A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Szakértőnk ezúttal az európai energiaválság lehetséges itthoni hatásaival foglalkozik, de egy kicsit más szempontból, mint ahogyan azt megszokhattuk.

A kőolaj, a földgáz, illetve a villamos energia mint másodlagos energiahordozó elterjedésével a 20. században elindultunk a centralizált energiarendszerek irányába. Egyrészt koncentrálódott az energiahordozók kitermelése, egyúttal a villamosenergia-termelés is, másrészt nagy átviteli hálózatokon keresztül jutott el az energia a fogyasztókhoz. A tulajdonosi struktúra is egyre inkább koncentrálódott, egyre nagyobb energetikai cégek lettek az egyeduralkodók, amelyek nem igazán engedtek teret az egyéni, közösségi kezdeményezéseknek.

Az 1970-es évek (1973, 1979) olajválságai, majd a csernobili, és 25 évre rá a fukusimai nukleáris katasztrófa felerősítették az energiaellátási autonómiára való törekvések decentralizációs folyamatait. Gomba módra szaporodtak Nyugat-Európában az energiaszövetkezetek, a saját fogyasztásra is termelő úgynevezett termelő-fogyasztó (angol képzett szóösszetétellel „prosumer”), illetve egyéb közösségi energiatermelési formák.

Az utóbbi évtizedekben egy új energiatermelési és -felhasználási forma kezd nagyon lassan terjedni, amit összefoglaló névvel „energiaközösségeknek” neveznek. Ez a folyamat leginkább a megújuló energiák egyre bővülő hasznosításának és az infokommunikációs technológiák fejlődésének segítségével egy decentralizált, a 21. századot egyre jobban jellemző energiarendszer kialakulása felé vezet. Emellett következménye lehet az energetikai közösségi döntések szerepének növekedése.

Föld. Sokaknak sokfélét jelentő szó. A csillagásznak egy kőzetbolygót, egy biológusnak az élet hordozóját, egy földművesnek a termést adó talajt, a hazatérő hajósnak a hála forrását.

Föld. Életünk színtere. Az a közeg, ahol elődeink, utódaink napjaink zajlanak, saját álmaink születnek és foszlanak semmivé, ahol a sikerek, kudarcok, de a remény is megszületik. Ahol háború, de béke is lehet. Ahol kezet emelhetünk, de kezet is nyújthatunk. Lépéseink, lélegzetünk, érintéseink és rácsodálkozásaink leggyönyörűbb díszlete. Ami a messzejáró űrszondáról már csak egy kék pötty a fekete semmiben...

Föld. Ahol hangyabolyként nyüzsögnek Isten teremtményei, s ezek közül egy a tudás kegyelmével felvértezve képes ennek kimondhatatlan különlegességét, egyediségét, csodálatosságát, de törékenységét is felfogni, megérteni és megélni.

Föld. Amelynek teremtményei dupla ajándékot kaptak az Atyától: a kék-zöld planétát otthonukként, és az Istenembert. Mert ez a Kék Pötty a fekete Univerzumban Istennek annyira fontos, hogy kimondhatatlan szépségén, vizein, erdein, felhőin és levegőóceánján, fáin és virágain, szikláin és gleccserein, tengerei dübörgésén és szellői susogásán, perzselő sivatagán és hajnali napfényének melengető érintésén, kiadós monszunjain és csillogó harmatcseppjein túl – mintha mindez nem lenne elegendő – Megváltót is küldött ide. Megváltót, hogy ne csak a szemünknek legyen gyógyító balzsama Isten Kék Világa, hanem a lelkünknek is. Megváltót: a Mindent egy porszemnyi semmiségre. Mert szereti. Mert ennyire szereti. 

Föld. Látjuk-e otthonunkat úgy, ahogy az Atya látja? Látjuk-e drágaköveit? Látjuk-e, ha már nem csillognak annyira? Észrevesszük-e, ha egyiket-másikat elveszítjük? Észrevesszük-e, hogy ajándékba kaptuk, és tovább kell adnunk? Észrevesszük-e, hogy felelősek vagyunk érte is?

Föld. Staféta egy hosszú távú szeretetfutásban. Enyém, tied, övé. Tegnap, ma, holnap. Átadod?

2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította. Magyarországon 1990 óta rendezik meg.

Halupka Gábor

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Nagypénteki hangulatú, de a feltámadásba vetett reményt hirdető írást olvashatnak szakértőnktől.

„Áldjon, én Uram, a mi öcsénk, a Szél,
s az Ég s a Lég s a Hó s a Hő s a derűs és borús Idő
kik által éltetsz mindent, ami él.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)

Április a régi hagyományban a Szelek hava elnevezést kapta, és az idén tényleg megtapasztaltuk az aszályos, száraz tél után, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva az időjárás szélsőséges változásainak. Igen, a szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és merre tart… illetve a mai ember úgy gondolja, elég „felmenni” a világhálóra, és a magasból rögtön látjuk, hogy a hatalmas áramlások merre vonulnak, hoznak-e végre esőt a földekre, és kisöprik-e a városok levegőjéből a veszélyes, szennyezett levegőt.

Abból a magasságból nézve úgy tűnik, nincs befolyásunk rá, hogy mi is történik a légkörben, elképzelhetetlen, hogy az emberi tevékenységnek bármi közvetlen hatása lehetne a földi hőmérséklet folyamatos emelkedésére, az áramlások irányának megváltozására. Ha pedig tőlünk függetlenek ezek a változások, akkor felelősségünk sincs benne…