Sipka Júlia az Új Ember október 5-ei számában a Termény Ünnepről írt. Az ünnep megtartása liturgiatörténeti szempontból a kántorböjtökhöz igazodik, aminek a neve legkevésbé a kántorokkal, mint sokkal inkább a négyszeri böjttel kapcsolatos. A Termény Ünnep hagyományát őrzik a mai napig Taksonyban, Dabason vagy említhetjük az egyik leghíresebb terményhálaadó ünnepség, a lajosmizsei. A Magyar Katolikus Püspöki Kar döntése alapján idéntől kezdve minden év első októberi vasárnapján adunk hálát a termésért, így az esemény bekerült az egyház hivatalos ünnepei közé. A Bakáts téri Szent Ferenc plébániával összefogva a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a templom október 5-i búcsúi szent miséjének egyik központi kérdéséve a teremtésvédelem témakörét, és termény áldás (saját termésű vagy eltevésű ételeket megáldása) keretében a Termény Ünnepet tette.

„Isten hozott, ökológia” címmel írt Nobilis Márió cikket az Új Ember szeptember 21. számának Teremtésvédelem rovatában. „Sokfelől éri „ökológiai ösztönzés” a mai katolikus hívő embert- írja a szerző -... a meglehet nem tökéletesen alkotott szó, a teremtésvédelem léte is bizonyítja, hogy egy új, egyre mindennaposabban használt fogalom született az egyházi életben. Legalább négy szinten ismerhetjük fel az Egyház és a kortárs ökológiai trendek közötti találkozás fő területeit. Az első szint a gyakorlat, a második evangelizáció, a harmadik a teológiai gondolkodás. A negyedik szint legmélyebb és legátfogóbb szint, ahol   következő kérdések vetődnek fel,  ahogy a szerző írja. „Ki vagyok én, Krisztus Teste a világban, e nemzedék számára? Hogyan kell ma jól tanúskodnom a bennem élő Feltámadottról? Hogyan válhatunk mi, Krisztus tanítványai együtt hiteles isteni Válasszá – nem csak elmondva, sokkal inkább megélve e választ – a világ gondjaira?”

Veres András püspök atya írt az augusztus 24-én megjelent Új Ember Teremtésvédelem rovatában „A csillagok örök forgása néked forog…” címmel. Azt írja, többek között hogy „a zsidó-keresztény felfogás alapjaiban hozott újat az ember és a természet viszonyának szemléletmódjában, amely lényegét tekintve abban áll, hogy Isten teremtette a világot, s azt az emberre bízta, hogy felelősen uralkodjon felette, és vezesse tovább a fejlődésben. A keresztény teológiában ennek megfelelően nagyon letisztult tanítással találkozhatunk a teremtett világhoz való felelős emberi magatartást illetően. Minden kétséget kizáróan az ember privilegizált helyet kapott a világban. Viszont el kell jutnia arra a felismerésre, hogy jelenlétét a világban teremtett lét-nek fogja fel, vagyis tudnia kell, hogy léte nem önmagától fennálló, hanem a Teremtőtől kapott ajándék. A keresztény ember számára tehát nem közömbös a teremtett világ sorsa. Istentől kapott feladata, hogy uralkodjon a teremtményeken, és a világ fejlődését úgy irányítsa, hogy az minden ember számára valóban a remény és a lehetőségek hordozója legyen.

„A tudósok szemével” címmel írt cikket Kiss Ernő az Új Ember július 13-án megjelent száma Teremtésvédelem rovatában. Az elmúlt ötven év globális ökológiai válságra vonatkozó legfőbb tudományos megközelítéseit villantja fel. Azt írja, hogy „Az ember és a természet romló viszonya ma már egyre nyilvánvalóbb. Rachel Louise Carson ökológus már 1962-ben jelezte „Néma tavasz” c. könyvben, hogy a technológia jóval gyorsabban fejlődik, mint az emberiség felelősségérzete. László Ervin a rendszerelmélet tudósa szerint - egyetértve J. Diamond kaliforniai geográfus professzorral - az emberiség számára a kérdés: valódi fejlődés vagy „kipusztulás”? A kulcs: a holosz teljességén és az értékek egységén alapuló civilizációjának elérése. Lefordítva: az emberiséggel együtt a természet fenntarthatóságának elérése. Ezt szolgálja a keresztény teremtésvédelem tanítása is: a földi természetben ne csak a hasznot, de lássuk meg az isteni bölcsesség és szépség tükröződését is, hiszen minden létezőnek Isten „nyomaként” (vestigium Dei) önértéke van.