Friss tartalmak

  • Ferenc pápa levelet küldött minden embernek - nézzük meg együtt közösségeinkben!

    Készült egy film Ferenc pápa közreműködésével, melyet ő maga is a Laudato si’ kezdetű enciklikájában leírt üzenete hiteles magyarázatának tart. A film címe: A levél – Üzenet Földünkért. Úgy mutatja be a Laudato si’ enciklikát (körlevelet)  négy ember útján és a Pápával való találkozásukon, beszélgetésükön keresztül, mint a Pápa mindannyiunknak írt levelét. A film kiindulópontjául  szolgáló enciklika pedig nem másról szól, mint Földünk, „a közös otthon gondozásának” felelősségéről. Ez nemcsak a teremtésvédelmet, de az Egyháznak, Ferenc pápának a társadalmi igazságossággal és a világ gondjainak valós arányaival kapcsolatos üzenetét is magába foglalja.

    Vajon miért van az, hogy Ferenc pápa mondanivalóját – főleg itt Európában – sokan nehezen értik, furcsállják, vitatják, félreértik? Ennek elsősorban az az oka, hogy ő a világ(egyház) valódi arányait, problémáit értve kommunikál. Ebben a világegyházi látásmódban ott vannak a szegény, peremre szorult, nyomorgó emberek milliárdjainak (köztük katolikus testvéreinknek is!) a gondjai, panaszai és igényei, benne foglaltatnak a teremtett világ sebei is. Ez a komplex problémahalmaz, „a szegények és a Föld kiáltása”  innen a biztonságos (vagy annak érzett), kényelmes európai nézőpontból nézve szokatlan és ijesztő, a problémák egy része vagy komolysága pedig nem is látszik.

    Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Szentatya – és mások, pl. természet- és társadalomtudósok is –  túloznak vagy nem jól látják a dolgokat. Pedig mindez igaz, sőt ez pontosabb kép a világról, mint az általunk megszokott! Tehát nem Ferenc pápa a furcsa, hanem mi, európaiak (köztük mi magyarok) vagyunk hosszú idő óta hozzászokva ahhoz, hogy egy nagyon szűk perspektívából nézzük a világot, és ezért furcsálljuk, amit Ferenc pápa mond. Nem ő nem ért minket: mi nem értjük őt!

    A film azonban szembesít minket is a környezeti és társadalmi problémákkal. De szerencsére nem áll itt meg. Reményt is ad és cselekvésre is szólít. Fő reménye és üzenete a közösség: szerezzük vissza, építsük újra, éljük meg mélyebben kisközösségeinket: családunkat, plébániánkat, baráti körünket, szomszédságunkat. Szőjük újra a társadalom finomszövetét, ápoljuk kapcsolatainkat, vegyük magunkra a másik örömét és bánatát. Hiszen jelenkorunk természeti és társadalmi problémáinak ugyanaz a gyökere: egyéni önzésünk, fogyasztói létünk, mindent pénzben mérő gazdasági berendezkedésünk. Helyezzük ezen értékek helyére újra Istennel és élőlénytársainkkal való egységünket – ez a recept a válságból való kilábalásra.

    Talán ez is az oka, hogy ez a film bizony nem nézhető hagyományos mozikban. Nem egyéni, otthoni filmezésre készült – elsősorban. A Vatikán helyette közösségi filmvetítésre buzdít: hirdessük meg saját közösségünk számára a vetítést, és nézzük meg együtt a Szentatya filmjét! Így a filmvetítés révén rögtön párbeszéd és közös gondolkodás és munka is indulhat az igazságosabb, élhetőbb jövő érdekében.  A levél című dokumentumfilm a nemzetközi Laudato Si’ Mozgalommal való együttműködés keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával, a Caritas in Veritate Bizottság közreműködésével magyar felirattal vetíthető Magyarországon.

    A közösségi vetítések ösztönzésére és támogatására készült egy magyar honlap, a http://a-level.teremtesvedelem.hu, mely minden szükséges technikai segítséget megad a vetítések megszervezéséhez, megvalósításához és a közös munka megindításához. A gyakorlatias szemléletű oldal végigvezet a regisztrációs folyamaton és a technikai tudnivalókon, de ezen túlmenően is számos ötlettel szolgál: tippeket ad például a helyi sajtó bevonására, a helyszín kiválasztására, az esemény minél teremtéstudatosabb megszervezésére, a nézőközönség meghívására, a vetítést követő beszélgetéshez és a közös munka megkezdéséhez. Mindezek mellett az elmélyülést támogató imádságokat, a hirdetést segítő vizuális anyagokat is tartalmaz.

    A már megvalósult vetítések tapasztalataira építve 2023. június 12-én hétfőn 18 órától webinárt szervezünk. Az esemény keretében a résztvevők megismerkedhetnek a film vetítéséhez szükséges regisztrációs folyamattal, a rendelkezésre álló promóciós anyagokkal. Ötleteket adunk a vetítés során felmerülő kérdések, reakciók kezelésére és az esemény környezettudatos kivitelezésére. Emellett tanulságos élménybeszámolókat is meghallgathatnak a már lezajlott vetítésekről.

     A webinár ingyenes és bárki számára nyitott. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné saját közösségéhez eljuttatni a Szentatya üzenetét!

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Egy gyűrött fotó

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma az eső árjától még súlyosabb környezeti hullámokig jutunk el. Vajon mit tudunk tenni, hogy mégiscsak lakható bolygót hagyjunk magunk után?

    Ray Bradburry Az eső esik, egyre csak esik című novelláját juttatták eszembe a május közepei hosszú, szűnni nem akaró csapadékos napok. Rég nem volt ehhez hasonló tapasztalatunk, az aranyat érő májusi esőből egy kicsit sok lett. Olyannyira, hogy áradni kezdtek a folyóink. Azután hirtelen a márciusi hőmérsékletek nyári meleggé változtak át. De nemcsak nálunk, hanem például Észak-Olaszországban, ahol olyan szárazság volt télen és tavasszal, hogy szinte eltűnt a Pó folyó, most halálos áldozatokat követelő árvizek pusztítottak. Egyes területeken két nap alatt hathavi mennyiségű csapadék hullott le. A jellemző, az átlagos, a megszokott eddig az volt, hogy a mediterrán vidéken télen esik az eső, késő tavasztól már rekkenő hőség van. Manapság egyre kevésbé számíthatunk arra, amit úgy fejezünk ki, hogy a „sokévi átlagok” alapján várható időjárás.

    A hirtelen és éppen ezért nehezebben kiszámítható változások korát éljük, ami nemcsak azért gond, mert nehezebben prognosztizálható, hanem azért is – és ez sokkal lényegesebb –, mert nehezebb alkalmazkodni hozzá.

    Az éghajlati mintázat széttöredezetté vált, mindinkább a változékonyság, nem pedig a stabilitás az, ami áthatja jelen időjárásunk képét. Ennek több oka van, de ezen okok mozgatórugója az éghajlatváltozás. Az egyik ok – ahogy erről már egyszer írtam ebben rovatban – az óceán stabilizációs hatásának gyengülése. A kutatások azt mutatják, hogy az erőteljesebb vízkeveredés az óceán legfelsőbb rétegeiben egy kevert, kb. 50 m-es vékony réteget eredményez, amely egyre keskenyebb, és ezzel az óceán vizének legfelsőbb része érzékenyebbé válik a véletlenszerű hőmérsékleti ingadozásra, amivel veszít a stabilizációs tulajdonságából. Leegyszerűsítve: a légköri dinamikus folyamatok egyik „lengéscsillapítója” gyengébbé válik, több teret engedve az extrém változékonyságnak. A másik ok a már nagyjából 15 éve ismert jelenség, az északi-sarki cirkumpoláris áramlás stabilitásának, zártságának gyengülése. Az áramlás gyengüléséből adódóan az eddig megszokottól eltérően egyre többször „szabadul ki” a sarkköri hideg levegő a sarkközeli területekről, és ez a hideghullám árasztja el az északi félteke egyes részeit. A légáramlások dinamikájából adódóan a benyomuló hidegáramlások, „hátukon” a meleg nedves levegővel találkozva olyan havazásokat, majd azt követően olyan hideget okozhatnak, mint amilyen az idei télen volt az USA több térségében, ideértve Kaliforniát is, míg Európában enyhe, eseménymentes tél volt.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Mákvirágok, pipacsok, kora nyári ékességek

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Egészen meglepő helyeken virágozhatnak vadvirágok, a békés építkezés mellett az esztelen pusztítás, a háború jelei is lehetnek. Különleges tájakon bóklászhatunk ma szerzőnk kalauzolásával.

    „Az gömbölyű gyökeres virágok közé imitt-amott hinthetni sok színű teljes mákokat, hogy mikor amazoknak virágjok meghervad, ezek akkor gyönyörködtető színes ruhájokban ékessen udvarollyanak…” (Lippay János: Posoni kert)

    A 17. században így ír Lippay János, a híres pozsonyi érseki kert krónikása a díszmákokról, és ma is követhetjük a tanácsát, a tulipánok, nárciszok, császárkoronák lassan sárguló levelei, visszahúzódó hagymái közé vethetünk a díszpipacsokból, teltvirágú, színes díszmákokból.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Emmausz felé

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Még az eddigieknél is szélsőségesebb hőhullámokat, aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat, ha nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ideje lenne jó irányba, „Emmausz” felé elindulni!

    Hetekkel ezelőtt tették közzé az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC hatodik jelentésének összesített változatát, amely három, 2021-ben és 2022-ben közzétett szakértői értékelés megállapításait használta fel, hogy tömör összefoglalót adjon a politikai döntéshozóknak. Egyrészt a saját nemzeti szakpolitikájuk kidolgozásához, másrészt az éghajlatváltozási tárgyalások következő fordulójára való minél megalapozottabb felkészülés okán. Talán emlékeznek arra az olvasók, hogy az IPCC neve 2007-ben vált igazán híressé, amikor a harmadik jelentését tette közzé. Akkor óriási sajtóvisszhangja volt a jelentésnek, manapság egy a sok hír között, pedig egyre többet beszélünk a globális környezeti problémákról, egyre jobban tapasztaljuk a következményeit, ez a jelentés pedig még pontosabb jövőképet ad, és egyre sürgetőbb üzeneteket tartalmaz.

    Annak érdekében, hogy a nemzeti vezetők az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés átlépésének elkerülése érdekében szükséges rövid távú intézkedésekre összpontosítsanak, a tudományos testület ambiciózus célt tűzött ki. Az új cél 2035-ig az üvegházhatású gázok éves kibocsátásának 60 százalékos csökkentése.

    A fő ok az, hogy az eddigi, a vártnál nagyobb kibocsátásnövekedés és az ehhez kapcsolható jövőbeli csökkentési útvonalak eredménye nagyon nem elég ahhoz, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon az éves globális középhőmérséklet-emelkedés. A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha a 2030-ra és 2035-re kitűzött célok nem teljesülnek, akkor az 1,5 °C-os küszöböt szinte biztosan átlépjük, ami még szélsőségesebb hőhullámokat és aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat.

    Az ipari forradalom óta a világon már 1,1 °C-t melegedett az évi középhőmérséklet, és olyan hatások tapasztalhatók, mint a gyakoribb és hevesebb hőhullámok, aszályok és erdőtüzek, valamint heves esőzések, erősebb hurrikánok, hirtelen időjárásváltozások, akár az erős lehűlések gyakoriságának növekedése.

  • Hazafelé - 2023. május 3.

    Dátum: 
    2023. május 3. szerda - 16:35
    Helyszín: 
    Mária Rádió
  • Hazafelé - 2023. április 5.

    Dátum: 
    2023. április 5. szerda - 16:35
    Helyszín: 
    Mária Rádió
  • Teremtésvédelmi kalendárium – A tulipánok csodálatos titkai

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tulipánok lágyságában megbúvó erőt fedezhetjük fel.

    PÁSZTOR
    Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

    KÖLTŐ
    Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

    PÁSZTOR
    Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
    most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
    rádvicsorít! Mert április ez, sose higgy a bolondnak.–
    Már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.

    (Radnóti Miklós: Első ecloga)

    A pásztor és a költő párbeszéde igazi áprilisi hangulatban kezdődik ebben a versben. Valóban, a városi ember számára a tavasz első hírvivői a lármás feketerigók, a kertekben pedig a pompás tulipánok.

    A tulipánok őshazája valahol az ázsiai sztyeppéken van, az ottani éghajlathoz alkalmazkodott életmódjuk. A hosszú, kemény teleket, a forró, száraz nyarakat csak hosszú pihenőidőkkel és látványosan gyors tavaszi fejlődéssel tudják túlélni. Bölcs, előrelátó tervezés bizonyítékait fedezhetjük fel, ha a kertben szemlélődve heteken át figyeljük a fejlődésüket.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Tavaszi szél

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a régóta előttünk görgetett vízügyi problémákkal foglalkozunk.

    Fegyverek, háború árnyékéban telik az idei tavasz is. Naponta sok százan halnak meg az orosz–ukrán fronton és Belső-Ukrajnában is sok a polgári áldozat. Miközben mi már érezzük a virágillatú tavaszi szél napsütéssel ölelkező szelídebb hullámait, a szomszédunkban halált osztó rakéták robbanásai uralják a húsvéti idő napjait is.

    „Tavaszi szél vizet áraszt…” – hallom a gondolataimon átszűrődő népdal dallamát. Bár az elmúlt években hazánkban és a környékünkön sem volt annyi hó, hogy a tavaszi szél vizet árasszon. Annyira nem volt hó az Alpokban, hogy még az energiatermelésnél használandó hűtővíz is kevés lehet majd a régióban, a Pó folyó kiszáradt és a Duna ausztriai szakaszán lévő vízierőművek is rosszabbul teljesíthetnek. De ennél még sokkal rosszabb a helyzet máshol a világban.

    Az ENSZ első vízügyi konferenciájára már több mint negyvenöt éve, 1977-ben Mar del Platában, Argentínában került sor. 118 ország és terület képviselői 12 napon keresztül tanácskoztak, és elfogadták az ún. Mar del Plata-i cselekvési tervet, amely azt javasolta, hogy az országok 1990-ig érjék el az egyetemes tiszta víz használatának és a megfelelő higiéniai körülményeknek a lehetőségét. Ez a mai napig sem sikerült, a helyzet rosszabb, mint valaha. Már akkor is, 1977 után, számos szegény fejlődő ország kért pénzügyi támogatást, de a pénz helyett tanulmányok készültek arról, hogy miként lehetne vízügyi projekteket finanszírozni.

    Azóta nem volt hasonló mandátum szintű ENSZ-konferencia, ki tudja, miért kellet csaknem ötven évet várni, hiszen a helyzet tragikus. Két héttel ezelőtt tartottak New York-ban, az ENSZ központjában az 1977-eshez hasonló nagy nemzetközi konferenciát. Igaz ugyan, hogy Stockholmban évtizedek óta vannak nemzetközi egyeztetések, Magyarország is rendezett kétszer nemzetközi vízfórumot, de az ENSZ közvetlen felügyelete alatt a mostaninak volt a legszélesebb mandátuma.

    2015-ben a nemzetközi közösség (az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai, SDG-i értelmében) 2030-ra tűzte ki célul, hogy mindenki számára tiszta vizet és higiéniát biztosítson (ezt kellett volna elérni 1990-re…).

  • Húsvétvasárnap - Közösség

    A szentháromságos közösségként létező, egyetlen Istenbe vetett hit a katolikus vallás alapja. Kifejezetten közösségi vallás a miénk - már Isten önmaga is közösség és nem egyszemélyű, magányos  létező! Gondoljunk bele - mekkora ajándék ez! Isten önmagán ad példát arra, hogyan tudunk tökéletes közösségben kapcsolódni. "Csak" követnünk kell a példáját. „Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy „elfogadjuk a világot mint a szeretetközösség [kommunió] szentségét, mint az Istennel és a felebarátainkkal globális szinten történő osztozás módját." (Laudato si' enciklika 9) És bár első hallásra ez teljesíthetetlenül nehéz feladatnak tűnik, de valójában ha életünk legnagyobb élményeire, legboldogabb pillanataira  gondolunk, lehet, hogy éppen ezt a közösséget sikerült megélnünk. A végtelen érintése egy hegycsúcson, ölelő kisgyermekünk teljes önátadása, egy különösen mély szentségimádás…. A Szentháromság nehezen megérthető misztérium, talán azért, mert valójában nem is a tudatunkkal, hanem a szívünkkel kell érteni, megélni.

    Mindez szép-szép, de vajon hogyan jön az autómentességhez? A Szentatya megadja a választ:

    „A színhelyek, melyek körbevesznek bennünket, befolyásolják azt, ahogyan az életet látjuk, ahogyan érzünk és cselekszünk… Törekszünk alkalmazkodni környezetünkhöz, de amikor az rendetlen, kaotikus, vagy tele van vizuális és zajszenynyezéssel, az ingerek túlzott mértéke próbára teszi azon igyekezetünket, hogy mindenhez egészségesen kapcsolódó, boldog identitást hozzunk létre." (LS 147)

    Hogyan alakítják vajon közösségi létünket a mai városok?  Sok sávos, a város szívében átszáguldó autópályáikkal, járda nélküli utcáikkal? Olyan gyors és veszélyes gépjárműforgalommal, hogy jó szívvel se kicsi, se nagyobbacska gyerek nem mehet már le a ház elé focizni, grundozni, bandázni, holott az idősebb generáció legszebb gyerekkori élményei épp ezek? Fák és bokrok nélküli, leaszfaltozott terekkel, ami semmi másra nem késztet, mint hogy minél gyorsabban áthaladjunk rajta? Hogyan tudnánk ilyen környezetben közösséget megélni bárkivel, bármivel?

    Ma, amikor egyre több a magányos ember, egyre több időt töltünk a négy fal között okostelefonnal a kezünkben, talán soha nem voltak ilyen fontosak a társas kapcsolatok, és azok a tényezők, amelyek erősítik ezeket. Egy hívogató közösségi tér, ahol együtt vagyunk, beszélgetünk, vagy csak közösen bambulunk, ha épp ahhoz van kedvünk, és olykor  rámosolygunk a szemben ülő vadidegenre, mert szépen süt a nap, vagy egyszerűen csak azért, mert jó ott lenni.

    Az elmúlt évtizedekben városaink nem ember-, hanem autó-léptékben változtak. A közterek nem a kellemes időtöltést és társadalmi életet szolgálják, hanem sokkal inkább egyfajta átmeneti közeget jelentenek A és B pont között, azaz míg elérünk például otthonunkból a munkahelyünkre. A motorizált közlekedés nincs tekintettel a lakókra, és nem biztatja arra az embereket, hogy vegyék birtokba a városukat. Sok helyen már járdák sincsenek, sőt Miamiban már a közvilágítás kiépítésével sem vesződtek, hiszen annyira nincsenek emberek az utcán, hogy nincs szükségük utcai világításra.

    Tudatos tervezéssel azonban meg lehet változtatni ezeket a folyamatokat, erre Bécstől Portlandon keresztül Koppenhágáig számos jó példát láthatunk. A társadalmi igazságosságot is figyelembe vevő zöld várostervezés, a 15 perces város koncepciója, a közterek emberléptékű kialakítása mind-mind olyan eszköz, amelyek segítenek közösségi énünket (újra)felfedezni, jobban megélni. A középkori - például itáliai - maggal rendelkező városokban sétálva önkéntelenül is jól érezzük magunkat, és ez nemcsak a középkori romok szépsége miatt van így. Nem bizony! Ezek a városok még az ember mint biológiai lény érzékszerveire, sétatempójára, horizontális síkban való mozgására épültek. Egy ilyen tereket az ott lakók még napjainkban, a XXI. században is ugyanúgy használják: minden sarkon áll valaki és beszélget!

    „Mily szépek azok a városok, amelyek legyőzik az egészségtelen bizalmatlanságot, integrálják a tőlük különbözőket, és ezen integrációból a fejlődés új tényezőjét hozzák létre! Mily szépek azok a városok, amelyek még építészeti tervrajzaikban is tele vannak terekkel, amelyek összekötnek, kapcsolatokat hoznak létre, elősegítik a másik megismerését!” (LS 152)

    Ferenc pápa sok helyütt tanácsolja a közterek kapcsolattámogató jellegének erősítését. „Törődni kell a közösen használt helyekkel, a vizuális keretekkel és a városok igazodási pontjaival, hogy azok fokozzák a közösséghez tartozás, a meggyökerezés érzését, hogy „otthonosan” érezzük magunkat a városban, amely befogad és összeköt bennünket. Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz és az emberek átlássák az egészet, ahelyett, hogy bezárkózzanak lakónegyedükbe és lemondjanak arról, hogy az egész várost a többiekkel megosztott saját terükként éljék meg. Bármilyen beavatkozásnak a városi vagy vidéki tájba figyelembe kellene vennie, hogy a hely különbözô elemei hogyan alkotnak egységet, amelyet a maga gazdag jelentéstartalmával a lakosok koherens képként érzékelnek. Így a többiek már nem idegenek lesznek, és a „mi” részeinek érezzük őket, amelyet közösen építünk." (LS151)

    Ahhoz, hogy tepepüléseink ezt az eredeti közösségi funkciójukat visszakapják, okos várostervezésen túl a motorizált közlekedés csökkentésére is szükség lenne. Krisztus feltámadása szép lehetőséget kínál arra, hogy mi a magunk részünkről megtegyük az első lépést, és a Feltámadás ünnepén mellőzzük az autót. És ne ringassuk magunkat abba a lustaságunkat simogató tévhitbe,  hogy "attól úgysem változik semmi, hogy én gyalog megyek misére"! Ne áltassuk magunkat, ne keressünk kifogásokat! „Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az erőfeszítések nem változtatják meg a világot. Az ilyen tettek valami olyan jót terjesztenek a társadalomban, amely mindig több gyümölcsöt terem annál, mint amennyit észlelhetünk, mert olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni. Továbbá az ilyesfajta magatartásformák kialakítása visszaadja saját méltóságunk érzését, nagyobb egzisztenciális mélységhez vezet, és lehetővé teszi annak megtapasztalását, hogy van értelme vándorlásunknak e világon." (LS 212)

    Köszönjük, hogy velünk tartottak ebben a nagyböjtben. És ha megtetszett Önöknek a kevesebb autózás számos szépsége, hát terjesszék ki az önmegtartóztatásról szóló nagyböjti időszakon túlra is ezt a gyakorlatot. 

    Áldott és teremtésvédő húsvétot kíván
    a Naphimnusz Egyesület

  • Virágvasárnap - Kapcsolódás

    Sokan sokfelé keresik és vélik megtalálni a jelenkor kríziseinek fő forrásait. Az azonban biztos, hogy a HAGYOMÁNYOS KÖZÖSSÉGEK FELBOMLÁSA, AZ ELMAGÁNYOSODÁS súlyos probléma. Oka és egyben következménye is a természeti és társadalmi válságnak. Atomizált családban vagy sokszor egyedül élünk, holott tudjuk: „Nem jó az embernek egyedül lenni..” (Ter 2,18). Isten társas lénynek teremtette az embert.

    A magány egyéni szinten is hat ránk, hiszen lelkileg rosszul érezzük magunkat tőle – de ez még nem minden. Jelenlegi széttagolt társadalmi létünk egy sor további probléma melegágya is egyben. Ahogy Ferenc pápa a Laudato si' enciklikában írja: „az egymástól elszigetelt egyének elveszíthetik képességüket és szabadságukat arra, hogy legyőzzék az instrumentális ész logikáját, és kiszolgáltatva maradnak az erkölcs nélküli, a társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói gondolkodás kénye-kedvének." (LS 219)

    Magányos életmódunkhoz méltóan simul hozzá magányos közlekedésünk is. Egyedi, néhány főre készített kis bádogdobozokban furikázunk, megfosztva a környezetünk érzékelésének, megélésének lehetőségétől. Nem érezhetjük a szél fuvallatát az arcunkon, nem hallhatjuk a madarak csiripelését, a vonat füttyét, a kutya ugatását. Nem szippanthatjuk magunkba a zápor utáni föld semmihez nem fogható szagát, a lusta nyáresték grillfüstjét, a virágzó akácfák bódító illatát. Kis bádogdobozaink könyörtelenül elválasztanak minket a környező világtól. Mintha egy színes fényképben fekete-fehér életet élnénk.

    De embertársainkhoz sem igazán szeretünk kapcsolódni az autózás során. Ferenc pápa és a Budapesti Műszaki Egyetem évenkénti felmérése is ugyanarra az eredményre jut: egy autóban jellemzően egyetlen fő ül (a BME 2022-es reprezentatív felmérésének eredménye szerint 1,28 fő/autó). "A városokban sok autót csak egy vagy két ember használ, emiatt megnövekszik a forgalom, a levegőszennyezés szintje magas, hatalmas mennyiségû nem megújuló energiát fogyasztanak el, több autóút és parkoló építése válik szükségessé, ami árt a városképnek. " (LS 153)

    És tudják, mit? Bádogdobozaink nemcsak attól választanak el, ami a bádog túloldalán van, de még attól is, ami az innensőn. Észrevették, milyen nehéz az autóban egy igazán jót beszélgetni? Hiszen a kocsikat mérnökök és nem pszichológusok vagy lelkipásztorok tervezik – gyorsnak kell lenniük, nem közösségi energiák ideális elosztóközpontjának. Extrovertált legyen a talpán, aki hosszasan szóra tudja bírni útitársait egy személygépkocsiban! Arra pedig már gondolni sem jó, hogy az autóban általában villámgyorsan előkerülnek az okoseszközök, telefonok, és hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy a család minden tagja magába zárkózva nyomkod egy gépet – újabb remek módszer az egyedüllét fokozására.

    A magány problémájának megoldása kézenfekvő és - legalábbis elvben - pofonegyszerű: kapcsolódjunk!
    Kapcsolódjunk

    • önmagunkhoz,
    • a többi emberhez,
    • a teremtett világhoz,
    • a Teremtőhöz!

    Ezt ajánlja nekünk a Szentatya is: "A társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni, nem pusztán az egyéni javak összegzésével…" (LS 219)

    És ezt a gondolatot bizony a közlekedésre is alkalmazhatjuk! Magányos közlekedés helyett kapcsolódó közlekedést! A közösségi közlekedés, a séta, a kerékpározás mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy a kapcsolódásnak valamelyik szintjét jobban megéljük: vagy embertársainkhoz, vagy a minket körülvevő teremtett világhoz kerülünk közelebb általuk.

    Végül nézzünk rá a közlekedés és a kapcsolódás szemüvegén keresztül a mai ünnepre, virágvasárnapra. Ezen a napon Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe. Ez rengeteg kapcsolatot igényel és hoz létre: elkötik a szamarat egy gazdától, aki rákérdez, kinek viszik; odahozzák neki, ráterítik a ruháikat, hozsannáznak. Jézus és a szamár is kapcsolatba lép egymással – egy élőlény hordoz egy másikat, nem egy gép –, Jézus pedig kapcsolatban van az őt köszöntő néppel. Az egész jelenetben az ószövetségi prófécia (Zak 9,9) teljesedik be, ahol a “szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” kifejezés az alázatot és a szegénységet jelenti. ☝A szamárháton való bevonulás tehát nem Jézus kényelmét szolgálja, hanem prófétai, messiási jel!☝ (A mi közlekedési módjaink, eszközeink vajon milyen belső valóságok jelei?)

    És bár a szamárháton történő misére vonulást napjainkban már nem javasolhatjuk, a drótszamarat – unalmasabb nevén kerékpárt – annál inkább! Hiszen tavasz van, az időjárás is a szabadba, mozgásra csábít. Használjuk ki a szép időt, kapjuk elő bringánkat, rollerünket! És ezen a vasárnapon éljük meg tudatosan a kapcsolódásainkat – útközben is! Ezzel igazán méltóan koronázhatjuk meg a mai ünnepet, a virágvasárnapot.

Oldalak