A természeti környezetet Isten ajándékának tekintjük mindenki számára,
amelynek használata közös felelősséget kíván meg az egész emberiség iránt,
különösképpen a szegények és a jövő nemzedékek iránt.
XVI. Benedek pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 2010. január 1.
sze, 2015-02-18 21:46 2015. február 18., Hamvazószerda
Tisztelt Olvasóink!
Már hagyománnyá vált, hogy a nagyböjtben cikksorozatot jelentetünk meg a Naphimnusz egyesület honlapján. 2012-ben gyakorlatias kérdésekkel foglalkoztunk, végigvettük mindennapi tevékenységeinket és arról írtunk, mit tehetünk, hogy nagyobb összhangban éljünk a teremtéssel. 2013-ban és 2014-ben a lelki háttér szemszögéből vizsgáltuk a teremtésvédelmet, előbb a sarkalatos erényeket, majd a Szentlélek ajándékait gondolva végig.
Idén a céljainkat vesszük nagyító alá. Ezek jelentik a kapcsolódást hitünk, elveink és meggyőződésünk, valamint a mindennapi cselekedeteink között. Ha céljaink hitünkkel összhangban vannak, akkor kiegyensúlyozottan, lelki nyugalommal dolgozhatunk azok elérésén. Ilyenkor eredményeink megélése, a céljaink felé való haladás élménye jelenti a boldogságot. Ellenkező esetben, ha céljaink konfliktusban állnak hitünkkel, meggyőződésünkkel (például: elvben fontosnak tartom a teremtett világ védelmét, de mégis vonzó cél, hogy a Karib-tengeren töltsem a szabadságomat) akkor az ellentmondás okozta belső feszültség, lelkiismeretfurdalás még akkor is megakadályozza, hogy önfeledten boldognak érezzük magunkat, ha elérjük a kitűzött célt.
Fontos tehát a megfelelő célok kiválasztása. Ehhez próbálunk segítséget adni az alábbi felosztásban:
sze, 2015-02-11 22:37 „Ne bántsátok a Bioszférát!” címmel írt Bakonyi Gábor cikket február 8-án megjelenő Új Emberben. Arról írt, hogy egy texasi milliárdos a múlt évszázadban érdekes projektet finanszírozott, aminek megálmodói a Bioszféra2 nevet adták. Arizonában, a sivatagban 12 700 négyzetméteres (mintegy két és fél futballpálya nagyságú), 180 000 m3-es, hatalmas üvegházat létesítettek. Az üvegházon belül kialakították mindazokat az ökoszisztéma-típusokat, amelyekből a Földön sok fordul elő. A végső cél, egy emberek által lakott, önfenntartó rendszer létrehozása volt. Több előzetes kísérlet után, végül 1991. szeptember 26-án nyolc gondosan kiválasztott, jól képzett kutató költözött új otthonába, és ott élt egészen 1993. szeptember 26-ig. A rendszer, ha döcögve is, de működött. Az egyik nagy problémát a légköri oxigén koncentráció csökkenése jelentette (18 hónap után oxigént kellett pumpálni a rendszerbe). Érdekes ökológiai jelenség volt továbbá, hogy míg a fontos beporzó szervezetek, mint a méhek, folyamatosan pusztultak, addig néhány ismert kártevő, mint egyes sáska- és csótányfajok, valamint a patkányok elszaporodtak. Annak ellenére, hogy sok ökológiai jelenséget jobban megértettünk a projekt eredményeképpen, működő bioszférát vagy valami ahhoz tényleg hasonlót, mégsem tudtunk létrehozni. A történetet befejezéseként egy, ma már közhelynek ható kijelentés kívánkozik ide, amit sokfelé olvashatunk. Csak egyetlen Földünk van. Ámde a közhellyé vált kijelentéseknek az a sorsuk, hogy bármilyen igazak is, egy idő után legyintünk rájuk, unalmasak lesznek, nem hatnak ránk. Ezért talán nem árt a gondolat kiegészítése a következőkkel: vigyázat, a Bioszféra2 kísérlet nem sikerült!
sze, 2015-02-11 22:37 Az Új Ember február 8-i számában egy vízügyes szakember, Háfra Mátyás emlékezett meg a 15 évvel ezelőtti tiszai cianid szennyezésről „Van élet a Tiszában" címmel. A Tiszát 2000. február elején a Szamoson keresztül egy példátlanul nagy cianid-ion koncentrációjú mérgezés érte. Ennek mértéke a Szamoson mért adatok alapján csúcsértékként 32,6 mg/l cianid volt, ami az érvényben lévő határérték több mint 320-szorosa! Az első döbbenet után a lehetséges védekezési stratégia kialakítása került előtérbe. A fő kérdés az volt: Csökkenthető-e a cianid koncentráció bármilyen beavatkozással? A szennyeződés következményeinek kezelésére két fontos üzemrendi döntés született. A Kiskörei Duzzasztómű üzemének módosítása, amely lényegében azt jelentette, hogy a cianidos vizet lehetőség szerint úgy kell levezetni a Tározóban, hogy védeni lehessen a Tisza-tó és a közép-tiszai hullámtéri vizes élőhelyek természetvédelmi oltalom alatt álló élővilágát. A Tisza folyón 2000. február elején levonult szennyezés a vízminőségi kárelhárítási feladatokban addig nem alkalmazott módszereket tett szükségessé. A Kiskörei tározó funkciói közé mindig is beletartozott, hogy az esetleges szennyezések következményeit csökkentse, azonban eddig főleg a feliszapolódás csökkentésében hasznosultak a vízkormányzási lehetőségek. A Tisza vize a cianidtól már február közepén megtisztult. Az elvégzett és a folyamatosan történő vizsgálatok bizonyították, hogy a Tiszában, a Tisza-tavon, a holtágakon és az öntözőcsatornákban nem történt cianid szennyezés. A térségben a felszín alatti vízkészlet sem szennyeződött.
sze, 2015-01-28 08:42 Baranyai Gábor ír a „Fenntartható fejlődés éve?” címmel az Új Ember január 25-ei számában a „Teremtésvédelem” rovatban. Azt írja, hogy „Sokunk számára meglepő módon, időnként a nemzetközi nagypolitika – közkeletű eufémizmussal: a nemzetközi közösség – megpróbál az emberiség egésze számára valami egyöntetűen jót tenni. 2015 is egy ilyen nagy nekifutás éve lesz: ez év őszén kell, hogy az ENSZ elfogadja az új globális fenntartható fejlesztéspolitikai keretet, melynek elsődleges célja a szegénység felszámolása és az emberhez méltó élet lehetőségének a megteremtése lesz a Föld valamennyi lakója számára. A 2030-ig megvalósítandó konkrét célkitűzéseket 17 fő pontban összegezték, amelyek feltételezhetően elvezetnek minket egy méltányos, a Föld természeti és kulturális örökségét tiszteletben tartó, kiegyensúlyozott fejlődési modellhez. Ha a célkitűzésekhez a megvalósítás (pénz)eszközeit és intézményeit is sikerül megtalálni, akkor példa nélküli esélyt kap az emberiség, hogy a teremtett világ ismert kereteinek lerombolása nélkül kereshesse boldogulását.”
Kedves Teremtésvédők!
Negyedik alkalommal gyűlünk össze január 14-én 18.30 órakor, hogy az egyházi cselekvés teológiája fényében, a keresztény élet és a környezeti kérdésből fakadó, halaszthatatlan tennivalóinkról beszélgessünk.
Alkalmunk témája: Technikai kultúra és a teremtett világ iránti felelősség.
h, 2015-01-12 15:05 Bándi Gyula írt cikket „Cselekedj helyi szinten” címmel cikket a január 11-én megjelenő Új Ember teremtésvédelmi rovatában. Arról ír, hogy a környezetvédelmi mozgalmak jó ideje jelszavuknak tekintik a „Gondolkodj globálisan, cselekedj helyi szinten” szlogenjét, amelyet egy közel 100 éves könyvből eredeztetnek, egy skót várostervező tollából. A kérdés a települések fejlődésére vonatkozik, kiterjesztve a figyelmet arra, amit manapság fenntartható településfejlesztésnek és településüzemeltetésnek hívnak. Az üzenet lényege: a helyi cselekvések legyenek tekintettel a globális, vagy akár holisztikus szempontokra és nem hivatkozhatnak arra, hogy a helyi lehetőségek esetenként annyira korlátosak, hogy csak a nagyoknak, a felsőbb szinteknek van arra esélyük, hogy alakítóan formálják a világot. Ez a visszahúzódó, felelősséget nem vállaló megközelítés sem a katolikus ember felelős magatartása, sem pedig a korszerű településmenedzsment, szempontjából nem elfogadható. Kérjük az önkormányzatokat, fordítsanak minden eddiginél nagyobb figyelmet arra, hogy a Teremtésben mindannyian társörökösök vagyunk, és kérünk minden helyi közösséget, hogy támogassa e küldetésben a helyi döntéshozókat. Ez a feladat nem jelent feltétlenül nagy tetteket, sem hatalmas anyagi erőfeszítéseket, nem kell feltétlenül ökofalut létrehozni, mint Gömörszőlösön. Előrelépés lehet a mind több településen megjelenő helyi termelői piac, létesíthető kerékpárút, tanösvény. Ide sorolható a plébániák kertjében is megjelenő, a hazai gyümölcsfaállományt reprezentáló mini génbank, az erdei iskolák eddigi sikere, a mintaporta Somoskőújfalun, a miskolci szociálterápiás központ, a biomassza fűtés terjedése.
h, 2015-01-12 15:05 „Kis lépések a jó megoldások felé” címmel írt Nemes Csaba egy visszatekintő (a 2014 év „teremtésvédelemmel” összefüggő nemzetközi történéseire) és egy idei évre kitekintő, előrelátható eseményeivel kapcsolatos hosszabb elemzést, a január 4-én megjelenő Új Emberben. Foglalkozott a klímaváltozással: 2014. áprilisában, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Brüsszelben tett kijelentésével, miszerint „a természettel nem lehet tárgyalni, az a saját törvényei szerint teszi a dolgát, és nem vár senkire” a klímaváltozás elleni küzdelemre hívta fel a figyelmet. Egy 2014-ben készült összesítés szerint a legkirívóbb környezeti válság jelek a következők. A klímaváltozás jelenlegi mértéke tízszer gyorsabb, mint az emberi történelem során megfigyelt éghajlatváltozások. Olvadnak a sarki jégkörök jégsapkái, emelkedik a tengerszint. Sérülnek az édesvíztartalékok, a földfelszín alatt, és a folyókban is, utóbbi a hegységek hótakarójának csökkenése miatt. A kánikulák és a hurrikánok egyaránt erősödnek – utóbbiak a felmelegedő óceánokból egyre nagyobb energiára tesznek szert. A tengerek savasodása miatt, megváltozik a tengeri ökoszisztéma, elhalnak a széndioxidot megkötni képes korallszigetek és más meszes vázú tengeri organizmusok. Egyre nagyobb mértékű a fajpusztulás mind a szárazföldi, mind a tengeri élőlények körében. Erősödik a sivatagosodás. A jégkorszakban megfagyott, Északi-sarkhoz közeli, szibériai permafrost olvadó félben van, ebből nagy mennyiségű metán szabadulhat, amely felgyorsíthatja a klímaváltozást. Írt a biológiai sokféleség csökkenéséről és talajaink rohamos pusztulásáról. Ugyanakkor arról, is hogy a Lima-i Klímacsúcson a tárgyalások menete és tartalma régen tapasztalt reményre ad okot, hogy 2015. decemberében Párizsban tető alá hozható egy valódi eredményeket adó nemzetközi jogi megállapodás. Valamit arról, hogy az év elején pont kerülhet egy fontos ügyre, ami a genetikailag módosított szervezetek (GMO) az ún. transzgénikus növényfajták használatának a szabályozását jelenti az EU-ban. Továbbá arról, hogy 2015 első felében várható Ferenc pápa enciklikája, amelynek a központi üzenete - az előzetes hírek szerint - a környezetvédelméről és szegénység visszaszorításáról szól majd.
sze, 2015-01-07 15:17 Az Új Ember 2014. karácsonyi dupla számában Mozsgai Katalin és Nemes Csaba ír a „Jövőnk ára” címmel cikket. Azt írják: sokszor halljuk, hogy értékvesztett világban élünk. Vannak olyan értékek, amelyek a viselkedésünket, gondolkodásunkat keretezik be, ezek pl. az etikai normák és vannak olyanok, amelyek fizikai létünket határozzák meg ilyen például a természeti környezetünk, sőt mi több ezek egymással rendszerint összefüggenek, ugyanakkor manapság mindkettővel baj. Környezetünk, jövőnk biztonsága napról napra romlik: ez nem feltételezés, hanem tény. Sokszor halljuk, hogy ennek legfőbb oka, hogy sokan vagyunk a Földön, pedig nem ez a valódi gond. Nem a születésszabályozás a megoldás, hanem a fogyasztás szerkezetének, mennyiségének, elosztásának a megváltoztatása, valamint a termelésből adódó környezeti terhek sürgős és hatásos csökkentése. Ne legyintsünk, mondván „úgy is a pénz dönt el mindent”! Hiszen nem mindegy, hogy a pénz miként működik, mit mér, az árak mit jelentenek. A megfelelő piaci működés egyik eleme a szűkösségre való figyelmeztetés. A környezeti erőforrások szűkösségére vonatkozó információk azonban hiányosak, sokszor nem teljesen ismertek. A piaci mechanizmusok ilyenkor kudarcot vallanak. Jövőnk valódi megoldásának kulcsa a társadalmi rendszer értékrendjének megváltoztatásában rejlik, azaz például elég lenne „csak” komolyabban venni az Evangélium üzeneteit, azok értékeit. Az értékek régi-új struktúrája megváltoztatja az emberi környezet is: az ismereteket, az intézményrendszert, a termelés és fogyasztás szerkezetét, és természetesen azt a piaci információt közvetítő eszközt, amit az árak, a pénz fejez ki. Azaz nem mindegy, hogy a „pénz” minek az értékét fejezi ki, mi számít a döntés hozatalnál értéknek. Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetében azt írja „A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.” Ferenc pápa megszólalásaiban többször visszatért ehhez a gondolathoz. Érdemes nekünk is elgondolkozni.
sze, 2015-01-07 15:17 „Még nem késő megállni” címmel írt Bándi Gyula cikket Advent derekán az Új Ember december 14-ei számában a teremtésvédelem rovatban. Egy régi amerikai képeslap alapján ír, ami egy tipikus karácsony előtti pillanatkép: a tömeg egyre sűrűbb lesz és az ingerültség, feszültség szinte tapintható. Valami más is van a rajzon, szerényen a sarokban: egy kis család, keleties ruhában. Férj, aki szamarat vezet, azon ül a felesége, láthatóan áldott állapotban. Szeretnének átkelni az úton, de csak állnak, arra várva, hátha átengedi Őket valaki. Igaz, ez a család nem vásárolni indul, nem a plázába tartanak, csak egy barlangot keresnek, ahol meghúzhatnák Magukat egy éjszakára … Arról a fogyasztási lázról ír, ami még vakká teszi az embereket, és még a Szent családot sem ismerik meg pedig ott van a szemük előtt. A Karácsony jelentőségének átértékelődése és a környezet degradálódása ugyanarról a tőről fakad: az anyagiasság túldimenzionált szerepéből. A fogyasztás túlhajtása nem csak a Jézusvárást veszi el az embertől, hanem a környezeti értékek szükségtelen pusztulását is okozza. Még nem késő megállni az úton, engedjük átmenni a Szent Családot!
k, 2014-12-23 18:46 Régóta érlelődik bennem az érzés, hogy valami észrevétlen elmozdulás ment végbe (vagy talán régóta jelen is volt?) mindennapi nyelvhasználatunkban a „remény” (és vele együtt a „bizalom”) szavakkal kapcsolatban. Ez az érzés mostanára gondolattá, meggyőződéssé erősödött. Figyeljük csak meg a következő párbeszéd-változatokat! „– Ő is ott lesz? – Igen.” „– Ő is ott lesz? – Remélem igen.” „– Eléritek még a vonatot? – El.” „– Eléritek még a vonatot? – Reméljük el.” A változatok közötti különbséget a „remélni” ige adja, és az általa közvetített jelentésbeli módosulás az, hogy ha szerepel a mondatban, akkor a bizonytalanságot viszi bele. (Ugyanez lenne a hatás, ha a „remélem” helyett a „bízom benne, hogy” szerepelne azon a helyen.) Mintha csak a „remélem” (és a „bízom benne”) azt jelentené, hogy „hát, szeretném, de nem vagyok benne igazán biztos” („szóval ne építsünk nagyon rá”).
Ez a jelentés szöges ellentétben áll azzal, amit a „remélni” ige a Szentírásban jelent. A Zsidókhoz írt levél szorosan összeköti a hit, a remény és a bizalom gondolatkörét. „A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. ” (Zsid 11, 1) Az Újszövetség szerint a remény éppen a – még – nem látott dolgok felőli biztos meggyőződés, amit a hit tesz megalapozottá. Aki – keresztény értelemben – remél, az sokkal biztosabban néz a jövőbe, sokkal bátrabban tekint a feladataira. Természetesen az ő számára sem tárulnak fel előre a történések, őt is gyakran érik meglepetések és tapasztal váratlan – akár fájdalmas – fordulatokat; de sokkal nyugodtabban éli át őket, mert „van reménye”.
