, végül, talán egyáltalán nem véletlenül, Szent Ferenc Naphimnuszát találtuk a legmegfelelőbbnek. A kiállítás bevezető tablóján erről így írunk:
„A jövő távlatairól
a jelen aggodalmainak szorításában
Szent Ferenc szavai nyomán
Egy rövid, de szerteágazó fizikai és szellemi sétára hívjuk a kedves látogatót. Assisi Szent Ferenc 1225-ben, már nagybetegen írta a Naphimnuszt (olaszul: Cantico di frate Sole, azaz Naptestvér éneke), mely az olasz irodalom első verses nyelvemléke is. Régi keletkezése ellenére ma is sok új felismerést indíthat bennünk útjára, ezekből született ez az elmélkedő kiállítás.”
k, 2016-10-11 11:05 „Áldott légy!” mottóval rendezték meg az idei őszi nagymarosi ifjúsági találkozót október 1-jén. A legnagyobb múltú magyar katolikus ifjúsági találkozó keretében Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált szentmisét a nagymarosi plébánia kertjében.
Kétezernél is többen jöttek el a kellemes nyárutót idéző napon Nagymarosra, hogy meghallgassák Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű, közös otthonunk gondozásáról írt enciklikájából kiindulva Nobilis Márió, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára nagyelőadását bolygónk – a Föld, a teremtett világunk iránti felelősségünkről.
Előadása kezdetén Nobilis Márió feltette a kérdést: mi foglalkoztat minket, mi az, amiért aggódunk? Első látásra úgy tűnik, hogy a keresztények más kérdéseket tartanak lényegesnek, más aggasztja őket, mint a környezetükben élő többi embert. Ám ha a hívő emberek és többi kortársaik nagy kérdéseinek jobban a mélyére nézünk, azok elkezdenek egyre inkább hasonlítani egymásra – figyelmeztetett az előadó. A hívők aggodalmának, hogy érvényesülnek-e a keresztény értékek, igazában arról kellene szólnia, hogy sikerül-e megélni az evangéliumot. A megélhetéséért, családjáért, a jövőért és a Földért aggódó átlagember gondjai mögött pedig végső soron az a nagy kérdés áll: ki vagyok én, és mi a dolgom a világban? Hogyan élhetek a legigazibb értelemben jól ezen a Földön, ennek a Földnek a javaival? Márpedig ez a kettő: az evangélium és a jól megélt emberi élet kérdése egymásra utal – mondta Nobilis Márió.
