A teremtmények Istenre irányulnak, és minden élőlény jellemzője, hogy valami másra irányul,
így a világban rengeteg folyamatos kapcsolatot találhatunk, amelyek titokzatos módon egymásba fonódnak.
Ez nemcsak arra hív minket, hogy megcsodáljuk (...),
hanem felfedezteti velünk saját kibontakozásunk egyik kulcselemét.
Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából a közös otthon gondozásáról, 2015. május 24.
k, 2023-04-25 22:42 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tulipánok lágyságában megbúvó erőt fedezhetjük fel.
PÁSZTOR
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?
KÖLTŐ
Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!
PÁSZTOR
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! Mert április ez, sose higgy a bolondnak.–
Már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
(Radnóti Miklós: Első ecloga)
A pásztor és a költő párbeszéde igazi áprilisi hangulatban kezdődik ebben a versben. Valóban, a városi ember számára a tavasz első hírvivői a lármás feketerigók, a kertekben pedig a pompás tulipánok.
A tulipánok őshazája valahol az ázsiai sztyeppéken van, az ottani éghajlathoz alkalmazkodott életmódjuk. A hosszú, kemény teleket, a forró, száraz nyarakat csak hosszú pihenőidőkkel és látványosan gyors tavaszi fejlődéssel tudják túlélni. Bölcs, előrelátó tervezés bizonyítékait fedezhetjük fel, ha a kertben szemlélődve heteken át figyeljük a fejlődésüket.
v, 2023-04-09 22:35 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a régóta előttünk görgetett vízügyi problémákkal foglalkozunk.
Fegyverek, háború árnyékéban telik az idei tavasz is. Naponta sok százan halnak meg az orosz–ukrán fronton és Belső-Ukrajnában is sok a polgári áldozat. Miközben mi már érezzük a virágillatú tavaszi szél napsütéssel ölelkező szelídebb hullámait, a szomszédunkban halált osztó rakéták robbanásai uralják a húsvéti idő napjait is.
„Tavaszi szél vizet áraszt…” – hallom a gondolataimon átszűrődő népdal dallamát. Bár az elmúlt években hazánkban és a környékünkön sem volt annyi hó, hogy a tavaszi szél vizet árasszon. Annyira nem volt hó az Alpokban, hogy még az energiatermelésnél használandó hűtővíz is kevés lehet majd a régióban, a Pó folyó kiszáradt és a Duna ausztriai szakaszán lévő vízierőművek is rosszabbul teljesíthetnek. De ennél még sokkal rosszabb a helyzet máshol a világban.
Az ENSZ első vízügyi konferenciájára már több mint negyvenöt éve, 1977-ben Mar del Platában, Argentínában került sor. 118 ország és terület képviselői 12 napon keresztül tanácskoztak, és elfogadták az ún. Mar del Plata-i cselekvési tervet, amely azt javasolta, hogy az országok 1990-ig érjék el az egyetemes tiszta víz használatának és a megfelelő higiéniai körülményeknek a lehetőségét. Ez a mai napig sem sikerült, a helyzet rosszabb, mint valaha. Már akkor is, 1977 után, számos szegény fejlődő ország kért pénzügyi támogatást, de a pénz helyett tanulmányok készültek arról, hogy miként lehetne vízügyi projekteket finanszírozni.
Azóta nem volt hasonló mandátum szintű ENSZ-konferencia, ki tudja, miért kellet csaknem ötven évet várni, hiszen a helyzet tragikus. Két héttel ezelőtt tartottak New York-ban, az ENSZ központjában az 1977-eshez hasonló nagy nemzetközi konferenciát. Igaz ugyan, hogy Stockholmban évtizedek óta vannak nemzetközi egyeztetések, Magyarország is rendezett kétszer nemzetközi vízfórumot, de az ENSZ közvetlen felügyelete alatt a mostaninak volt a legszélesebb mandátuma.
2015-ben a nemzetközi közösség (az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai, SDG-i értelmében) 2030-ra tűzte ki célul, hogy mindenki számára tiszta vizet és higiéniát biztosítson (ezt kellett volna elérni 1990-re…).
v, 2023-03-26 17:39 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tavaszi újjászületésben gyönyörködünk, tudományos megalapozottsággal.
Márciusban hosszú hónapokig tartó rejtőzködés után tömegesen merészkednek napvilágra a kora tavaszi hagymás, gumós, tarackos lágyszárú növények.
Különösen látványosak a lombhullató erdők kopasz fái alatt elterülő dús virágszőnyegek. Ilyenkor igyekszik kihasználni sok faj a fák kilombosodása előtt a bőséges napsütést. Igaz, mindez csupán pár hétig tart, de ezeknek a különleges életformájú, geofiton növényeknek mégis elegendő ennyi fény kora tavasszal, amikor a föld fölött megmutatkoznak, később már beérik az egyre mélyülő árnyékkal, a lombokon átszűrődő kevés napsütéssel. Nyáron aztán, amikor visszahúzódnak különleges föld alatti raktározó szerveikbe, még inkább igénylik, élvezik a fák hűvös árnyékát.
Minden jellegzetes erdőtársulásnak sajátos, más-más fajokból álló kikeleti virágszőnyege van,
a szárazabb dombvidéki erdőkben sokfelé a hóvirágok nyílnak tömegesen, a bükkösökben, gyertyános tölgyesekben a keltikék, meleg dunántúli erdőkben a téltemetők, a folyók mentén, a nyirkosabb, gyakran vízjárta helyeken, tölgyek, kőrisek, szilfák védelmében pedig a különleges szépségű tavaszi tőzikék borítják az erdők alját kora tavasszal. Ilyen ritka látványosságot csodálhatunk meg a dunántúli Horvátnádalja határában is.
v, 2023-04-09 11:47 
A szentháromságos közösségként létező, egyetlen Istenbe vetett hit a katolikus vallás alapja. Kifejezetten közösségi vallás a miénk - már Isten önmaga is közösség és nem egyszemélyű, magányos létező! Gondoljunk bele - mekkora ajándék ez! Isten önmagán ad példát arra, hogyan tudunk tökéletes közösségben kapcsolódni. "Csak" követnünk kell a példáját. „Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy „elfogadjuk a világot mint a szeretetközösség [kommunió] szentségét, mint az Istennel és a felebarátainkkal globális szinten történő osztozás módját." (Laudato si' enciklika 9) És bár első hallásra ez teljesíthetetlenül nehéz feladatnak tűnik, de valójában ha életünk legnagyobb élményeire, legboldogabb pillanataira gondolunk, lehet, hogy éppen ezt a közösséget sikerült megélnünk. A végtelen érintése egy hegycsúcson, ölelő kisgyermekünk teljes önátadása, egy különösen mély szentségimádás…. A Szentháromság nehezen megérthető misztérium, talán azért, mert valójában nem is a tudatunkkal, hanem a szívünkkel kell érteni, megélni.
Mindez szép-szép, de vajon hogyan jön az autómentességhez? A Szentatya megadja a választ:
„A színhelyek, melyek körbevesznek bennünket, befolyásolják azt, ahogyan az életet látjuk, ahogyan érzünk és cselekszünk… Törekszünk alkalmazkodni környezetünkhöz, de amikor az rendetlen, kaotikus, vagy tele van vizuális és zajszenynyezéssel, az ingerek túlzott mértéke próbára teszi azon igyekezetünket, hogy mindenhez egészségesen kapcsolódó, boldog identitást hozzunk létre." (LS 147)
Hogyan alakítják vajon közösségi létünket a mai városok? Sok sávos, a város szívében átszáguldó autópályáikkal, járda nélküli utcáikkal? Olyan gyors és veszélyes gépjárműforgalommal, hogy jó szívvel se kicsi, se nagyobbacska gyerek nem mehet már le a ház elé focizni, grundozni, bandázni, holott az idősebb generáció legszebb gyerekkori élményei épp ezek? Fák és bokrok nélküli, leaszfaltozott terekkel, ami semmi másra nem késztet, mint hogy minél gyorsabban áthaladjunk rajta? Hogyan tudnánk ilyen környezetben közösséget megélni bárkivel, bármivel?
Ma, amikor egyre több a magányos ember, egyre több időt töltünk a négy fal között okostelefonnal a kezünkben, talán soha nem voltak ilyen fontosak a társas kapcsolatok, és azok a tényezők, amelyek erősítik ezeket. Egy hívogató közösségi tér, ahol együtt vagyunk, beszélgetünk, vagy csak közösen bambulunk, ha épp ahhoz van kedvünk, és olykor rámosolygunk a szemben ülő vadidegenre, mert szépen süt a nap, vagy egyszerűen csak azért, mert jó ott lenni.
Az elmúlt évtizedekben városaink nem ember-, hanem autó-léptékben változtak. A közterek nem a kellemes időtöltést és társadalmi életet szolgálják, hanem sokkal inkább egyfajta átmeneti közeget jelentenek A és B pont között, azaz míg elérünk például otthonunkból a munkahelyünkre. A motorizált közlekedés nincs tekintettel a lakókra, és nem biztatja arra az embereket, hogy vegyék birtokba a városukat. Sok helyen már járdák sincsenek, sőt Miamiban már a közvilágítás kiépítésével sem vesződtek, hiszen annyira nincsenek emberek az utcán, hogy nincs szükségük utcai világításra.
Tudatos tervezéssel azonban meg lehet változtatni ezeket a folyamatokat, erre Bécstől Portlandon keresztül Koppenhágáig számos jó példát láthatunk. A társadalmi igazságosságot is figyelembe vevő zöld várostervezés, a 15 perces város koncepciója, a közterek emberléptékű kialakítása mind-mind olyan eszköz, amelyek segítenek közösségi énünket (újra)felfedezni, jobban megélni. A középkori - például itáliai - maggal rendelkező városokban sétálva önkéntelenül is jól érezzük magunkat, és ez nemcsak a középkori romok szépsége miatt van így. Nem bizony! Ezek a városok még az ember mint biológiai lény érzékszerveire, sétatempójára, horizontális síkban való mozgására épültek. Egy ilyen tereket az ott lakók még napjainkban, a XXI. században is ugyanúgy használják: minden sarkon áll valaki és beszélget!
„Mily szépek azok a városok, amelyek legyőzik az egészségtelen bizalmatlanságot, integrálják a tőlük különbözőket, és ezen integrációból a fejlődés új tényezőjét hozzák létre! Mily szépek azok a városok, amelyek még építészeti tervrajzaikban is tele vannak terekkel, amelyek összekötnek, kapcsolatokat hoznak létre, elősegítik a másik megismerését!” (LS 152)
Ferenc pápa sok helyütt tanácsolja a közterek kapcsolattámogató jellegének erősítését. „Törődni kell a közösen használt helyekkel, a vizuális keretekkel és a városok igazodási pontjaival, hogy azok fokozzák a közösséghez tartozás, a meggyökerezés érzését, hogy „otthonosan” érezzük magunkat a városban, amely befogad és összeköt bennünket. Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz és az emberek átlássák az egészet, ahelyett, hogy bezárkózzanak lakónegyedükbe és lemondjanak arról, hogy az egész várost a többiekkel megosztott saját terükként éljék meg. Bármilyen beavatkozásnak a városi vagy vidéki tájba figyelembe kellene vennie, hogy a hely különbözô elemei hogyan alkotnak egységet, amelyet a maga gazdag jelentéstartalmával a lakosok koherens képként érzékelnek. Így a többiek már nem idegenek lesznek, és a „mi” részeinek érezzük őket, amelyet közösen építünk." (LS151)
Ahhoz, hogy tepepüléseink ezt az eredeti közösségi funkciójukat visszakapják, okos várostervezésen túl a motorizált közlekedés csökkentésére is szükség lenne. Krisztus feltámadása szép lehetőséget kínál arra, hogy mi a magunk részünkről megtegyük az első lépést, és a Feltámadás ünnepén mellőzzük az autót. És ne ringassuk magunkat abba a lustaságunkat simogató tévhitbe, hogy "attól úgysem változik semmi, hogy én gyalog megyek misére"! Ne áltassuk magunkat, ne keressünk kifogásokat! „Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az erőfeszítések nem változtatják meg a világot. Az ilyen tettek valami olyan jót terjesztenek a társadalomban, amely mindig több gyümölcsöt terem annál, mint amennyit észlelhetünk, mert olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni. Továbbá az ilyesfajta magatartásformák kialakítása visszaadja saját méltóságunk érzését, nagyobb egzisztenciális mélységhez vezet, és lehetővé teszi annak megtapasztalását, hogy van értelme vándorlásunknak e világon." (LS 212)
Köszönjük, hogy velünk tartottak ebben a nagyböjtben. És ha megtetszett Önöknek a kevesebb autózás számos szépsége, hát terjesszék ki az önmegtartóztatásról szóló nagyböjti időszakon túlra is ezt a gyakorlatot.
Áldott és teremtésvédő húsvétot kíván
a Naphimnusz Egyesület
v, 2023-04-02 16:04 
Sokan sokfelé keresik és vélik megtalálni a jelenkor kríziseinek fő forrásait. Az azonban biztos, hogy a HAGYOMÁNYOS KÖZÖSSÉGEK FELBOMLÁSA, AZ ELMAGÁNYOSODÁS súlyos probléma. Oka és egyben következménye is a természeti és társadalmi válságnak. Atomizált családban vagy sokszor egyedül élünk, holott tudjuk: „Nem jó az embernek egyedül lenni..” (Ter 2,18). Isten társas lénynek teremtette az embert.
A magány egyéni szinten is hat ránk, hiszen lelkileg rosszul érezzük magunkat tőle – de ez még nem minden. Jelenlegi széttagolt társadalmi létünk egy sor további probléma melegágya is egyben. Ahogy Ferenc pápa a Laudato si' enciklikában írja: „az egymástól elszigetelt egyének elveszíthetik képességüket és szabadságukat arra, hogy legyőzzék az instrumentális ész logikáját, és kiszolgáltatva maradnak az erkölcs nélküli, a társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói gondolkodás kénye-kedvének." (LS 219)
Magányos életmódunkhoz méltóan simul hozzá magányos közlekedésünk is. Egyedi, néhány főre készített kis bádogdobozokban furikázunk, megfosztva a környezetünk érzékelésének, megélésének lehetőségétől. Nem érezhetjük a szél fuvallatát az arcunkon, nem hallhatjuk a madarak csiripelését, a vonat füttyét, a kutya ugatását. Nem szippanthatjuk magunkba a zápor utáni föld semmihez nem fogható szagát, a lusta nyáresték grillfüstjét, a virágzó akácfák bódító illatát. Kis bádogdobozaink könyörtelenül elválasztanak minket a környező világtól. Mintha egy színes fényképben fekete-fehér életet élnénk.
De embertársainkhoz sem igazán szeretünk kapcsolódni az autózás során. Ferenc pápa és a Budapesti Műszaki Egyetem évenkénti felmérése is ugyanarra az eredményre jut: egy autóban jellemzően egyetlen fő ül (a BME 2022-es reprezentatív felmérésének eredménye szerint 1,28 fő/autó). "A városokban sok autót csak egy vagy két ember használ, emiatt megnövekszik a forgalom, a levegőszennyezés szintje magas, hatalmas mennyiségû nem megújuló energiát fogyasztanak el, több autóút és parkoló építése válik szükségessé, ami árt a városképnek. " (LS 153)
És tudják, mit? Bádogdobozaink nemcsak attól választanak el, ami a bádog túloldalán van, de még attól is, ami az innensőn. Észrevették, milyen nehéz az autóban egy igazán jót beszélgetni? Hiszen a kocsikat mérnökök és nem pszichológusok vagy lelkipásztorok tervezik – gyorsnak kell lenniük, nem közösségi energiák ideális elosztóközpontjának. Extrovertált legyen a talpán, aki hosszasan szóra tudja bírni útitársait egy személygépkocsiban! Arra pedig már gondolni sem jó, hogy az autóban általában villámgyorsan előkerülnek az okoseszközök, telefonok, és hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy a család minden tagja magába zárkózva nyomkod egy gépet – újabb remek módszer az egyedüllét fokozására.
A magány problémájának megoldása kézenfekvő és - legalábbis elvben - pofonegyszerű: kapcsolódjunk!
Kapcsolódjunk
Ezt ajánlja nekünk a Szentatya is: "A társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni, nem pusztán az egyéni javak összegzésével…" (LS 219)
És ezt a gondolatot bizony a közlekedésre is alkalmazhatjuk! Magányos közlekedés helyett kapcsolódó közlekedést! A közösségi közlekedés, a séta, a kerékpározás mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy a kapcsolódásnak valamelyik szintjét jobban megéljük: vagy embertársainkhoz, vagy a minket körülvevő teremtett világhoz kerülünk közelebb általuk.
Végül nézzünk rá a közlekedés és a kapcsolódás szemüvegén keresztül a mai ünnepre, virágvasárnapra. Ezen a napon Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe. Ez rengeteg kapcsolatot igényel és hoz létre: elkötik a szamarat egy gazdától, aki rákérdez, kinek viszik; odahozzák neki, ráterítik a ruháikat, hozsannáznak. Jézus és a szamár is kapcsolatba lép egymással – egy élőlény hordoz egy másikat, nem egy gép –, Jézus pedig kapcsolatban van az őt köszöntő néppel. Az egész jelenetben az ószövetségi prófécia (Zak 9,9) teljesedik be, ahol a “szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” kifejezés az alázatot és a szegénységet jelenti. ☝A szamárháton való bevonulás tehát nem Jézus kényelmét szolgálja, hanem prófétai, messiási jel!☝ (A mi közlekedési módjaink, eszközeink vajon milyen belső valóságok jelei?)
És bár a szamárháton történő misére vonulást napjainkban már nem javasolhatjuk, a drótszamarat – unalmasabb nevén kerékpárt – annál inkább! Hiszen tavasz van, az időjárás is a szabadba, mozgásra csábít. Használjuk ki a szép időt, kapjuk elő bringánkat, rollerünket! És ezen a vasárnapon éljük meg tudatosan a kapcsolódásainkat – útközben is! Ezzel igazán méltóan koronázhatjuk meg a mai ünnepet, a virágvasárnapot.
h, 2016-10-31 19:39 
2015-ben az egyik Naphimnusz Egyesületi találkozón vetődött fel az a gondolat, hogy mindenki számára közérthető módon, képekkel illusztrálva, sok helyre eljuttatva szemléltessük a teremtésvédelem mibenlétét. Sokat beszélgettünk arról, hogy mivel lehetne leginkább kifejezni gondolatainkat, végül, talán egyáltalán nem véletlenül, Szent Ferenc Naphimnuszát találtuk a legmegfelelőbbnek. A kiállítás bevezető tablóján erről így írunk:
„A jövő távlatairól
a jelen aggodalmainak szorításában
Szent Ferenc szavai nyomán
Egy rövid, de szerteágazó fizikai és szellemi sétára hívjuk a kedves látogatót. Assisi Szent Ferenc 1225-ben, már nagybetegen írta a Naphimnuszt (olaszul: Cantico di frate Sole, azaz Naptestvér éneke), mely az olasz irodalom első verses nyelvemléke is. Régi keletkezése ellenére ma is sok új felismerést indíthat bennünk útjára, ezekből született ez az elmélkedő kiállítás.”
v, 2023-03-05 18:26 “Én Uram, én Istenem / Vedd el tőlem mindenem, ami gátol Feléd”
Ismerős az ének szövege, ugye? Szép és népszerű dal, sokszor csendül fel templomainkban. Vajon belegondolunk, mit kérünk ilyenkor Istentől? Mit szólnánk, ha miséről hazaérve azt látnánk, hogy Isten VALÓBAN kipakolta a háztartásunkból mindazt, ami gátol minket a Hozzá vezető úton? Még ha nem is létbiztonságunkat jelentő javakat venné el, csak a kényelmünket szolgáló javakat - vajon mit szólnánk ehhez?
Minden társadalomnak van egy alapvető paradigmája, amin a többi társas együttélési szabály alapszik. Jelenünk paradigmájának meghatározó eleme a fogyasztás. A fogyasztás logikájára van felhúzva, felépítve egész életünk és társadalmunk, ezt mindennapjainkban általában meg sem kérdőjelezzük, észre sem vesszük. A közlekedésünk is ehhez igazodik. Magától értetődően pattanunk reggel autóba akár néhány száz méteres távolságra is, hiszen úgy érezzük, rohanó életmódunk mellett ezt máshogy meg sem tudnánk oldani. A családi nagybevásárlásokat sem lehetne autó, sőt NAGY autó nélkül elintézni. Több gyerek mellé pedig nyilvánvalóan több autóra is szükségünk van, hiszen egyesével szállítjuk őket iskolába, különórára.
Azt, hogy életmódunknak, és benne közlekedési szokásainknak morális, sőt keresztény hitbéli vonatkozása is van, talán észre sem vesszük. ☝Pedig a katolikus társadalmi tanítás éppen erre mutat rá, éppen erre a felismerésre hív! ☝ Ahogy a Kompendium 465. is írja: „Ha sikerül a mai emberiségnek a tudományok új lehetőségeit erőteljes etikai dimenzióval összekapcsolni, bizonyosan képessé válik … megszüntetni a környezetszennyezés tényezőit, biztosítani a higiénia és az egészség megfelelő feltételeit mind a kis emberi csoportok, mind pedig a nagy települések számára.”
v, 2023-03-26 13:10 
Tudták, hogy ma Magyarországon a mérések szerint általában az iskolák, óvodák környékén a legrosszabb a levegő minősége? Ott, ahol szemünk fényei, legdrágább kincseink az egész napjukat töltik. És mindez nem a véletlen műve, hanem a mienk, idősebb generációké: szüleiké, nagyszüleiké. És azé a népszokásé, mely szerint a gyereket autóval szállítjuk az iskolába, lehetőleg a főbejáratig.
Kényelmünknek nagy ára van Hisz talán bele sem gondolunk, de az iskola előtti dugókkal egyszerre fosztjuk meg gyermekeinket a tiszta levegőtől és a biztonságos környezettől is. Szerencsére egyre több helyen valósítanak meg ún. „iskolautcát", azaz tiltják ki iskolakezdés és -zárás idején az autókat az iskola utcájából a mama-papataxik lég- és zajszennyező hatása miatt. Ha ilyennel találkozunk, ne bosszankodjunk miatta! Gondoljunk bele, és vegyük észre, hogy az akció célja nem más, mint egészséges és biztonságos környezet kialakítása ÉPPEN a MI gyermekünk számára.
A gyerekek mozgásigénye óóóóóóriási. Természetes mozgásukat azonban modern életformánk és autós életmódunk nagymértékben korlátozza Így aztán gondos és lelkiismeretes szülőként iskola után még sportolni is vihetjük őket. Pedig sokszor egyszerűen levezethetnénk az energiájukat azzal, hogy mindazokra a helyekre gyalog vagy kerékpárral, rollerrel jutunk el, ahova egyébként is mennünk kell. A legtöbb gyerek ráadásul nagyon is szeret rollerezni, bringázni! Ne (csak) külön programként iktassuk hát be a mozgást amúgy is zsúfolt napirendünkbe, hanem közlekedési módként. Így az ifjoncok lefárasztása nem igényel többletidőt és -erőforrást sem tőlünk, sem a teremtett világtól. Hasznos ötleteket meríthetünk a gyerekekkel való biztonságos közlekedésre ebbő a kisfilmből.
p, 2023-03-10 16:31 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma egy különleges kiadványra hívjuk fel olvasóink figyelmét.
Közös otthonunk: Útmutató élő bolygónk gondozásához címmel jelentetett meg a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet és az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma egy megindító kiadványt online (Our common home), és ötvenezer példányban nyomtatott formában is, egy hónappal ezelőtt, február 14-én. A gyönyörűen illusztrált húszoldalas útmutató Ferenc pápa 2015-ös Laudato si’ kezdetű enciklikájának üzeneteivel az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség és a fenntartható erőforrás-használat tudományos összefüggéseit tárgyalja.
A kötet hit és a tudomány együttműködése abból a célból, hogy a katolikusokat (és nem csak őket!) felvértezze azzal a tudással, ismeretekkel és eszközökkel, amelyekkel az imát különböző cselekvésekké alakíthatja a globális környezeti kihívások megoldására.
Olyan területeken, mint az emberi tevékenység által okozott éghajlatváltozás, az általános, minden környezeti elemre (vizeink, a talajok és a légkör) vonatkozó szennyezés, a fajok és ökoszisztémák gyors elvesztése.
Az alkotók szándéka szerint ez a kiadvány segít a katolikus közösségeknek abban, hogy Ferenc pápa felhívásaival összhangban, aktívabban léphessen fel a teremtett világ védelme, egy fenntarthatóbb jövő alakítása érdekében.
v, 2023-03-19 20:24 
Autómentes és pihenés…? Hiszen az autó épphogy a pihenés legfőbb eszköze! Ha gyorsabban letudjuk az utat, több időnk marad pihenni - ezt az óvodás gyerek is tudja.
Érdekes ugyanakkor, hogy úticélunkat - munkahelyünk, iskolánk, utazásunk helyszínét - általában nem távolságban, hanem időben mérjük. „Félóra alatt beérünk a suliba, annyi utazás még belefér” - hogy a félóra alatt 2 vagy 50 km-t teszünk-e meg, az általában kevésbé fontos számunkra. Ha lehetőségünk volna egyénileg repülni, vélhetőleg könnyű szívvel választanánk akár többszáz kilométeres távolságban levő ingázási célpontot is, hiszen „félóra utazás még belefér”.
De kanyarodjunk vissza a témánkhoz. Mi is az a pihenés? Nyilván nagyon fontos dolog, hiszen magának az Úrnak is szüksége volt rá: Isten „a hetedik napon megpihent minden munkájától” (Ter 2,2). A Tízparancsolatban is helyet kapott: az Úr napját szenteld meg!
Mégis - manapság többnyire terméketlen és szükségtelen dologként tekintünk a pihenésre. Ha időt szakítunk rá egyáltalán, pihenésünk - életritmusunkhoz hasonlóan - gyors, intenzív, és többnyire egyszerűen a munka hiányát értjük alatta.
Holott a pihenés „valami más, mint puszta nemcselekvés. Ez egy másik módja a cselekvésnek, amely lényegileg hozzánk tartozik.” (Laudato si’ enciklika 237. pont). A pihenés lehetőség arra, hogy mindennapjainkból kilépve, szokásos haszonelvű tevékenységüket megszakítva magunkra nézzünk. Észrevegyük és értékeljük a körülöttünk levő szépet, embertársainkat, környezetünket, Istent. Talán nem véletlen, hogy visszatekintve legtöbben életük legszebb időszakának élik meg gyermekeik első néhány évét: a kicsik mindenre rácsodálkozása, időtlensége szüleiket is újra a szemlélődés rég elfeledett dimenziójába vezeti vissza - még ha kisgyermekes szülőnek lenni nem túl pihentető is. És mégis: a szemlélődő jelenlét megélése, újraélése még a fizikai fáradtságot is felülírva képes boldogságot adni. Talán az Úr sem fáradtságból, mint inkább önreflexióként és ünnepként pihent meg a hetedik napon.
Elismerjük: felgyorsult életünkben nehéz, sőt nagyon nehéz lelassulnunk. Sok külső és belső akadályt, elvárást kell legyőzni ahhoz, hogy hétről hétre sikerüljön egy napot a pihenésnek szentelni. Sokszor nem is sikerül. Isten azonban atyai szeretettel valóban ezt kéri tőlünk, hiszen tudja, hogy pihenés nélkül az ember nemcsak elfárad, de bele is fárad haszonelvű életébe. „A vasárnap, a szentmisén való részvétel különösen fontos. Ez a nap, miként a zsidó szombat, alkalmat kínál az embernek, hogy gyógyítsa az Istenhez, önmagához, másokhoz és a világhoz fűződő kapcsolatait. …Ez a nap „hirdeti az ember örök megpihenését Istenben”. … A pihenés látókörünk kiszélesítése is, amely lehetővé teszi, hogy ismét elismerjük mások jogait. Így a pihenés napja, melynek középpontja a szentmise, az egész hetet bevilágítja fényével, és arra indít, hogy felvállaljuk a természetről és a szegényekről való gondoskodást.” (LS 237)
Mi lenne, ha nagyböjtben a közlekedés a pihenésünk egyik eszközévé válna? Ha ezekben a hetekben az utazás nem egy minél gyorsabban letudandó, kötelező feladat lenne, hanem lehetőség és tér a szemlélődésre?
Bíbor napfelkeltében hajnali misére sétálni…
A belvárosban járva rácsodálkozni az ütött-kopott, de ódonságukban is varázslatos szamárhátíves ablakcsúcsokra…
Biciklin végigsuhanni a Duna mellett, felkapni a fejünket a vonuló vadludak gágogására, és felpillanatva beleborzongani röptük tökéletes ötelékére….
Esőben gyalogolva az égre nézni, és meglepődni a lehulló esőcseppek lassúságán….
Odaköszönni templomba menet a rég nem látott, utcánkban lakó néninek…
Próbáljuk ki, szánjuk rá az időt! Talán kiderül, hogy ily módon pihenve nemcsak a teremtett világot kíméljük, hanem mi magunk is boldogabbak leszünk.
v, 2023-03-12 21:30 
Isten az embert szabadnak teremtette. Az ember mint teremtmény szabadságának természete és korlátai a keresztény hit alapkérdéseihez tartoznak. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint “a szabadság nem áll ellentétben az ember Istentől való teremtményi függőségével, …szabadsága azonban nem korlátlan: ’a jó és a rossz tudásának fája’ előtt meg kell állnia, mert az Isten által neki adott erkölcsi törvénynek az elfogadására lett meghívva.” (Kompedium, 136.)
E szemszögből olvasva a Bibliát feltárul, hogy az eredeti bűn, a legeslegelső bűn a Földön rögtön a szabad akarattal való visszaélésből eredt! „A hit fényénél a bűn az ősszülőktől kapott örökségként ránk szálló, mindannyiunk által születésünktől fogva hordozott áteredő bűnnel kezdődik, és a személyes bűnben folytatódik, amelyet mindenki azzal követ el, hogy visszaél szabadságával.” (Kompendium, 115). Mai elmélkedésünkben az emberi szabadság természetén gondolkodunk, és azt keressük, hogyan segíthet ennek megértése közlekedésünk teremtéstudatosabbá tételében.
Ma szabadságban élünk. Reggel magunk döntjük el, melyik ruhánkat húzunk fel, reggelizünk-e vagy nem, milyen esti programot szervezünk. Szabadon eldönthetjük - már ha erre megfelelő erőforrásunk, azaz pénzünk van -, hova utazunk nyaralni, és azt is, hogy 2, 10 vagy 50 milliós autót vásárolunk-e. De ha jól belegondolunk, legtöbbünk szabadsága itt véget is ér.
Részben, néha, szilárd motivációval talán igen. Megtehetjük, de nagyon erősek a megszokások, a mikro- és makrotársadalmi keretek, önmagunk és a külvilág felszínes elvárásai, és a változatlanság kényelme, amelyek nem segítenek ebben.
Úgy tűnik, szabadságunk jelenleg leginkább a fogyasztás szabadságára korlátozódik. Mindent, amiben a mindennapok során szabadnak gondoljuk magunkat, pénzben mérünk meg. Ahogy Ferenc pápa írja: “A technokratikus paradigma mindenkivel elhiteti, hogy szabad, amíg megvan az állítólagos szabadsága fogyasztani, valójában azonban azok rendelkeznek szabadsággal, akik azon kisebbséghez tartoznak, amely a gazdasági és pénzügyi hatalmat bitorolja. Ebben a zűrzavarban a posztmodern emberiség nem talált rá egy olyan új önértelmezésre, amely irányt adhatna neki, és ezt az identitáshiányt szorongva éli meg. Túl sok az eszközünk a kevés és silány célra." (Laudato si’ 203)
Mintha manapság valamennyi frusztrációnkat és szorongásunkat anyagi javak halmozásába, túlfogyasztásba ölnénk, ebbe az “álszabadságba” menekülnénk, ott élve meg szabadságunkat. Úgy érezzük, akkor vagyunk szabadok, ha elég pénzünk van és szabadon szórhatjuk. Ha nem 3, hanem 30 milliós gépkocsit vehetünk, és talán le is sajnáljuk azokat, akiknek nincs anyagi szabadsága, lehetősége ezt megtenni.
Státusszimbólumokat gyártunk, melyeket a társadalmi előrehaladás megfellebbezhetetlen értékelőjének tartunk. Ezek között talán az az egyik legfontosabb az autó: minél nagyobb, minél újabb, minél több.
Gondoljunk csak bele: hogyan vélekedünk arról, ha valakinek nincs saját személyautója? Biztos nincs pénze rá, képtelen megcsinálni a jogsit, legjobb esetben agyament őshippi.
Miközben tudjuk és látjuk, hogy személyautóink - gyártásukon, működésükön, infrastruktúraigényükön keresztül - számos társadalmi és környezeti kárt okoznak, de mégsincs elég bátorságunk, belső szabadságunk ahhoz, hogy függetlenítsük tőlük az életünket, a gondolkodásunkat és ítéletalkotásunkat.
Holott nagyvárosainkban, amelyeket mára végletesen elleptek a gépkocsik, a saját autó sokszor már sem nem a leggyorsabb, sem nem legolcsóbb eszköz a helyváltoztatásra.
Józan, önző, egyéni megfontolások alapján is könnyű szívvel lemondhatnánk róla. Kultúránkba azonban olyan mélyen beleivódott az autóhasználat szükségességének vélekedése, hogy nehezen tudjuk függetleníteni tőle magunkat és életformánkat.
☝Kínosan pontos a Szentatya diagnózisa: “Kultúraellenessé vált, ha valaki olyan célokkal rendelkező életstílust választ, amelyek legalább részben függetlenek a technikától, annak költségeitől és globalizáló, tömegteremtő hatalmától. A technika ugyanis tényleg igyekszik elérni azt, hogy vaslogikáján semmi se maradjon kívül, és „az azt birtokló ember tudja, hogy a technika végül is nem az ember hasznát vagy jólétét szolgálja, hanem a hatalmát növeli; a hatalmát, a szó legszélsôségesebb értelmében”.... Így beszűkül az egyes ember döntési képessége, legigazibb szabadsága és tere az alternatív kreativitásra." (Laudato si 108)
Ezzel szemben figyelemreméltó, hogy nemcsak a katolikus lelkiség, de a történelem valamennyi nagy gondolkodója is a minél kevesebb tárgyat, eszközt tartotta a valódi szabadsághoz vezető útnak. Igazi szabadságunk sokkal inkább akkor bontakozhat ki, ha nem köt gúzsba minket temérdek holmink - elég csak Jézusnak a gazdagságról, gazdag emberekről szóló példabeszédeire gondolnunk.
Húsvétra készülve az egyház arra hív, hogy vegyük észre: A teremtmény szabadsága ajándékozott szabadság, amelyet magként kell befogadni és felelősségteljesen megérlelni.” Krisztus az, aki húsvéti misztériuma erejével megszabadítja az embert önszeretetétől, amely az embertárs megvetésének a forrása, és forrása annak a viszonynak, amelyet a másik ember feletti uralom jellemez; Ő nyilatkoztatja ki, hogy a szabadság önmagunk odaajándékozásában valósul meg." (Kompendium 143) Próbáljuk nagyböjtben e valódi szabadságot megélni a fogyasztás vélt szabadsága helyett, és – miközben legjobb lenne rögtön teljes önmagunkat, – legalább a szentmisére vezető utunkat ajándékozzuk oda szabadságunkból fakadóan Krisztusnak.
cs, 2010-04-15 00:00 Jávor Benedek (szerk.), Védegylet, 2004; (PDF-fájl megtekintése)
h, 2023-03-06 23:04 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tavasz felé közeledve egy kis rügyismeretet tanulhatunk.
Nemes Nagy Ágnes: Fák
Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.
A zúzmarás ágak látványa talán azért olyan varázslatos, mert a fa jövőbeli körvonalait mutatja meg, végtelenül finoman vastagítva az ágak rajzolatát? Vagy már a nyári díszes lombtakaróról álmodnak alatta az ösztövér, csupasz gallyak? De a mostani teleken egyre ritkább a hótakaró, a zúzmara is, mi lesz, ha utódainknak már csak a versek őrzik meg a fehérbe öltözött téli fák emlékezetét? Nem véletlen, hogy manapság fagyos téli napokon, a legkisebb hóesés hírére megindulnak a kisgyerekes családok a legközelebbi hegyekbe havat csodálni!
Egyetemista koromban az egyik legszebb tananyag volt a „rügyismeret”. A Kertészeti Egyetem Budai Arborétuma volt az égig érő tanterem, ahol a februári hidegben, néha hóban, fagyban jártuk végig a kanyargós ösvényeket, és tanultuk a fákat...
p, 2023-02-10 12:09 „A kulturális és környezeti válság súlyosságának tudata új szokások kialakításához kell, hogy vezessen [...] a fiatalok új ökológiai érzékenységgel és nagylelkű szellemiséggel rendelkeznek, és néhányan közülük csodálatosan küzdenek a környezet védelméért, de olyan erősen fogyasztói és jóléti közegben nőttek fel, amely megnehezíti más szokások kialakítását. Következésképpen egy nevelési kihívással állunk szemben." (Ferenc pápa, LS 209.)
Ebben a nevelési kihívásban szeretnénk segítséget nyújtani (elsősorban) katolikus oktatási intézmények közösségeinek. Ingyenes szemléletformáló foglalkozásaink során a komplex, a környezeti problémákra, azok okaira és következményeire, az egyéni valamint a közösségi megoldási és cselekvési lehetőségekre szeretnénk segíteni ráirányítani a fiatalok figyelmét. Gondolatébresztő, reflektív, tettekre inspiráló módon szeretnénk megmutatni, hogy a „…dolgokon lehet változtatni" (LS 13.)
2023-ban foglalkozásaink a hulladékmegelőzés és a körforgásos gazdaság témája köré szerveződnek (pl. kukavizsgálat, hulladékpiramis, teremtésvédelmi lelkiösvény, komposztálás és teremtésvédelem). Ezzel a mindenki számára szemmel látható és kézzel fogható témával igyekszünk
v, 2023-02-19 04:06 "Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja." (Ferenc pápa, LS 216.)
Az ökológiai megtéréshez közösségeink támogatása megerősítő. Egyesületünk ingyenes, komplex teremtésvédelmi foglalkozásokkal szeretne segíteni, hogy ez a támogató légkör minél több helyen létrejöhessen. Plébániai, közösségi összejöveteleken megvalósítható programjainkkal a környezeti problémákra, azok okaira és következményeire, az egyéni valamint a közösségi megoldási és cselekvési lehetőségekre segítünk ráirányítani a testvérek figyelmét. Gondolatébresztő, reflektív, tettekre inspiráló módon szeretnénk megmutatni, hogy a dolgokon lehet változtatni” LS 13.
2023-ban foglalkozásaink elsősorban a hulladékmegelőzés és a körforgásos gazdaság témája köré szerveződnek (pl. kukavizsgálat, ökoszimulációs játék, előadás és beszélgetés a Laudato si'-ről, ruhacserék tudatos szemléletformálásának segítése, tudatos vásárlás, hulladékmentes zarándoklat, teremtésvédelmi lelkiösvény). Ezzel a mindenki számára szemmel látható és kézzel fogható témával igyekszünk a rendszerszintű szemléletformálást segíteni, a hétköznapokban és közösségeinkben is megvalósítható cselekvési lehetőségeket megismertetni, szembeszállni a selejtezés kultúrájával, amelynek felelősségére Ferenc pápa is újra és újra is felhívja a figyelmünket. A hétköznapi környezetvédelmi alapelvek mellett hangsúlyt fektetünk a teremtett világ iránti, hitünkből fakadó felelősségünk felismertetésére, a lelkiségi szempontokra is, melyek erősítik kapcsolódásunkat a Teremtővel, így szilárdabbá és bensőbbé teszik motivációinkat a változtatásra, egybefonódva Krisztus-követésünk alapvető irányával.
v, 2023-02-26 09:31 "A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. " (Laudato si' 20.)
A kereszténység tanítása szerint az ember test és lélek egysége. “Az embernek … nem szabad lenéznie a testi életet, épp ellenkezőleg, testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot, jónak és tiszteletreméltónak kell tartania…. Így tehát maga az emberi méltóság követeli, hogy testében Istent dicsőítse, és ne engedje szíve romlott hajlamainak szolgálni.” (Gaudium et Spes, 14.) Testünk épségével, “egész-ségével” foglalkozni tehát nem földhözragadt, világi dolog, hanem keresztény voltunkból adódó feladatunk.
Teremtésünknél fogva mozgásra, aktív életre hívattunk. Nem szabad a mozgást, a fizikai erőfeszítést kiktatnunk az életünkből, hiszen ezzel - az általunk kialakított technológia és a túl kényelmes környezet révén - saját magunk fordulunk önmagunk ellen. Elpuhulunk, elgyengülünk. De nemcsak az izmok edzéséről van szó. Immunrendszerünk, sőt elménk is elsatnyul kényelmes, állandó körülmények között. Különösen látványos ez a jelenség a gyerekeknél. Ők - főként nagyvárosban élve - szinte egyáltalán nem tudják a természetes mozgásformákat megtapasztalni és gyakorolni, különösen nem természetes környezetben, ami tömegesen produkál a korábbi generációknál szokatlan magatartásformákat.
Szerencsére mára már egyértelműek a mozgáshiányból eredő egészségügyi kockázatok, így a passzívabb életmódból eredő mozgáshiányt sokan pótolják rendszeres sporttal.
De gondoljunk csak bele! - mennyivel egyszerűbb, alázatosabb és a teremtett világgal összhangban állóbb lenne mozgásigényünk egy részét szimplán abból kielégíteni, hogy eljutunk egyik helyről a másikba? Mi lenne, ha nem autóval ingáznánk a munkába, majd abszurd módon szintén autóval az edzőterembe? Ha nem autóval vinnénk a gyereket iskolába, aztán autóval szállítanánk a napi edzésre? Hanem egyszerűen letennénk a gépkocsit, és - ha egészségi állapotunk, körülményeink megengedik - gyalog, rollerrel, kerékpárral eljutni az úticélunkhoz. Igen, hidegben is, esőben is, gyerekekkel is - szükség szerint meleg öltözetben, gumicsizmában, esernyővel. Immunrendszerünk karbantartásának is legjobb módja, ha időjárási szélsőségeknek tesszük ki, hidegnek-melegnek-száraznak-vizesnek egyaránt. Szauna helyett megtehetjük ezt azzal is, ha télen-nyáron gyalogolunk.
Ha még nem próbáltunk városban komolyabb távokat gyalog megtenni, tegyünk egy kísérletet. Meglepődünk majd, milyen kicsik a távolságok! Gondolták volna, hogy Budapesten a Deák térről a Hősök terére fél óra alatt elsétálhatunk?
Egyéni egészségünk szempontjából egyértelműek a gyaloglás, kerékpározás előnyei. Javítja a szív- és érrendszer működését, csökkenti a stresszt, izmot épít. Komoly ellenérvként talán csak a légszennyezés szokott felmerülni - paradox módon egyébként éppen ezt növeljük akkor, ha a rossz levegőre hivatkozva autóba ülünk. De a tudomány szerint nem vagyunk kevésbé kitéve a rossz levegő károsító hatásának akkor sem, ha autózunk, illetve ha az adott helyen lakunk. Rossz levegőjű helyen általában nem egészséges létezni - nem szorítkozik ez a hátrány a sétálásra, kerékpározásra. Egyéni egészségünk tehát mindenképp hasznát látja az autómentes böjtölésnek.
De keresztényként megelégedhetünk-e egyéni szempontjaink mérlegelésével? Nyilvánvalóan nem. Az egészségről gondolkodva is ki kell tágítani látókörünket az emberiség egészére, és magára az egész teremtett világra is. Merjük látni, hogy létezésünk, életmódunk sok más - tőlünk gyakran távol élő - embertársunkra és a teremtés teljességére is hatással van. Ahogy Ferenc pápa írja: “ A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. Megbetegszenek például a főzéshez és fűtéshez használt fűtőanyagokból származó, nagy mennyiségű füst belélegzésétől.” (LS 20)
Autóink előállításához - és ez alól az elektromos autók sem kivételek - gyárakat, logisztikai központokat, használatukhoz pedig temérdek utat kell építeni. Ez élőhelyek elpusztításával, az élőhelyek feldarabolódásával és a környezet - többnyire nagyfokú - szennyezésével jár. Minél olcsóbban szeretnénk hozzájutni a gépjárműveinkhez, a gyártók annál inkább olyan országokba telepítik a termelést, ahol költségeiket - a környezetvédelmi jogszabályok és a munkajogi védelem hiánya vagy gyengesége miatt - alacsonyan tudják tartani. Merjük mindezt felismerni, merjük összekötni motorizált életformánkkal, és merjünk e felismeréstől indíttatva cselekedni, változtatni is. Használjuk kevesebbet az autót, hiszen így nemcsak az autózás okozta közvetlen ökolábnyomunkat, hanem az autóipar fenntartása által okozott hatalmas lábnyomot is csökkenthetjük. Saját egészségünk és a teremtett világ egészsége, egész-sége érdekében egyaránt.
Az autó mentes böjti időszak nem lemondás, hanem egymáshoz való fordulás, hiszen az autó bezártságát felcseréljük arra, hogy szemtől szembe lássuk egymást, és így talán jobban látjuk meg az elesettet, rászorulót, a régen látott barátot. És hogy milyen az igazi böjt „:…Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! 7Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! 8Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded.” (Iz. 58,6-8)
sze, 2023-02-22 06:00 A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a hőmérsékleti adatok elemzésébe vezet be minket állandó szerzőnk.
Régóta mérjük és észleljük, hogy – különösen az elmúlt harminc évben – az úgynevezett globális évi középhőmérséklet egyre gyorsabban emelkedik. Ma már az látszik, hogy 1 Celsius-fokkal magasabb a múlt század elején tapasztaltakhoz képest. A globális évi középhőmérséklet az a szám, ami az éghajlatváltozás egyik fő mutatója, ezzel kapcsolatban van kitűzve az a nemzetközi cél, hogy a változása lehetőleg ne emelkedjen 1,5 Celsius-fok fölé.
Lényeges, hogy a globális évi középhőmérséklet korrekt módon legyen kiszámolva, nemcsak a jelenben, hanem a múltban is. Ugyan már elég régen a Meteorológiai Világszervezet (WMO) protokolljai alapján történnek a mérések, az eredmények gyűjtése és kezelése is, sztenderdizált módon, de még ma is vannak, régebben pedig még több helyen voltak fehér foltok, nem megfelelő adatok. Hogy mi volt, és hogy mennyire voltak jól dokumentálva a mérések 120–150 éve, különösen a világ fejletlenebb vidékein, de még akár Európában is, az nagyon sok szakmai kérdést vet fel. A múlt század húszas éveiben kezdett csak általánossá válni például, hogy a földfelszíntől számított 2 méteren, úgynevezett angol, fehérre festett hőmérőházikóban kell mérni a levegő hőmérsékletét. És persze az sem volt mindegy, hogy a meteorológiai állomás környéke mennyire volt beépítve, és ez hogyan változott az évek során. Éppen az előbbiek miatt ismerni kell a meteorológiai állomások történetét, amiből látható, hogy a mérési körülményekben milyen jelentős változások következtek be. Ez lehet akár az állomások áttelepítése, a mérési időpontok és a mérési módszerek változása, amelyek kezelendő inhomogenitásokat (egyenlőtlenségeket) eredményeznek az adatsorban. Lényeges, hogy általában
klimatológiai, de különösen éghajlatváltozási vizsgálatokat kizárólag hosszú, jó minőségű, homogén adatsorokon szabad végezni.
sze, 2023-02-22 07:23 "Ma például azt látjuk, hogy sok város mérhetetlenül és szabályozatlanul megnövekedett, egészségre ártalmassá és élhetetlenné vált, de nemcsak a károsanyag-kibocsátás okozta környezetszennyezés, hanem a városi káosz, a közlekedési problémák, a vizuális és zajszennyezés miatt is." (LS 44)
Autómentes és nagyböjt. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Mi köze van a közlekedésnek a valláshoz?
A “teremtett világ” kifejezés hallatán általában végeláthatatlan szavannák, dús lombú erdők, csicsergő madarak jelennek meg lelki szemeink előtt. Pedig a teremtett világ a Föld minden sarkát jelenti! A természet jelen van a világ minden zugában, a városokban is, és minden zugát, minden porcikáját meg kell becsülnünk. Védeni pedig ott tudjuk leginkább, ahol mi magunk is vagyunk, élünk: ha városlakók vagyunk, akkor a városban, ha egy kis tanyán élünk, akkor ott. A motorizált közlekedés - bár kétségtelenül kényelmes és sok esetben megkerülhetetlen is - sajnos hatalmas terhet ró a környezetre. Gondoljunk csak bele: a légszennyezettség nemcsak minket, embereket, de valamennyi állatot és növényt is érint. A levegő nem ismer határokat - a világ minden jelenleg élő lényével osztozunk rajta, az egyik helyen történő kibocsátás sokszor távoli vidékeken szennyez. A sűrű közúthálózat a tudósok szerint a biodiverzitás összeomlásának egyik fő oka, a biodiverzitás összeomlása pedig jelenleg még a klímaváltozásnál is komolyabb probléma.
A teremtésvédelem azonban nem pusztán természetvédelem. Tudatában kell lennünk azoknak a problémáknak is, amik a világ szegényeit, kirekesztettjeit sújtják. Autóink nagyban hozzájárulnak kényelmes, mostanra már túl kényelmes életmódunkhoz. Egy olyan életmódhoz, mely a világ legtöbb lakója számára elérhetetlenül távoli és fényűző. Ahogy Ferenc Pápa a Laudato si’ enciklikában mondja: "A fejlettség és életminőség olyan kényelmes helyzetében élnek és gondolkodnak, amely a világ népességének többsége számára elérhetetlen. A fizikai érintkezésnek és találkozásnak ez a hiánya, melynek olykor városaink részekre szabdaltsága is kedvez, segíti a lelkiismeret elaltatását és a részrehajló vizsgálatokban a valóság egy részének figyelmen kívül hagyását."
Nagyböjt első napján pillantsunk ki saját buborékunkból, és figyeljünk a valóságnak arra a szeletére, amivel rohanó mindennapjainkban nem foglalkozunk. Szeretettel ajánljuk e kitekintéshez a “Mindennapi út az iskolába” (My way to school) című, lebilincselő dokumentumfilmet, mely felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekfeszítő, döbbenetes erejű alkotás küzdésről, kitartásról, szeretetről.
k, 2023-02-21 15:53 "Nem e bolygó lakóinak való, hogy egyre inkább betonnal, aszfalttal, üveggel és fémmel körülvéve éljenek, megfosztva a természettel való fizikai kapcsolattól." (Laudato si' enciklika, 44)
Egy nap és kezdődik a nagyböjt. Böjtölni, magunkat egy nagyobb jó érdekében megtartóztatni nemcsak az evés-ivás frontján lehet. Idén közlekedési böjtöt hirdetünk, hogy felhívjuk a figyelmet Ferenc pápa fenti idézetére, és megtapasztaljuk az abban rejlő igazságot. Ebben a szent negyven napban - ha egészségi állapotunk, életkorunk, körülmények megengedik, és csak kényelmünket kell feláldozni – „pihentessük” kicsit az autót, és rövidebb, 1-2 km-es távolságon belül sétálva, kerékpárral, hosszabb út esetén közösségi közlekedéssel érjük el úticélunkat. Hétköznap templomba vagy a vasárnapi szentmisére gyalog menjünk legalább a nagyböjti időben!
Ilyenkor nemcsak a lemondás a lényeg, különösen nem, ha ezt „fogcsikorgatva” csináljuk. Micsoda jó dolog közösen, családunkkal együtt sétálni a misére, útközben másokkal is találkozva, és így kapcsolódva egymáshoz már a liturgia előtt. A lényeg, hogy testi, kényelmi vágyainkat lecsavarva, energiáinkat lelki energiává változtassuk, és ezzel együtt Istenhez, közeli vagy távolabbi embertársainkhoz fordulunk - nemcsak az autók ablakaiból.
Keresztényként Krisztus követőinek valljuk magunkat. Gondoljunk bele - vajon hogyan közlekedne ma Jézus?
sze, 2019-03-06 13:22 Olvasmány: Joel 2,12-18
„Térjetek meg! Teljes szívetekből hozzám térjetek! Böjtöljetek, hangos szóval sirassátok bűneiteket!”
Az emberiség, azaz mi magunk igyekszünk elviselhetőnek és fenntarthatónak látni a helyzetünket, miközben számos jel, köztük az ökológiai problémák sokasodása is egyre elkerülhetetlenebbé teszi a nyílt beismerést: ez nem így van. Ki kell mondanunk: nincsenek rendben a dolgok, mégpedig nem csupán esetileg, hanem „rendszerszinten” sem.
A Szentírás nem takargatja előlünk a bűn súlyosságát, hanem erős, prófétai szavakkal igyekszik figyelmeztetni bennünket. Nem biztat arra, hogy eltagadjuk a valóságot. Hiszen „nincs olyan titok, ami ki ne tudódnék”! Éppenséggel arra szeretne rávenni bennünket, hogy szembesüljünk állapotunkkal őszintén, Krisztus szerető, de átható tekintete előtt.
Nyugodtan kimondhatjuk: életmódunk és tipikus döntéseink azt bizonyítják, hogy „rászoktunk” a környezetpusztításra, „függőségbe” kerültünk, „addiktológiai” eset vagyunk, amikor a teremtett világhoz való viszonyunkat vizsgáljuk. Olyan helyzetben vagyunk, mint amikor nem azt kell megvallania valakinek, hogy berúgott, hanem hogy alkoholista lett.
Első lépésként azt tehetjük, hogy felvállaljuk ezt a bélyeget. Bűnünk lényege, természete a rabság, Istentől kapott nagy ajándékunk: szabadságunk feladása. Hasonló az alkohol, a kábítószer, a játékfüggőség, a hatalmi mámor okozta rabsághoz.
Az ökológiai böjt során nem egyszerűen lemondunk dolgokról, amik önmagukban jók vagy semlegesek. Az ökológiai böjt az ökológiai megtérés eredménye: lehullik a hályog a szemünkről, úgy látjuk magunkat, eddigi viselkedésünket amint van. Ezzel nyílik meg annak a lehetősége, hogy megbánjuk és elforduljunk tőle. S ebből fakadnak azután az új cselekvések, amelyek részben jó tettek, részben önmegtagadások – legalábbis múltunk, eddigi szokásaink fényében biztos annak tűnnek.
cs, 2019-03-07 17:46 
Evangélium: Lk 4,1-13
„Jézust a pusztában »megszólította a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.«”
Nem csak kenyérrel él az ember: gyakran elfelejtjük azt, hogy nem kell, és nem is lehet mindent fogyaszthatóvá tennünk, felhasználnunk, ami ott van előttünk. A világ nem csupán az embert szolgáló erő- és nyersanyagforrás. A sátán azzal is megkísértette Jézust, hogy fittyet hányva a természet törvényeire, vesse alá magát a templom párkányáról. Mintha az Istenben való bizalom és hit azt jelentené, hogy nem kell törődnünk semmivel és senkivel, az Úr úgyis megvéd minket. Nem kell foglalkoznunk a teremtett világ törvényszerűségeivel sem, mert Isten ennek fölébe emelt minket. Valójában ez inkább vakmerőség, melyet a Szentlélek elleni bűnök között tartunk számon. Aki viszont komolyan veszi a böjtöt, és időt szán az elmélyülésre, az óhatatlanul mélyebb kapcsolatba kerül a teremtett világgal, és sokat tesz védelméért is.
„Napjainkban mindannyiunk számára egyre világosabbá válik, hogy a világ békéjét nemcsak a fegyverkezési verseny, a helyi konfliktusok és a népek és emberek közötti igazságtalanságok fenyegetik, hanem a természetet megillető kellő tisztelet hiányából fakadóan a természeti erőforrások kifosztása és az élet minőségének fokozódó hanyatlása is. A bizonytalanság érzése, amely ebből a helyzetből fakad, melegágya a kollektív önzésnek, mások semmibevételének és a becstelenségnek.
Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük. A nagy nyilvánosság éppúgy érintett a kérdéskörben, mint a politikai vezetők, és számos tudományág szakemberei vizsgálják annak okait. Ezenfelül egy új ökológiai tudatosság kezd kialakulni, amelyet ahelyett, hogy lenéznénk, inkább bátorítanunk kéne, hogy dolgozzon ki konkrét programokat és kezdeményezéseket.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-03-14 18:19 Evangélium: Lk 9,28b-36
„Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.”
A hegy a Szentírásban mindig az Istennel való találkozás helye. Hiszen magasan van, gyakran felhők is borítják, mi emberek pedig Istent ösztönösen „fent” keressük, és a felhő az isteni valóság rejtettségét, misztériumát idézi fel. Ezek a jelképek sűrűsödnek Jézus színeváltozásának jelenetében is. Ugyanakkor a mai ember számára a hegy sokszor a természet még megmaradt érintetlenségének a szimbóluma is. Ha módunk van elmenni „a hegyekbe”, attól azt reméljük, hogy ki tudunk szakadni a mindennapok zakatoló, egészségtelen taposómalmából, és testünk-lelkünk felszabadul, fellélegzik. De nem mindegy, hogyan tesszük ezt: csak a magunk javát, örömét, egészségét keressük ott is, és közben – talán nem is tudva – romboljuk a természetet? (Péter ötletét sem hagyja jóvá Jézus, hogy „építkezni” kezdjenek, berendezkedjenek a színeváltozás helyszínén – ennek értelme sem volna.) Vagy pedig inkább alázattal járunk „a hegyen”? Ez utóbbi magatartás Istennel kapcsolatban is sokkal többre taníthat bennünket. A három apostol nem irigykedett Jézus istenkapcsolatára – ez a Szentlélek elleni bűn volna –, de nem is maradtak hideg kívülállók, hanem beléptek abba a misztikus légkörbe, amelybe meghívást kaptak. Keressük a természetben az igazi találkozást Istennel, éljük át teremtményi voltunkat és a testvériséget a többi teremtményekkel, hallgassunk el a Teremtő alkotásának szépsége és bölcsessége előtt, és nyíljunk meg az Ő számára!
„A Teremtés könyvében, ahol Isten első, emberiségre vonatkozó kinyilatkoztatását találjuk (Ter 1-3), van egy visszatérő mondat: »És látta Isten, hogy jó«. Miután megteremtette az eget, a tengert, a földet és összes részeiket, Isten megteremtette a férfit és a nőt. Ezen a ponton azonban a visszatérő mondat jelentősen megváltozik: »És látta Isten, hogy mindaz amit alkotott, nagyon jó volt« (Ter 1,31). Isten a teremtés egészét a férfire és a nőre bízta, és csak ekkor – ahogy olvashatjuk – nyugodhatott el »minden munkájától« (Ter 2,3)
Ádám és Éva meghívása, hogy osztozzanak a teremtés isteni tervének kibontakoztatásában, azon képességeket és adományokat mutatja meg, amelyek megkülönböztetik az embert minden más teremtménytől. Ugyanakkor ez a meghívás szoros kapcsolatot teremtett az ember és a többi teremtmény között. Ádámot és Évát az Úr saját képére és hasonlatosságára teremtette, hogy bölcsen és szeretettel uralkodjanak a Föld felett (Ter 1,28).”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-03-21 18:08 Evangélium: Lk 13,1-9
„Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Az ám, a fák. Hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy vannak, és azt csinálunk velük, amit akarunk. Mindazok, akik a fákat védik, csak az emberi haladás útjában állnak, sőt, nem átallják „a fákat fontosabbnak tartani az embereknél”. De mire tanít az evangélium? Attól még, hogy pillanatnyilag nem látszik a közvetlen hasznuk, hagyjuk meg csak a fákat. Tán egy év múlva gyümölcsöt hoznak. Vagy tán egy év múlva derül ki, milyen egyéb hasznot hoztak eddig is, amiről nem tudtunk. Isten csodálatos bölcsessége nyilvánul meg abban, hogy még az emberi fogyasztásra alkalmatlan növények is sorra mentik az életünket. Nélkülük mostanra már lakhatatlan lenne a bolygó. Nem új tudományos eredmények ezek: valójában már rég kiderült, amit hosszú évek után is olyan nehezen akarunk elismerni. Ne tusakodjunk hát a megismert igazság ellen, hiszen ezzel is a Szentlélek ellen vétünk.
„Napjaink ökológiai válságának bizonyos elemei rávilágítanak a krízis morális jellegére. A legfontosabb ezek közül a tudomány és technika eredményeinek válogatás nélküli alkalmazása. Számos felfedezés tagadhatatlan jótéteményt jelentett az emberiség számára. Ez megmutatja az ember meghívásának nagyszerűségét a teremtésben való felelős részvételre. Sajnálatos módon manapság világossá vált, hogy ezen felfedezések alkalmazása az ipar és a mezőgazdaság területén káros és hosszú távú hatásokat váltott ki. Ez pedig ahhoz a fájdalmas felismeréshez vezetett, hogy nem avatkozhatunk be az ökoszisztéma egyetlen területén sem anélkül, hogy figyelmet fordítanánk mind a beavatkozás más területeken megnyilvánuló következményeire, mind pedig az eljövendő generációk jólétére.”
„A legmélyebb és legkomolyabb jele a morális elem alapvető jelenlétének az ökológiai válságban az élet tiszteletének hiánya, ami a környezetszennyezés számos esetében megnyilvánul. A termelés érdekei gyakran elnyomják a dolgozók méltóságukból fakadó érdekeit, miközben a gazdasági célok elsőbbséget élveznek az egyének, sőt teljes nemzetek javával szemben. Ezekben az esetekben a szennyezés és környezetpusztítás annak a természetellenes és egyszerűsítő látásmódnak az eredménye, amely idővel az emberiség mély megvetését vívja ki.
Másrészről a kényes ökológiai egyensúlyt felborította az állati és növényi élet kontrollálatlan pusztítása, valamint a természeti erőforrások meggondolatlan kitermelése. Fel kell ismernünk, hogy mindez, még ha a fejlődés és a jólét nevében történt is, végső soron az emberiség kárára válik.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-03-28 21:05 Evangélium: Lk 15,1-3.11-32
„Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.”
Eljött hát az öröm vasárnapja: örülünk, amikor a fiúnak, aki ugyan eltékozolta mindenét, és a lehető legmélyebb nyomorba jutott, bűnei megbánása után mégis új esély adatott. Mi is bizakodhatunk tehát abban, hogy ha változtatunk életünkön, bármily reménytelennek tűnik helyzetünk, Urunk újra kegyelmébe fogad minket. Kétségeink ne legyenek: ha körültekintünk a Földön, egyértelmű, hogy már feléltük örökségünket. Jobban járunk, ha időben megbánjuk bűneinket. Nem tudhatjuk ugyanis sem a napot, sem az órát, amikor mennünk kell, márpedig bűneinket mindhalálig meg nem bánni: vétek a Szentlélek ellen. A megbocsátás pedig bizonyos, viszont nem automatikus. Egyetlen feltétele ugyanis van: a bocsánatkérés, aminek szükséges előzménye bűneink belátása és a bánat. Belátjuk-e, mint a tékozló fiú, hogy így nem mehet tovább, és visszafordulunk-e, elindulunk-e újra a teremtő Atya felé?
„A teológia, a filozófia és a tudomány egyaránt harmonikus világmindenségről beszél, egy olyan kozmoszról, amely integritással és saját, belső, dinamikus egyensúllyal rendelkezik. Ezt a rendet tisztelnünk kell. Az emberi faj arra kapott meghívást, hogy feltárja ezt a rendet, kellő körültekintéssel megvizsgálja és használja, megőrizve annak sértetlenségét.
Másfelől a Föld végső soron közös örökségünk, amelynek gyümölcsei valamennyiünk javát szolgálják. A II. Vatikáni Zsinat megfogalmazásában »Isten a Földet és annak valamennyi részét minden egyes ember és az összes nemzet hasznára szánta« (Gaudium et Spes, 69). Ennek pedig közvetlen következményei vannak a szóban forgó problémára. Egyértelműen igazságtalan, hogy kivételezett kevesek továbbra is halmozzák a fölösleges javakat, pazarolva az erőforrásokat, miközben emberek tömegei nyomorult körülmények között, a létminimum legalsó szintjén élnek. S ma már maga a környezeti gondok egyre drámaibb dimenziója kényszerít minket annak felismerésére, hogy az – az egyéni és kollektív – önzés és kapzsiság mennyire ellentmondanak a teremtés rendjének, melybe pedig a kölcsönös egymásrautaltság mélyen bele van írva.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-04-04 18:19 Evangélium: Jn 8,1-11
„Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!”
Jézus és az általa kötött új szövetség helyenként felülírja a mózesi törvényeket. Szeretetre és megbocsátásra tanít, valamint arra, hogy ne mások elítélésével foglalkozzunk, hanem saját vétkeinket hagyjuk el. A szeretet segít abban, hogy megtagadjuk rossz szokásainkat, meghalljuk az üdvös figyelmeztetéseket és bűneinkbe bele ne keményedjünk. Az pedig, hogy ezek az üdvös figyelmeztetések nem feltétlenül hívőktől jönnek, nem kell, hogy elbizonytalanítsanak minket. Jézus is idegennek, kívülállónak tűnt a korabeli vallásos elit számára, mégis hitelesebben beszélt Istenről, mint az írástudók. A lényeg, hogy a bűnben való megátalkodottsággal se vétsünk a Szentlélek ellen. Fontos, hogy családunkban, kisközösségeinkben halogatás nélkül elkezdjük a változtatást a teremtett világhoz fűződő viszonyunk terén is. Járjunk nyitott szemmel: vegyük észre, mi az, amivel a lassan eszmélő politikai és gazdasági hatalmasságok segítik számunkra az átállást – és viszont: következetes magatartásunkkal mi hogyan segíthetjük, ösztönözhetjük őket.
„A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a bűvöletében él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdeklődésünket mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.”
„A környezeti felelősségtudatra való nevelés rendkívül sürgető feladat: felelősség önmagunkért, másokért, és a Földért magáért. Az oktatás nem gyökerezhet pusztán érzelmekben vagy üres kívánságokban. Nem szabad, hogy a modern világ visszautasításán vagy valamiféle „elveszett paradicsom” utáni homályos vágyon alapuljon. A felelősségtudat valódi oktatása együtt kell hogy járjon a gondolkodásmódunkról és viselkedésünkről szóló hiteles párbeszéddel. Az egyházaknak és vallásos testületeknek, nem-kormányzati és kormányzati szervezeteknek, valójában a társadalom minden tagjának pontos helye és szerepe van az oktatásban. Az első tanító maga a család, ahol a gyermek megtanulja tisztelni szomszédait és szeretni a természetet.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-04-11 18:52 Evangélium: Lk 22,14-23,56
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.”
Jézus Krisztus szenvedett, meghalt értünk, szeretetből és önfeláldozásból nemcsak példát adva követőinek, de éppen ezzel, az isteni szeretet megsemmisülésig is elmenni kész következetességével győzve le a bűn és a halál szorongatónak tűnő erejét. A teremtés védelmének érdekében hozott áldozataink ugyan nem mérhetőek az övéhez, azok elhanyagolása viszont szembemegy Jézus megváltó szándékával és tanítvány-voltunk lényegével. Valamennyiünk számára világossá kellett már válnia, hogy az emberiség súlyos helyzetbe hozta magát, aminek egyelőre nem feltétlenül közvetlen közelünkben élő felebarátaink szenvedik következményeit, de ha így folytatódik tovább, gyermekeinket is rettentő nehéz helyzetbe hozza. Kétségbeesnünk azonban nem kell, sőt, nem is szabad. Miért vétenénk ezzel is a Szentlélek ellen, amikor van kinek kezébe helyeznünk sorsunkat: a halálból is megszabadítani képes Istenben feltétel nélkül bízhatunk! Krisztus kereszthalálában titokzatos módon ott van nem csak minden ember, de minden élő halála, végességre ítéltsége is. De le is győzetik: az Élet erősebbnek bizonyul minden pusztulásnál. Krisztushívő mivoltunk sarkalatos pontja az ebbe vetett hit: a belekapaszkodás Krisztusba, sőt: Krisztus átölelése minden kereszten – a teremtettségből fakadó minden szenvedésben is. Azonban folyton nyitott szívvel kell figyelnünk az ő indításaira, hiszen hiába nyílik ajtó a zörgetésünkre, ha nem lépünk be rajta.
„Napjainkban az ökológiai válság olyan méreteket öltött, hogy mindannyiunk felelősségévé vált. Amint arra már rámutattam, különböző aspektusai egyértelműen rávilágítanak az egyének, nemzetek, államok és a nemzetközi közösség kötelességeinek megállapítását célzó közös erőfeszítések igényére. Ezek nemcsak kéz a kézben haladnak a valódi béke építését szolgáló tettekkel, hanem kézzel fogható módon megerősítik és alá is támasztják azokat. Amikor az ökológiai válságot a béke keresésének szélesebb kontextusában vizsgáljuk, könnyebben megérthetjük annak a figyelemnek a fontosságát, amire a Föld és annak légköre tanít minket: azaz, hogy a világegyetemben jelen lévő rendet tisztelnünk kell, és hogy a szabad választás lehetőségével megajándékozott embernek súlyos felelőssége van ennek a rendnek a megóvásában az eljövendő generációk jólétének érdekében. És itt ismét leszögezném, hogy az ökológiai válság morális kérdés.
Bármely, különösebb vallásos meggyőződés nélküli, de a közös javak iránt mély felelősséget érző férfi és nő felismerheti, hogy kötelessége részt venni az egészséges környezet helyreállításában. Annál inkább kell érezniük tehát mindazoknak, akik hisznek a Teremtő Istenben, és akik így meg vannak győződve arról, hogy a világegyetemben világos rend és egység uralkodik, hogy foglalkozniuk kell a problémával. Minden kereszténynek különösen tudatosítania kell magában, hogy felelőssége a teremtésben a természet és a Teremtő szolgálata, alapvető eleme hitének. Ennek eredményeképpen az ökumenikus és vallások közti együttműködés hatalmas lehetőségei nyílnak meg előttünk.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
cs, 2019-04-18 15:49 Evangélium: Jn 20,1-9 vagy Lk 24,13-35
„Valóban feltámadt az Úr!”
Húsvétkor szemtanúi lehetünk annak, hogy bizonyosodtak meg a reményvesztett tanítványok arról, hogy Jézus valóban Isten Fia, ura a teremtésnek – életnek és halálnak –, birtokolja az örök életet, és nekünk is akarja azt ajándékozni. Ebben reménykedjünk mi is, és legfontosabb célunk legyen vele közösségben lenni! A teremtett világra is a feltámadt Krisztus pillantásával tekintsünk, aki életével, halálával és feltámadásával bebizonyította, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. De egymással is alkossunk közösséget, keressük az egységet, hogy Krisztus testét alkossuk, segíteni tudjunk egymásnak következetesnek lenni, az erényekben kitartani, és igazságosságban megélni Isten Országának valóságát az egész emberiség és az egész teremtett világ javára.
„Üzenetem végén közvetlenül katolikus testvéreimhez fordulok, hogy figyelmeztessem őket a teremtés megőrzésének súlyos kötelességére. A hívők elkötelezettsége az egészséges környezet iránt közvetlenül a Teremtő Istenbe vetett hitükből származik, az eredendő és a személyes bűn következményeinek felismeréséből, valamint a krisztusi megváltás bizonyosságából. Az élet és az emberi méltóság tisztelete az egész teremtésre kiterjed, amely az emberrel együtt dicsőíti az Urat (Zsolt 148).”
„Remélem, hogy Szent Ferenc példája segít abban, hogy örökké éljen bennünk a testvériség érzése mindazokkal a javakkal és szépségekkel, amelyeket a Mindenható Isten teremtett. És emlékeztessen minket tiszteletük és megőrzésük súlyos kötelességére, annak a még nagyobb és magasabb szintű testvériségnek a fényében, amely az emberiséget fűzi egybe.”
(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)
p, 2018-03-23 19:39 „Így szól az Úr: Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé és gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppúgy lesz szavammal is, mely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi amiért küldtem.” (Iz 55)
„... A szamárcsikót Jézushoz vezették, Ő pedig felült rá. Akik kísérték, így kiáltoztak:
”Áldott, aki az Úr nevében jön!”” (MK 11)
„Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „ez az én vérem, a szövetségé, mely sokakért kiontatik.” Ezután kimentek az Olajfák hegyére.” (Mk 14)
„Nem álltam ellen és nem hátráltam meg.
Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent.” (Iz 50)
„Jézus szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt.” (Fil 2)
Virágvasárnap! A pillanatkép, amelyen egy percre elénk tárul hogy mi is lehetett volna; amelyen mintha Jézust végre felismernék annak aki, hisz megkapja az őt megillető túláradó örömet, tiszteletet és szeretetet! Áldott, ki az Úr nevében jő - áldott Jézus, mert az Úr nevében jön! A kegyelem boldog percei!
Ám Jézus az ünneplésen áthaladva valójában a másik, a legnagyobb ünnep felé vezető útra indul: a feltámadás ünnepe felé. Ez az út azonban a Golgotán vezet keresztül. Krisztus, aki „virágunk, szép termő águnk”, aki - gyönyörű ősi imánkkal szólva - „világnak világa, virágnak virága” aki mindhalálig engedelmes, nemsokára „keserűen kínzatik, vas szegekkel veretik” érettünk. Nem hátrál meg, nem is áll ellen, hanem kiontja vérét a „sokakért”.
Jézus, - a Logosz, Isten megtestesült szava, üzenete - végbeviszi amiért az Atya küldte, és nem tér vissza hozzá eredménytelenül. Megöntözi, megváltja, termővé és gyümölcsözővé teszi a Földet. Ez az, amire az egész teremtés sóhajtozva várt: Isten Fiának megnyilvánulá-sára. Ez az, ami képessé tesz minket is, hogy Isten fiaiként viselkedjünk a világban és a világgal, beteljesítve a teremtés várakozását, a Teremtő terveit.
A megrendült földdel, elhomályosult Nappal, meghasadt templomkárpittal együtt mi is igaz bánattal szemléljük Üdvözítőnk kínjait. A kereszt alatt végiggondoljuk: kit is bízna rám most ismét Krisztus? Mit kérne tőlem most Krisztus? Miben kell helyette eljárnom, szeretteim és a világ javára? Mit kell elhatároznom, minek kell az Ő áldozata erejével nekiveselkednem?
Aztán eljön a várva várt pillanat: „Krisztus, virágunk, szép termő águnk: feltámadt Krisztus, vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk!” Induljunk, cselekedjünk az Úr nevében, az Ő áldásával!
cs, 2010-04-15 00:00
ZÖLD BÖJT
Ha békére törekszel, védd a teremtett világot!" (XVI. Benedek pápa 2010. Béke világnapi üzenetéből)
Javaslatok a Nagyböjt megélésére a teremtésvédelem jegyében –
(Unger Zsuzsa összeállítása)
v, 2023-01-29 00:00 
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a fagyöngyök szokatlan elterjedésén gondolkodtat el állandó szerzőnk.
„Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdők könnyei.
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok,
Az erdő gyöngybefagyott bánata.
Élősködők, mint minden bánat,
Amely az élet üterére támad
És lassan, észrevétlen
Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.”
(Reményik Sándor: Fagyöngyök)
Ilyenkor, télen tűnnek fel igazán a fák csupasz koronájában a fehér fagyöngy örökzöld, szinte szabályos gömbforma bokrai. Látszólag olyan könnyedén ülnek az ágakon, mintha a gravitációról nem is vennének tudomást! Valójában azonban mélyen belegyökereznek a gazdanövény szöveteibe… Vajon igaza van a költőnek, és a meggyötört fák fájdalmából születik az igazgyöngyként csillogó fagyöngyök szépsége?
Ez a különös életformájú növény mindig izgatta a botanikusokat, hiszen nem a földből nő ki, hanem fűzfák, nyárfák, almafák, kőrisek, sőt fenyőfélék ágaira telepszik, szívógyökereivel behatol a „gazdanövény” szállítórendszerébe, és így szerzi meg a vizet, az oldott ásványi sókat magának. Mivel zöld leveleivel önállóan végzi a fotoszintézist, csak félparazita növény, de ha túl sok telepszik rá egy-egy fára, valóban legyengíti. Vagy már nem is volt teljesen egészséges a fa, azért volt képes megtelepedni rajta a fagyöngy?
A fehér fagyöngyöt gyógynövényként is használjuk már évszázadok óta. Különös, hogy vérnyomáscsökkentőként nem minden emberre hat, és az se mindegy, milyen fáról gyűjtötték. A galagonya például magában is a szív gyógynövénye, virágát, termését is felhasználja a gyógyszeripar, és a rajta élősködő fagyöngy tovább gazdagítva nyújtja át az embernek ezeket a gyógyító erőket. De
még mindig nem tudunk eleget, hiszen a fagyöngyöt mostanában kezdik a rák gyógyítására is alkalmazni, és további ígéretes kutatások folynak ezen a területen.
