Tanulmányok, cikkek

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Péter-Pál

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk a csodálatosan békés természet mögött megbúvó veszélyekre figyelmeztet.

    Péter-Pál napja mögöttünk van. A hagyomány szerint ehhez a naphoz kötődik az aratás kezdete. Néprajzi könyvek tucatjával sorolják a mély gyökerű szokásokat, hagyományokat, amelyeknek kicsiny része talán még a mai napig is élő maradt. Sok helyen az aratási eszközök megszentelésével és hálaadó rigmusokkal kezdték a munkát.

    Az aratás kezdete, nemcsak a régi korokban, hanem ma is fontos. A hálaadásnak ma is helye lenne az aratás, a betakarítás s a szüret alkalmával. Sokan nem tudják, hogy a magok a bennük rejlő gének segítségével előre megírt, és a fajra, fajtára jellemző növekedési protokoll szerint kelnek ki, szöknek szárba és hoznak termést a termesztett és persze a vadon élő növények is.

    Ha az ember nem gondozná, magukra hagyná a nemesített fajták egyedeit, bizony akkor nem lenne akkora terméshozam.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Júniusi ízek, varázslatos illatok

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk a nyár kezdetén a friss gyümölcsök és zöldségek ízével csalogat minket kertészkedni.

    A nyár kezdetén megindul a hársfák, a jázminbokrok, az ezüstfa virágzása, a virágoskertben egymás után nyílnak a szegfűk, a rózsák, a liliomok, így aztán minden új nap egy kicsit más illattal köszönt ránk. Már a gyógynövények gyűjtése is megkezdődik, a kakukkfüvek, a bodzavirágok, ahogy száradnak, a lakásba is behozzák sajátosan fűszeres, édes illatukat, és a fanyar diólevelek, a hűsítő menták szedésének is eljött az ideje. Az apró gyümölcsű erdei szamóca is messziről árulkodik magáról az illatával, az íze pedig olyan intenzív, hogy pár szem egy tál epret is képes átjárni, ha összekeverjük vele. A gyümölcse olyan puha, hogy nem tárolható, szállítható, ezért ez a különleges csemege csak a kertből frissen szedve vagy az erdei kirándulások alkalmával élvezhető.

    A kertésznek a konyhában is minden nap különleges ünneppé válhat. Az illatokon túl, a június ízei azért is csodálatosak, mert előkerülnek olyan receptek, amikhez az alapanyagok frissen csak ilyenkor elérhetők. A kapros túrós lepény, a körözött újhagymával, finomra vágott kaporral ízesítve, és az első „valódi” borsóleves, benne az idei zsenge sárgarépák apró karikáival, friss lestyánnal, új zeller levelével, az egyeléskor kihúzott petrezselymek kis csokrával minden évben várva várt meglepetésként kerül az asztalra. Igaz, fáradságos munkával, az időjárás miatti aggodalmakkal, sok ráfordított idővel „fizetünk” egy tányér borsólevesért, mégis a jutalom mindezért nagyon bőségesnek tűnik…

    De most még csak a zöldborsószedésnél tartunk, ami lassú, kicsit unalmas munka, hiszen három-négy naponként újra végig kell menni figyelmesen, alázattal a földig hajolva a sorok között, van hát idő közben szemlélődni, megfigyelni, hogyan is zajlik az élet a veteményeskertben. Még a sokszor hallott bibliai példázatok is új jelentésekkel gazdagodhatnak, ha türelmesen elmélyedünk a természeti folyamatok megfigyelésében…

    „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor a termés beérik, rögtön fogja a sarlót, mert itt az aratás.” (Mk 4,26)

  • Ferenc pápa levelet küldött minden embernek - nézzük meg együtt közösségeinkben!

    Készült egy film Ferenc pápa közreműködésével, melyet ő maga is a Laudato si’ kezdetű enciklikájában leírt üzenete hiteles magyarázatának tart. A film címe: A levél – Üzenet Földünkért. Úgy mutatja be a Laudato si’ enciklikát (körlevelet)  négy ember útján és a Pápával való találkozásukon, beszélgetésükön keresztül, mint a Pápa mindannyiunknak írt levelét. A film kiindulópontjául  szolgáló enciklika pedig nem másról szól, mint Földünk, „a közös otthon gondozásának” felelősségéről. Ez nemcsak a teremtésvédelmet, de az Egyháznak, Ferenc pápának a társadalmi igazságossággal és a világ gondjainak valós arányaival kapcsolatos üzenetét is magába foglalja.

    Vajon miért van az, hogy Ferenc pápa mondanivalóját – főleg itt Európában – sokan nehezen értik, furcsállják, vitatják, félreértik? Ennek elsősorban az az oka, hogy ő a világ(egyház) valódi arányait, problémáit értve kommunikál. Ebben a világegyházi látásmódban ott vannak a szegény, peremre szorult, nyomorgó emberek milliárdjainak (köztük katolikus testvéreinknek is!) a gondjai, panaszai és igényei, benne foglaltatnak a teremtett világ sebei is. Ez a komplex problémahalmaz, „a szegények és a Föld kiáltása”  innen a biztonságos (vagy annak érzett), kényelmes európai nézőpontból nézve szokatlan és ijesztő, a problémák egy része vagy komolysága pedig nem is látszik.

    Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Szentatya – és mások, pl. természet- és társadalomtudósok is –  túloznak vagy nem jól látják a dolgokat. Pedig mindez igaz, sőt ez pontosabb kép a világról, mint az általunk megszokott! Tehát nem Ferenc pápa a furcsa, hanem mi, európaiak (köztük mi magyarok) vagyunk hosszú idő óta hozzászokva ahhoz, hogy egy nagyon szűk perspektívából nézzük a világot, és ezért furcsálljuk, amit Ferenc pápa mond. Nem ő nem ért minket: mi nem értjük őt!

    A film azonban szembesít minket is a környezeti és társadalmi problémákkal. De szerencsére nem áll itt meg. Reményt is ad és cselekvésre is szólít. Fő reménye és üzenete a közösség: szerezzük vissza, építsük újra, éljük meg mélyebben kisközösségeinket: családunkat, plébániánkat, baráti körünket, szomszédságunkat. Szőjük újra a társadalom finomszövetét, ápoljuk kapcsolatainkat, vegyük magunkra a másik örömét és bánatát. Hiszen jelenkorunk természeti és társadalmi problémáinak ugyanaz a gyökere: egyéni önzésünk, fogyasztói létünk, mindent pénzben mérő gazdasági berendezkedésünk. Helyezzük ezen értékek helyére újra Istennel és élőlénytársainkkal való egységünket – ez a recept a válságból való kilábalásra.

    Talán ez is az oka, hogy ez a film bizony nem nézhető hagyományos mozikban. Nem egyéni, otthoni filmezésre készült – elsősorban. A Vatikán helyette közösségi filmvetítésre buzdít: hirdessük meg saját közösségünk számára a vetítést, és nézzük meg együtt a Szentatya filmjét! Így a filmvetítés révén rögtön párbeszéd és közös gondolkodás és munka is indulhat az igazságosabb, élhetőbb jövő érdekében.  A levél című dokumentumfilm a nemzetközi Laudato Si’ Mozgalommal való együttműködés keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával, a Caritas in Veritate Bizottság közreműködésével magyar felirattal vetíthető Magyarországon.

    A közösségi vetítések ösztönzésére és támogatására készült egy magyar honlap, a http://a-level.teremtesvedelem.hu, mely minden szükséges technikai segítséget megad a vetítések megszervezéséhez, megvalósításához és a közös munka megindításához. A gyakorlatias szemléletű oldal végigvezet a regisztrációs folyamaton és a technikai tudnivalókon, de ezen túlmenően is számos ötlettel szolgál: tippeket ad például a helyi sajtó bevonására, a helyszín kiválasztására, az esemény minél teremtéstudatosabb megszervezésére, a nézőközönség meghívására, a vetítést követő beszélgetéshez és a közös munka megkezdéséhez. Mindezek mellett az elmélyülést támogató imádságokat, a hirdetést segítő vizuális anyagokat is tartalmaz.

    A már megvalósult vetítések tapasztalataira építve 2023. június 12-én hétfőn 18 órától webinárt szervezünk. Az esemény keretében a résztvevők megismerkedhetnek a film vetítéséhez szükséges regisztrációs folyamattal, a rendelkezésre álló promóciós anyagokkal. Ötleteket adunk a vetítés során felmerülő kérdések, reakciók kezelésére és az esemény környezettudatos kivitelezésére. Emellett tanulságos élménybeszámolókat is meghallgathatnak a már lezajlott vetítésekről.

     A webinár ingyenes és bárki számára nyitott. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné saját közösségéhez eljuttatni a Szentatya üzenetét!

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Egy gyűrött fotó

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma az eső árjától még súlyosabb környezeti hullámokig jutunk el. Vajon mit tudunk tenni, hogy mégiscsak lakható bolygót hagyjunk magunk után?

    Ray Bradburry Az eső esik, egyre csak esik című novelláját juttatták eszembe a május közepei hosszú, szűnni nem akaró csapadékos napok. Rég nem volt ehhez hasonló tapasztalatunk, az aranyat érő májusi esőből egy kicsit sok lett. Olyannyira, hogy áradni kezdtek a folyóink. Azután hirtelen a márciusi hőmérsékletek nyári meleggé változtak át. De nemcsak nálunk, hanem például Észak-Olaszországban, ahol olyan szárazság volt télen és tavasszal, hogy szinte eltűnt a Pó folyó, most halálos áldozatokat követelő árvizek pusztítottak. Egyes területeken két nap alatt hathavi mennyiségű csapadék hullott le. A jellemző, az átlagos, a megszokott eddig az volt, hogy a mediterrán vidéken télen esik az eső, késő tavasztól már rekkenő hőség van. Manapság egyre kevésbé számíthatunk arra, amit úgy fejezünk ki, hogy a „sokévi átlagok” alapján várható időjárás.

    A hirtelen és éppen ezért nehezebben kiszámítható változások korát éljük, ami nemcsak azért gond, mert nehezebben prognosztizálható, hanem azért is – és ez sokkal lényegesebb –, mert nehezebb alkalmazkodni hozzá.

    Az éghajlati mintázat széttöredezetté vált, mindinkább a változékonyság, nem pedig a stabilitás az, ami áthatja jelen időjárásunk képét. Ennek több oka van, de ezen okok mozgatórugója az éghajlatváltozás. Az egyik ok – ahogy erről már egyszer írtam ebben rovatban – az óceán stabilizációs hatásának gyengülése. A kutatások azt mutatják, hogy az erőteljesebb vízkeveredés az óceán legfelsőbb rétegeiben egy kevert, kb. 50 m-es vékony réteget eredményez, amely egyre keskenyebb, és ezzel az óceán vizének legfelsőbb része érzékenyebbé válik a véletlenszerű hőmérsékleti ingadozásra, amivel veszít a stabilizációs tulajdonságából. Leegyszerűsítve: a légköri dinamikus folyamatok egyik „lengéscsillapítója” gyengébbé válik, több teret engedve az extrém változékonyságnak. A másik ok a már nagyjából 15 éve ismert jelenség, az északi-sarki cirkumpoláris áramlás stabilitásának, zártságának gyengülése. Az áramlás gyengüléséből adódóan az eddig megszokottól eltérően egyre többször „szabadul ki” a sarkköri hideg levegő a sarkközeli területekről, és ez a hideghullám árasztja el az északi félteke egyes részeit. A légáramlások dinamikájából adódóan a benyomuló hidegáramlások, „hátukon” a meleg nedves levegővel találkozva olyan havazásokat, majd azt követően olyan hideget okozhatnak, mint amilyen az idei télen volt az USA több térségében, ideértve Kaliforniát is, míg Európában enyhe, eseménymentes tél volt.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Mákvirágok, pipacsok, kora nyári ékességek

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Egészen meglepő helyeken virágozhatnak vadvirágok, a békés építkezés mellett az esztelen pusztítás, a háború jelei is lehetnek. Különleges tájakon bóklászhatunk ma szerzőnk kalauzolásával.

    „Az gömbölyű gyökeres virágok közé imitt-amott hinthetni sok színű teljes mákokat, hogy mikor amazoknak virágjok meghervad, ezek akkor gyönyörködtető színes ruhájokban ékessen udvarollyanak…” (Lippay János: Posoni kert)

    A 17. században így ír Lippay János, a híres pozsonyi érseki kert krónikása a díszmákokról, és ma is követhetjük a tanácsát, a tulipánok, nárciszok, császárkoronák lassan sárguló levelei, visszahúzódó hagymái közé vethetünk a díszpipacsokból, teltvirágú, színes díszmákokból.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Emmausz felé

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Még az eddigieknél is szélsőségesebb hőhullámokat, aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat, ha nem csökkentjük az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ideje lenne jó irányba, „Emmausz” felé elindulni!

    Hetekkel ezelőtt tették közzé az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC hatodik jelentésének összesített változatát, amely három, 2021-ben és 2022-ben közzétett szakértői értékelés megállapításait használta fel, hogy tömör összefoglalót adjon a politikai döntéshozóknak. Egyrészt a saját nemzeti szakpolitikájuk kidolgozásához, másrészt az éghajlatváltozási tárgyalások következő fordulójára való minél megalapozottabb felkészülés okán. Talán emlékeznek arra az olvasók, hogy az IPCC neve 2007-ben vált igazán híressé, amikor a harmadik jelentését tette közzé. Akkor óriási sajtóvisszhangja volt a jelentésnek, manapság egy a sok hír között, pedig egyre többet beszélünk a globális környezeti problémákról, egyre jobban tapasztaljuk a következményeit, ez a jelentés pedig még pontosabb jövőképet ad, és egyre sürgetőbb üzeneteket tartalmaz.

    Annak érdekében, hogy a nemzeti vezetők az 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés átlépésének elkerülése érdekében szükséges rövid távú intézkedésekre összpontosítsanak, a tudományos testület ambiciózus célt tűzött ki. Az új cél 2035-ig az üvegházhatású gázok éves kibocsátásának 60 százalékos csökkentése.

    A fő ok az, hogy az eddigi, a vártnál nagyobb kibocsátásnövekedés és az ehhez kapcsolható jövőbeli csökkentési útvonalak eredménye nagyon nem elég ahhoz, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon az éves globális középhőmérséklet-emelkedés. A jelentés arra figyelmeztet, hogy ha a 2030-ra és 2035-re kitűzött célok nem teljesülnek, akkor az 1,5 °C-os küszöböt szinte biztosan átlépjük, ami még szélsőségesebb hőhullámokat és aszályokat és egyre kiterjedtebb élelmiszer-ellátási bizonytalanságot okozhat.

    Az ipari forradalom óta a világon már 1,1 °C-t melegedett az évi középhőmérséklet, és olyan hatások tapasztalhatók, mint a gyakoribb és hevesebb hőhullámok, aszályok és erdőtüzek, valamint heves esőzések, erősebb hurrikánok, hirtelen időjárásváltozások, akár az erős lehűlések gyakoriságának növekedése.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – A tulipánok csodálatos titkai

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tulipánok lágyságában megbúvó erőt fedezhetjük fel.

    PÁSZTOR
    Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?

    KÖLTŐ
    Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!

    PÁSZTOR
    Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
    most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
    rádvicsorít! Mert április ez, sose higgy a bolondnak.–
    Már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.

    (Radnóti Miklós: Első ecloga)

    A pásztor és a költő párbeszéde igazi áprilisi hangulatban kezdődik ebben a versben. Valóban, a városi ember számára a tavasz első hírvivői a lármás feketerigók, a kertekben pedig a pompás tulipánok.

    A tulipánok őshazája valahol az ázsiai sztyeppéken van, az ottani éghajlathoz alkalmazkodott életmódjuk. A hosszú, kemény teleket, a forró, száraz nyarakat csak hosszú pihenőidőkkel és látványosan gyors tavaszi fejlődéssel tudják túlélni. Bölcs, előrelátó tervezés bizonyítékait fedezhetjük fel, ha a kertben szemlélődve heteken át figyeljük a fejlődésüket.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Tavaszi szél

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a régóta előttünk görgetett vízügyi problémákkal foglalkozunk.

    Fegyverek, háború árnyékéban telik az idei tavasz is. Naponta sok százan halnak meg az orosz–ukrán fronton és Belső-Ukrajnában is sok a polgári áldozat. Miközben mi már érezzük a virágillatú tavaszi szél napsütéssel ölelkező szelídebb hullámait, a szomszédunkban halált osztó rakéták robbanásai uralják a húsvéti idő napjait is.

    „Tavaszi szél vizet áraszt…” – hallom a gondolataimon átszűrődő népdal dallamát. Bár az elmúlt években hazánkban és a környékünkön sem volt annyi hó, hogy a tavaszi szél vizet árasszon. Annyira nem volt hó az Alpokban, hogy még az energiatermelésnél használandó hűtővíz is kevés lehet majd a régióban, a Pó folyó kiszáradt és a Duna ausztriai szakaszán lévő vízierőművek is rosszabbul teljesíthetnek. De ennél még sokkal rosszabb a helyzet máshol a világban.

    Az ENSZ első vízügyi konferenciájára már több mint negyvenöt éve, 1977-ben Mar del Platában, Argentínában került sor. 118 ország és terület képviselői 12 napon keresztül tanácskoztak, és elfogadták az ún. Mar del Plata-i cselekvési tervet, amely azt javasolta, hogy az országok 1990-ig érjék el az egyetemes tiszta víz használatának és a megfelelő higiéniai körülményeknek a lehetőségét. Ez a mai napig sem sikerült, a helyzet rosszabb, mint valaha. Már akkor is, 1977 után, számos szegény fejlődő ország kért pénzügyi támogatást, de a pénz helyett tanulmányok készültek arról, hogy miként lehetne vízügyi projekteket finanszírozni.

    Azóta nem volt hasonló mandátum szintű ENSZ-konferencia, ki tudja, miért kellet csaknem ötven évet várni, hiszen a helyzet tragikus. Két héttel ezelőtt tartottak New York-ban, az ENSZ központjában az 1977-eshez hasonló nagy nemzetközi konferenciát. Igaz ugyan, hogy Stockholmban évtizedek óta vannak nemzetközi egyeztetések, Magyarország is rendezett kétszer nemzetközi vízfórumot, de az ENSZ közvetlen felügyelete alatt a mostaninak volt a legszélesebb mandátuma.

    2015-ben a nemzetközi közösség (az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai, SDG-i értelmében) 2030-ra tűzte ki célul, hogy mindenki számára tiszta vizet és higiéniát biztosítson (ezt kellett volna elérni 1990-re…).

  • Húsvétvasárnap - Közösség

    A szentháromságos közösségként létező, egyetlen Istenbe vetett hit a katolikus vallás alapja. Kifejezetten közösségi vallás a miénk - már Isten önmaga is közösség és nem egyszemélyű, magányos  létező! Gondoljunk bele - mekkora ajándék ez! Isten önmagán ad példát arra, hogyan tudunk tökéletes közösségben kapcsolódni. "Csak" követnünk kell a példáját. „Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy „elfogadjuk a világot mint a szeretetközösség [kommunió] szentségét, mint az Istennel és a felebarátainkkal globális szinten történő osztozás módját." (Laudato si' enciklika 9) És bár első hallásra ez teljesíthetetlenül nehéz feladatnak tűnik, de valójában ha életünk legnagyobb élményeire, legboldogabb pillanataira  gondolunk, lehet, hogy éppen ezt a közösséget sikerült megélnünk. A végtelen érintése egy hegycsúcson, ölelő kisgyermekünk teljes önátadása, egy különösen mély szentségimádás…. A Szentháromság nehezen megérthető misztérium, talán azért, mert valójában nem is a tudatunkkal, hanem a szívünkkel kell érteni, megélni.

    Mindez szép-szép, de vajon hogyan jön az autómentességhez? A Szentatya megadja a választ:

    „A színhelyek, melyek körbevesznek bennünket, befolyásolják azt, ahogyan az életet látjuk, ahogyan érzünk és cselekszünk… Törekszünk alkalmazkodni környezetünkhöz, de amikor az rendetlen, kaotikus, vagy tele van vizuális és zajszenynyezéssel, az ingerek túlzott mértéke próbára teszi azon igyekezetünket, hogy mindenhez egészségesen kapcsolódó, boldog identitást hozzunk létre." (LS 147)

    Hogyan alakítják vajon közösségi létünket a mai városok?  Sok sávos, a város szívében átszáguldó autópályáikkal, járda nélküli utcáikkal? Olyan gyors és veszélyes gépjárműforgalommal, hogy jó szívvel se kicsi, se nagyobbacska gyerek nem mehet már le a ház elé focizni, grundozni, bandázni, holott az idősebb generáció legszebb gyerekkori élményei épp ezek? Fák és bokrok nélküli, leaszfaltozott terekkel, ami semmi másra nem késztet, mint hogy minél gyorsabban áthaladjunk rajta? Hogyan tudnánk ilyen környezetben közösséget megélni bárkivel, bármivel?

    Ma, amikor egyre több a magányos ember, egyre több időt töltünk a négy fal között okostelefonnal a kezünkben, talán soha nem voltak ilyen fontosak a társas kapcsolatok, és azok a tényezők, amelyek erősítik ezeket. Egy hívogató közösségi tér, ahol együtt vagyunk, beszélgetünk, vagy csak közösen bambulunk, ha épp ahhoz van kedvünk, és olykor  rámosolygunk a szemben ülő vadidegenre, mert szépen süt a nap, vagy egyszerűen csak azért, mert jó ott lenni.

    Az elmúlt évtizedekben városaink nem ember-, hanem autó-léptékben változtak. A közterek nem a kellemes időtöltést és társadalmi életet szolgálják, hanem sokkal inkább egyfajta átmeneti közeget jelentenek A és B pont között, azaz míg elérünk például otthonunkból a munkahelyünkre. A motorizált közlekedés nincs tekintettel a lakókra, és nem biztatja arra az embereket, hogy vegyék birtokba a városukat. Sok helyen már járdák sincsenek, sőt Miamiban már a közvilágítás kiépítésével sem vesződtek, hiszen annyira nincsenek emberek az utcán, hogy nincs szükségük utcai világításra.

    Tudatos tervezéssel azonban meg lehet változtatni ezeket a folyamatokat, erre Bécstől Portlandon keresztül Koppenhágáig számos jó példát láthatunk. A társadalmi igazságosságot is figyelembe vevő zöld várostervezés, a 15 perces város koncepciója, a közterek emberléptékű kialakítása mind-mind olyan eszköz, amelyek segítenek közösségi énünket (újra)felfedezni, jobban megélni. A középkori - például itáliai - maggal rendelkező városokban sétálva önkéntelenül is jól érezzük magunkat, és ez nemcsak a középkori romok szépsége miatt van így. Nem bizony! Ezek a városok még az ember mint biológiai lény érzékszerveire, sétatempójára, horizontális síkban való mozgására épültek. Egy ilyen tereket az ott lakók még napjainkban, a XXI. században is ugyanúgy használják: minden sarkon áll valaki és beszélget!

    „Mily szépek azok a városok, amelyek legyőzik az egészségtelen bizalmatlanságot, integrálják a tőlük különbözőket, és ezen integrációból a fejlődés új tényezőjét hozzák létre! Mily szépek azok a városok, amelyek még építészeti tervrajzaikban is tele vannak terekkel, amelyek összekötnek, kapcsolatokat hoznak létre, elősegítik a másik megismerését!” (LS 152)

    Ferenc pápa sok helyütt tanácsolja a közterek kapcsolattámogató jellegének erősítését. „Törődni kell a közösen használt helyekkel, a vizuális keretekkel és a városok igazodási pontjaival, hogy azok fokozzák a közösséghez tartozás, a meggyökerezés érzését, hogy „otthonosan” érezzük magunkat a városban, amely befogad és összeköt bennünket. Fontos, hogy egy város különböző részei harmonikusan kapcsolódjanak egymáshoz és az emberek átlássák az egészet, ahelyett, hogy bezárkózzanak lakónegyedükbe és lemondjanak arról, hogy az egész várost a többiekkel megosztott saját terükként éljék meg. Bármilyen beavatkozásnak a városi vagy vidéki tájba figyelembe kellene vennie, hogy a hely különbözô elemei hogyan alkotnak egységet, amelyet a maga gazdag jelentéstartalmával a lakosok koherens képként érzékelnek. Így a többiek már nem idegenek lesznek, és a „mi” részeinek érezzük őket, amelyet közösen építünk." (LS151)

    Ahhoz, hogy tepepüléseink ezt az eredeti közösségi funkciójukat visszakapják, okos várostervezésen túl a motorizált közlekedés csökkentésére is szükség lenne. Krisztus feltámadása szép lehetőséget kínál arra, hogy mi a magunk részünkről megtegyük az első lépést, és a Feltámadás ünnepén mellőzzük az autót. És ne ringassuk magunkat abba a lustaságunkat simogató tévhitbe,  hogy "attól úgysem változik semmi, hogy én gyalog megyek misére"! Ne áltassuk magunkat, ne keressünk kifogásokat! „Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az erőfeszítések nem változtatják meg a világot. Az ilyen tettek valami olyan jót terjesztenek a társadalomban, amely mindig több gyümölcsöt terem annál, mint amennyit észlelhetünk, mert olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni. Továbbá az ilyesfajta magatartásformák kialakítása visszaadja saját méltóságunk érzését, nagyobb egzisztenciális mélységhez vezet, és lehetővé teszi annak megtapasztalását, hogy van értelme vándorlásunknak e világon." (LS 212)

    Köszönjük, hogy velünk tartottak ebben a nagyböjtben. És ha megtetszett Önöknek a kevesebb autózás számos szépsége, hát terjesszék ki az önmegtartóztatásról szóló nagyböjti időszakon túlra is ezt a gyakorlatot. 

    Áldott és teremtésvédő húsvétot kíván
    a Naphimnusz Egyesület

  • Virágvasárnap - Kapcsolódás

    Sokan sokfelé keresik és vélik megtalálni a jelenkor kríziseinek fő forrásait. Az azonban biztos, hogy a HAGYOMÁNYOS KÖZÖSSÉGEK FELBOMLÁSA, AZ ELMAGÁNYOSODÁS súlyos probléma. Oka és egyben következménye is a természeti és társadalmi válságnak. Atomizált családban vagy sokszor egyedül élünk, holott tudjuk: „Nem jó az embernek egyedül lenni..” (Ter 2,18). Isten társas lénynek teremtette az embert.

    A magány egyéni szinten is hat ránk, hiszen lelkileg rosszul érezzük magunkat tőle – de ez még nem minden. Jelenlegi széttagolt társadalmi létünk egy sor további probléma melegágya is egyben. Ahogy Ferenc pápa a Laudato si' enciklikában írja: „az egymástól elszigetelt egyének elveszíthetik képességüket és szabadságukat arra, hogy legyőzzék az instrumentális ész logikáját, és kiszolgáltatva maradnak az erkölcs nélküli, a társadalmi és környezeti érzék nélküli fogyasztói gondolkodás kénye-kedvének." (LS 219)

    Magányos életmódunkhoz méltóan simul hozzá magányos közlekedésünk is. Egyedi, néhány főre készített kis bádogdobozokban furikázunk, megfosztva a környezetünk érzékelésének, megélésének lehetőségétől. Nem érezhetjük a szél fuvallatát az arcunkon, nem hallhatjuk a madarak csiripelését, a vonat füttyét, a kutya ugatását. Nem szippanthatjuk magunkba a zápor utáni föld semmihez nem fogható szagát, a lusta nyáresték grillfüstjét, a virágzó akácfák bódító illatát. Kis bádogdobozaink könyörtelenül elválasztanak minket a környező világtól. Mintha egy színes fényképben fekete-fehér életet élnénk.

    De embertársainkhoz sem igazán szeretünk kapcsolódni az autózás során. Ferenc pápa és a Budapesti Műszaki Egyetem évenkénti felmérése is ugyanarra az eredményre jut: egy autóban jellemzően egyetlen fő ül (a BME 2022-es reprezentatív felmérésének eredménye szerint 1,28 fő/autó). "A városokban sok autót csak egy vagy két ember használ, emiatt megnövekszik a forgalom, a levegőszennyezés szintje magas, hatalmas mennyiségû nem megújuló energiát fogyasztanak el, több autóút és parkoló építése válik szükségessé, ami árt a városképnek. " (LS 153)

    És tudják, mit? Bádogdobozaink nemcsak attól választanak el, ami a bádog túloldalán van, de még attól is, ami az innensőn. Észrevették, milyen nehéz az autóban egy igazán jót beszélgetni? Hiszen a kocsikat mérnökök és nem pszichológusok vagy lelkipásztorok tervezik – gyorsnak kell lenniük, nem közösségi energiák ideális elosztóközpontjának. Extrovertált legyen a talpán, aki hosszasan szóra tudja bírni útitársait egy személygépkocsiban! Arra pedig már gondolni sem jó, hogy az autóban általában villámgyorsan előkerülnek az okoseszközök, telefonok, és hirtelen azon vesszük észre magunkat, hogy a család minden tagja magába zárkózva nyomkod egy gépet – újabb remek módszer az egyedüllét fokozására.

    A magány problémájának megoldása kézenfekvő és - legalábbis elvben - pofonegyszerű: kapcsolódjunk!
    Kapcsolódjunk

    • önmagunkhoz,
    • a többi emberhez,
    • a teremtett világhoz,
    • a Teremtőhöz!

    Ezt ajánlja nekünk a Szentatya is: "A társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni, nem pusztán az egyéni javak összegzésével…" (LS 219)

    És ezt a gondolatot bizony a közlekedésre is alkalmazhatjuk! Magányos közlekedés helyett kapcsolódó közlekedést! A közösségi közlekedés, a séta, a kerékpározás mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy a kapcsolódásnak valamelyik szintjét jobban megéljük: vagy embertársainkhoz, vagy a minket körülvevő teremtett világhoz kerülünk közelebb általuk.

    Végül nézzünk rá a közlekedés és a kapcsolódás szemüvegén keresztül a mai ünnepre, virágvasárnapra. Ezen a napon Jézus szamárháton vonul be Jeruzsálembe. Ez rengeteg kapcsolatot igényel és hoz létre: elkötik a szamarat egy gazdától, aki rákérdez, kinek viszik; odahozzák neki, ráterítik a ruháikat, hozsannáznak. Jézus és a szamár is kapcsolatba lép egymással – egy élőlény hordoz egy másikat, nem egy gép –, Jézus pedig kapcsolatban van az őt köszöntő néppel. Az egész jelenetben az ószövetségi prófécia (Zak 9,9) teljesedik be, ahol a “szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján” kifejezés az alázatot és a szegénységet jelenti. ☝A szamárháton való bevonulás tehát nem Jézus kényelmét szolgálja, hanem prófétai, messiási jel!☝ (A mi közlekedési módjaink, eszközeink vajon milyen belső valóságok jelei?)

    És bár a szamárháton történő misére vonulást napjainkban már nem javasolhatjuk, a drótszamarat – unalmasabb nevén kerékpárt – annál inkább! Hiszen tavasz van, az időjárás is a szabadba, mozgásra csábít. Használjuk ki a szép időt, kapjuk elő bringánkat, rollerünket! És ezen a vasárnapon éljük meg tudatosan a kapcsolódásainkat – útközben is! Ezzel igazán méltóan koronázhatjuk meg a mai ünnepet, a virágvasárnapot.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Virágszőnyegek a tavaszi fák alatt

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tavaszi újjászületésben gyönyörködünk, tudományos megalapozottsággal.

    Márciusban hosszú hónapokig tartó rejtőzködés után tömegesen merészkednek napvilágra a kora tavaszi hagymás, gumós, tarackos lágyszárú növények.

    Különösen látványosak a lombhullató erdők kopasz fái alatt elterülő dús virágszőnyegek. Ilyenkor igyekszik kihasználni sok faj a fák kilombosodása előtt a bőséges napsütést. Igaz, mindez csupán pár hétig tart, de ezeknek a különleges életformájú, geofiton növényeknek mégis elegendő ennyi fény kora tavasszal, amikor a föld fölött megmutatkoznak, később már beérik az egyre mélyülő árnyékkal, a lombokon átszűrődő kevés napsütéssel. Nyáron aztán, amikor visszahúzódnak különleges föld alatti raktározó szerveikbe, még inkább igénylik, élvezik a fák hűvös árnyékát.

    Minden jellegzetes erdőtársulásnak sajátos, más-más fajokból álló kikeleti virágszőnyege van,

    a szárazabb dombvidéki erdőkben sokfelé a hóvirágok nyílnak tömegesen, a bükkösökben, gyertyános tölgyesekben a keltikék, meleg dunántúli erdőkben a téltemetők, a folyók mentén, a nyirkosabb, gyakran vízjárta helyeken, tölgyek, kőrisek, szilfák védelmében pedig a különleges szépségű tavaszi tőzikék borítják az erdők alját kora tavasszal. Ilyen ritka látványosságot csodálhatunk meg a dunántúli Horvátnádalja határában is.

  • Nagyböjt 5. vasárnapja - Nevelés

    Tudták, hogy ma Magyarországon a mérések szerint általában az iskolák, óvodák környékén a legrosszabb a levegő minősége? Ott, ahol szemünk fényei, legdrágább kincseink az egész napjukat töltik. És mindez nem a véletlen műve, hanem a mienk, idősebb generációké: szüleiké, nagyszüleiké. És azé a népszokásé, mely szerint a gyereket autóval szállítjuk az iskolába, lehetőleg a főbejáratig.

    Kényelmünknek nagy ára van Hisz talán bele sem gondolunk, de az iskola előtti dugókkal egyszerre fosztjuk meg gyermekeinket a tiszta levegőtől és a biztonságos környezettől is. Szerencsére egyre több helyen valósítanak meg ún. „iskolautcát", azaz tiltják ki iskolakezdés és -zárás idején az autókat az iskola utcájából a mama-papataxik lég- és zajszennyező hatása miatt. Ha ilyennel találkozunk, ne bosszankodjunk miatta! Gondoljunk bele, és vegyük észre, hogy az akció célja nem más, mint egészséges és biztonságos környezet kialakítása ÉPPEN a MI gyermekünk számára.

    A gyerekek mozgásigénye óóóóóóriási. Természetes mozgásukat azonban modern életformánk és autós életmódunk nagymértékben korlátozza Így aztán gondos és lelkiismeretes szülőként iskola után még sportolni is vihetjük őket. Pedig sokszor egyszerűen levezethetnénk az energiájukat azzal, hogy mindazokra a helyekre gyalog vagy kerékpárral, rollerrel jutunk el, ahova egyébként is mennünk kell. A legtöbb gyerek ráadásul nagyon is szeret rollerezni, bringázni! Ne (csak) külön programként iktassuk hát be a mozgást amúgy is zsúfolt napirendünkbe, hanem közlekedési módként. Így az ifjoncok lefárasztása nem igényel többletidőt és -erőforrást sem tőlünk, sem a teremtett világtól. Hasznos ötleteket meríthetünk a gyerekekkel való biztonságos közlekedésre ebbő a kisfilmből.

  • Nagyböjt 4. vasárnapja - Pihenés

     

    Autómentes és pihenés…? Hiszen az autó épphogy a pihenés legfőbb eszköze! Ha gyorsabban letudjuk az utat, több időnk marad pihenni - ezt az óvodás gyerek is tudja.

    Érdekes ugyanakkor, hogy úticélunkat - munkahelyünk, iskolánk, utazásunk helyszínét - általában nem távolságban, hanem időben mérjük. „Félóra alatt beérünk a suliba, annyi utazás még belefér” - hogy a félóra alatt 2 vagy 50 km-t teszünk-e meg, az általában kevésbé fontos számunkra. Ha lehetőségünk volna egyénileg repülni, vélhetőleg könnyű szívvel választanánk akár többszáz kilométeres távolságban levő ingázási célpontot is, hiszen „félóra utazás még belefér”.

    De kanyarodjunk vissza a témánkhoz. Mi is az a pihenés? Nyilván nagyon fontos dolog, hiszen magának az Úrnak is szüksége volt rá: Isten „a hetedik napon megpihent minden munkájától” (Ter 2,2). A Tízparancsolatban is helyet kapott: az Úr napját szenteld meg!

    Mégis - manapság többnyire terméketlen és szükségtelen dologként tekintünk a pihenésre. Ha időt szakítunk rá egyáltalán, pihenésünk - életritmusunkhoz hasonlóan - gyors, intenzív, és többnyire egyszerűen a munka hiányát értjük alatta.

    Holott a pihenés „valami más, mint puszta nemcselekvés. Ez egy másik módja a cselekvésnek, amely lényegileg hozzánk tartozik.” (Laudato si’ enciklika 237. pont). A pihenés lehetőség arra, hogy mindennapjainkból kilépve, szokásos haszonelvű tevékenységüket megszakítva magunkra nézzünk. Észrevegyük és értékeljük a körülöttünk levő szépet, embertársainkat, környezetünket, Istent. Talán nem véletlen, hogy visszatekintve legtöbben életük legszebb időszakának élik meg gyermekeik első néhány évét: a kicsik mindenre rácsodálkozása, időtlensége szüleiket is újra a szemlélődés rég elfeledett dimenziójába vezeti vissza - még ha kisgyermekes szülőnek lenni nem túl pihentető is. És mégis: a szemlélődő jelenlét megélése, újraélése még a fizikai fáradtságot is felülírva képes boldogságot adni. Talán az Úr sem fáradtságból, mint inkább önreflexióként és ünnepként pihent meg a hetedik napon.

    Elismerjük: felgyorsult életünkben nehéz, sőt nagyon nehéz lelassulnunk. Sok külső és belső akadályt, elvárást kell legyőzni ahhoz, hogy hétről hétre sikerüljön egy napot a pihenésnek szentelni. Sokszor nem is sikerül. Isten azonban atyai szeretettel valóban ezt kéri tőlünk, hiszen tudja, hogy pihenés nélkül az ember nemcsak elfárad, de bele is fárad haszonelvű életébe. „A vasárnap, a szentmisén való részvétel különösen fontos. Ez a nap, miként a zsidó szombat, alkalmat kínál az embernek, hogy gyógyítsa az Istenhez, önmagához, másokhoz és a világhoz fűződő kapcsolatait. …Ez a nap „hirdeti az ember örök megpihenését Istenben”. … A pihenés látókörünk kiszélesítése is, amely lehetővé teszi, hogy ismét elismerjük mások jogait. Így a pihenés napja, melynek középpontja a szentmise, az egész hetet bevilágítja fényével, és arra indít, hogy felvállaljuk a természetről és a szegényekről való gondoskodást.” (LS 237)

    Mi lenne, ha nagyböjtben a közlekedés a pihenésünk egyik eszközévé válna? Ha ezekben a hetekben az utazás nem egy minél gyorsabban letudandó, kötelező feladat lenne, hanem lehetőség és tér a szemlélődésre?

    Bíbor napfelkeltében hajnali misére sétálni…
    A belvárosban járva rácsodálkozni az ütött-kopott, de ódonságukban is varázslatos szamárhátíves ablakcsúcsokra…
    Biciklin végigsuhanni a Duna mellett, felkapni a fejünket a vonuló vadludak gágogására, és felpillanatva beleborzongani röptük tökéletes ötelékére….
    Esőben gyalogolva az égre nézni, és meglepődni a lehulló esőcseppek lassúságán….
    Odaköszönni templomba menet a rég nem látott, utcánkban lakó néninek…

    Próbáljuk ki, szánjuk rá az időt! Talán kiderül, hogy ily módon pihenve nemcsak a teremtett világot kíméljük, hanem mi magunk is boldogabbak leszünk.

  • Nagyböjt 3. vasárnapja - Szabadság

    Isten az embert szabadnak teremtette. Az ember mint teremtmény szabadságának természete és korlátai a keresztény hit alapkérdéseihez tartoznak. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint “a szabadság nem áll ellentétben az ember Istentől való teremtményi függőségével, …szabadsága azonban nem korlátlan: ’a jó és a rossz tudásának fája’ előtt meg kell állnia, mert az Isten által neki adott erkölcsi törvénynek az elfogadására lett meghívva.” (Kompedium, 136.)

    E szemszögből  olvasva a Bibliát feltárul, hogy az eredeti bűn, a legeslegelső bűn a Földön rögtön a szabad akarattal való visszaélésből eredt! „A hit fényénél a bűn az ősszülőktől kapott örökségként ránk szálló, mindannyiunk által születésünktől fogva hordozott áteredő bűnnel kezdődik, és a személyes bűnben folytatódik, amelyet mindenki azzal követ el, hogy visszaél szabadságával.” (Kompendium, 115). Mai elmélkedésünkben az emberi szabadság természetén gondolkodunk, és azt keressük, hogyan segíthet ennek megértése közlekedésünk teremtéstudatosabbá tételében.

    Ma szabadságban élünk. Reggel magunk döntjük el, melyik ruhánkat húzunk fel, reggelizünk-e vagy nem, milyen esti programot szervezünk. Szabadon eldönthetjük - már ha erre megfelelő erőforrásunk, azaz pénzünk van -, hova utazunk nyaralni, és azt is, hogy 2, 10 vagy 50 milliós autót vásárolunk-e. De ha jól belegondolunk, legtöbbünk szabadsága itt véget is ér.

    • Milyen mértékben áll szabadságunkban kisebb-nagyobb közügyeinket irányítani, a négyévenkénti választásokon túl?
    • Szabadságunkban áll-e gyerekeinknek, unokáinknak valóban egészséges és biztonságos gyerekkort adni?
    • Megszabhatjuk-e magunk azt az életformát, amelyben mindennapjainkat éljük?

    Részben, néha, szilárd motivációval talán igen. Megtehetjük, de nagyon erősek a megszokások, a mikro- és makrotársadalmi  keretek, önmagunk és a külvilág felszínes elvárásai, és a változatlanság kényelme, amelyek nem segítenek ebben.

    Úgy tűnik, szabadságunk jelenleg leginkább a fogyasztás szabadságára korlátozódik. Mindent, amiben a mindennapok során szabadnak gondoljuk magunkat, pénzben mérünk meg. Ahogy Ferenc pápa írja: “A technokratikus paradigma mindenkivel elhiteti, hogy szabad, amíg megvan az állítólagos szabadsága fogyasztani, valójában azonban azok rendelkeznek szabadsággal, akik azon kisebbséghez tartoznak, amely a gazdasági és pénzügyi hatalmat bitorolja. Ebben a zűrzavarban a posztmodern emberiség nem talált rá egy olyan új önértelmezésre, amely irányt adhatna neki, és ezt az identitáshiányt szorongva éli meg. Túl sok az eszközünk a kevés és silány célra." (Laudato si’ 203)

    Mintha manapság valamennyi frusztrációnkat és szorongásunkat anyagi javak halmozásába, túlfogyasztásba ölnénk, ebbe az “álszabadságba” menekülnénk, ott  élve meg szabadságunkat. Úgy érezzük, akkor vagyunk szabadok, ha elég pénzünk van és szabadon szórhatjuk. Ha nem 3, hanem 30 milliós gépkocsit vehetünk, és talán le is sajnáljuk azokat, akiknek nincs anyagi szabadsága, lehetősége ezt megtenni.

    Státusszimbólumokat gyártunk, melyeket a társadalmi előrehaladás megfellebbezhetetlen értékelőjének tartunk.  Ezek között talán az az egyik legfontosabb az autó: minél nagyobb, minél újabb, minél több.

    Gondoljunk csak bele: hogyan vélekedünk arról, ha valakinek nincs saját személyautója? Biztos nincs pénze rá, képtelen megcsinálni a jogsit, legjobb esetben agyament őshippi.

    Miközben tudjuk és látjuk, hogy személyautóink  - gyártásukon, működésükön, infrastruktúraigényükön keresztül - számos társadalmi és környezeti kárt okoznak, de mégsincs elég bátorságunk, belső szabadságunk ahhoz, hogy függetlenítsük tőlük az életünket, a gondolkodásunkat és ítéletalkotásunkat.

    Holott nagyvárosainkban, amelyeket mára végletesen elleptek a gépkocsik, a saját autó sokszor már sem nem a leggyorsabb, sem nem legolcsóbb eszköz a helyváltoztatásra.

    Józan, önző, egyéni megfontolások alapján is könnyű szívvel lemondhatnánk róla. Kultúránkba azonban olyan mélyen beleivódott az autóhasználat szükségességének vélekedése, hogy nehezen tudjuk függetleníteni tőle magunkat és életformánkat.
    ☝Kínosan pontos a Szentatya diagnózisa: “Kultúraellenessé vált, ha valaki olyan célokkal rendelkező életstílust választ, amelyek legalább részben függetlenek a technikától, annak költségeitől és globalizáló, tömegteremtő hatalmától. A technika ugyanis tényleg igyekszik elérni azt, hogy vaslogikáján semmi se maradjon kívül, és „az azt birtokló ember tudja, hogy a technika végül is nem az ember hasznát vagy jólétét szolgálja, hanem a hatalmát növeli; a hatalmát, a szó legszélsôségesebb értelmében”.... Így beszűkül az egyes ember döntési képessége, legigazibb szabadsága és tere az alternatív kreativitásra." (Laudato si 108)

    Ezzel szemben figyelemreméltó, hogy nemcsak a katolikus lelkiség, de a történelem valamennyi nagy gondolkodója is a minél kevesebb tárgyat, eszközt tartotta a valódi szabadsághoz vezető útnak. Igazi szabadságunk sokkal inkább akkor bontakozhat ki, ha nem köt gúzsba minket temérdek holmink - elég csak Jézusnak a gazdagságról, gazdag emberekről szóló példabeszédeire gondolnunk.

    Húsvétra készülve az egyház arra hív, hogy vegyük észre: A teremtmény szabadsága ajándékozott szabadság, amelyet magként kell befogadni és felelősségteljesen megérlelni.” Krisztus az, aki húsvéti misztériuma erejével megszabadítja az embert önszeretetétől, amely az embertárs megvetésének a forrása, és forrása annak a viszonynak, amelyet a másik ember feletti uralom jellemez; Ő nyilatkoztatja ki, hogy a szabadság önmagunk odaajándékozásában valósul meg." (Kompendium 143) Próbáljuk nagyböjtben e valódi szabadságot megélni a fogyasztás vélt szabadsága helyett, és – miközben legjobb lenne rögtön teljes önmagunkat, – legalább a szentmisére vezető utunkat ajándékozzuk oda szabadságunkból fakadóan Krisztusnak.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Levél közös otthonunkért

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma egy különleges kiadványra hívjuk fel olvasóink figyelmét.

    Közös otthonunk: Útmutató élő bolygónk gondozásához címmel jelentetett meg a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet és az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériuma egy megindító kiadványt online (Our common home), és ötvenezer példányban nyomtatott formában is, egy hónappal ezelőtt, február 14-én. A gyönyörűen illusztrált húszoldalas útmutató Ferenc pápa 2015-ös Laudato si’ kezdetű enciklikájának üzeneteivel az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség és a fenntartható erőforrás-használat tudományos összefüggéseit tárgyalja.

    A kötet hit és a tudomány együttműködése abból a célból, hogy a katolikusokat (és nem csak őket!) felvértezze azzal a tudással, ismeretekkel és eszközökkel, amelyekkel az imát különböző cselekvésekké alakíthatja a globális környezeti kihívások megoldására.

    Olyan területeken, mint az emberi tevékenység által okozott éghajlatváltozás, az általános, minden környezeti elemre (vizeink, a talajok és a légkör) vonatkozó szennyezés, a fajok és ökoszisztémák gyors elvesztése.

    Az alkotók szándéka szerint ez a kiadvány segít a katolikus közösségeknek abban, hogy Ferenc pápa felhívásaival összhangban, aktívabban léphessen fel a teremtett világ védelme, egy fenntarthatóbb jövő alakítása érdekében.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Tanulni kell a téli fákat…

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a tavasz felé közeledve egy kis rügyismeretet tanulhatunk.

    Nemes Nagy Ágnes: Fák

    Tanulni kell a téli fákat.
    Ahogyan talpig zúzmarásak.
    Mozdíthatatlan függönyök.

    Meg kell tanulni azt a sávot,
    hol a kristály már füstölög,
    és ködbe úszik át a fa,
    akár a test emlékezetbe.

    És a folyót a fák mögött,
    vadkacsa néma szárnyait,
    s a vakfehér, kék éjszakát,
    amelyben csuklyás tárgyak állnak,
    meg kell tanulni itt a fák
    kimondhatatlan tetteit.

    A zúzmarás ágak látványa talán azért olyan varázslatos, mert a fa jövőbeli körvonalait mutatja meg, végtelenül finoman vastagítva az ágak rajzolatát? Vagy már a nyári díszes lombtakaróról álmodnak alatta az ösztövér, csupasz gallyak? De a mostani teleken egyre ritkább a hótakaró, a zúzmara is, mi lesz, ha utódainknak már csak a versek őrzik meg a fehérbe öltözött téli fák emlékezetét? Nem véletlen, hogy manapság fagyos téli napokon, a legkisebb hóesés hírére megindulnak a kisgyerekes családok a legközelebbi hegyekbe havat csodálni!

    Egyetemista koromban az egyik legszebb tananyag volt a „rügyismeret”. A Kertészeti Egyetem Budai Arborétuma volt az égig érő tanterem, ahol a februári hidegben, néha hóban, fagyban jártuk végig a kanyargós ösvényeket, és tanultuk a fákat...

  • Nagyböjt 2. vasárnapja: Mértékletesség

    “Én Uram, én Istenem / Vedd el tőlem mindenem, ami gátol Feléd”

     

    Ismerős az ének szövege, ugye? Szép és népszerű dal, sokszor csendül fel templomainkban. Vajon belegondolunk, mit kérünk ilyenkor Istentől? Mit szólnánk, ha miséről hazaérve azt látnánk, hogy Isten VALÓBAN kipakolta a háztartásunkból mindazt, ami gátol minket a Hozzá vezető úton? Még ha nem is létbiztonságunkat jelentő javakat venné el, csak a kényelmünket szolgáló javakat - vajon mit szólnánk ehhez?

    Minden társadalomnak van egy alapvető paradigmája, amin a többi társas együttélési szabály alapszik. Jelenünk paradigmájának meghatározó eleme a fogyasztás. A fogyasztás logikájára van felhúzva, felépítve egész életünk és társadalmunk, ezt mindennapjainkban általában meg sem kérdőjelezzük, észre sem vesszük. A közlekedésünk is ehhez igazodik. Magától értetődően pattanunk reggel autóba akár néhány száz méteres távolságra is, hiszen úgy érezzük, rohanó életmódunk mellett ezt máshogy meg sem tudnánk oldani. A családi nagybevásárlásokat sem lehetne autó, sőt NAGY autó nélkül elintézni. Több gyerek mellé pedig nyilvánvalóan több autóra is szükségünk van, hiszen egyesével szállítjuk őket iskolába, különórára.

    Azt, hogy életmódunknak, és benne közlekedési szokásainknak morális, sőt keresztény hitbéli vonatkozása is van, talán észre sem vesszük. ☝Pedig a katolikus társadalmi tanítás éppen erre mutat rá, éppen erre a felismerésre hív! ☝ Ahogy a Kompendium 465. is írja: „Ha sikerül a mai emberiségnek a tudományok új lehetőségeit erőteljes etikai dimenzióval összekapcsolni, bizonyosan képessé válik … megszüntetni a környezetszennyezés tényezőit, biztosítani a higiénia és az egészség megfelelő feltételeit mind a kis emberi csoportok, mind pedig a nagy települések számára.”

  • Nagyböjt 1. vasárnapja - Egészség

    "A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. " (Laudato si' 20.)

    A kereszténység tanítása szerint az ember test és lélek egysége. “Az embernek … nem szabad lenéznie a testi életet, épp ellenkezőleg, testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot, jónak és tiszteletreméltónak kell tartania…. Így tehát maga az emberi méltóság követeli, hogy testében Istent dicsőítse, és ne engedje szíve romlott hajlamainak szolgálni.” (Gaudium et Spes, 14.) Testünk épségével, “egész-ségével” foglalkozni tehát nem földhözragadt, világi dolog, hanem keresztény voltunkból adódó feladatunk.

    Teremtésünknél fogva mozgásra, aktív életre hívattunk. Nem szabad a mozgást, a fizikai erőfeszítést kiktatnunk az életünkből, hiszen ezzel - az  általunk kialakított technológia és a túl kényelmes környezet révén - saját magunk fordulunk önmagunk ellen. Elpuhulunk, elgyengülünk. De nemcsak az izmok edzéséről van szó. Immunrendszerünk, sőt elménk is elsatnyul kényelmes, állandó körülmények között.  Különösen látványos ez a jelenség a gyerekeknél. Ők - főként nagyvárosban élve - szinte egyáltalán nem tudják a természetes mozgásformákat megtapasztalni és gyakorolni, különösen nem természetes környezetben, ami tömegesen produkál a korábbi generációknál szokatlan magatartásformákat.

    Szerencsére mára már egyértelműek a mozgáshiányból eredő egészségügyi kockázatok, így a passzívabb életmódból eredő mozgáshiányt sokan pótolják rendszeres sporttal.

    De gondoljunk csak bele! - mennyivel egyszerűbb, alázatosabb és a teremtett világgal összhangban állóbb lenne mozgásigényünk egy részét szimplán abból kielégíteni, hogy eljutunk egyik helyről a másikba? Mi lenne, ha nem autóval ingáznánk a munkába, majd abszurd módon szintén autóval az edzőterembe? Ha nem autóval vinnénk a gyereket iskolába, aztán autóval szállítanánk a napi edzésre? Hanem egyszerűen letennénk a gépkocsit, és - ha egészségi állapotunk, körülményeink megengedik - gyalog, rollerrel, kerékpárral eljutni az úticélunkhoz. Igen, hidegben is, esőben is, gyerekekkel is - szükség szerint meleg öltözetben, gumicsizmában, esernyővel. Immunrendszerünk karbantartásának is legjobb módja, ha időjárási szélsőségeknek tesszük ki, hidegnek-melegnek-száraznak-vizesnek egyaránt. Szauna helyett megtehetjük ezt azzal is, ha télen-nyáron gyalogolunk.

    Ha még nem próbáltunk városban komolyabb távokat gyalog megtenni, tegyünk egy kísérletet. Meglepődünk majd, milyen kicsik a távolságok! Gondolták volna, hogy Budapesten a Deák térről a Hősök terére fél óra alatt elsétálhatunk?

    Egyéni egészségünk szempontjából egyértelműek a gyaloglás, kerékpározás előnyei. Javítja a szív- és érrendszer működését, csökkenti a stresszt, izmot épít. Komoly ellenérvként talán csak a légszennyezés szokott felmerülni - paradox módon egyébként éppen ezt növeljük akkor, ha a rossz levegőre hivatkozva autóba ülünk. De a tudomány szerint nem vagyunk kevésbé kitéve a rossz levegő károsító hatásának akkor sem, ha autózunk, illetve ha az adott helyen lakunk. Rossz levegőjű helyen általában nem egészséges létezni - nem szorítkozik ez a hátrány a sétálásra, kerékpározásra. Egyéni egészségünk tehát mindenképp hasznát látja az autómentes böjtölésnek.

    De keresztényként megelégedhetünk-e egyéni szempontjaink mérlegelésével? Nyilvánvalóan nem. Az egészségről gondolkodva is ki kell tágítani látókörünket az emberiség egészére, és magára az egész teremtett világra is. Merjük látni, hogy létezésünk, életmódunk sok más - tőlünk gyakran távol élő - embertársunkra és a teremtés teljességére is hatással van. Ahogy Ferenc pápa írja: “ A környezetszennyezésnek vannak olyan formái, amelyek nap mint nap ártanak az embereknek. A légköri szennyezettségnek való kitettség sokféle káros hatással jár az egészségre, különösen a legszegényebbekére, és sok millió ember idő előtti halálát okozza. Megbetegszenek például a főzéshez és fűtéshez használt fűtőanyagokból származó, nagy mennyiségű füst belélegzésétől.” (LS 20)

    Autóink előállításához - és ez alól az elektromos autók sem kivételek - gyárakat, logisztikai központokat, használatukhoz pedig temérdek utat kell építeni. Ez élőhelyek elpusztításával, az élőhelyek feldarabolódásával és a környezet - többnyire nagyfokú - szennyezésével jár. Minél olcsóbban szeretnénk hozzájutni a gépjárműveinkhez, a gyártók annál inkább olyan országokba telepítik a termelést, ahol költségeiket - a környezetvédelmi jogszabályok és a munkajogi védelem hiánya vagy gyengesége miatt - alacsonyan tudják tartani. Merjük mindezt felismerni, merjük összekötni motorizált életformánkkal, és merjünk e felismeréstől indíttatva cselekedni, változtatni is. Használjuk kevesebbet az autót, hiszen így nemcsak az autózás okozta közvetlen ökolábnyomunkat, hanem az autóipar fenntartása által okozott hatalmas lábnyomot is csökkenthetjük. Saját egészségünk és a teremtett világ egészsége, egész-sége érdekében egyaránt.

    Az autó mentes böjti időszak nem lemondás, hanem egymáshoz való fordulás, hiszen az autó bezártságát felcseréljük arra, hogy szemtől szembe lássuk egymást, és így talán jobban látjuk meg az elesettet, rászorulót, a régen látott barátot. És hogy milyen az igazi böjt „:…Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! 7Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! 8Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded.” (Iz. 58,6-8)

  • Autómentes nagyböjt - hamvazószerda

    "Ma például azt látjuk, hogy sok város mérhetetlenül és szabályozatlanul megnövekedett, egészségre ártalmassá és élhetetlenné vált, de nemcsak a károsanyag-kibocsátás okozta környezetszennyezés, hanem a városi káosz, a közlekedési problémák, a vizuális és zajszennyezés miatt is." (LS 44)

    Autómentes és nagyböjt. Mi köze a kettőnek egymáshoz? Mi köze van a közlekedésnek a valláshoz?

    A “teremtett világ” kifejezés hallatán általában végeláthatatlan szavannák, dús lombú erdők, csicsergő madarak jelennek meg lelki szemeink előtt. Pedig a teremtett világ a Föld minden sarkát jelenti! A természet jelen van a világ minden zugában, a városokban is, és minden zugát, minden porcikáját meg kell becsülnünk. Védeni pedig ott tudjuk leginkább, ahol mi magunk is vagyunk, élünk: ha városlakók vagyunk, akkor a városban, ha egy kis tanyán élünk, akkor ott. A motorizált közlekedés - bár kétségtelenül kényelmes és sok esetben megkerülhetetlen is - sajnos hatalmas terhet ró a környezetre. Gondoljunk csak bele: a légszennyezettség nemcsak minket, embereket, de valamennyi állatot és növényt is érint. A levegő nem ismer határokat - a világ minden jelenleg élő lényével osztozunk rajta, az egyik helyen történő kibocsátás sokszor távoli vidékeken szennyez. A sűrű közúthálózat a tudósok szerint a biodiverzitás összeomlásának egyik fő oka, a biodiverzitás összeomlása pedig jelenleg még a klímaváltozásnál is komolyabb probléma.

    A teremtésvédelem azonban nem pusztán természetvédelem. Tudatában kell lennünk azoknak a problémáknak is, amik a világ szegényeit, kirekesztettjeit sújtják. Autóink nagyban hozzájárulnak kényelmes, mostanra már túl kényelmes életmódunkhoz. Egy olyan életmódhoz, mely a világ legtöbb lakója számára elérhetetlenül távoli és fényűző. Ahogy Ferenc Pápa a Laudato si’ enciklikában mondja: "A fejlettség és életminőség olyan kényelmes helyzetében élnek és gondolkodnak, amely a világ népességének többsége számára elérhetetlen. A fizikai érintkezésnek és találkozásnak ez a hiánya, melynek olykor városaink részekre szabdaltsága is kedvez, segíti a lelkiismeret elaltatását és a részrehajló vizsgálatokban a valóság egy részének figyelmen kívül hagyását."

    Nagyböjt első napján pillantsunk ki saját buborékunkból, és figyeljünk a valóságnak arra a szeletére, amivel rohanó mindennapjainkban nem foglalkozunk. Szeretettel ajánljuk e kitekintéshez a “Mindennapi út az iskolába” (My way to school) című, lebilincselő dokumentumfilmet, mely felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekfeszítő, döbbenetes erejű alkotás küzdésről, kitartásról, szeretetről.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Manabe ujjlenyomata

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a hőmérsékleti adatok elemzésébe vezet be minket állandó szerzőnk.

    Régóta mérjük és észleljük, hogy – különösen az elmúlt harminc évben – az úgynevezett globális évi középhőmérséklet egyre gyorsabban emelkedik. Ma már az látszik, hogy 1 Celsius-fokkal magasabb a múlt század elején tapasztaltakhoz képest. A globális évi középhőmérséklet az a szám, ami az éghajlatváltozás egyik fő mutatója, ezzel kapcsolatban van kitűzve az a nemzetközi cél, hogy a változása lehetőleg ne emelkedjen 1,5 Celsius-fok fölé.

    Lényeges, hogy a globális évi középhőmérséklet korrekt módon legyen kiszámolva, nemcsak a jelenben, hanem a múltban is. Ugyan már elég régen a Meteorológiai Világszervezet (WMO) protokolljai alapján történnek a mérések, az eredmények gyűjtése és kezelése is, sztenderdizált módon, de még ma is vannak, régebben pedig még több helyen voltak fehér foltok, nem megfelelő adatok. Hogy mi volt, és hogy mennyire voltak jól dokumentálva a mérések 120–150 éve, különösen a világ fejletlenebb vidékein, de még akár Európában is, az nagyon sok szakmai kérdést vet fel. A múlt század húszas éveiben kezdett csak általánossá válni például, hogy a földfelszíntől számított 2 méteren, úgynevezett angol, fehérre festett hőmérőházikóban kell mérni a levegő hőmérsékletét. És persze az sem volt mindegy, hogy a meteorológiai állomás környéke mennyire volt beépítve, és ez hogyan változott az évek során. Éppen az előbbiek miatt ismerni kell a meteorológiai állomások történetét, amiből látható, hogy a mérési körülményekben milyen jelentős változások következtek be. Ez lehet akár az állomások áttelepítése, a mérési időpontok és a mérési módszerek változása, amelyek kezelendő inhomogenitásokat (egyenlőtlenségeket) eredményeznek az adatsorban. Lényeges, hogy általában

    klimatológiai, de különösen éghajlatváltozási vizsgálatokat kizárólag hosszú, jó minőségű, homogén adatsorokon szabad végezni.

  • Autómentes nagyböjt 2023

    "Nem e bolygó lakóinak való, hogy egyre inkább betonnal, aszfalttal, üveggel és fémmel körülvéve éljenek, megfosztva a természettel való fizikai kapcsolattól."  (Laudato si' enciklika, 44)

    Egy nap és kezdődik a nagyböjt. Böjtölni, magunkat egy nagyobb jó érdekében megtartóztatni nemcsak az evés-ivás frontján lehet. Idén közlekedési böjtöt hirdetünk, hogy felhívjuk a figyelmet Ferenc pápa fenti idézetére, és megtapasztaljuk az abban rejlő igazságot. Ebben a szent negyven  napban - ha egészségi állapotunk, életkorunk, körülmények megengedik, és csak kényelmünket kell feláldozni – „pihentessük” kicsit az autót, és rövidebb, 1-2 km-es távolságon belül sétálva, kerékpárral, hosszabb út esetén közösségi közlekedéssel érjük el úticélunkat. Hétköznap templomba vagy a vasárnapi szentmisére gyalog menjünk legalább a nagyböjti időben!
    Ilyenkor nemcsak a lemondás a lényeg, különösen nem, ha ezt „fogcsikorgatva” csináljuk. Micsoda jó dolog közösen, családunkkal együtt sétálni a misére, útközben másokkal is találkozva, és így kapcsolódva egymáshoz már a liturgia előtt. A lényeg, hogy testi, kényelmi vágyainkat lecsavarva, energiáinkat lelki energiává változtassuk, és ezzel együtt Istenhez, közeli vagy távolabbi embertársainkhoz fordulunk -  nemcsak az autók ablakaiból.

    Keresztényként Krisztus követőinek valljuk magunkat. Gondoljunk bele - vajon hogyan közlekedne ma Jézus?

  • Ingyenes teremtésvédelmi foglalkozások plébániáknak, közösségeknek

    "Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja." (Ferenc pápa, LS 216.)

    Az ökológiai megtéréshez közösségeink támogatása megerősítő. Egyesületünk ingyenes, komplex teremtésvédelmi foglalkozásokkal szeretne segíteni, hogy ez a támogató légkör minél több helyen létrejöhessen. Plébániai, közösségi összejöveteleken megvalósítható programjainkkal a környezeti problémákra, azok okaira és következményeire, az egyéni valamint a közösségi megoldási és cselekvési lehetőségekre segítünk ráirányítani a testvérek figyelmét. Gondolatébresztő, reflektív, tettekre inspiráló módon szeretnénk megmutatni, hogy a dolgokon lehet változtatni” LS 13.

    2023-ban foglalkozásaink elsősorban a hulladékmegelőzés és a körforgásos gazdaság témája köré szerveződnek (pl. kukavizsgálat, ökoszimulációs játék, előadás és beszélgetés a Laudato si'-ről, ruhacserék tudatos szemléletformálásának segítése, tudatos vásárlás, hulladékmentes zarándoklat, teremtésvédelmi lelkiösvény). Ezzel a mindenki számára szemmel látható és kézzel fogható témával igyekszünk a rendszerszintű szemléletformálást segíteni, a hétköznapokban és közösségeinkben is megvalósítható cselekvési lehetőségeket megismertetni, szembeszállni a selejtezés kultúrájával, amelynek felelősségére Ferenc pápa is újra és újra is felhívja a figyelmünket. A hétköznapi környezetvédelmi alapelvek mellett hangsúlyt fektetünk a teremtett világ iránti, hitünkből fakadó felelősségünk felismertetésére, a lelkiségi szempontokra is, melyek erősítik kapcsolódásunkat a Teremtővel, így szilárdabbá és bensőbbé teszik motivációinkat a változtatásra, egybefonódva Krisztus-követésünk alapvető irányával.

  • Ingyenes teremtésvédelmi foglalkozások oktatási intézményeknek

    A kulturális és környezeti válság súlyosságának tudata új szokások kialakításához kell, hogy vezessen [...] a fiatalok új ökológiai érzékenységgel és nagylelkű szellemiséggel rendelkeznek, és néhányan közülük csodálatosan küzdenek a környezet védelméért, de olyan erősen fogyasztói és jóléti közegben nőttek fel, amely megnehezíti más szokások kialakítását. Következésképpen egy nevelési kihívással állunk szemben." (Ferenc pápa, LS 209.)

    Ebben a nevelési kihívásban szeretnénk segítséget nyújtani (elsősorban) katolikus oktatási intézmények közösségeinek. Ingyenes szemléletformáló foglalkozásaink során a komplex, a környezeti problémákra, azok okaira és következményeire, az egyéni valamint a közösségi megoldási és cselekvési lehetőségekre szeretnénk segíteni ráirányítani a fiatalok figyelmét. Gondolatébresztő, reflektív, tettekre inspiráló módon szeretnénk megmutatni, hogy a …dolgokon lehet változtatni" (LS 13.)

    2023-ban foglalkozásaink a hulladékmegelőzés és a körforgásos gazdaság témája köré szerveződnek (pl. kukavizsgálat, hulladékpiramis, teremtésvédelmi lelkiösvény, komposztálás és teremtésvédelem). Ezzel a mindenki számára szemmel látható és kézzel fogható témával igyekszünk

  • Teremtésvédelmi kalendárium – Fagyöngyök

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal a fagyöngyök szokatlan elterjedésén gondolkodtat el állandó szerzőnk.

    „Ha könny a gyöngy:
    A fagyöngyök az erdők könnyei.
    Parányi könnyek, mozdulatlanok,
    Fák sudarára fagyott sóhajok,
    Az erdő gyöngybefagyott bánata.
    Élősködők, mint minden bánat,
    Amely az élet üterére támad
    És lassan, észrevétlen
    Felszürcsöli vérét a büszke fáknak.”
    (Reményik Sándor: Fagyöngyök)

    Ilyenkor, télen tűnnek fel igazán a fák csupasz koronájában a fehér fagyöngy örökzöld, szinte szabályos gömbforma bokrai. Látszólag olyan könnyedén ülnek az ágakon, mintha a gravitációról nem is vennének tudomást! Valójában azonban mélyen belegyökereznek a gazdanövény szöveteibe… Vajon igaza van a költőnek, és a meggyötört fák fájdalmából születik az igazgyöngyként csillogó fagyöngyök szépsége?

    Ez a különös életformájú növény mindig izgatta a botanikusokat, hiszen nem a földből nő ki, hanem fűzfák, nyárfák, almafák, kőrisek, sőt fenyőfélék ágaira telepszik, szívógyökereivel behatol a „gazdanövény” szállítórendszerébe, és így szerzi meg a vizet, az oldott ásványi sókat magának. Mivel zöld leveleivel önállóan végzi a fotoszintézist, csak félparazita növény, de ha túl sok telepszik rá egy-egy fára, valóban legyengíti. Vagy már nem is volt teljesen egészséges a fa, azért volt képes megtelepedni rajta a fagyöngy?

    A fehér fagyöngyöt gyógynövényként is használjuk már évszázadok óta. Különös, hogy vérnyomáscsökkentőként nem minden emberre hat, és az se mindegy, milyen fáról gyűjtötték. A galagonya például magában is a szív gyógynövénye, virágát, termését is felhasználja a gyógyszeripar, és a rajta élősködő fagyöngy tovább gazdagítva nyújtja át az embernek ezeket a gyógyító erőket. De

    még mindig nem tudunk eleget, hiszen a fagyöngyöt mostanában kezdik a rák gyógyítására is alkalmazni, és további ígéretes kutatások folynak ezen a területen.

  • Teremtésvédelmi ajánlások egyházi rendezvények szervezéséhez, programokhoz

    kép: Wikimedia, Elekes Andor

    Szervezés, program

    • A teremtéstudatos megközelítés nem csak a lebonyolításra, de már a szervezésre is  vonatkozik. Az ennek során szükséges nyomtatás – például a meghívók, szórólapok, belső  szervezési dokumentumok – helyett ahol lehet, alkalmazzuk az elektronikus média  lehetőségeit, és csak annyit nyomtassunk, amennyit valóban szükséges.
    • Törekedjünk a nyomtatás során az újrahasznosított papír használatára, ahol csak lehet  (például akár a nyomtatott meghívóanyagokban is, és ezt tüntessük is fel: ennek is szemléletformáló hatása van!) Legyünk azonban tekintettel arra, hogy a nyomdák néha homályosan kommunikálnak papír-ügyben, előfordult már, hogy egy szervezet sokáig abban a tudatban volt, hogy kérése szerint újrahasznosított papírra készülnek a nyomtatványai (és ezt jóhiszeműen fel is tüntette az anyagain), aztán egyszer véletlenül kiderült, hogy valójában ez nem így van. Viszont az a döntés általában közvetlenül a mi kezünkben van, hogy figyeljünk a kétoldalas nyomtatásra, ahol csak ez lehetséges.
  • Teremtésvédelmi kalendárium – A becsületes aratás

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma egy korszakos jelentőségű művet, és még inkább a szemléletét ajánljuk olvasóink figyelmébe.

    „Csak akkor leszünk képesek megérteni a Föld nagylelkűségét, és megtanulni viszonozni az ajándékot, amit kaptunk, ha képesek leszünk megérteni más élőlények nyelvét.

    Ha a felelősségünkre úgy gondolunk, mint hálaadásra, a világunk iránti szeretetre, aktív viszonzásra, az hatalmas motiváció”

    – írja Robin Wall Kimmerer gyönyörű, Braiding Sweetgrass (A szentperjefű fonása) című könyvében. Az indiánok a füvet, mint a Földanya haját, hagyományosan azért fonják be, hogy kifejezzék a Földanya jóllétéről való szeretetteljes gondoskodást. A három szálból készített fonatokat a kedvesség és a hála jeleként adják tovább. A mű 2013-ban jelent meg különösebb visszhang nélkül, de aztán 2020 elején felkerült az USA bestsellerlistájára, egészen napjainkig. Érdemes lenne magyar nyelven is kiadni! A könyv az őslakosok bölcsességét és a tudományos ismereteket ötvözi, és megmutatja, hogy miként tanítanak a növények. Kimmerer azt írja: „A minap a kertemben leveleket gereblyéztem komposztkészítéshez, és azon gondolkodtam, ez a mi munkánk emberként ebben az időben: jó talajt készíteni a kertünkben, jó talajt építeni kulturálisan és társadalmilag is, lehetőséget teremteni a jövő számára.

    Mi is az, ami szinte bármilyen változáson keresztül megmarad? A föld regenerációs képessége.

    Ezáltal mi segíthetünk megteremteni a megújulás feltételeit.”

    Valami halvány remény sejlett fel tavaly decemberben, amikor több mint 190 ország fogadta el azt a megállapodást a kanadai Montrealban, ami a Föld 30 százalékának védelméről és a bolygó változatos életformái elvesztésének 2050-ig történő megállításáról szól. Persze – ahogy ez lenni szokott – még korántsem világos, hogy ez a szerződés részleteiben mit fog tartalmazni. Néhány pontban összegezhető a megállapodás tartalma.

  • Teremtésvédelmi kalendárium – A rátarti teáskanna története

    A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal Andersen meséjét írta újra állandó szerzőnk.

    Nemrégiben előkerültek a kamrából régen félretett, elfeledett teáskészletek, süteményestálak, a családi örökség néha már kissé hiányos darabjai, mert keresztlányom hozományát szeretnénk kiegészíteni velük hamarosan.

    De nem kellene inkább valami újat venni, és illik-e egyáltalán továbbadni ezeket a régi tárgyakat? Ráadásul egyszer valami költözéskor le is esett az egyik doboz, és éppen a pompás teáskanna füle törött darabokra, javíthatatlanul! A csészékből, kistányérokból megmaradt ugyan több is, lehetne belőlük hétköznapokon kávézni, teázni így is, hiszen szépek, formásak, öröm kézbe venni őket, és most már vigyázni sem kell rájuk annyira, úgyis hiányos a készlet… Na de mi legyen a csorba, fületlen kanna sorsa?
    Töprengés közben eszembe jutott Andersen szépséges meséje, egy másik teáskanna története:

    „…Ott hevert a teáskanna ájultan a földön, a forró víz szétfolyt belőle, letörött a csőre, letörött a füle – a födeléről ne is beszéljünk, arról már elég szó esett. Rettenetes csapás volt ez neki, s ami a legszörnyűbb: mindenki rajta nevetett, rajta, s nem az ügyetlen kézen.

  • A jó ajándék csomagolása nem terheli a teremtett világot

    Advent 2022 - 4. rész

    2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a negyedik heti rész olvasható.

    „Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek?” (Iz 7,13)

    Közeledik az ünnep, készülünk az átadásra, már csak az a kérdés: mi legyen a csomagolással. Egyre többet hallunk a műanyagszennyezésről, alapvető cikkek beszerzése került veszélybe a cellulóz hiánya miatt, sorra nyílnak a csomagolásmentes boltok, egyre többen kampányolnak amellett, hogy hagyjuk el a felesleges csomagolásokat. Hogyan lehetséges az, hogy az emberek többségének még mindig az a természetes, hogy minden ajándékot egyszer használatos csomagolóanyaggal von be? Olyannyira, hogy sokszor ezt szerzik be legelőször, holott ez az a környezeti terhelés az, amit a legkönnyebben megspórolhatnánk teremtett világunknak.

    „Ő test szerint Dávid nemzetségéből származott, a szentség Lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult." (Róm 1,3-4)

    Ha ajándékra gondolunk, lelki szemeink előtt egy gondosan becsomagolt doboz jelenik meg, szalaggal átkötve. Sokan meg is fogalmazzák, hogy az ajándék attól ajándék, hogy be van csomagolva. Vagy csak egy lehetőséget látnak arra, hogy feldobják az ajándékot, egy utolsó kísérletet tesznek arra, hogy valamennyire személyessé varázsolják egy passzoló mintájú csomagolópapírral, még egy esély adódik arra, hogy bebizonyítsák, hogy nem sajnálják a pénzt és az erőforrást szeretteinktől, hiszen a dekorációra is nagy gondot fordítottak. Ha az előző hetek tanácsait megfogadtuk, minderre nincs szükség, sőt mindezen erőfeszítések ellentétesek azzal, amin egész idő alatt dolgoztunk, hiszen az ajándék a szívünkből fakadt, szeretetet, figyelmet, időt áldoztunk rá. A szívünket-lelkünket beleadtuk, ettől lett csodálatos, sokkal több, mint egy szimpla tárgy. Az a csomagolóanyag, aminek csak az átadás néhány pillanatáért lenne létjogosultsága, aztán azonnal a kukába kerül, nem hozzátesz, hanem elvesz az ajándékból.

    „Velünk az Isten” (Mt 1,23)

    Gondoljunk vissza az első karácsonyra: az ajándék, amit akkor kaptunk, mindörökre velünk marad. Ha fontosnak tartjuk a csomagolást, legyen az is az ajándék része, ne egy azonnal eldobandó szemét. Legyünk kreatívak, találjunk ki újrahasznosított és újrahasználható csomagolásokat. Nem kell mindig a technológiára várni, hogy segítsen minket a teremtett világ megóvásában, elég, ha visszatérünk a régi szokásokhoz, hiszen még pár évtizeddel ezelőtt is ügyesebben meg tudtuk oldani a csomagolást. Teremtsünk új hagyományokat, a bontogatás élményét egy textilzsák is meg tudja adni, amit mostantól minden évben használunk, a meglepetés izgalma egy takaróval vagy egy szép karácsonyi terítővel letakart ajándék esetén is tökéletes. És persze lehetünk annyira bátrak is, hogy bevállaljuk a teljes csomagolásmentességet, hiszen bízhatunk benne, hogy egyre több ismerősünk lesz, akinek külön örömet szerzünk ezzel.

  • Az ajándékhoz nem pénz kell

    Advent 2022 - 3. rész

    2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a harmadik heti rész olvasható.

    „Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom.” (Iz 35,1)

    Az elmúlt időszakban napról napra tapasztaljuk meg azt, hogy annyira felmentek az árak, hogy egyre többeknek jelent nehézséget a mindennapi kenyér megszerzése is. Ez a folyamat nem valószínű, hogy megtorpanna, de az öröm vasárnapjára jó hírrel szolgálhatunk: az igazi ajándék beszerzése nem követel jelentős anyagi áldozatokat. Szokatlanul hangzik ez, hiszen még mindig annak rossz a megítélése, ha nem költünk eleget az ajándékra. Az ellen viszont senkinek nincs egy szava se, ha gyorsan le akarjuk tudni a beszerzést, csak nem sajnáljuk rá a pénzt! De miért lenne értékesebb a pénzünk mint az időnk?

    „Legyetek türelemmel ti is, és legyetek állhatatosak, mert az Úr eljövetelének ideje közel van.” (Jak 5,8)

    Az előző hetekben talán arra is rájöttünk, hogy szeretteink nagy részének nem is tárgyi ajándékkal szerezhetjük a legnagyobb boldogságot. Sokat beszélünk az élményajándékokról, vagy arról, hogy egyszerűen megjavítunk, megjavíttatunk valamit, amiről már fájó szívvel végképp lemondtak. De ha mégis vásárolunk valamit, akkor is szükségünk lehet még türelemre, míg az ajándékot beszerezzük. Múlt héten arról írtunk: lehet, hogy az, akinek adnánk, előrébb tart az ökológiai megtérésben, mint mi. Most gondolkozhatunk arról, hogy mi történik, ha fordítva van. Hátha meg tudjuk mutatni, hogy teremtett világunk túlzott megterhelése nélkül is lehet örömet szerezni, és ezzel mindketten előreléphetünk ezen a téren. Persze ezzel nem arra gondolunk, hogy szabaduljunk be egy boltba, ahol mindenféle ökocuccot árulnak, és alaposan vásároljunk össze mindenféle fenntarthatónak hirdetett terméket. Ha a megajándékozott nem áll készen ezek használatára, úgyis feleslegesek lesznek. Inkább körültekintőek legyünk a választásnál. A legjobb, ha használt dolgokat vásárolunk, és bizony ehhez megint türelem és idő kell.

    „Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak!” (Mt 11,8)

    Valamiért hozzászoktunk, hogy kell az az új címke, a többrétegű csomagolás, vagy egyáltalán a tudat, hogy senki nem nyúlt azelőtt az ajándékhoz. Attól gondoljuk személyesnek, ha egyenesen annak készült, akinek mi szántuk. Holott használtan akár sokkal jobb minőségű, strapabíróbb termékekhez is hozzájuthatunk, és még a gyártással, szállítással, csomagolással járó környezeti terheléstől mentes, szebb világot is adjuk az ajándék mellé. Anyagilag is kevésbé megterhelő, tehát minden szempontból hosszú távon is ez bizonyulhat a tárgyi ajándékozás fenntartható módjának. A gyerekek például észre sem veszik a karcolásokat egy játékon, miért szoktatnánk rá őket, hogy csak a zsugorfóliázott dolgok értékesek?

    Hogy nehezebben lehet ezen a módon felhajtani az áhított ajándékot, az elképzelhető. De a másik oldalon is bekapcsolódhatunk a folyamatba: annak érdekében, hogy mások is könnyebben találjanak rá szeretteiknek a megfelelő ajándékra, próbáljunk eladóként, adományozóként mi is csatlakozni olyan közösségekhez, hulladékcsökkentő csoportokhoz, melyek segítenek ily módon körforgásban tartani mindazon feleslegessé vált dolgainkat, amelyektől korábban minél gyorsabban próbáltunk megszabadulni. Így a személyességen, a spóroláson és a teremtéstudatosság szem előtt tartásán kívül egy tágabb közösségnek is tagjai leszünk, melynek révén mi is jobban vigyázunk mostantól a tulajdonunkra: hátha valamikor valakinek még szüksége lesz rá akkor is, amikor nekünk már nem kell.

  • Az ajándék személyes

    Advent 2022 - 2. rész

    2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a második heti rész olvasható.

    „Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall” (Iz 11,3)

    Ha belépünk a boltba, vagy akár csak leülünk a számítógép vagy a televízió elé, máris elborítanak bennünket visszautasíthatatlan ajánlatokkal, hiszen tudják jól, ilyenkor több vásárlóra számíthatnak. Ám ne feledjük: szeretteinket nem ők, hanem mi ismerhetjük igazán.

    Az ajándékozásra szánt idő jó része arra mehet el, hogy most még figyelmesebben szemléljük megajándékozandó családtagunkat, barátunkat. Gondolkozzuk el, milyen szokásai vannak, milyen a kapcsolatunk vele. Idézzük vissza beszélgetéseinket, hátha kiderül belőle, mire vágyik. Próbáljuk megérteni, mit miért csinál, hogy olyasmit adjunk neki, aminek valóban örül, aminek hasznát veszi, ami javára szolgál.

    „János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele.” (Mt 3,4)

    Képzeljük el, hogy Keresztelő Szent Jánost ajándékozzuk meg: vajon az ő különcsége, egyszerűsége a szegénység kényszeréből fakadt? Nem inkább valami mélyebb meggyőződésből?  Vajon mit szólt volna hozzá, ha elhalmozzuk mindazzal, amit ilyenkor össze szoktunk vásárolni azzal a jelszóval, hogy az ilyesminek mindenki örül, legfeljebb tovább ajándékozza, ha nem kell neki, vagy kidobja? A környezeti válság előrehaladtával sokan jutnak az ökológiai megtérés egyre magasabb fokára, tehát még a kevésbé szélsőséges személyiségek is egyre jobban látják az ajándékok előállításának, szállításának, csomagolásának környezeti terhelését, és örömüket nem az ilyen fajta ajándékokban lelik. Hajlamosak vagyunk szeretteinket ajándékválasztás szempontjából néhány skatulyába sorolni valódi megismerés helyett, de még ekkor is lehet rá számítani, hogy egyre többen kerülnek közülük a teremtéstudatos dobozba. És nekik sem érdemes mindenféle fenntarthatónak hirdetett terméket megvennünk, hiszen ezek közül sem biztos, hogy mindenre szükségük van, hanem lássuk be, pont olyan felesleges kacat, amit kifejezetten nem szeretne.

    Persze felesleges kacatot olyannak se adjunk, aki egyelőre nem annyira elkötelezett a teremtett világ védelme irányában, hiszen amikor mi szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot, helyettük is cselekszünk, és persze az ő életüket is védjük. Sokan ilyenkor ajándékutalványok mellett teszik le a voksukat, de azért ez sem tökéletes megoldás: egyrészt egyszer használatos pénzről, kártyáról, papírfecniről van szó, másrészt még akkor sem különösebben személyes, ha szem előtt tartjuk, milyen boltokat látogat szívesen az, akinek szánjuk, harmadrészt arra sarkall, hogy megadott határidőig vásároljon valamit, amire egyáltalán nem biztos, hogy szüksége van.

    A személyességet tehát ne hagyjuk szem elől veszni, hiszen a magát értünk feláldozó Krisztus szereteténél semmi nem lehet személyesebb.

Oldalak