A természeti környezetet Isten ajándékának tekintjük mindenki számára,
amelynek használata közös felelősséget kíván meg az egész emberiség iránt,
különösképpen a szegények és a jövő nemzedékek iránt.
XVI. Benedek pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 2010. január 1.
v, 2015-02-22 21:38 Vannak egyáltalán céljaink a hétköznapjainkban? Vagy csak úgy tesszük egyik napról a másikra, amit megszoktunk és csodálkozunk, hogy már megint eltelt egy hét? Életünk nagy részét hétköznapok teszik ki, és bár az emlékezetes dolgok jobbára jeles napokhoz kötődnek, csupán átvészelni a hétköznapokat, s így mintegy lemondani róluk vétkes mulasztás lenne. Ha valaki ebben a helyzetben lenne, annak azt ajánljuk, legyen az az első célja, hogy kitűzi: ne sodródással teljenek hétköznapjai.
Mi lehet olyan hétköznapi cél, aminek elérése Istennel és a teremtéssel egyszerre hoz nagyobb összhangba minket? Nagyon széles a választék! Mindennapjainkban sok módon terheljük a környezetet. Ezek közül kedvünk és lehetőségünk közül választhatunk egy vagy több területet.
Kezdjük az étkezéssel! Az ökológiai lábnyom ökonómiája című kötetben megjelent, 2011-es tanulmány szerint a magyar háztartások ökológiai lábnyomának legnagyobb része, 42%-a az élelmiszerekhez és alkoholmentes italokhoz kötődött. Meglepő, de a sokkal több figyelmet kapó közlekedés és üzemanyagok csak 14%-ot tettek ki. Jelentős lábnyom csökkenést érhetünk el, ha az étkezéssel kapcsolatban tűzünk ki célokat. Az étkezés környezetterhelése három fő tényezőtől függ: az étel fajtájától, származási helyétől és az ipari feldolgozás mértékétől. Egy főzelékebéd környezetterhelése jelentősen kisebb egy adag bélszínénél. Az előbb jó példaként említett főzelék sem olyan környezetbarát, ha hozzávalóit távoli országokból hozták ide. Ugyanaz a menü valószínűleg jóval nagyobb energiafelhasználással és a feldolgozás során keletkezett több ételhulladékkal terheli a környezetet, ha úgy került az asztalunkra, hogy ipari üzemben készítették, hűtve szállították és mi csak melegítettük, mint ha a piacon vett hozzávalókból otthon készítettük el. Az étkezéssel kapcsolatos célok terén megfogalmazhatunk olyat, hogy kevesebbet eszünk a nagyobb lábnyomú ételekből, pl. tartunk heti egy vagy több húsmentes napot. De lehet az is cél, hogy lemondunk a távol termelt ennivalókról, vagy hogy magunk főzünk a családban legalább heti néhány napon.
v, 2014-04-06 19:26 A köznyelv „jámbor” fogalma egyfajta már-már esztelenül békés viselkedést ír le. Sokunknak rögtön Arany János Családi kör című verse jut eszünkbe: „Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta”. Annyira így van, hogy ezt a szót ma már szinte nem is lehet anélkül használni, hogy lenézést, gúnyos reakciókat, vagy legalábbis „elhatárolódást” ne kockáztatnánk.
A Szentlélek ajándékaként kapott jámborság azonban nem lesajnálni való ügyefogyottság: csak egy „szelete”, egyik jelensége a békés magatartás, de gyökere sokkal mélyebbre nyúlik. Próbáljuk meg tehát most félretenni a szóval kapcsolatos előítéleteinket, és megérteni, mit is jelent a maga teljességében ez a lelkület.
v, 2023-03-05 18:26 “Én Uram, én Istenem / Vedd el tőlem mindenem, ami gátol Feléd”
Ismerős az ének szövege, ugye? Szép és népszerű dal, sokszor csendül fel templomainkban. Vajon belegondolunk, mit kérünk ilyenkor Istentől? Mit szólnánk, ha miséről hazaérve azt látnánk, hogy Isten VALÓBAN kipakolta a háztartásunkból mindazt, ami gátol minket a Hozzá vezető úton? Még ha nem is létbiztonságunkat jelentő javakat venné el, csak a kényelmünket szolgáló javakat - vajon mit szólnánk ehhez?
Minden társadalomnak van egy alapvető paradigmája, amin a többi társas együttélési szabály alapszik. Jelenünk paradigmájának meghatározó eleme a fogyasztás. A fogyasztás logikájára van felhúzva, felépítve egész életünk és társadalmunk, ezt mindennapjainkban általában meg sem kérdőjelezzük, észre sem vesszük. A közlekedésünk is ehhez igazodik. Magától értetődően pattanunk reggel autóba akár néhány száz méteres távolságra is, hiszen úgy érezzük, rohanó életmódunk mellett ezt máshogy meg sem tudnánk oldani. A családi nagybevásárlásokat sem lehetne autó, sőt NAGY autó nélkül elintézni. Több gyerek mellé pedig nyilvánvalóan több autóra is szükségünk van, hiszen egyesével szállítjuk őket iskolába, különórára.
Azt, hogy életmódunknak, és benne közlekedési szokásainknak morális, sőt keresztény hitbéli vonatkozása is van, talán észre sem vesszük. ☝Pedig a katolikus társadalmi tanítás éppen erre mutat rá, éppen erre a felismerésre hív! ☝ Ahogy a Kompendium 465. is írja: „Ha sikerül a mai emberiségnek a tudományok új lehetőségeit erőteljes etikai dimenzióval összekapcsolni, bizonyosan képessé válik … megszüntetni a környezetszennyezés tényezőit, biztosítani a higiénia és az egészség megfelelő feltételeit mind a kis emberi csoportok, mind pedig a nagy települések számára.”
cs, 2010-04-15 00:00
ZÖLD BÖJT
Ha békére törekszel, védd a teremtett világot!" (XVI. Benedek pápa 2010. Béke világnapi üzenetéből)
Javaslatok a Nagyböjt megélésére a teremtésvédelem jegyében –
(Unger Zsuzsa összeállítása)
p, 2021-02-26 17:58 A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben a vasárnapi szentmisék olvasmányaihoz fűzött heti elmélkedéseinket, melyeket mindig a megelőző péntek estén jelentetünk meg, Sipos (S) Gyula tagtársunk írta, és a hozzájuk tartozó grafikákat is ő készítette.
Három sátor: egy a törvénynek, amit Mózes képvisel, egy a prófétának, akit Illés jelenít meg, és egy a kegyelemnek, amely Jézus Krisztussal lett teljessé a világban. Erre a három sátorra van nekünk is szükségünk.
Azok a megtérők, akik annak idején Keresztelő szent János hatására új életet akartak kezdeni – tehát ráébredtek, hogy zsákutcában vannak, és komolyan elhatározták, hogy megváltoznak – kérdésekkel ostromolták a prófétát: „Mit tegyünk?” (Lk 3,10). És a próféta, a „legnagyobb az asszonyok szülöttei közül”, aki megrendítő hatással tudta átadni az üzenetet az átfogó helyzetről, a morális krízisről, a közelgő döntő időszakról – „a fejsze már a fák gyökerére tétetett!” – nem tér ki az utca embere, a földműves, a katona, a pénzember, a pap konkrét kérdése elől sem.
„Mit tegyünk? Mit tegyek?” – ez az egyszerű és örök kérdése akkor és ma is mindenkinek, aki másképp látja, átértékelte saját élete körülményeit, dolgait, saját szerepét, napi gyakorlatát, szokásait, egyszóval: életét, s most vissza akar térni a hibástól a helyeshez, a rossztól a jóhoz, a bűnöstől az üdvöshöz.
h, 2014-04-14 11:06 Egyszer egy ismerősömet megkérdeztem: „Hiszel Istenben?” Ezt válaszolta: „…hát…istenfélő vagyok”… Tovább nem firtattuk, de utána elgondolkodtam, vajon hogyan érhette ezt? Most felmerült a nagyböjti időszak kapcsán – ami egyébiránt is az önvizsgálat ideje –, annak az igénye, hogy ezt a kifejezést mélyebben megértsük. Pontosabban megkíséreljük feltárni azt, hogy mit is jelenthet ez a kifejezés a mai ember számára?
Keresztény „istenfélelem”. Ez egy összetett kifejezés, amelyből a „félelem” fogalmát még a hívők körében is sokan köznapi jelentése szerint értelmezik. A köznapi nyelv, amelybe beleszületünk és jelentéseit ’készen kapjuk’ sokértelmű, emellett számos esetben pontatlan és félreértésekre ad okot. Ezért fogalmai csak pontosítással alkalmasak akár vallásos, akár tudományos gondolatok kifejezésére. A „félelem” az életben gyakori érzés, amit a legkülönbözőbb esetekben is ugyanazzal a szóval fejezünk ki. A lélektan is sokat foglalkozott tartalmának meghatározásával, ennek a lelkiállapotnak a kialakulásával és jellemzőivel. Egyvalamiben az elemzések megegyeznek: akitől - amitől - félünk, az fenyegető vagy ártalmas. Ezért az „istenfélelemről” hallva könnyen úgy vélhetnék, hogy Istentől félni lehet. Ez azonban - más vallásokra most nem gondolva - a keresztény hit, tanítás és lelkiség szerint elképzelhetetlen. Félni ennek a csodálatos világnak a Teremtőjétől? Félni attól, aki adta nekünk Jézus Krisztust, az egyetemes, időtálló emberi erkölcs tanítóját? Amellyel kijelölte az emberiség lelki fejlődésének nagyszerű útját? Nem, Istentől nem lehet félni, ez lenne a keresztény tanítás egyik legnagyobb félreértése. Ebből következően hétköznapi nyelvi síkon az „istenfélelem” kifejezés - mint Istentől való félelem - félreérthető. A jobb megértés kedvéért gondolatban „járjuk körbe” ezt a kifejezést.
sze, 2015-03-25 20:28 Nagyon szeretem a magyar nyelvet, és őszintén örülök, hogy magyarnak születtem. Ez nem pusztán hazaszeretet, hanem a magyar nyelv különlegességének, kifejezésmódon túlmutató voltának tisztelete és ebből fakadó szeretete. Persze e mögött ott áll az a sok millió ember is, akinek köszönhetjük csodálatos nyelvünket. Az a több ezer évnyi fejlődés, aminek során én most e cikket ékesszóló magyar szavakkal leírhatom. Köszönöm nekik ezúton is.
A nyelv megtartó erő, a nyelv az önkifejezés és mások, a másik megértésének eszköze. A másiké, hisz ő a szóban foglalt módon is más, más mint én. Máshogy gondolkodik, máshogy él, máshogy szeret. Másságát nem mindig érezhetem magaménak, ettől nem is mindig tudom őt elfogadni, de sokszor még fogadni sem. Nehezen fogadom őt mindaddig, amíg nem egy a saját létén túlmutató teremtményt látok benne, akire teremtett szépségében csak rácsodálkozni lehet. Ebben a szemlélődésmódban nemcsak az ember maga, hanem cselekedetei is megszépülnek. Minden tette engem is emelni fog. Jelenléte vigasztalni bánatomban, szavai, tanácsai kiutat mutatni tanácstalanságomban, éneke gyönyörködtetni csendem közepette, tette pedig példát adni tehetetlenségemben. E sorok olvasói közül talán most sokan nem hiszik ezt, de nézzük meg, miért.
sze, 2015-02-18 21:46 2015. február 18., Hamvazószerda
Tisztelt Olvasóink!
Már hagyománnyá vált, hogy a nagyböjtben cikksorozatot jelentetünk meg a Naphimnusz egyesület honlapján. 2012-ben gyakorlatias kérdésekkel foglalkoztunk, végigvettük mindennapi tevékenységeinket és arról írtunk, mit tehetünk, hogy nagyobb összhangban éljünk a teremtéssel. 2013-ban és 2014-ben a lelki háttér szemszögéből vizsgáltuk a teremtésvédelmet, előbb a sarkalatos erényeket, majd a Szentlélek ajándékait gondolva végig.
Idén a céljainkat vesszük nagyító alá. Ezek jelentik a kapcsolódást hitünk, elveink és meggyőződésünk, valamint a mindennapi cselekedeteink között. Ha céljaink hitünkkel összhangban vannak, akkor kiegyensúlyozottan, lelki nyugalommal dolgozhatunk azok elérésén. Ilyenkor eredményeink megélése, a céljaink felé való haladás élménye jelenti a boldogságot. Ellenkező esetben, ha céljaink konfliktusban állnak hitünkkel, meggyőződésünkkel (például: elvben fontosnak tartom a teremtett világ védelmét, de mégis vonzó cél, hogy a Karib-tengeren töltsem a szabadságomat) akkor az ellentmondás okozta belső feszültség, lelkiismeretfurdalás még akkor is megakadályozza, hogy önfeledten boldognak érezzük magunkat, ha elérjük a kitűzött célt.
Fontos tehát a megfelelő célok kiválasztása. Ehhez próbálunk segítséget adni az alábbi felosztásban:
sze, 2013-02-13 15:39 2013. február 13., Hamvazószerda
Tisztelt Olvasóink!
2013-ban rövid farsangot engedett csak a naptár, hamar ránk köszöntött Hamvazószerda. Hogy segítséget nyújtsunk a közeledő Húsvét minél teljesebb megélésére, a Naphimnusz Egyesület idén is böjti teremtésvédő cikksorozatot indít. Megerősít minket ebben a szándékunkban a múlt évben tapasztalt élénk érdeklődés és pozitív visszhang is.
Tavaly Nagyböjt idején hetenként a környezettudatos életmód egy-egy területével kapcsolatos gyakorlati tanácsokat adtunk olvasóinknak. Idén a teremtésvédő gondolkodás, cselekvés és az azt mozgató erények kapcsolatát fogjuk vizsgálni hétről hétre.
Terveink szerint az alábbi sorrendben tárgyaljuk majd a 4 természetes vagy világi és a 3 természetfeletti, más néven Isteni erény működését és hatásait teremtett világunk megőrzésében:
február 17. – mértékletesség: A mértékletességnek lehetne talán a legszembeötlőbb hatása a környezetterhelésre. A fogyasztás korlátozásának fontossága, a „soknál több az elég” elvének alkalmazása minden környezettudatos gondolkodás fontos része. Ezen belül és ezen túl mit meríthetünk még a mértékletesség megéléséből? Erről fog szólni első cikkünk.
február 24. – igazságosság: Közismert a fogyasztás egyenlőtlen elosztása a világ népességén belül. Mégis azt gondoljuk, hogy érdemes a részleteket és hatásokat tovább tudatosítani. Meg vagyunk győződve, hogy a javak méltányos elosztása, a szolidaritás átültetése a gyakorlatba elengedhetetlen része kell, hogylegyen egy fenntartható világrendnek. Ezt tárgyaljuk majd második cikkünkben.
március 3. – lelki erősség: Hogyan építhetjük fel azt az állóképességet, ami aztán lehetővé teszi, hogy a felismert helyes, környezettudatos elvekhez hűen éljünk akkor is, amikor a világ körülöttünk ezeket vagy figyelmen kívül hagyja, vagy kifejezetten tagadni próbálja? Negyedik cikkünkben ezt fogjuk körüljárni.
március 10. – okosság: A körültekintés, a józan ítélőképesség, az idők jeleinek olvasása mind szükségesek ahhoz, hogy gyakoroljuk a teremtésvédelmet. Törekednünk kell, hogy minél jobban megértsük a körülöttünk zajló összetett és hosszú távú folyamatokat. Ki kell alakítanunk egy nyitott, de túlzásoktól mentes hozzáállást az újdonságokhoz, egyfajta zöld konzervativizmust. Ennek részleteiről olvashatnak majd harmadik cikkünkben.
március 17. – remény: Sok környezetvédelemről, a környezet állapotáról szóló írás olyan képet fest a jövőről, amit joggal érezhetünk sötétnek, fenyegetőnek. A reménynek azonban nem mond ellent az igazság, a valósággal való őszinte szembesülés. A remény lényege, hogy bízunk Isten szeretetében, jóságában, irgalmában, mindenhatóságában, és ígéreteiben. Ez lesz a témája ötödik cikkünknek.
március 24., Virágvasárnap – hit és szeretet: Nagyhét elején két erényről is írunk majd. A hitről, Isten szavának elfogadásáról, ami meggyőződésünk szerint minden korábban tárgyalt erénynek és azok következményeinek az alapja. És a szeretetről, a szeretet cselekvő megéléséről, ami a legfőbb megnyilvánulása kell legyen hitünknek. Ezeknek a gondolatoknak kifejtésével zárjuk majd cikksorozatunkat.
Reméljük, hogy a fenti ízelítő felkeltette érdeklődésüket és ellátogatnak az oldalunkra vasárnap esténként!
p, 2022-03-25 11:37
A kivonatot a római Teremtés Békéjéért, Igazságosságáért és Épségéért Bizottság hozta létre. (JPIC Commission, Pamphili Park, Róma, 2020)
Ma összegyűltünk, hogy részt vegyünk a keresztúti állomásokon, annak tudatában, hogy bár van mit ünnepelnünk hitéletünkben, van mit elgyászolnunk is. Krisztus szenvedésének emlékezete minden évben alkalmat ad arra, hogy számot vessünk azzal, milyen sok módon szakítottuk meg az Istennel kötött szövetségünket: önző módon cselekedtünk, saját hatalmunkat és anyagi előnyeinket akartuk biztosítani, nemcsak más emberek, hanem az egész Teremtés jólétének rovására.
h, 2013-03-18 13:21 „Ne szomorkodjatok, mint akiknek nincsen reményük!” (1Tessz 4, 13)
Aki a Teremtőt igazán szereti, a teremtést is szereti. Aki a teremtett világot, s benne az embert szeretettel figyeli, annak – úgy tűnik – bőven van oka bánatra és aggodalomra manapság. Jó oka van arra, hogy féltse szeretteit, keserítheti a vesztükbe rohanók nemtörődömsége, s lesújthatja saját környezetvédő-közösségépítő szavának-munkájának kudarca. De még aki helyben, „kicsiben” sikeres lenne is, méltán elcsüggedhet látva hogy egyéni erőfeszítése mennyire eltörpül a feladathoz, szükséghez képest. Ha valaki ilyen helyzetben, „süllyedő hajón” mégis mosolyogva, kiegyensúlyozottan, bizakodva jár-kel, arról hajlamosak vagyunk azt gondolni hogy vagy nem mondták el neki világosan hogy mi a helyzet, vagy nem elég értelmes ahhoz hogy felfogja a hallottakat. Pedig lehet, hogy „csak” keresztény… k, 2013-02-26 09:21 
Carlo Carreto írja „Én, Ferenc” című művében: „Addig azt gondoltam, hogy a szegénység a föld csapása, a teremtés rettenetes tévedése, Isten feledékenységének egy fajtája….” …. „A csapás nem a szegénységben nyilvánul meg, hanem a gazdagságban, a hatalmasságban, a túlzásban, amely megkeményítette és megmérgezte a szíveket.” Carreto Szent Ferenc bőrébe bújva a „megmérgezett szívekre” hivatkozik, de állítását – ahogy később írja – nem vitának szánja azokkal, akik meg akarják változtatni a dolgokat, ha azt látják, hogy a szegény embernek verésben, éhségben és megaláztatásban van része.
Az elmúlt hetek során elmélkedéseinkkel bejárva az ökológiai megtérés útját több alkalommal előkerült a közösség fontossága. Úgy, mint ami segít minket a felismerésekben, az elhatározásokban, a döntések megszilárdulásában, de akár úgy is, mint a megtérésből szükségszerűen fakadó tanúságtétel helye, és mint ami annak nyomán létrejön. Befejező elmélkedésünkben fordítsuk figyelmünket most külön is a közösségre, és annak egyik legmélyebb megnyilvánulására, az ünneplésre, és tegyük fel a kérdést: hogyan jelennek meg ezek a teremtésvédelem közegében?
k, 2021-02-16 19:21 
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület - hagyományaihoz híven - idén is szeretné előmozdítani a Nagyböjt teremtéstudatos megélését. Ebben az esztendőben a vasárnapi szentmisék olvasmányaihoz fűzött heti elmélkedéseinket, melyeket mindig a megelőző péntek estén jelentetünk meg, Sipos (S) Gyula tagtársunk írta, és a hozzájuk tartozó grafikákat is ő készítette.
Ül Jób a hamuban és fekélyes testét vakargatja. Elvesztette vagyonát, családját, egészségét. Felesége azt kiáltja neki: „átkozd meg Istent és halj meg” (Jób 2,9)! Jób azonban nem hajlandó sem átkozódni, sem meghalni, depresszióba süllyedni – érteni azonban érteni akarja, mi történik vele!
v, 2023-03-12 21:30 
Isten az embert szabadnak teremtette. Az ember mint teremtmény szabadságának természete és korlátai a keresztény hit alapkérdéseihez tartoznak. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint “a szabadság nem áll ellentétben az ember Istentől való teremtményi függőségével, …szabadsága azonban nem korlátlan: ’a jó és a rossz tudásának fája’ előtt meg kell állnia, mert az Isten által neki adott erkölcsi törvénynek az elfogadására lett meghívva.” (Kompedium, 136.)
E szemszögből olvasva a Bibliát feltárul, hogy az eredeti bűn, a legeslegelső bűn a Földön rögtön a szabad akarattal való visszaélésből eredt! „A hit fényénél a bűn az ősszülőktől kapott örökségként ránk szálló, mindannyiunk által születésünktől fogva hordozott áteredő bűnnel kezdődik, és a személyes bűnben folytatódik, amelyet mindenki azzal követ el, hogy visszaél szabadságával.” (Kompendium, 115). Mai elmélkedésünkben az emberi szabadság természetén gondolkodunk, és azt keressük, hogyan segíthet ennek megértése közlekedésünk teremtéstudatosabbá tételében.
Ma szabadságban élünk. Reggel magunk döntjük el, melyik ruhánkat húzunk fel, reggelizünk-e vagy nem, milyen esti programot szervezünk. Szabadon eldönthetjük - már ha erre megfelelő erőforrásunk, azaz pénzünk van -, hova utazunk nyaralni, és azt is, hogy 2, 10 vagy 50 milliós autót vásárolunk-e. De ha jól belegondolunk, legtöbbünk szabadsága itt véget is ér.
Részben, néha, szilárd motivációval talán igen. Megtehetjük, de nagyon erősek a megszokások, a mikro- és makrotársadalmi keretek, önmagunk és a külvilág felszínes elvárásai, és a változatlanság kényelme, amelyek nem segítenek ebben.
Úgy tűnik, szabadságunk jelenleg leginkább a fogyasztás szabadságára korlátozódik. Mindent, amiben a mindennapok során szabadnak gondoljuk magunkat, pénzben mérünk meg. Ahogy Ferenc pápa írja: “A technokratikus paradigma mindenkivel elhiteti, hogy szabad, amíg megvan az állítólagos szabadsága fogyasztani, valójában azonban azok rendelkeznek szabadsággal, akik azon kisebbséghez tartoznak, amely a gazdasági és pénzügyi hatalmat bitorolja. Ebben a zűrzavarban a posztmodern emberiség nem talált rá egy olyan új önértelmezésre, amely irányt adhatna neki, és ezt az identitáshiányt szorongva éli meg. Túl sok az eszközünk a kevés és silány célra." (Laudato si’ 203)
Mintha manapság valamennyi frusztrációnkat és szorongásunkat anyagi javak halmozásába, túlfogyasztásba ölnénk, ebbe az “álszabadságba” menekülnénk, ott élve meg szabadságunkat. Úgy érezzük, akkor vagyunk szabadok, ha elég pénzünk van és szabadon szórhatjuk. Ha nem 3, hanem 30 milliós gépkocsit vehetünk, és talán le is sajnáljuk azokat, akiknek nincs anyagi szabadsága, lehetősége ezt megtenni.
Státusszimbólumokat gyártunk, melyeket a társadalmi előrehaladás megfellebbezhetetlen értékelőjének tartunk. Ezek között talán az az egyik legfontosabb az autó: minél nagyobb, minél újabb, minél több.
Gondoljunk csak bele: hogyan vélekedünk arról, ha valakinek nincs saját személyautója? Biztos nincs pénze rá, képtelen megcsinálni a jogsit, legjobb esetben agyament őshippi.
Miközben tudjuk és látjuk, hogy személyautóink - gyártásukon, működésükön, infrastruktúraigényükön keresztül - számos társadalmi és környezeti kárt okoznak, de mégsincs elég bátorságunk, belső szabadságunk ahhoz, hogy függetlenítsük tőlük az életünket, a gondolkodásunkat és ítéletalkotásunkat.
Holott nagyvárosainkban, amelyeket mára végletesen elleptek a gépkocsik, a saját autó sokszor már sem nem a leggyorsabb, sem nem legolcsóbb eszköz a helyváltoztatásra.
Józan, önző, egyéni megfontolások alapján is könnyű szívvel lemondhatnánk róla. Kultúránkba azonban olyan mélyen beleivódott az autóhasználat szükségességének vélekedése, hogy nehezen tudjuk függetleníteni tőle magunkat és életformánkat.
☝Kínosan pontos a Szentatya diagnózisa: “Kultúraellenessé vált, ha valaki olyan célokkal rendelkező életstílust választ, amelyek legalább részben függetlenek a technikától, annak költségeitől és globalizáló, tömegteremtő hatalmától. A technika ugyanis tényleg igyekszik elérni azt, hogy vaslogikáján semmi se maradjon kívül, és „az azt birtokló ember tudja, hogy a technika végül is nem az ember hasznát vagy jólétét szolgálja, hanem a hatalmát növeli; a hatalmát, a szó legszélsôségesebb értelmében”.... Így beszűkül az egyes ember döntési képessége, legigazibb szabadsága és tere az alternatív kreativitásra." (Laudato si 108)
Ezzel szemben figyelemreméltó, hogy nemcsak a katolikus lelkiség, de a történelem valamennyi nagy gondolkodója is a minél kevesebb tárgyat, eszközt tartotta a valódi szabadsághoz vezető útnak. Igazi szabadságunk sokkal inkább akkor bontakozhat ki, ha nem köt gúzsba minket temérdek holmink - elég csak Jézusnak a gazdagságról, gazdag emberekről szóló példabeszédeire gondolnunk.
Húsvétra készülve az egyház arra hív, hogy vegyük észre: A teremtmény szabadsága ajándékozott szabadság, amelyet magként kell befogadni és felelősségteljesen megérlelni.” Krisztus az, aki húsvéti misztériuma erejével megszabadítja az embert önszeretetétől, amely az embertárs megvetésének a forrása, és forrása annak a viszonynak, amelyet a másik ember feletti uralom jellemez; Ő nyilatkoztatja ki, hogy a szabadság önmagunk odaajándékozásában valósul meg." (Kompendium 143) Próbáljuk nagyböjtben e valódi szabadságot megélni a fogyasztás vélt szabadsága helyett, és – miközben legjobb lenne rögtön teljes önmagunkat, – legalább a szentmisére vezető utunkat ajándékozzuk oda szabadságunkból fakadóan Krisztusnak.
Az idei nagyböjt során a teremtesvedelem.hu már hagyományosnak számító cikksorozatában az ökológiai megtérés folyamatát elmélkedjük át.
Ferenc pápa „Áldott légy…” enciklikájának 217. pontjában így ír:
»Ha ”a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek”, [akkor] a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás. De azt is el kell ismernünk, hogy vannak olyan elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak.
Ökológiai megtérésre van tehát szükségük,
amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.«
Mi is ez a megtérés? Hogyan jelenhet meg Jézussal való találkozásunk a világhoz fűződő kapcsolatainkban? Ezekre a kérdésekre próbálunk majd rávilágítani a következő hat vasárnapon megjelenő cikkeinkben.
A megtérés egy folyamat, ami több szakaszra osztható. E szakaszokat vizsgálja majd egy-egy cikkünk.
Az előző héten tárgyalt mélypontról akkor tudunk továbblendülni, amikor kirajzolódik előttünk egy vagy több olyan cél és az azt / azokat alátámasztó új értékek, amelyek eloszlatják a sorozatunk elején bemutatott, „nincs ez rendben így” érzését. Megjelennek és vonzóvá válnak, megmutatják egy olyan új élet lehetőségét, amelyikről már el tudjuk hinni, hogy hosszú távon is fenntartható.
A Szentírásban a megtérések leírásánál mindig felismerhető a folyamatnak ez a lényeges eleme. Gondoljunk csak azokra a helyzetekre, amikor Jézus odaáll valaki (például Máté, a vámos) elé, és hívja őt: „Kövess engem!” Gyakran ezek az emberek már korábban is ismerték az Urat, volt vele kapcsolatuk, tudtak tanításáról – ám most megszületik bennük a rádöbbenés arra, hogy az ő hívása megoldás a kínzó kérdésekre – ő „a Megoldás”.
Általában persze ilyenkor – ahogy Jézus sem a jövőbeni teljes „útitervet” tárja a szavára megtérők elé – nem a teljes megoldás sejlik fel, csak egy-két részlet, lépések, amelyekről hisszük, hogy meg tudjuk tenni azokat. Képesek vagyunk olyan módon élni, amire a hívás szól. Új szokások, amelyekről úgy gondoljuk, hogy át tudunk térni rájuk. Ezek az ökológiai megtérés esetén – tehát ha a Jézussal való találkozásunk minden következményét meg akarjuk jeleníteni a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban – sokszor apróbb dolgok, például az, hogy le tudok mondani hétköznapokon a húsevésről, vagy az, hogy megoldható, hogy biciklivel járjak munkába. Ritkábban, de előfordulhat az is, hogy egy nagyobb elhatározással indul utunk az ökológiai megtérés felé, olyannal, mint egy fenntarthatatlan munkahely vagy lakhely elhagyása.
