A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra,
hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra,
hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
„Ha a legrendkívülibb tudományos eredmények, a leglenyűgözőbb technikai vívmányok és a legcsodálatosabb gazdasági növekedés nem járnak együtt valódi szociális és erkölcsi fejlődéssel, akkor ezek végül az ember ellen fordulnak.” Boldog VI. Pál
"Dúsan termő országba hoztalak benneteket, hogy élvezzétek gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná, örökségemet utálatossá tettétek." (Jer 2,7)
Ugyan itt Jeremiás próféta Izráel Istennel való megromlott kapcsolatának következményeiről beszél, előrevetíti napjaink folyamatait is. Azt, ahogyan a földdel való kapcsolatunkra, és a Föld egészének egészségére hat, amikor hűtlenné válunk Istenhez.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben tagtársunk, Jaczenkó Edit elmélkedéseit olvashatják.
„…az emberi létezés három, egymással szorosan összefüggő alapvető kapcsolaton, az Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolaton alapszik. A Szentírás szerint a három létfontosságú kapcsolat megszakadt, de nemcsak külsőleg, hanem bennünk is. Ez az elszakadás a bűn. A Teremtővel, az emberekkel és az egész teremtéssel való összhangot leromboltuk azáltal, hogy megpróbáltuk elfoglalni Isten helyét, és megtagadtuk, hogy korlátozott lényként ismerjük el magunkat. Ez eltorzította az embernek azt a megbízatását is, hogy „uralkodjon” a földön, hogy „művelje és őrizze” azt. Ennek eredményeként az ember és a természet közötti eredetileg harmonikus viszony ellenségessé vált.” (LS 66.)
Mennyire tömören, lényeglátóan foglalja össze Ferenc pápa minden bajunk gyökerét, az okot, amely korunk szerteágazó válságjelenségeihez vezetett. Nem is gondolnánk, hogy mindössze ennyi, ennyire egyszerűen felvázolható, hogyan jutottunk el a lábunk előtt tátongó szakadék széléig. Javaslom, hogy olvassuk el a fenti pár sort az előttünk álló hét minden napján. Lassan, minden szót megízlelve, egészen addig, amíg már nemcsak az okot halljuk ki a szavakból, hanem a megoldást is, amikor kezünkben érezzük a válság kezelésének kulcsát. Mert az is benne van ezekben a sorokban…
Ahogy erről máshol beszél a Szentatya:
„Bűnbánatra van szükségünk és arra, hogy megpróbáljuk megújítani azt, ahogy magunkra, egymásra és a minket körülvevő világra tekintünk, a teremtés isteni nézőpontjának szemszögéből.”
És ahogy egy ferences szerzetes megfogalmazta:
„A teremtett világnak a teremtőhöz történő visszavezetése (…) a megtérés által valósulhat meg, amely az ember hármas kapcsolatrendszerét egyszerre érinti, vagyis Istennel, embertársainkkal és az anyagi világgal való kiengesztelődést jelenti.” Harsányi Pál Ottó
Ez a valódi megoldás arra az összetett válságra, amibe csúnyán belegabalyodtunk, és ezt hiába várjuk a technikától, a tudománytól, ennek belőlünk kell fakadnia, méghozzá kiemelt felelősséggel, ha hívők vagyunk. A vallás, a religio szó eredeti jelentése: újra összekötni (re ligare)!
Ezt eredményezi a megtérés, görögül metanoia, a gondolkodásmódunk megváltoztatása, a nézőpontváltás, amire most az egész világnak szüksége van.
Napjaink válságjelenségei, amellett, hogy veszélyeket is rejtenek, egyúttal fantasztikus lehetőséget is kínálnak számunkra, hogy kialakítsunk végre egy Isten természeti és erkölcsi törvényeinek megfelelő társadalmi berendezkedést. Ehhez viszont először el kell engednünk azt a -mondjuk ki – istentelen világot, amit évtizedek óta oly szorgosan építgetünk. Meg kell élnünk mindannak a kimerülését, összeomlását, halálát, ami nem felel meg Isten törvényeinek, hogy új emberként emelkedhessünk ki. Nincs megtérés enélkül!
„Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Mt 10,39)
A világtörténelem egyik leggazdagabb országában, az USA-ban az emberek 60 %-a krónikus betegséggel küzd, tarol a depresszió és az öngyilkosság. Mindez a nyugati életforma gyümölcse. Beteg a bolygónk is, számtalan tünettel. Sok-sok figyelmeztetés, hogy a társadalmunknak gyökeres változásra van szüksége, és ez tulajdonképpen zajlik is. A régi hitrendszerek összeomlóban vannak, az emberek pedig keresnek valamit, amivel helyettesíthetik. Van egy vákuum ma a világban, ami arra vár, hogy betöltsék.
Egy fenntartható társadalom felépítéséhez számos építőelem, jó gyakorlat rendelkezésre áll, de mellette számos hamis elem is. Ami ma nagyon hiányzik ahhoz, hogy végre jó irányba mozduljunk, az a szilárd alap, amire érdemes építeni, és a habarcs, az építményt összetartó történet.
A jó hír, hogy van ilyen alap és van ilyen történet. Mi tudjuk, hogy biztos alapot egyedül Isten örökkévaló törvényei jelenthetnek, a habarcsot pedig egy jó 2000 éves történet adhatja. Nekünk, keresztényeknek kellene megmutatnunk, az életünkkel felmutatnunk, hogy ez valóban működik, hogy lehet és tudunk máshogyan élni, hogy Isten országa fenntartható.
Ahogy a nagyböjt első napján elhangzott, amikor a bűnbánatunk jeleként a pap hamuval keresztet rajzolt a homlokunkra: "Ember emlékezz, porból lettél és porrá leszel." Az erre való emlékezés lehet az első eszmélés, az Istennel, embertársunkkal és a teremtett világgal való kapcsolatunk helyreállításának fundamentuma.
„Isten megteremtette az embert, saját képmására…” Ter. 1,27
Mi pedig - amire Ferenc pápa a közelmúltban felhívta a figyelmet - „észrevétlenül lemondtunk az »ember« névről, miközben felvettünk egy másikat, a »fogyasztó« nevet”. Amely már nem Isten képmását hordozza.
A böjti időszak, a mértékletesség gyakorlása remek lehetőséget kínál arra, hogy megálljunk, és elkezdjük lehámozni magunkról a fogyasztás kényszerzubbonyát, hogy alatta újra felragyogjon embervoltunk.
Ha egy pillanatra visszarepülünk az időben, egészen az ókori Görögországba, az athéni piacra, meghallhatjuk, amint Szókratész - körbejáratva tekintetét az áruk tömkelegén - rácsodálkozva felkiált: „Mennyi mindenre nincs szükségem!". Mindezt akkor, amikor a felesleges dolgoknak még közel sem volt akkora bősége, mint ami minket sújt.
Ha tudatosan elkezdjük szétbogozni valódi szükségleteinket mesterségesen feltüzelt vágyainktól, Szókratészhez hasonlóan mi is boldogan rácsodálkozhatunk a boltok áruktól roskadozó polcai között nézelődve, vagy a gombamódra szaporodó szolgáltatások célkeresztjében, hogy mennyi, de mennyi mindenre nincs szükségünk! És közben az is körvonalazódik, hogy mi az viszont, amire van.
Ha az elmúlt pár nap alatt sikerült lelassítanunk, és elcsendesednünk, cseréljük ki a lencsét is, amin keresztül nézzük a világot. Tekintsünk az Isten képmására teremtett ember, és ne a fogyasztó szemén keresztül az életünkre.
Hiszen ezt jelenti a megtérés, amire a böjti időszak hív, vagyis, hogy:
„…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róm. 12,2
Állítsuk meg rutinos mozdulatainkat, kérdőjelezzünk meg minden hétköznapi választást, amit eddig természetesnek vettünk, és nézzünk mögéjük. Mérlegeljük, milyen hatása lehet egy-egy döntésünknek, világítsunk rá, hol mondanak ellent tetteink hitünknek.
Mielőtt leemelünk egy árut a polcról, vagy betesszük a virtuális kosarunkba, tegyük fel a kérdést: „Valóban szükségem van rá?”. De ne a fogyasztót kérdezzük, hanem ássunk le ez alá a ránk kérgesedett réteg alá, az Isten képmására teremtett ember válaszáig. Ha a válasz igen, valóban szükségem van rá, lehetőleg még mindig ne tegyük a kosarunkba. Jusson eszünkbe XVI. Benedek pápa gondolata:
„A vásárlás nem pusztán gazdasági tett, hanem mindig erkölcsi cselekvés is.”
Írjuk bele ezt az igazságot örökre a szívünkbe! Legyünk tudatában, hogy minden elköltött forintunk szavazat. Ha megveszünk egy terméket, azzal leadtunk egy voksot az egész gyártási folyamatra, sőt a termék egész életciklusára. Amelynek része lehet gyermekmunka, rabszolgamunka, egészségkárosító munkakörülmények, súlyos tájsebek, talaj, - víz-, levegőszennyezés, állatkínzás, erőforrás pazarlás. Igyekezzünk etikus döntést hozni! Van beleszólásunk:
„A vásárlás az együttérzés kifejezésének lehetőségévé válik, a döntéseink pedig a globális ellátó láncokon hullámszerűen fejtik majd ki hatásukat, ezáltal serkentve a világ legszegényebb országaiban a környezeti, egészségi és munkavégzési feltételek javulását.” Daniel Goleman
Ha valakiről kiderül, hogy lisztérzékeny, ez a tény ezután erősen korlátozza a választásait, nem emelhet le bármit büntetlenül az áruházak tömött polcairól. Ha ezt el tudja fogadni, idővel már észre sem veszi a polcokon azokat az élelmiszereket, amelyek ártanak neki. Egy keresztény ember számára ugyanilyen tabut kellene, hogy jelentsen minden olyan termék vagy szolgáltatás, amely emészthetetlen a benne élő Szentlélek számára, amely nem fér össze vele. Egyszerűen otthagyni, mert az nekem árt, és mert én ártok vele, ha a választásommal támogatom.
„Valóban szükségem van rá?” -Tegyük fel ezt a kérdést azelőtt is, mielőtt beszállunk az autónkba, leülünk egy képernyő elé, vagy rákattintunk egy újabb oldalra! Mert könnyen lehet, hogy nincs rá szükségünk.
Álljunk ellen a kísértéseknek, úgy, ahogy Jézus tette a pusztában, ahogy a mai evangéliumban hallottuk! Persze ehhez először fel kell ismerni a kísértést, és ez ma nagyon nehéz. Egyrészt mert el vagyunk altatva, másrészt mert globalizált világunkban a kezünk sokkal messzebbre ér, mint ameddig a szemünk ellát, így legtöbbször nem tudjuk, sokszor nem is tudhatjuk, hogy mit cselekszünk, mekkora szenvedést okozunk egy látszólag ártatlan, hétköznapi mozdulattal. És ha látjuk is, számos strukturális kényszer akadályoz, hogy helyesen cselekedjünk, szinte láncra vagyunk verve. Mégis törekednünk kell rá teljes szívünkkel, egész lelkünkkel, teljes értelmünkkel, és minden erőnkkel. Mert a fogyasztói és életmódbeli döntéseinkkel is az istenszeretetet gyakoroljuk vagy hanyagoljuk. Próbáljuk meg olyan távolságról beszerezni a szükséges dolgainkat, ameddig ellátunk, vagyis válasszunk lokális termékeket. Ha homályba vész az eredete, keressük a minősített fairtrade, ökovédjeggyel ellátott árukat. Mindenekelőtt pedig legyen a mottónk- és máris kevésbé kötnek a láncok:
„Élj egyszerűbben, hogy mások egyszerűen csak élhessenek!” St Elizabeth Ann Seton
Azt kívánom mindenkinek erre a nagyböjtre, hogy Szókratészhez hasonlóan csodálkozzon rá, mennyi mindenre nincs szüksége, érezze át, hogy a kevesebb mennyivel több, hogy az anyagiak háttérbe szorítása közelebb visz Istenhez, és szabaddá tesz, élje át, ahogy a lemondás által gazdagodik, és a szokásai átalakításával is gyakorolja a könyörületességet a bolygónk sokkal kevésbé elkényeztetett részén élő embertársaink, valamint gyermekeink jövője és Isten valamennyi teremtménye felé.
Szeretettel: Jaczenkó Edit
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben tagtársunk, Jaczenkó Edit elmélkedéseit olvashatják.
Elcsendesedés
„A homlokunkra helyezett megáldott hamu jel, amely teremtményi létünkre emlékeztet minket, bűnbánatra hív, arra, hogy erősítsük meg a megtérésre irányuló tevékenységünket, annak érdekében, hogy minél többen követhessék az Urat. A nagyböjt út, amely során elkísérjük Jézust, aki Jeruzsálembe megy, oda, ahol szenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumát beteljesíti. A keresztény élet olyan ösvény, amely során nem egy törvényt kell megtartanunk, hanem Krisztussal kell találkoznunk, Őt kell befogadnunk és követnünk.” XVI. Benedek pápa
Azért, hogy Jézus mellé szegődhessünk ebben a szent negyven napban, az Egyház böjtre hív minket. Mértékletességet kell gyakorolnunk, vagyis elengedni mindazt (legyen az étel, szórakozás, munka, bármi), ami a szükségesnél jobban magához köt, ezzel egyúttal el is választ Jézus Krisztustól, és így már nem szolgálja az életet. A jelenlegi gazdasági rendszert a mértéktelenség élteti, így nincs könnyű dolgunk. Ha tudatosan nem teszünk ellene, megállás nélkül ömlenek ránk az újabbnál újabb áruk, szolgáltatások és információk, és megállíthatatlanul pörög alattunk a mókuskerék. Bármennyire is beleszédültünk ebbe a színes, zajos vásári forgatagba, ha Jézussal szeretnénk tölteni a nagyböjtöt, most el kell hagynunk ezt a kavalkádot, és napjaink egyik legnagyobb luxuscikkéhez kell folyamodnunk: a csendhez.
„Érzékszerveink mindegyikét bombázza a Gonosz, s hogy szívünk hangját meghalljuk, időnként be kell fogni fülünket, szemünket, és elmerülni a csendben.” (Papp Lajos)
Mert „csak így nyithatunk teret annak, Aki a lágy szellőben szól hozzánk.” (Jálics Ferenc)
Teremtsünk hát tudatosan magunknak minél több csendes percet, órát, akár teljes napot a nagyböjti időben. Menjünk ki Jézussal a pusztába, töltsünk minél több időt a Teremtővel a természetben! Engedjük, hogy formáljon minket, hogy megtisztítsa a tudatunkat, hogy újrahangolja a lelkünket, hogy visszavezessen saját teremtményi természetünkhöz. Merüljünk el a sokszólamú tájban, nézzük az ég madarait és a mező liliomait, halljuk meg a teremtett világ édes dalát és keserű kiáltását is, mélyen szívjuk magunkba az erdők oxigént árasztó leheletét, borzongjunk bele, milyen parányiak vagyunk, majd táguljunk bele a mindenségbe, és járjon át bennünket Pál apostol igaza: „Őbenne élünk, mozgunk, és vagyunk.” (ApCsel 17,28)
Éljük át, tudatosítsuk napról napra, hogy milyen áldottak vagyunk!