"Az államok a fenntarthatóságért” címmel írt cikket Nemes Csaba az Új Ember július 6-i számában, a teremtésvédelem rovatban. Arról ír, hogy milyen különbözőn utakat választottak egyes országok a fenntarthatósági technikákban. Japán jelentős erőfeszítéseket tesz az ún. körforgásos gazdaság kutatásában, fejlesztésében. Dániában működő jó példa  az ún. ipari ökoszisztémák fejlesztése. Hollandiában jó irány  a rugalmasan ellenálló képességgel  –ún. reziliencia – bíró adaptációs makro mechanizmus fejlesztése.  Jó megoldás, ha az állam már az alapértékek definiálását és azok védelmét a legmagasabb szintű jogi normában az alkotmányban rendezi. Magyarország új Alaptörvénye természeti erőforrásainkat kiemelt védettségben részesíti, hiszen  Alaptörvényünk négy cikkében ad különös hangsúlyt természeti erőforrásaink és környezetünk védelmének.

Az Új Ember június 15-ei száma teremtésvédelmi rovatában Nemes Csaba ír „Nemzetközi érdekek” címmel a nemzetközi intézmények szerepéről a teremtésvédelem területén. Különböző típusú, és szervezettségű, nemzetközi jogi normákon alapuló szervezetek, intézmények sokasága jött létre az elmúlt ötven évben. Ír a legátfogóbb és a legtöbb országot magába foglaló nemzetközi szervezet az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) és szakosított szerveiről, de a szerző véleménye szerint az ENSZ a szegénység, a környezeti degradáció globális gondjaira a maga bonyolult, és rendkívül lassú eljárásaival inkább csak tények feltárásában és kevésbé a közös és azonos érdekű, hatásos és gyors megoldások összehozásában tud segíteni. A nemzetközi agytrösztnek is nevezett, a 34 fejlett országot tömörítő nemzetközi szervezet az OECD is inkább a magas szintű elemző diagnózis készítésére, mint közös megoldások véghezvitelére. Éppen ezért az országoknak önállóan, saját érdekeik szerint még többet kell tenniük önmaguk védelmében nem mindig megvárva a nemzetközi bürokrácia lépéseit, meg kell védeniük –amíg lehet- természeti erőforrásaikat ideértve a tiszta vizet, a földet, erdeiket és a létfontosságú biológiai sokféleséget.

Bartus Gábor írt cikket az Új Ember május 25-ei számában „Ésszerűbb döntések – helyi szinten” címmel a teremtésvédelem rovatban. Az ún. szubszidiaritás elvét első modern megfogalmazásából a Quadragesimo Anno enciklikából vezeti be.(„… amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos:…”) Értelmezése szerint az elv arra vezethet bennünket, hogy a természeti erőforrások megóvása, valamint a fenntarthatóság biztosítása érdekében feladatainkat megosszuk a társadalom különböző szereplői között. Arról ír, hogy sem a nemzetek feletti ENSZ, sem az EU döntéshozatali folyamataiban sem veszik komolyan ezt az elvet. Pedig ahogy írja ez nem elsősorban elvi probléma, az így rossz szinten meghozott téves döntésekkel óriási forrásokat pazarlunk el, amiket máshol ésszerűen lehetett volna a fenntarthatóság érdekében felhasználni.

Baritz Sarolta Laura OP nővér az Új Ember május 4-ei teremtésvédelmi rovatában írt „Pincsi a babakocsiban” címmel. Egy új jelenséggel kezdi: manapság már néha „a babakocsiban nem baba, hanem egy szőrmók, főkötővel bekötött fejű, gombszemű, paplannal betakart kiskutya fekszik…. gazdája nem kevésbé gondosan tologatja, ápolgatja, mintha tulajdon (ember)gyermekét  dajkálná. Mi ez a jelenség? Hogyan magyarázzuk? Magyarázatában etikai, öko-etikai fejlődéstörténethez nyúl vissza. A két részes cikk első részének zárásaként a következőt írja :” Ha az állatokat, természeti javakat egyenlősítjük az emberrel, úgy az embert értékeljük le. A keresztény környezetetika válasza erre az, hogy az ember és természet harmóniában él, az ember kiemelt, tőle különböző, de a természet megőrzésére hivatott. A pincsinek is van helye az ember mellett, aki gondozza őt, de a babakocsi valaki másnak van fönntartva”.