A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben  „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Sajnos nagyon rossz hírekkel szolgál ma szakértőnk, úgy tűnik, a Föld eddigi nagy környezeti rendszerei vannak végveszélyben.

Néhány héttel ezelőtt Gernot Wagnernek és szerzőtársainak az USA-ban megjelent tanulmánya (Proceedings of the National Academy) a globális billenési pontok utáni események költségeit becsüli meg, hogy jól értsék a gazdasági döntéshozók is, ezek a következmények nagyon sokba kerülnek. Gernot a Kockázatos klíma című, Bloombergen megjelent cikkét úgy kezdi:

az éghajlatváltozás nem arról szól, amit tudunk, hanem arról, amit nem tudunk. Amit tudunk, az elég rossz, amit nem tudunk, az még sokkal rosszabb.”

Megállapításaik összecsengenek az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) augusztusban megjelent, ún. Hatodik jelentésének összefoglaló munkájával. Ebben a dokumentumban csaknem háromszáz tudós mintegy tizenkétezer tudományos cikk legfontosabb állításait összegzi. A meglepő ebben a munkában az is, hogy a közvélemény megdöbbent az állításokon, pedig 2007 óta a legfontosabb következtetések már ismertek voltak.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk most egy elég faramuci dologra világít rá: milyen környezetszennyezéssel járhat maga a zöld energia előállítása is.

Egyre többször halljuk a „ritkaföldfémek” kifejezést. Ezek az amúgy a Földön szinte mindenhol, de meglehetősen kicsiny mértékben előforduló ásványokban található fémek csak a Föld néhány helyén találhatók sűrűbben, azaz már kibányászható léptékben.

A ritkaföldfémek egy 17 fémből álló csoport, amelyet a manapság már szinte mindenki által használt termékek – mint például az okostelefonok, számítógépek, de emellett a szélturbinák, napelemek, elektromos autók – előállításához is felhasználnak. Egyre inkább kezdjük megtanulni a nevét az okostelefonoknál nélkülözhetetlen neodímiumnak és diszpróziumnak, az europiumnak (ld. csaknem teljes tisztaságban nyitóképünkön) és a lanthanumnak, vagy a cériumnak, amely például abban segít, hogy az érintőképernyő hosszú évekig működjön.

A ritkaföldfémek a zöld energia szinte minden területén fontos szerepet játszanak.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk sokadszorra hangsúlyozza, most már cselekedni kellene, nem csak elemezni a helyzetet.

Annyiféle hír áraszt el minket, hogy sokszor már azt sem tudjuk, hogy kinek higgyük el azt, amiről tudósítanak, amit írnak és mondanak. Így vagyunk ezzel akkor is, amikor szinte mindennapos hír a környezetünk pusztulása, a sok negatív jövőkép, a katasztrófák előrejelzése, és mindaz, ami ezen folyamatok okairól ad át ismereteket. Lássuk be, hogy ilyen mennyiségű tudósítás már nem befogadható ép lelkülettel és józan hozzáállással. Már nekem is sok, de úgy gondolom, hogy át kell adnom ezt az üzenetet: elég a hírek olvasásából, most már cselekednünk kell! Egyre nehezebb lelkülettel olvasom a tudományos cikkeket és a legkiválóbb tudóscsoportok elemzéseit. Azt látom, hogy már nagyon elég ismeret van a birtokunkban ahhoz, hogy értsük: változnunk kell!

Látva az agytrösztök elemzéseit, amelyek egy sor kitűnő megoldást, eszközt és megvalósítható célt mutatnak be, és látva a közképviselettel megbízott kormányok tétovázását, az egymásra várást és mutogatást, egyre inkább bénultságot, döntésképtelenséget érzékelhetünk.

Arra kell kérni a nemzetközi és nemzeti döntéshozókat, hogy bízzanak a tudományban!

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a villamosenergia-rendszerünk fenntarthatóságának járunk utána.

Az utóbb időben egyre több hír és tudományos cikk jelenik meg a megújuló energiák, különösen az úgynevezett időjárásfüggő (nap- és szélalapú) megújuló forrást felhasználó erőművek által megtermelt villamosenergia rendszerintegrációs kérdéseiről.

A villamosenergia-rendszert már tőlünk nyugatra is egyre inkább új kihívások elé állítja, hogy kevés nagy erőmű helyett (annak idején erre volt kitalálva az elosztó és rendszerirányító logisztika) nagyszámú időjárásfüggő, úgynevezett kiserőmű található szerteszét az országban.

A működtetést és a rendszerfejlesztési tervezést még az is nehezíti, hogy nem lehet tudni, hol lesznek a sok kicsi, úgynevezett háztartatási méretű beruházások, vagy az ennél nagyobbak, amelyek már bejelentéshez vagy engedélyhez kötött erőművek, milyen számban és mikor fognak megvalósulni.

Nemcsak a tervezettől eltérő tényleges termelés kiegyenlítésének költségei növekedhetnek, hanem a hosszú távú hálózatfejlesztések terhei is. Mindenképpen sürgős és összehangolt intézkedések szükségesek a villamosenergia-rendszer rugalmasságának növelésére a növekvő napenergia-alapú beruházások kapacitásintegrációját és az ellátásbiztonság kiegyensúlyozását segítendő.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra mutat rá szerzőnk, hogy a valóságban a fenntartható fejlődéshez sokkal többre van szükség az ún. klímabiztos megközelítéseknél.

Újabb, az eddigi legnagyobb jéghegy szakadt le a Déli-sark jégmezőiről, de ezúttal ez normális, természetes folyamat következményének tűnik, írta a Reuters május 20-án. Az óriási jéghegy, amely csaknem kilencszer nagyobb, mint Budapest területe, az Antarktisz fagyott pereméről vált le a Weddell-tengerbe, és ezzel a világ legnagyobb úszó jéghegyévé vált. Felülete 4320 négyzetkilométer, 175 km hosszú és 25 km széles. A tudósításban megszólalt Ted Scambos, a boulderi Colorado Egyetem gleccserkutatója, aki szerint a jégtáblák nagy darabjainak időszakos töredezése egy természetes ciklus része, és a 76-osnak elnevezett jégtábla leszakadása – amely valószínűleg hamarosan két vagy három részre törik tovább – nem függ össze az éghajlatváltozással.

De ne dőljünk hátra azért, mert most csak egy természetes jelenséggel van dolgunk, ráadásul a felületes szemlélőben a hideg áprilisi és májusi időjárás miatt még a globális felmelegedés is csak mulandó hírlapi kacsának tűnhet. Pedig nem az.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a természetnek azzal a változásával foglalkozunk, amelyet azonnal és mindenki érezni fog.

Időjárási hullámvasútra ültetett minket a klímaváltozás. Az elmúlt hetek, hónapok szeszélyes változásai, ahogy várható volt, túlnőttek az éghajlati átlagokat figyelembe véve. A nagy földi légkörzés mintázatai változtak meg, és egyre láthatóbban a légkörre egy-egy évszakban jellemző, ún. szinoptikus kép is átalakulni látszik. Ez az „újnormalitás” télen, tavasszal és nyáron egyre plasztikusabban érezhető, talán csak az ősz marad(t) olyan, mint ahogy megszokhattuk.

Érdekes hír jelent meg két héttel ezelőtt: a Scientific American tudományos szaklap bejelentette, hogy a világ legnagyobb hírtelevízióival abban állapodtak meg, hogy ezentúl a „klímaváltozás” kifejezést a „klímavészhelyzetre” cserélik. Mark Fischetti, a lap főszerkesztője azzal magyarázta döntésüket, hogy az újságírásnak is tükröznie kell a tudomány mondanivalóját, azaz azt, hogy éghajlati vészhelyzet van. Fischetti rámutatott, hogy az időjárással kapcsolatos katasztrófák növekvő száma, a legtöbb tudós egyetértése szerint, az éghajlatváltozás következménye. Az ötletet egy, a folyóiratban idén januárban megjelent cikk adta, amelyben 153 ország 11 ezer tudósának (amelyhez április elejéig még tovább 2100-an csatlakoztak) a nyilatkozata szerepelt az éghajlati vészhelyzetről. Az USA legrégebbi tudományos folyóirata több mint 400 médiapartnerrel áll kapcsolatban, és nemcsak televíziós hírportálok, hanem nagynevű újságok is a felhívás mellé álltak. Fischetti megjegyezte, hogy miért is „vészhelyzet”: „mert a bolygó megőrzése érdekében az emberiségnek azonnal cselekednie kell, mert ha nem, akkor megszokottá válik, amit 2020-ban tapasztalhattunk a rendkívüli hőség, viharok, tűzvészek és a jégtakaró olvadása során.”

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal Ferenc pápa teremtett világról szóló gondolataival készülünk a húsvétra.

A nagypénteki csend és a gyász órái, a sötétségbe hajló virrasztás időszaka is már a megváltásról, Jézus Krisztus urunk feltámadásáról szól. Olvassunk bele Ferenc pápa Áldott légy kezdetű enciklikájának néhány olyan szakaszába, ami a feltámadt Krisztus titokzatos, gyengéd és szerető ölelését idézi fel.

83. A világegyetem úticélja Isten teljessége, amelyet a feltámadt Krisztus, az egyetemes kibontakozás tengelye már elért. Ezzel újabb érvet sorakoztattunk fel arra, hogy elutasítsuk az emberi lény bármiféle zsarnoki és felelőtlen uralmát a többi teremtmény felett.

A többi teremtmény végcélja nem mi vagyunk. Mindnyájan velünk együtt és rajtunk keresztül a közös végcél felé haladnak, ez pedig Isten, a maga transzcendens teljességében, ahol a feltámadt Krisztus átölel és megvilágít mindent.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szerzőnk ezúttal egy friss világgazdasági jelentést ismertet meg velünk, amely rávilágít: az egész emberi élet szempontjából fontos, hogy a gazdaság ne csak szavakban, hanem ténylegesen is vagyonként kezelje a természetet.

Talán többen emlékeznek, hogy Nicholas Stern, a Világbank főközgazdásza a brit kormány felkérésére 2006-ban átfogó jelentést készített az éghajlatváltozás gazdasági hatásairól, a GDP várható alakulására gyakorolt hatásáról. A világ vezető közgazdász szakembereivel is megértette, hogy a klímaváltozás nem csak egyszerű klímamelegedési ügy, amihez az emberiség majd könnyedén alkalmazkodik. A Stern-jelentés megalapozottsága sokat adott a 2015-ben elfogadott úgynevezett párizsi klímaegyezmény megszületéséhez.

2021. február elején Partha Dasgupta, a Cambridge-i Egyetem professor emeritusa vezetésével készült egy jelentés, szintén a brit kormány finanszírozásában, a Biológiai sokféleség közgazdaságtana címmel. Sokszor írtam már a Teremtésvédelmi kalendáriumban is a biológiai sokféleség rendkívüli fontosságáról, és ezen kifinomult, érzékeny, ugyanakkor eddig kellően állóképes rendszer, a földi élet immunrendszerének egyre drasztikusabb pusztításáról. Dasgupta professzor átfogó, több mint 600 oldalas jelentése egy, a klímaváltozásnál sokkal láthatatlanabb és egyúttal veszélyesebb globális folyamat közgazdasági megközelítését tárja a tudományos világ és a döntéshozók elé. Komplex diagnózis mellett átfogó, a világ gazdaságának egészét érintő megoldásokat is ad. Sajnos ma még nem akkora sajtóvisszhanggal, mint a Stern-jelentésnél.

A jelentés három elemzői mélységben, egy részletes 600 oldalas, egy rövidített 100 oldalas és egy, a fő üzeneteket tartalmazó ötoldalas verzióban készült. A rövidített, de különösen a fő üzeneteket tartalmazó változat a laikusok számára is könnyen megérthető.

A következő néhány gondolatot a legfontosabb üzenetek közül válogattam.

Sokszor írtam már itt is, a Teremtésvédelmi kalendáriumban arról, hogy a világunk nem lineáris folyamatok, kölcsönhatások összessége, ezért képes hirtelen és nem várt változásokra is. Általában úgy írtam az ilyen folyamatokról mint katasztrófajelenségekről, és akkor az angol „tipping point” kifejezést, éppen a negatív következmények miatt, sokszor „borulópontnak” fordítottam. A helyes kifejezés a billenőpont, ami bizony lehet pozitív kimenetű is. Sokszor elkerüli a figyelmünket, talán éppen ezért is érdemes az ilyen jellegű jelenségekre nemcsak rápillantanunk, hanem komolyan is vennünk azokat.

A Climate Policy szaklap január 10-én megjelent számában Tim Lenton és Simon Sharpe közölt cikket Felfelé irányított billenő kaszkádok találkozása a klímapolitikai célokkal: hihető alap a reményre címmel. A cikk lényegében arról szól, hogy a gazdaság, ami egyre inkább egy összetett adaptív rendszer, a visszacsatolásokon, kölcsönhatásokon keresztül működik. A változásokat, az új folyamatot erősítő (pozitív) visszacsatolások és a kiegyenlítő (negatív) visszacsatolások bonyolult, sokváltozós nemlineáris rendszere alakítja. Azaz, egyszerűen megközelítve a nemlineáris rendszer egy olyan rendszer, ahol az okok és a következmények nem feltétlenül arányosak egymással. Különösen igaz lehet ez az úgynevezett billenőpontok és a címben rejlő kaszkádrendszerű (azaz az egymást kiváltó okok, okozatok, tényezők láncolati folyamatába rendeződő) billenési szintek esetén. Persze a billenési szintek (fordulópontok) elérését lehet befolyásolni, lassítani, gyorsítani, akár ki is lehet kényszeríteni. A fordulópontoknál a pozitív (a folyamatokat erősítő) csatolások az uralkodók, amelyek sokszor igen káros következményekkel járhatnak, ahogy látjuk az éghajlat, az ökoszisztémák, vagy akár társadalmi, gazdasági rendszerek változásainak esetében, illetve az egyén, valamint a társadalmi csoportok hirtelen megváltozott viselkedésében is.

Vízkereszt táján már néhány perccel hosszabb a nappal, mint karácsonykor, és napról napra világosabb lesz. Mégis ilyenkor januárban, a tél közepén úgy érezzük, hogy messze még a tavasz, a szürke tél derekán járva (ha egyáltalán lehet még „télnek” nevezni azt, amiben járunk) sokáig kell még várnunk a mandulavirágzásra. A hírportálok kemény telet jósoltak ősszel, az Arktisz rendkívüli felmelegedésének következményeként. A „kemény” kifejezést (amit sokan félre is értettek) abban az értelemben használták, hogy nagyon változékony lesz az időjárás, mert a sarkköri melegedés az eddig erőteljes úgynevezett cirkumpoláris légáramlást gyengíti, és ez a jelenség teret enged a mérsékelt égövi területekre betörő rendkívüli hidegnek, és az azokat hirtelen felváltó déli áramlásoknak is. Ez idáig szinte nem is voltak úgynevezett téli napok (amikor a napi legmagasabb hőmérséklet is kisebb, mint nulla Celsius-fok), s az elkövetkezendő néhány napban ugyan lehetnek ilyenek, azokat majd valószínűleg a januárra nem jellemző melegebb időszakok váltják fel. A Kárpát-medence és nagyobb térségének megszokott klímájára jellemző, hosszan tartó anticiklonális hideg és eseménytelen időjárási helyzeteket várhatóan többször szabdalják majd fel a hullámzó hidegbetörések, melegfrontok. Teleink már nem olyanok, mint azt az éghajlati átlagok alapján várhatnánk. Ez is egy biztos következménye a klíma megváltozásának.

Ilyenkor – és különösen idén –, vízkereszt táján ugyanakkor tele vagyunk reménységgel és fogadalmakkal. A pandémia nemcsak gazdaságokat tett tönkre, megbénítva az egész világot, nemcsak több millió ember életét követelte és több százszor annyi ember életét tette tönkre, munkáját vette el, hanem számvetésre is sarkall minket. A világjárvány rádöbbentett arra is, hogy

az elmúlt harminc-negyven év globalizációs fejlődésének –  a sokak által előrejelzett hosszú távú katasztrofális ökológiai és társadalmi-gazdasági hatásai mellett – hirtelen rövid távú, nagyon kemény „elemicsapás-szerű” következményei is vannak, amire csak nagyon kevesen számítottak.

Az idén szeptember elején kiadott Élő Bolygó (The Living Planet) 2020 jelentés nem kapott nagy hírverést – bizonyára mással foglalkozott akkor a közvélemény –, pedig a lehangoló tények mellett egy új kezdeményezésben, a negatív tendencia „visszafordításának kezdeményezésében” megfogalmazott célokkal és módokkal reményt is nyújtanak az ökológiai összeomlás megakadályozására, a romboló folyamatok enyhítésére, megszüntetésére. Van remény, nem rettegnünk kell, de lássuk meg azt is a tényalapú jelentésből összegzett állításokat szem előtt tartva, hogy még nagyon sok teendőnk van!

Az elmúlt hatvan évben a töretlen globális gazdasági növekedést óriási költségekkel járó és számosságában is exponenciális függvénnyel leírható fejlesztések vezérelték, ezzel túlhasználva a Föld természeti erőforrásait, csaknem 60 százalékkal csökkentve a teljes becsült biokapacitást, ami a teljes földi élőközösség immunitásának rendkívüli sérülésével jár. A szárazföldön az okok nagy része leginkább a drasztikus földhasználati változásokra vezethető vissza. Az óceánok és tengerek élővilága a hajózás és a túlhalászás miatt, valamint az éghajlatváltozással összefüggő folyamatok miatt van veszélyben. Eközben nem szűnt meg az ezerféle műanyaggal való szennyezés az óceánok több millió négyzetkilométeres felületén, súlyosbítva a túlhasználatok miatt kialakult drámai helyzetet. A sok civilizációs ok mellett a természet rezilienciája (állóképessége) csökkenésének legfőbb oka a fenntarthatatlan, azaz szennyező és mérgező élelmiszer-előállítási gyakorlatokban és a pazarlásban keresendő.

Évente október harmadik hetében jelenik meg a Nemzetközi Energiaügynökség ún. Globális energiakitekintés (World Energy Outlook) című elemzése. Az idei kiadásban a sok száz oldalas elemzések mellett egy különleges áttekintést is kaphatunk az előzetes havi adatok alapján a Covid-19-járvány energiafelhasználási következményeiről.

A 2019-es adatokhoz képest 2020 első nyolc hónapjának adatai azt mutatják, hogy jelentősen csökkent a világ energiafelhasználása.

A szén felhasználása 6,7, a gázé 3,3, a kőolajé 8,5, a nukleáris energiáé pedig 4,5 százalékkal csökkent, az összes felhasználás átlagosan 5,3 százalékkal, de a megújuló energiaforrások felhasználása 0,9 százalékkal nőtt, leginkább az időjárásfüggő termelés miatt. A szén-dioxid-kibocsátás 6,6 százalékkal, az energetikai beruházások pedig 18,3 százalékkal csökkentek.

Három új forgatókönyv szerint vizsgálták, hogy 2030-ban és 2040-ben hogyan alakulhat a világ energiafogyasztása és az úgynevezett energiamix, azaz a különböző energiahordozók aránya a termelésben. A forgatókönyvek igen eltérőek, hiszen nincs egyértelmű válasz arra – különösen a pandémia hatásai miatt –, hogy milyen módon fog alakulni a világ energiafogyasztása. Azzal számoltak, hogy ha a világjárvány előtt elhatározott intézkedések szerint alakulnak az energiaigény-szintek, akkor 2030-ra nagyjából 10, 2040-re pedig 12-14 százalékkal lesz kevesebb az energiaigény a jelenlegi népesség nagyjából 20 százalékos növekedése mellett. Ha a világ 2023-ban kezd újra normális (a pandémia előtt megszokott) életet élni, akkor egy nagyobb esés után 2030-ra 17, 2040-re pedig 24 százalékkal fog csökkenni az energiaigény.

A mértékletesség dőreség, vallják sokan. Miért is mondjak le valamiről, amit megengedhetek magamnak, és így bőségben élhetek? De vajon mit is jelent a bőség, és mit jelent az, hogy elegendő? Az elmúlt sok ezer év azt mutatja, hogy

a történelem társadalmai, ideértve az óriás birodalmakat, de akár kisebb közösségeket is (mint például a Húsvét-sziget egykori lakói) a legtöbbször a szűkösség vagy a bőség szélsőséges életvitelét élték.

Nem tudta az ember, és talán most se fogja fel, hogy mi az elég, minél nem kell több, legyen az a hatalmat jelentő fegyver vagy a rendkívüli luxus és pazarlás. A pazarlás során egymásról is megfeledkezünk, csak az „én”, esetleg a „mi” a fontos.

Azt viszont nagyjából tudjuk, hogy évenként hat Magyarországnyi fővel növekszik a világ népessége, és minden valószínűség szerint 2023-ra meghaladjuk a 8 milliárdot, 2030-ra a 8,5 milliárdot. És nemcsak a népesség nő – ezzel még nem is lenne baj, hiszen a demográfusok által előrejelzett népességnövekedés nagy valószínűség szerint majd lassulni fog –, hanem az igények és a pazarlás is növekszik. Évente nagyjából 90 millió új személygépkocsi gurul le a futószalagról, bár ez 2020-ban talán csak a 70 milliót haladja meg valamivel. Naponta legalább félmillió televíziókészüléket és ötmillió mobiltelefont adnak el.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon tűnődhetünk, hogy mennyire ismerjük a saját, „pannon” kincseinket.

Környezetpolitikában jártas szakemberek számára negyven éve ismert és széleskörűen használt fogalom a „PPP” (polluter pays principle: a szennyező fizet alapelv). Valami még sem működik jól, hiszen sem életvitelünk, sem mértéktelen termelői és fogyasztói szokásaink nem változtak, ezzel együtt környezetünk terhelése sem csökkent. Felhívnám a figyelmet egy úgyszintén három „P”-vel jelölendő megközelítés rendszerére: precaution, prevention, proaction (vagyis: elővigyázatosság, megelőzés, kezdeményező-önálló cselekvés). A múlt század ’90-es éveitől kezdve ezek egyre fontosabb fogalmai a nemzetközi fenntarthatósági politikának. Lelkes és tekintélyes kutatók, politikusok terjesztik a világban, ma már a nemzetközi megállapodások sarokkövei ezek a fogalmak, bár az „elővigyázatosságot” több nagy fejlett ország (leginkább az USA) elutasítja. A megelőzést mindenki rendkívül fontosnak tartja, a proaktivtitás pedig minden ország saját érdeke. Erős szakmai háttér és politikai akarat ellenére sem látszanak az eredmények. Vajon miért?!