A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Idén legelőször arról ír Lechner Judit szakértőnk, hogy bár eléggé átformáltuk az ipari civilizációval a világunkat, de a természetet siettetni mégsem lehet.

Szentlecke (Róm 1,1-7)

Testvéreim! Pál, Krisztus Jézus szolgája és meghívott apostola köszönt benneteket! Isten kiválasztott az ő evangéliumának hirdetésére, amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért, Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult. Általa nyertük el a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. Ezek közé tartoztok ti is, akiket Jézus Krisztus meghívott. Üdvözlöm mindazokat, akiket az Isten szeret és a szentségre hívott. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól!

A gyermekként közénk születő Krisztus beletagozódik egy emberi családba. Ez azt is jelenti, hogy vállalja az emberi fejlődésnek odáig elvezető, tökéletlen, de Istentől mégis megáldott útját, a korlátokat és sajátosságokat, melyek Dávid családját jellemzik.

A teremtményiség korlát, de benne rejlik Isten együttműködő szeretetének lenyomata is, áldás is kapcsolódik hozzá. A korlátok közüli szabadulás, a kiút nem a teremtett mivolt meghaladásán, megtagadásán keresztül vezet, hanem a halálon és az abból való feltámadáson át. Eggyé válni a teremtettséggel egészen a megsemmisülésig, hogy Krisztus feltámadása bennünk is hatékonnyá legyen a szentség Lelke által, akivel megajándékozott minket.

József, Mária jegyese részéről az eggyéválás Isten tervével egy nagyon egyszerű gesztust jelent: „Magához vette feleségét”. Kitartás a szeretetben, hűség az ígérethez, bizalom a kétségek ellenére is. A környezeti válság nem követel tőlünk különleges tetteket, csak egyszerű kitartást a szeretetben, osztozást (hűségesen az evangéliumhoz), bizalmat a közösségünkben élők iránt, és készséget a cselekvésre mindezekből fakadóan. Valójában egyszerűen annak következetes és komoly megélését, amiért és amiképpen Egyház vagyunk, a kegyelem kiválasztottai és meghívottak, a Megtestesült jelenlétét hordozó közösség a világban.

Szentlecke (Jak 5,7-10)

Testvéreim! Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik. Legyetek türelemmel ti is, és legyetek állhatatosak, mert az Úr eljövetelének ideje közel van.

Testvéreim, ne zúgolódjatok egymás ellen, nehogy ítéletet vonjatok magatokra. Mert íme, a bíró ott áll már az ajtó előtt.

Testvérek, a szenvedés elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak!

Az ember az utóbbi évszázadokban egy természettől elrugaszkodott, elszakadt életformát alakított ki magának (a gazdag Észak országaiban, ahová mi is tartozunk); és most elsősorban ezt az életformát félti azoktól a hatásoktól, melyeket tulajdonképpen az ennek az életformának a fenntartásához szükséges tevékenységek keltenek (és okoznak károkat először azoknak, akik nem is részesülnek annak „áldásaiból”: a harmadik világ szegényeinek)… E bonyolult és fenntarthatatlan konstrukcióból bizonyos értelemben egyszerű volna a visszalépés a közvetlen, türelmes, ráhagyatkozó, a teremtett világ rendjével egységben álló életformához.

Persze hiába egyszerű, mégsem könnyű ez a lépés: nehéz bevallani, hogy téves úton járunk, hogy mások kárára élünk, nehéz elszakadni a kényelemtől, a mesterségesen gerjesztett igényektől, a megszokásoktól, a lehetőségektől (melyeket sokszor csak azért látunk annak, mert nem látjuk mögöttük az erkölcsileg vállalhatatlan feltételeket, melyek lehetőségnek állítják be őket), sőt első lépésként azt az alapvető tényt, hogy mi is részei, haszonélvezői vagyunk mindezeknek. Segíthet ebben, ha felfedezzük a „hátunk mögött”, a másik, az egyszerű és jó irányban az Úr közelségét.

Adventet legtöbbször, szinte már közhelyszerűen a várakozás idejének szokták nevezni. Megvan az igazsága ennek a kifejezésnek, hiszen valami olyannak az eljövetelére várunk, ami szükséges a boldogságunkhoz, amit magunktól mi emberek nem tudnánk megszerezni magunknak: a megváltásra. Az Üdvözítő eljövetelét valóban csak várni tudjuk, és kérni, hogy megkaphassuk.

Ugyanakkor a „várakozás” szó félrevezető is lehet. Sok olyan várakozást látunk magunk körül, amely puszta passzivitást jelent. A kormányok, a multicégek, a hatalmak egymásra várnak: „majd ha a másik lép, akkor lehet, hogy én is teszek valamit”. A hétköznapi emberek sokszor a hatalommal rendelkezőkre várnak: „megvárom, amíg kötelezővé teszi a törvény, akkor majd megteszem”. Nemritkán egymásra várunk a döntésekkel: „miért én cselekedjek, megvárom, mások mit tesznek”. Istenre várunk akkor is, amikor ő azt kéri, hogy mi döntsünk, mi tegyük meg a magunk lépését.

Az Advent azonban nem ebben a passzivitásban akar megerősíteni bennünket. Ha így értjük a várakozást, akkor az Úrjövet ideje nem ezt jelenti, hanem sokkal inkább „készületet”. „Ébredjetek az álomból!” – szólít fel minket Advent első vasárnapjának szentírási üzenete, és cselekedjetek! „Vessétek le a sötétség tetteit, és öltsétek fel a világosság fegyvereit!” Készülnünk kell, vagyis aktívan keresni a jót és leleplezni, elvetni a rosszat. Isten érkezik, de nekünk alkalmassá kell tennünk magunkat a fogadására.

Idei adventi teremtésvédelmi elmélkedéseink ezen az úton, ebben a készületben szeretnének segíteni. Advent vasárnapjainak a római katolikus liturgiában elhangzó szentleckéihez fűzünk hétről-hétre néhány teremtésvédelmi gondolatot, majd pedig ugyancsak hozzájuk kapcsolódóan Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából – melynek ebben az egyházi évben fogunk megemlékezni megjelenése ötödik évfordulójáról – kiválasztott pontokat kínálunk elmélkedésre.

A közeledő Megváltó tegye cselekvően várakozóvá készületünket, hogy tanúi lehessünk Isten szeretetének a világ iránt, és kovászai az emberiség közös cselekvésének a Földért az „új ég és föld” reményében!

Szentlecke (Róm 13,11-14)

Testvéreim! Ismeritek az időt: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal. Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit! Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva! Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Lehet mértéktartóan élvezni az életet? Szakértőnk szerint igen, és azt is megírta, hogyan.

Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ma a jövő történelemkönyvébe lapozunk bele.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Mostani cikkünk apropója a múlt vasárnapra, szeptember elsejére meghirdetett teremtésvédelmi imanap.

William S. Paley, az amerikai egyesült államokbeli rádiózás és televíziózás egyik úttörője 1951-ben, a CBS médiaszolgáltató vezetőjeként különleges megbízást kapott Truman elnöktől. A hidegháború intenzív szakaszában, a koreai háború idején, egy következő világháború kitörésének fenyegető árnyékában egy olyan bizottság irányításával bízták meg, amely felmérte az USA természeti erőforrásait, ásványi kincseit, tartalékait. A Paley-bizottság, azaz hivatalos nevén az Elnöki Anyagpolitikai Bizottság tagjai tudósok és vezető üzletemberek voltak, a jelentés összeállítását ötven állandó munkatárs segítette. 18 hónap múlva elkészült az ötkötetes dokumentum. A legfőbb cél az volt, hogy tisztában legyenek a döntéshozók azzal, hogy milyen erőforrásokkal rendelkeznek, és ezek mennyi ideig kiaknázhatók. A jelentés prognózisokat is nyújtott a különböző nyersanyagok várható keresletéről és a hazai készletek kimerüléséről. Többek között ennek következtében vált az USA nettó olajexportáló országból nettó importőrré (azaz biztonsági okok miatt több olajat vásároltak, mint adtak el). A jelentésnek a Szabadság erőforrásai címet adták, összeállítói hangsúlyozták: „saját generációnk felelőssége, hogy a következő generáció számára átadjuk a folyamatos jóllét feltételeit”.

Századokkal ezelőtt királyaink bűnbánati zarándoklaton vettek részt az augusztus 20. előtti napokban, hogy aztán lelkileg megtisztulva hozhassanak törvényeket. Ezek a Szent István-nap előtti lelkiségi utak most újra civil és egyházi hagyománnyá válhatnak. Böjte Csaba testvér idén a következő szavakkal invitált a zarándoklatra: „Szeretettel készülök egy bűnbánati zarándokútra augusztus 17-én, szombaton; 10 órakor indulnánk a szentendrei skanzen kápolnájától Visegrádra. E bűnbánati zarándokúton sok-sok mindenért kellene engesztelnünk, bocsánatot kérnünk, de én azt szeretném, hogy ez alkalommal a természettel szemben elkövetett bűneinkkel is szembenéznénk.

Rá kellene döbbennünk, hogy a kapzsiságunkkal, pazarlásunkkal, meggondolatlan fogyasztásunkkal óriási terhet jelentünk a mindannyiunkat fenntartó bolygónkra tekintve!”

Szeptember 1-jén, vasárnap, a teremtésvédelmi imanap alkalmából közös nyilatkozattal hívott imádságra az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE). Christian Krieger protestáns tiszteletes, a KEK elnöke felhívásában így fogalmazott: „Miközben a környezeti válság következményei egyre inkább az emberiség legkiszolgáltatottabb tagjait érintik, a keresztények arra kaptak meghívást, hogy tegyenek tanúságot szóban, tettekben és imában a Teremtő Istenbe vetett hitükről.” Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke nyilatkozatában hangsúlyozta: „A környezeti ökológia átfogó ökológiai szemléletet igényel, vagyis humánökológiát, minden személy méltóságának és az élet tiszteletben tartását mindazzal együtt, ami ezekből következik: a fogantatástól a természetes halálig.”

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Jelen írásában Nemes Csaba a déli-sarki jégmezők gyorsuló ütemű olvadása kapcsán figyelmeztet a probléma hosszú távú megoldására.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Vajon tényleg elkötelezettek a döntéshozók a klímapolitikai célok elérésében, vagy ez csak látszat? – ezt a kérdést veti fel mai cikkünk.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ma e rovatunkkal is a csíksomlyói pápalátogatásra készülünk.

„Világítsd meg a hatalom és a pénz birtokosait, hogy óvakodjanak a közömbösség bűnétől, szeressék a közjót, segítsék a gyengéket, és legyen gondjuk erre a világra, ahol lakunk. A szegények és a föld ezt kiáltják: Urunk, ragadj meg minket hatalmaddal és világosságoddal, hogy védjünk minden életet, hogy egy jobb jövőt készítsünk elő, hogy eljöjjön a te országod, az igazságosság, a béke, a szeretet és a szépség országa! Áldott légy! Ámen.” (Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája, A teremtett világgal együtt mondott keresztény ima részlete)

Június 1-jén, holnap érkezik Ferenc pápa Csíksomlyóra, a Székelyföld szívébe, a gyönyörűséges Csíki-medencébe, a több mint ötszáz éves múltú Mária-zarándokhelyre. Lapozzunk bele újra Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy)kezdetű enciklikájába, időzzünk el egy-egy szakaszánál. Engedjék meg, hogy a holnapi pápai csíksomlyói szentmise okán is megmutassam néhány részletét – saját válogatásomban – a „közös otthonunk gondozásáról” szóló, 2015 júniusában megjelent, és Ferenc pápa rájegyzése szerint 2015. május 24-én, pünkösd főünnepén befejezett enciklikájának. A továbbiak idézetek, amelyekhez nem teszek kommentárt, hiszen helytállnak magukért.

„Közös otthonunk megvédésének sürgető kihívása magában foglalja azt az igyekezetet is, hogy az egész emberi családot egyesítsük a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében, mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni. A Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket. Az emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében.” (13)

Evangélium: Jn 20,1-9 vagy Lk 24,13-35

„Valóban feltámadt az Úr!”

Húsvétkor szemtanúi lehetünk annak, hogy bizonyosodtak meg a reményvesztett tanítványok arról, hogy Jézus valóban Isten Fia, ura a teremtésnek – életnek és halálnak –, birtokolja az örök életet, és nekünk is akarja azt ajándékozni. Ebben reménykedjünk mi is, és legfontosabb célunk legyen vele közösségben lenni! A teremtett világra is a feltámadt Krisztus pillantásával tekintsünk, aki életével, halálával és feltámadásával bebizonyította, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. De egymással is alkossunk közösséget, keressük az egységet, hogy Krisztus testét alkossuk, segíteni tudjunk egymásnak következetesnek lenni, az erényekben kitartani, és igazságosságban megélni Isten Országának valóságát az egész emberiség és az egész teremtett világ javára.

„Üzenetem végén közvetlenül katolikus testvéreimhez fordulok, hogy figyelmeztessem őket a teremtés megőrzésének súlyos kötelességére. A hívők elkötelezettsége az egészséges környezet iránt közvetlenül a Teremtő Istenbe vetett hitükből származik, az eredendő és a személyes bűn következményeinek felismeréséből, valamint a krisztusi megváltás bizonyosságából. Az élet és az emberi méltóság tisztelete az egész teremtésre kiterjed, amely az emberrel együtt dicsőíti az Urat (Zsolt 148).”

„Remélem, hogy Szent Ferenc példája segít abban, hogy örökké éljen bennünk a testvériség érzése mindazokkal a javakkal és szépségekkel, amelyeket a Mindenható Isten teremtett. És emlékeztessen minket tiszteletük és megőrzésük súlyos kötelességére, annak a még nagyobb és magasabb szintű testvériségnek a fényében, amely az emberiséget fűzi egybe.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

Evangélium: Lk 22,14-23,56

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.”

Jézus Krisztus szenvedett, meghalt értünk, szeretetből és önfeláldozásból nemcsak példát adva követőinek, de éppen ezzel, az isteni szeretet megsemmisülésig is elmenni kész következetességével győzve le a bűn és a halál szorongatónak tűnő erejét. A teremtés védelmének érdekében hozott áldozataink ugyan nem mérhetőek az övéhez, azok elhanyagolása viszont szembemegy Jézus megváltó szándékával és tanítvány-voltunk lényegével. Valamennyiünk számára világossá kellett már válnia, hogy az emberiség súlyos helyzetbe hozta magát, aminek egyelőre nem feltétlenül közvetlen közelünkben élő felebarátaink szenvedik következményeit, de ha így folytatódik tovább, gyermekeinket is rettentő nehéz helyzetbe hozza. Kétségbeesnünk azonban nem kell, sőt, nem is szabad. Miért vétenénk ezzel is a Szentlélek ellen, amikor van kinek kezébe helyeznünk sorsunkat: a halálból is megszabadítani képes Istenben feltétel nélkül bízhatunk! Krisztus kereszthalálában titokzatos módon ott van nem csak minden ember, de minden élő halála, végességre ítéltsége is. De le is győzetik: az Élet erősebbnek bizonyul minden pusztulásnál. Krisztushívő mivoltunk sarkalatos pontja az ebbe vetett hit: a belekapaszkodás Krisztusba, sőt: Krisztus átölelése minden kereszten – a teremtettségből fakadó minden szenvedésben is. Azonban folyton nyitott szívvel kell figyelnünk az ő indításaira, hiszen hiába nyílik ajtó a zörgetésünkre, ha nem lépünk be rajta.

„Napjainkban az ökológiai válság olyan méreteket öltött, hogy mindannyiunk felelősségévé vált. Amint arra már rámutattam, különböző aspektusai egyértelműen rávilágítanak az egyének, nemzetek, államok és a nemzetközi közösség kötelességeinek megállapítását célzó közös erőfeszítések igényére. Ezek nemcsak kéz a kézben haladnak a valódi béke építését szolgáló tettekkel, hanem kézzel fogható módon megerősítik és alá is támasztják azokat. Amikor az ökológiai válságot a béke keresésének szélesebb kontextusában vizsgáljuk, könnyebben megérthetjük annak a figyelemnek a fontosságát, amire a Föld és annak légköre tanít minket: azaz, hogy a világegyetemben jelen lévő rendet tisztelnünk kell, és hogy a szabad választás lehetőségével megajándékozott embernek súlyos felelőssége van ennek a rendnek a megóvásában az eljövendő generációk jólétének érdekében. És itt ismét leszögezném, hogy az ökológiai válság morális kérdés.

Bármely, különösebb vallásos meggyőződés nélküli, de a közös javak iránt mély felelősséget érző férfi és nő felismerheti, hogy kötelessége részt venni az egészséges környezet helyreállításában. Annál inkább kell érezniük tehát mindazoknak, akik hisznek a Teremtő Istenben, és akik így meg vannak győződve arról, hogy a világegyetemben világos rend és egység uralkodik, hogy foglalkozniuk kell a problémával. Minden kereszténynek különösen tudatosítania kell magában, hogy felelőssége a teremtésben a természet és a Teremtő szolgálata, alapvető eleme hitének. Ennek eredményeképpen az ökumenikus és vallások közti együttműködés hatalmas lehetőségei nyílnak meg előttünk.”

(Szent II. János Pál pápa 1990-es béke világnapi üzenetéből)

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezen a héten egyre szélsőségesebb időjárásunk kerül górcső alá.

„Ejhaj, hóvirág!
Lesz még egyszer jóvilág,
Február ha fáj is.
Bárhogy bőg a bőjti szél,
Mégis benne jődögél
S mézzel jő a május.”
(Sík Sándor: Ejhaj, hóvirág!)

Itt vannak a böjti szelek: erősek, gyakoriak, változékonyak. Manapság mintha erősebbek lennének, úgy, mint ahogy az elmúlt két-három hónapban a frontok is. Szakértők szerint sokkal több front vonult át a Kárpát-medence felett, mint normálisan. A változékonyság egyre inkább jellemző időjárásunkra. Különösen aggasztó, hogy az évjáratok közötti változékonyság egyre kiszámíthatatlanabb, és ami valószínű, hogy hosszabb távon egy komolyabb változás egyik előjelének tekinthető.

Az erős melegedés, hirtelen lehűlés és a sorra érkező frontok jelentős terhelést okoznak, most már nemcsak az erősen frontérzékenyek számára. Sorra dőltek meg a rekordok. Igen ritka például a március elejei zivatar (villámlás, mennydörgés), amit a hirtelen felmelegedés okozott. Nehezen viseljük az ilyen változásokat, valószínűleg azért is, mert az életmódunk távolodik a természettől.

A változékonyság egyik mozgatórugója az Északi-sark és az ahhoz közeli területek egyre intenzívebb melegedése. A grönlandi jégpáncél az 1990-es évek óta gyorsuló ütemben veszít a tömegéből. Ez hozzájárult egyrészt a további helyi hőmérséklet-emelkedéshez, másrészt a felszín fényvisszaverő tulajdonságának (albedó) a csökkenéséhez, hiszen a jég fényvisszaverő képessége nagyobb, mint a jégmentes szárazföldé. A megfigyelt felhőtakaró, illetve napfénytartam változásai egyértelműen egy nagyobb léptékű légköri változásnak a következményei. Kétség sem férhet ahhoz, hogy az ún. nagy földi légkörzésben megfigyelhető tendencia jellegű változások a globális felmelegedés nagy térségi skálájú változásai. Változik, gyengül az ún. cirkumpoláris (sarkvidéki) áramlás, ami meghatározó tényezője volt az északi féltekén a gyakran előforduló időjárási helyzetek stabilitásának. Igaz ugyan, hogy a poláris területek cirkulációs viszonyairól még hiányosak a pontos ismereteink, de azt tudjuk, hogy térségben a keleties szelek az uralkodók, magasabb szélességeken gyakori az ún. arktikus front megjelenése, de legnagyobb jelentőségű a 60° földrajzi szélesség közelében mozgó erős és tartósan jelen lévő frontálzóna (az ún. polárfront), amely a sarki hideg és a szubtrópusi, melegebb légtömegeket választja el egymástól. Mindezeket befolyásolja a felmelegedés, ami a sarkokon jóval nagyobb mértékű, mint az alacsonyabb szélességeken. Az északi sarkot érintő erős felmelegedés megváltoztatja a frontálzóna szerkezetét, ami növelheti a szélsőségesebb időjárási események előfordulását Közép-Európában is.